Idegrángást kapok, amikor hallom, hogy erre a bírósági ügyre is, arra is, az a fölöttébb „bölcs“ válasz, hogy erkölcsileg ugyan lényegében felháborító a dolog, de nem sért JOGOT. Sok ilyen vérlázítóan rossz felmentéssel záródtak le perek. Ez a kettősség, a morális igazság és a jogi igazság elválasztása, vagy elválaszthatósága a felháborító. Biszku szerint is, a vérbírák szerint is „akkor az volt a törvény, az volt a JOG“, és ennyi! És mindez úgynevezett jogállamban történik.
A kétféle igazság abszurdumán morfondírozva öreg bölcs író barátom, Roób Gyuszti megmosolyogni való megállapítása jut eszembe, miszerint faluhelyen a kispadon ücsörgő, pletykás öregesszonyokat ugyan mindenki utálta, de az az igazság, hogy szájuk nagyobb visszatartó erővel bírt a faluban, mint a törvény, vagy a pap szava. Igaza van. A vénasszonyok (a falu szája) ösztönösen a természetes erkölcs szempontjából ítéltek el elítélni való személyeket vagy eseteket, a törvény és a pap szava pedig csupán az írott szabályokra hivatkozik.

Mi az, hogy „természetes erkölcs“?
Nem nagyon hall, vagy olvas az ember ilyesmiról, de ha jól belegondolunk, az embernek (ha csak nem félnótás, vagy agyi-lelki ficamodott) öröklött és ezért megváltoztathatatlan tulajdonsága a JÓ és a ROSSZ közti különbség azonnali felismerése. Így születünk. Ezzel születünk.
Hogy személyes példát hozzak föl, tudtommal jóformán minden férfi a vérvonalamban vissza, egészen ameddig követhető a történelem, katona volt. Mi öröklődött tőlük? Az, hogy kevesen vannak, akik vágott, vérző sebből nálam könnyebben és gyorsabban gyógyulnának föl. Világos, hogy a vérvonal sorában mindig azok hullottak ki, akik gyengusok voltak ilyen tekintetben, és mindig azok maradtak meg, azok nősültek, nemzettek, és FOLYTATÓDTAK, akik nyíl, lándzsa vagy kard ütötte sebekből felgyógyultak. Egyszerű természetes kiválasztódási folymat ez. Ha pedig az erkölcsiséget tekintjük, a társadalom belső mozgásai és viharai közepette végül mindig, vagy előbb-utóbb  azok járnak pórul és hullanak ki, akik rendhagyó módon viselkednek, szabadosak, szertelenek, azaz nem „rendesek“.

Kemény lecke „folytatódni“ a vérvonal láncolatában, amikor annyi svindli lehetőségét kínálja az élet az ezzel járó pillnatnyi előnyök ígéretével. De akár statisztikailag is kimutatható lehetne, hogy hosszú távon mindig azok az egyedek maradnak meg, azaz „folytatódnak“, amelyek harmonikusan illenek a társadalomba, vagyis akik ösztönösen tudják a különbséget JÓ és ROSSZ között. Egyáltalán nem dajkamese ez, amelyben a hamis elbukik, a nemes pedig győzedelmeskedik, hanem hosszú távon tényleg ez az élet természetes melódiája. Az erkölcsösség tehát éppen úgy „öröklődik“, éppen úgy a folytatódás alapja a rendesség, a tetszetősség, a megbízhatóság és jó hírnév, ahogy a „folytatódást“ segíti a vágott sebek gyógyulására való adottság is, hogy az előző példánál maradjunk. Párválasztásnál a stabil, megbízható, „rendes ember“ jobb feleséget talál (a nők választják ugyanis a élettársat és nem fordítva), azaz jobb családban, jobb gyerekekben „folytatódik“ az illető.
Hosszú távon ez annyit jelent, hogy a generációkról generációkra jobban „folytatódnak“ a természetesen normálisan harmonikusan vislekedők? Igen.  Azt is jelenti ez, hogy az, amit erkölcsösnek ítélünk, az azt a mércét elégíti ki, ami a történelem előtti időkig visszanyúló társadalmi élettapasztalatok milliói folytán alakult ki.  Olyan mély gyökerű és stabil ez a mérce, hogy minden okoskodást felül kellene írnia.  Sőt elvileg ez azt is jelenti, hogy az emberiség erkölcsi minőségét illetően mind nemesebbé válik az idők folyamában. Elvileg.
A jelen időkre persze ezt nehéz lenne elmondani, amikoris az üzleti sikerekért folyik a mindennapi belföldi és  nemzetközi élet-halál harc, vagy egy folyadékellátás fölötti dominálásért (az olajra gondolok), vagy kitalált, sokszor torz és gonosz eszmék  viadalában való sikerekért. Kevés olyan kort tudok elképzelni, amelyben akkora dolgok történnek tökéletes aljasságra és hazugságra alapozva, mint a mi jelenünkben. Kadaffit, aki példátlan jóléti államot csinált Líbiából, egy karóval „szekszuálisan“, a legszadistább módon megbecstelenítve gyilkolták le ország-világ előtt. Kellett az olaja, ez volt az igazi ok. Szaddam Husszeint is az olajért és azért akasztották föl, mert nem dollárt akart az olajáért, hanem igazi értéket. Az egész háború és pusztítás persze arra a hazugságra alapozódott, hogy van atomfegyvere. Bizonyitottan egyáltalában nem volt. Irán olaja és és ásványai is nagyon kellenek valakiknek. Állandóan atomfegyverkezésről szól a nóta, holott annyira van neki atomja, amennyire Szaddamnak volt. Szíriáról is az a hazugság járja, hogy saját népét (az ellenzéket) irtja, holott az ellenzék a felbőszítés, a  pénzelés és felfegyverezése ellenére sem látszik elég erősnek a kormány megbuktatására. Most tehát a kormánycsapatok már jóformán csakis külföldről pénzelt és verbuvált zsoldosok ellen küzdenek.

