Az emberek nem gondolták, hogy a betegségeikre alkalmazott gyógymódok tömkelegének eredményeképpen, az egész társadalom egyetlen nagy kórházzá vált. A jó egészség ma már nem az, ami volt. A élet normál folyamatának rítusait – a születést, a hangulati ingadozásokat, a szexualitást, az öregedés folyamatát és így tovább – egyre növekvő mértékben minősíti át patológiásnak a gyógyszeripar és szövetségese, az orvostudomány.

A betegség ipari termékké válik, és az egészség egy olyan állapot, amit többé senki nem érhet el.

A legkiugróbb példák egyike az úgynevezett „Sissi szindróma”, mely 1998-ban egy gyógyszercég reklámjában jelent meg először. A cég szerint az ebben a betegségben szenvedők közül csupán Németországban 3 millióan vannak, s jellemzően elrejtik betegségüket, színlelik az aktivitást, a pozitív életszemléletet, miközben valójában depressziósak, és gyógyszeres kezelésre lenne szükségük. A betegséget a XIX. században élt osztrák Erzsébet Császárnéról nevezték el, aki állítólag ettől szenvedett. 2003-ban azonban a kételkedő kutatók kimutatták, hogy a „betegség” a gyógyszercég „fejlesztése volt”, és létezését semmilyen tudományos tény nem igazolja.

A gyógyszeripar új területekre való betörését nem csupán a piaci kényszernek tulajdonítható. Ez azért is történik, mert az orvoslás nem hozott semmilyen valódi áttörést az elmúlt évtizedekben. Amikor a valós betegségek, mint pl. a rák, kezelése sikertelen, a orvoslás az egészségesekkel kezd foglalkozni.

Ezernyi példát említhetünk.

A tesztoszteron gélt gyártók az „öregedő férfi szindrómát” reklámozzák, amely állítólag a férfiakat sújtja életünk delén. A vállalatok közvélemény-kutató intézeteket, reklám-ügynökségeket, PR vállalkozókat, orvos egyetemi professzorokat, újságírókat foglalkoztatnak, hogy belopják a közgondolkodásba a férfi változókort, mint valóságos és elterjedt betegséget, így biztosítva a hatalmas piacot termékeiknek: „Nekünk van legelőször” jelmondattal.

A fejlett ipari országokban a menopauza korát élő nőket is betegnek tekintik, köszönhetően a nem világos tudományos alapokon nyugvó tanácsoknak, melyek nők millióit győzték meg arról, hogy ösztrogént és progeszteront szedjenek, amelyről ma már tudjuk, hogy szedésük életveszélyes.

Ugyancsak a gyógyszergyártó cégek és pszichiáterek, évtizedek óta próbálkoznak azzal, hogy az eleven és nyughatatlan gyermekről olyan képet fessenek, mint akiknek orvosi segítségre van szükségük. Egy gyógyszer gyártója még egy képeskönyvet is piacra dobott, mely a gyermekeknek szól, és amiben Hippihopp polipról mesélnek. Sokszor megdorgálták nyughatatlan természetéért, és azért, mert sok balesetet és szerencsétlenséget okozott. „Szerencséjére” teknőc doktor tudta, hogy Hippi hiperaktivitásban szenved, sőt mi több, még azt is tudta, hogy kicsi fehér tablettára van szüksége…

Miként a középkori vándorkuruzslók, a betegségkereskedők nyüzsögve nyomoznak új betegek után. Segíti őket az a tény, hogy a fejlett ipari országokban az emberek egyre hosszabb életkort élnek meg, mint azelőtt bármikor, de nem felelnek meg a modern medicina által felállított standardoknak, mivel sok orvosi kockázati faktort eleve szándékosan úgy állapítanak meg, hogy annak jóformán senki nem felelhessen meg.

Vegyük a koleszterint. 2004 júliusában az USA National Heart, Lung, and Blood Institute által kibocsátott irányelv javaslata szerint a szívbetegségben nem szenvedő emberek „rossz koleszterin szintjének” elfogadható küszöbét szállítsák le 130 mg / dl – ről 100 mg / dl –re. Bár a pozitív hatás nem bizonyított, az új irányelv – melyeket az Amerikai Szív Társaság is támogatott – valószínűleg radikálisan megnövelte volna a koleszterinszint csökkentővel kezelendő emberek számát. Becslések szerint 7 millió potenciális új „vevő” keletkezett.

Az irányelvek megjelenésekor nagy botrányt támadt, amikor kiderült, hogy a kilenc szerzőből nyolc nyilvánvalóan üzleti kapcsolatban állt a koleszterin csökkentő gyógyszerek gyártójának valamelyikével.

Az ilyen lecsökkentett határérték következménye, hogy a fitt és egészséges emberek végül is nem szenvednek semmi másban, csak téves diagnózisban. Az osztrák Karl Kraus szatirikus ( 1936 –ban hunyt el ) író mondata miszerint a „diagnózis a leggyakoribb betegség“, még sohasem volt ennyire igaz, mint napjainkban. A helyzetet tovább rontja, hogy amint az „ új „ betegséget elfogadták, mint valós betegséget, és páciensek és az egészségbiztosítók a dolog természetéből fakadóan fizetnek a „megfelelő” kezelésért. Ez a pénz a nemzeti szociális biztosítási rendszer (TB) és magánbeteg pénztárak törvényesen szentesített kirablása, s mint oly sok esetben, az emberek legféltettebb kincsének, az egészségének az elrablását jelenti.

Az egész rendszer kissé emlékeztet a Mézga család kalandjaiban szereplő Máris szomszéd ötletelésére:

Forrás: www.tenyek-tevhitek.hu