Régi törésvonalak mentén eszkalálódik Madrid és Barcelona szembenállása. A hétvégén a katalán rendőrség elutasította a madridi ügyészség azon felhívását, hogy helyezzék magukat egy, az állam által kinevezett rendőrségi koordinátor parancsnoksága alá. Egy elfajuló politikai csatározás a katalán függetlenségről Európában kinyithatja az etnikumok történelmi ellenségeskedésének Pandóra szelencéjét.

 Spanyolországban napról napra eszkalálódik a feszültség Katalónia és a madridi központi kormányzat között, amely utóbbi válogatott eszközökkel próbálja megakadályozni az október 1-re kitűzött függetlenségi népszavazást. Madrid joggal ideges, hiszen Spanyolországban a lakosság kétharmada nem a többségi nemzethez tartozik, legnagyobb számban katalán, baszk illetve gallego nemzetiségűek. A három etnikum több tartományban él, az alkotmány 17 autonóm közösséget ismer el. A katalánok Európa legnagyobb önálló állammal nem rendelkező nemzetének számítanak (7,5 millió fő), közülük 6 millióan Katalóniában élnek.

A régi törésvonalak

Carles Puigdemont, a katalán kormányfő a Süddeutsche Zeitung által közölt interjújában potenciálisan óriási veszélyekkel terhes irányba vitte el a katalóniai politikai válságról szóló vitát. Kijelentette, hogy pártja a Franco tábornok által a polgárháborúban legyőzött spanyol köztársaság közvetlen örököse, miközben a Madridban jelenleg hatalmon lévő konzervatív párt francóista gyökereire emlékeztetett.

Puigdemont először is felidézi az 1939. január 26-án kezdődött „Nagy Exodust”, amikor Barcelonát megszállták Franco csapatai. Ekkor mintegy félmillió ember fejetlenül menekülve Franciaországba akart jutni. Ebből alakult ki a katalán diaszpóra az egész világon szétszóródva, mely ma is nagyon aktív, nagy hévvel támogatva a függetlenségpárti kormány követeléseit.

Másodsorban a katalán vezető mostani üzenete, mellyel megpróbálja a francóizmus utódpártjából álló központi kormányra és a köztársasági hagyományokat képviselő katalóniai emberekre felosztani Spanyolországot, a „spanyol polgárháború nemzetköziesítésének” emlékét idézi fel. Amikor Francot a náci Németország és a fasiszta Olaszország, míg a köztársaságiakat a Kommunista Internacionálé csapatai támogatták. Itt magyar szálként kiemelendő, hogy Rákosi egykori belügyminisztere, Gerő Ernő a spanyol polgárháborúban egy nemzetközi brigád parancsnoka volt és egyben a szovjet NKVD (a KGB elődszervezete) képviselőjeként is funkcionált, szovjet állampolgárként. Ebben a minőségében könyörtelen harcot folytatott a szintén Franco ellen küzdő trockisták ellen. Gerő többek között tettestársként felelős Andrés Nin, a spanyolországi Egyesült Marxista Munkáspárt vezetőjének 1937-es meggyilkolásáért.

Kinyílhat a szelence

A hétvégén a katalán rendőrség elutasította a madridi ügyészség azon felhívását, hogy helyezzék magukat egy, az állam által kinevezett rendőrségi koordinátor parancsnoksága alá. A katalán rendőrség (Mossos d’Esquadra) az autonómia egyik legfőbb szimbóluma és a madridi ügyészség döntése sok katalánban most felhozta az 1936-39-es polgárháború és az azt követő Franco-diktatúra emlékét, amikor a Mossos-t feloszlatták. A katalán kormány szerint a Mossos feletti hatalomátvétel sérti a Katalónia alkotmányának 164-ik cikkelyét, sérti a spanyol alkotmányt, ráadásul a madridi ügyész túl is lépte a saját hatáskörét ezzel a döntéssel.

A katalán válság azt a veszélyt hordozza magában, hogy az európai integrációs projekt kudarcot vallhat az egyik fő küldetésében. Azon nemzetek fölötti, európai éthosz létrehozásában, amely a második világháború által képviselt kataklizmára adott reakcióként született meg, és amely szörnyűségnek a spanyolországi polgárháború is integráns része volt. Egy elfajuló politikai csatározás a katalán függetlenségről most Európában kinyithatja az etnikumok történelmi ellenségeskedésének Pandóra szelencéjét.

Káncz Csaba jegyzete.