Hazugság, csalás, tömeggyilkolás kora ez. Nem beszélve a politikai választások szinte kötelezővé vált piszkosságáról. Mostanában talán az egyetlen, párját ritkító tiszta választás Orbán kétharmados megválasztása volt. Máskülönben, a nóta rendszerint úgy szól, hogy megválasztják a miniszterelnököt jókora csalásokkal, aztán az új kormány minden szennyest eltussol, esetleg, ami ugyancsak divatossá válik, harminc évre titkosít.
Mondom, kevés olyan erkölcstelen kort tud felmutatni a történelem, mint éppen a jelenkor.
Az erkölcs azonban, nem okvetlenül a politikusok szintjén, de továbbra is újratermelődik az emberekben, egyszerűen, mert az erkölcs olyan valami, ami velünk születik, tanulás nélkül is tudott alapállás, nem elfelejthető és hosszú távon sem kiirtható.

A törvénykezésben is jelen van az erkölcstelenség szinte világméretűen. Van az (erkölcsileg) igazság, és van a bírói ítélet, aminek esetleg semmi köze az igazsághoz. Törvényesen megindokolva például Sztálin 48 millió embert (!) tett el láb alól. Negyvennyolc milliót!  Jogállamban! A szovjet törvényekkel harmóniában. Hitler ehhez képest rövidnadrágos kisinas volt. Vagy közelebbi példa: O.J. Simpson is nyíljánvalóan megölte az elvált feleségét és annak szeretőjét, de a bíróság ezért, vagy azért, felmentette. A meggyilkolt fiatalember apja beperelte O.J.Simsont anyagi kátérítést követelve, azaz legalább anyagilag akarta tönkretenni. Van azonban egy írott törvény ebben a jogállamban arra, hogy az alperestől minden elvehető, kivéve a hajlékát. Volt is, és van is egy hajléka: egy luxuspalota Floridában. Oda vonult vissza a felmentett nagyokat mosolyogva, mígnem egy későbbi, ostoba betörés miatt börtönbe kellett vonulnia. 
Manszfeld Pétert, a fiatal 56-os szabadságharcost 18 év- és kéthetes korában felakasztották. Megvárta ugyanis abban a jogállamban a vérbíró, míg betölti a 18-at és akasztható lesz. És a vérbíró most is arra hivatkozott, hogy akkor ez volt a törvény. És szinte háborítatlanul éli világát.
A 2OO6-os pesti rendőrségi ámokfutás főparancsnokai is élik világukat, hiszen jogállamban élünk.
A magyar nemzetet kiárusító és közben alaposan meggazdagodott korábbi kormány vezető személyiségei is élik világukat, pedig csak hazát árultak saját meggazdagodásuk érdekében. Törvényes trükkök fedezetéből. Mert hiszen nem eszmei okok miatt tették, amit tettek. Milyen eszméről beszélhetünk az ő esetükben? Az EU-parlament is baloldali, csak éppen olyan közel van a kalasszikus baloldali eszmékhez, mint Makó Jeruzsálemhez. És törvényket hoz jogállamok számára. Nyílván, más érdekközösség vezeti őket, és az az érdekközösség mindent képvisel, csak jólétet, embert és erkölcsöt nem nagyon.

Mi tiltakozik bennünk az ilyen esetek hallatán?
Az egyszerű, természetes erkölcsünk és igazságérzetünk, az a velünk születetett.

