A szél lefúj egy madárfészket a fáról. Az ember felveszi, és csodálkozva látja, hogy milyen szakszerűen épült fűszálakból. Gondosan körkörösen összesodorva, hogy még a vihar sem tudta szétrombolni. És ezt egy kicsiny állat készítette? A csőrével és karmaival? Vajon az ősember is rendelkezett ilyen ösztönnel, amikor teste védelmére fűszálakból kreált ruhát, és levelekből tákolt tetőt a feje fölé? Vagy volt köztük egy okos, aki kitalálta, és egy ügyes, aki megcsinálta?
Valószínűleg ez az ösztön bennünk, emberekben mindig is megvolt. Nem túlzás állítani, hogy az ember számára a növényvilág alapvető létfeltétel. Minden szempontból, ideértve a táplálékot, a levegőt, a ruházkodást, a fűtést, és hosszasan sorolhatnám.
Mielőtt a szövőipar kialakult volna, már az őskorban is használták a különböző növények leveleit, szárait, ágait, gyökereit tárgyak létrehozására, de ruhákat is készítettek belőlük. Ebben az időben még nem munkálták meg a növényeket. Ahogy a természetben megtalálhatók voltak, úgy használták fel azokat. Tehették ezt azért, mert a növényi rostok erősek, rugalmasak, és különösen a vízben élők szárai nagyon hajlékonyak. Könnyen fonhatók, sodorhatók.
A fonható anyagok tehát leginkább vízben nőnek. Vannak azonban nagyon jelentős kivételek, ilyenek a fűfélék. Közülük a gabonafélék, pl. a búza vagy a rozs. A kukorica elterjedése óta annak csuhéját, vagyis a csövet borító levelet is sokféleképpen lehet tárgyak megalkotására használni.
A régmúltból ugorjunk közelebb egy kicsit korunkhoz! A Kárpát- medencében a kukoricacsuhé felhasználása akkor lendült fel leginkább, amikor a mocsarakat lecsapolták, és kevesebb lett a gyékény, illetve megnőtt a termőterület, majd a jó minőségű földben egyre több kukorica termett. A csuhézás a Jászságban, a Dél-Dunántúlon és Hajdú-Biharban vált a legelterjedtebbé. Székeket, dikókat fontak be így. Az I. világháború után kezdtek el a csuhélevélből lábtörlőt, kenyérkosarat, papucsot, szatyrot készíteni. Pl. Csornán és Lébényben és más településeken is erre a célra háziipari szövetkezet alakult, de a városokban is népszerű lett e tevékenység. Iskolákban, a politechnikai oktatás keretében is elsajátíthatták a tanulók a csuhéfonás technikáját.
Erdélyben vannak olyan falvak, ahol a mai napig sok embernek ad megélhetést a fosztalék feldolgozása. Ilyen pl. Nagykend és Kiskend vagy Szentdemeter.

Az alapanyagról

A kukorica (latin neve: Zea mais, tájnevei: málé, törökbúza, tengeri stb.) feltehetően Mexikóból származó kultúrnövény, amely Európában a török elnyomás idejében terjedt el. Erre utalhat a törökbúza elnevezés. Termését emberi táplálkozásra is használják, azonban elsősorban állati takarmányozásra szolgál. Régen, amikor még nem voltak modern gépek , melyek ma "szöröstűl-böröstűl" felfalják a kukoricát, és csak a szemet adják ki sértetlenül, kézzel szedték az érett csöveket. Hazavitték, és otthon fosztották. A csuhélevelek közül kiválogatták a szép fehér és puha darabokat, félretették azokat. Téli estéken széket, kosarat fontak belőle. A gyerekek pedig játékot készítettek maguknak. Ma már igen nehéz szép csuhélevélhez jutni. Egyre kevesebben takarítják be kézzel a termést, és a bő szemtermést ígérő hibrid fajtáknak nincs igazán szép csuhéja. Legalkalmasabb a lófogú kukorica lenne. Ennek levele hosszú, megfelelően puha, selymes és szép fehér.

Szedése: Szeptember végétől november elejéig gyűjthetjük, amikor törik a kukoricát. Legjobb mindjárt a törés napján, és lehetőleg száraz, napos időben szedni. A kibontott csuhé ugyanis nagyon érzékeny a párás ködös éjszakákra, hamar penészessé válik.

Tárolás: Teljesen száraz állapotban zsákokban elrakhatjuk több évig is. Ha nedves, először szárítsuk meg, mert penészes lesz!

Színezés: Ha engem kérdezel felesleges mert legszebb úgy, ahogy megtermett, a hófehértől az aranybarnáig. Még bordós árnyalatút is találhatsz. De lehetséges a fehérítés kénporral. ( Egy nylon zsákba nedvesen bele kell tenni a fehérítendő csuhét, és kénport kell rászórni. A zsák száját jó szorosan be kell kötni, hogy a keletkezett gáz ne tudjon elillanni. Pár óra múlva óvatosan, vigyázva, hogy a gázt ne lélegezzük be, kibontjuk, és kimossuk, majd megszárítjuk a csuhéleveleket. A penészpöttyöket azonban nem veszi ki a kén.) Festeni természetes növényi festékekkel (pl. diólevél, tealevél, bodzabogyó stb.), illetve szintetikus festékkel (ruhafesték) egyaránt lehet, de minek!

Előkészítés : Akár fonni akarjuk a csuhét, akár figurákat akarunk készíteni, mindig válogassuk ki a legszebb csuhéleveleket! Nedvesítsük meg! Soha ne áztassuk, csak egy pillanatra mártsuk be langyos vízbe, majd itassuk le a felesleges vízcseppeket, és takarjuk be egy ruhával! Így nem szárad meg gyorsan, minden újabb vizezéssel ugyanis veszít szépségéből. Lehetőleg annyit nedvesítsünk meg előre amit fel is használunk rövid időn belül! A sodráshoz csíkokra kell tépkedni a leveleket. A csíkok szélessége attól függ, hogy milyen vastag sodratot akarunk készíteni, a sodrat vastagsága pedig az elkészítendő tárgy nagyságától függ. (Kisebb doboz vagy kosár vékonyabb, nagyobb kosár vagy pl. egy szék befonása vastagabb sodrattal készül.) A csíkok felső végét hegyesre kell vágni, hogy könnyebben össze lehessen sodorni. A csíkok előkészítését kétféleképpen lehet elvégezni: A száraz csuhélevelet tépkedjük fel előre a megfelelő mennyiségben és méretben, és mindig csak annyit vizezzünk be, amit éppen felhasználunk! Vagy a vizes csuhélevelet tépkedjük folyamatosan akkor, amikor készítjük a sodrást.

A karácsonyi készülődésre álljon itt egy angyalka elkészítésének leírása:

Egy vékony csuhélevelet a hüvelyk- és a mutató-ujjunk segítségével megsodrunk, majd kis karikába kötünk, ez az angyalka glóriája. Egy nem túl széles levelet vízszintesen tartva, középen rafiával megkötünk, ebből lesz a szárnya. Egy másik levelet hosszában összehajtunk úgy, hogy átférjen a glórián. Ráhúzzuk a glóriát, félbehajtjuk, betesszük a két levél közzé keresztben a szárnyat, és egy rafiával X alakban megkötjük. A szárnyakat ferdére, a ruhájának alját egyenesre vágjuk.

forrás: http://www.csuhe.hu
képek forrása: indafoto.hu/csuhe.hu