A politikai zsiványok örökös mentegetődzése és hivatkozása, az a bizonyos: „akkor az volt a törvény“, a törvénykezés tökéletes romlottságát bizonyítja. E romlottságnak az alapja az a szimpla igazság (szemben az erkölccsel), hogy a törvény lefektethető, megtanulható, bármikor megváltoztatható és mindenek fölött  -kijátszható. Ráadásul, minél pontosabban akarja magát meghatározni a törvény, annál vaskosabb lesz az a a bizonyos  törvénykönyv, és minél vaskosabb, annál kevésbé világos az az átlagember számára, ráadásul pedig annál több paragrafus-lyukat tartalmaz, amik között könnyedén bújkál a cseles ügyvéd, vagy bíró. Volt, aki azt mondta, hogy minél több a törvény, annál kevésbé létezik TÖRVÉNY. Igaza volt.
Azon is elgondolkodik az ember, hogy ha már így állunk, hogy a törvénykönyvek a vastagságuk függvényével egyenes arányban válnak az igazságosság ellenkezőjévé, valami jobb szisztémának is kellene léteznie.
Meglepetésre azonban, nem is olyan messzire kell menjünk, hogy ennél igazságos jogrendet találjuk. Elmehetünk Kínáig is, de közelebbi helyeken is van, vagy volt igazság. A kínai törvényekben az a tiszta, hogy szokásjogra van alapozva. Szokásjogra, ami egyenes rokonságban áll az ugyancsak akár évezredekre is visszavezethető erkölcsiséggel. Szokásjog alapján minden különösebb csavarintok nélkül tudja akár a legegyszerűbb kínai is, hogy ha például ellopod más kabátját, azért ez és ez a büntetés jár. Ugyanúgy, ha ellopod más feleségét, annak is megvan a  kimért büntetése. A hazaárulásnak is, a kémkedésnek is, a rémhírterjesztésnek is és így tovább. Szokásjog. Magyarán: „minálunk“ ezért ez szokott járni. Ebbe a minálunknak is szerepe van, ugyanis vannak ugyan egyetemes törvények a világon, de „minálunk“ ezt és ezt a bűntényt immár évezredek óta így és így büntetjük, míg mások esetleg másként, a maguk szokásai szerint.  A szokásjog tehát nemzetre szabott is, nem csak ősi erkölcsiségre alapozott.
De hogy ne menjünk nagyon messzire, a 18. század végéig gyakorlatilag nálunk is szokásjog jellege volt a jogszolgáltatásnak. Jóska bácsi a Bakonyban éppen úgy tudta, miért mi jár, mint Sándor bácsi a Nagyalföld szélső csücskében, vagy Bácskában. Volt is csendőrség, meg rendőrség, meg csend és rend.

A törvények kacskaringójának a kiegyenesítésére nálunk keretet és alkalmat ad most az új Alkotmány és egy sor sarkalatos törvény. Már csak egy sereg új jogász kellene ahhoz, hogy erköcs-alapon ítéljen meg eseteket. Az öreg bírók serege pedig menjen szépen nyugdíjba, ugyanis kutyából nem lesz szalonna, azok, akik az úgynevezett népidemokráciában az úgynevezett törvényesség emlőjén öregedtek meg, már nem képesek átállni egy erkölcs szabta ítélkezési rendre. Mert az egészen más.
Én is nyugdíjba mentem 65-éves koromban, és kibírtam. Igaz, nem voltam jogász vagy bíró akkoriban sem, le is égne a bőr a képemről ma, ha az lettem volna, viszont megtaláltam az elfoglaltságot: könyveket írok, meg cikkeket, és mellesleg sokat horgászom, méghozzá sikeresen és jókedvűen.

Az európai államok vaskos törvénykönyve mellett ráadásul ott van most az EU sok tekinetben ostoba jogrendje is (olyan vaskos könyvben, hogy nem megtanulni, hanem megemelni is nehéz), hogy a keveredés még nagyobb legyen.
Az új törvénykönyvünk és az Alkotmány, érdekes módon elég sok ponton egyezik is, meg ütközik is egy kicsit az EU-törvényekkel. Ez sem lenne kimondottan baj, hiszen minden nép más, minden nép sajátos, tehát sok tekintetben sajátos a jogi esetek megítélése és elítélése is. De igazodni kell az európai jogi normákhoz is, ami fura eseteket is eredményez.
Ott van például Bajnai liba-ügye. Annyira berezelt, vagy annyira akart a libaüzlettel kapcsolatban imponálni az Eu-törvényeknek, amelyek szerint állatkínzás a libák tömése, hogy kapásból befullasztotta az egész ügyet, és tucatjával kötötték föl magukat a hirtelenjében és váratlanul becsődölt libafarmerek. (Most persze miniszterelnök(!) szeretne lenni). Bajnai nyugodtan követhette volna például a francia példát. A franciák ugyanis törvénybe iktatták, hogy „francianikum“ a tömött, hízott liba mája. A mienk is nevezhető lehetett volna humgarikumnak, mert az is. Miért nem  kérdezett engem Bajnai? Azért, mert ilyen nyalisan követte az „európai normákat“, kívánom, hogy hátralévő élete folyamán büntetésból csak girhes libát egyen. Minden nap, reggel, délben és este.

Nyílvánvaló, hogy voltaképpen két jog van: az egyik a törvénykönyvben meghatározott jog, a másik pedig a szívünkben örökké létezett igazságosság joga.
Ez a két „jogrend“ áll egymással szemben, amióta nem csak JOG van, hanem törvénykönyv is. Együtt él és egymás ellen él együtt a két jogrend.
Az együttélésre két példát tudok felhozni. Jártam Indiában, és alkalmam volt egy szabadtéri bíráskodást végighallgatni. A kb 2OOO lelkes falunak a főterén van egy kb méter magas négyzet alakú emelvény földből, kőfallal körülvéve. Középén egy óriási tulipánfa adja a nagyon szükséges árnyat. Ott trónolt a falu bírája, és vele a falu vénjei. Hozták a letartóztatottat. Egy harminc körüli alak volt, akit immár többedszerre kaptak rajta betöréses lopáson. Az illetőt tíz perc alatt 4 év börtönre ítélték a falu vénjei, és mindenki elégedetten ment haza, mert igazság szolgáltatott. Nem volt fellebbezés, hiszen nyílvánvaló volt az eset, nem volt ügyész, csak feljelentés, nem volt védőügyvéd sem és nem folyamodott senki a Kúria szentesítéséért. Mert nem volt Kúria sem, csak egy megátalkodott gazember volt, és egy ítélet hangzott el a bűnnek megfelelően. India így működik. Más szóval, a nagyon sokmilliós India (az írott országos törvénykönyvvel együtt) helyi bíróságok nélkül egyáltalán nem működne, ugyanis csakis a helyiek ismerik gyerekkorától a bűnöst, és a falu vénjei is ismerik. Nem volt tehát apelláta. Sipirc, be a börtönbe, de azonnal.

Egy másik esetet az amerikai tévé is ismertetett. Mexikóban két részeg ifjú úgy hajtotta a rozoga kocsit, hogy a kanyargós szerpentinútról lesodródott, egyenesen egy alanti ház tetejének a kellős közepébe. A tető tehát ripityára ment. A kisváros bírója feltette a kérdést a vétkeseknek: hat hónap börtönt kaptok itt helyben, és megjavítjátok az amúgy egyedül élő öreg asszony házának tetejét, vagy továbbadlak benneteket a megyei bíróságnak, ahol legalább négyévi tömlöccel számolhattok. A fiúk szívesen válsztották a tető megjavítását, meg is csinálták, pedig nem két krajcárba került nekik, és leülték a félévet.  Az eredmény az lett, hogy az öreg asszony háza rendbe lett téve rekord idő alatt, a fiúk pedig alposan megbűnhődtek. Máskülönben, különösen ha a mexikói törvénykönyvet a megyei bíróságon juttatták volna érvényre, a fellebbezések sora még ma is tartana, az öreg asszony háza már azóta romhalmaz lenne a sok esőtől.

Tipikusan két szisztéma szembeállását mutatja ez az eset. A törvénykönyv rendjét, és a helyi bíró bölcsességének szisztémáját. Lehet találgatni, hogy melyik út a jobb, emberibb és igazságosabb, mégpedig  a szívünk szerint. És máris megérkeztünk egy roppant fontos ponthoz: a bírói bölcsességhez. (Nem a bírói függetlenség magasztos maszlagjához, amiről nálunk éppen most cikkeznek a lapok a bírók nyugdíjazásának esetével kapcsolatban), hanem a bírói bölcsességhez, ami tartalmazza az írott törvény ismeretét, de tartalmazza az ugyancsak nagyon fontos elemet: magát a bölcsességet, az esetek erkölcsös mérlegelését, vagyis az igazságosság magvát. Végtére is, a jogszolgáltatás igazi célja az igazságtétel. Nem a törvénykönyvek csavarintos alkalmazása, hanem az igazságtétel. Jogász jóformán bárki lehet, némelyek annyi törvénykönyvet tudhatnak fejből, hogy a fele is elég lenne, mégsem biztos, hogy jó bíró lenne belőlük. Jó orvosnak lenni is olyan valami, hogy arra születni kell.  Jó bírónak lenni is, vagyis bölcsnek lenni is olyan valami, hogy születni kell rá. Ebben a mocskos és jellemtelen világban ilyenekre van szükség, de nagyon nagy szükség, nem feledve, hogy az EU-törvénykönyv és a magyar törvénykönyv közül a harmadikra kell hallgatni: a lelkiismeretre és becsületre, az íratlanra és örökre.

Balogh Bertalan
       USA