Régi magyar neve szerint február a böjtelő hava, ami a keresztény hagyományokra utal: általában februárban kezdődik a húsvétot megelőző hosszú böjt. Korábban a tisztulás, megtisztulás hónapjának tartották – többféle értelmezéssel. Az egyik az év utolsó hónapjaként (mert az ókori Rómában márciussal kezdődött az esztendő, és februárral ért véget) tartotta alkalmasnak a szellemi-lelki megtisztulásra; más magyarázat viszont éppen a karácsonyi ünnepkör vigasságainak testi terheitől való megtisztulás alkalmas időszakát kötötte ehhez a hónaphoz. A hónap neve a latin „fibra” (tisztulás, megtisztulás) szóból származik.

A hónaphoz kapcsolódó jellegzetes, hagyományokban gazdag népszokás a farsang, ami bár vízkeresztkor, január 6-án kezdődik, de a látványos, népünnepély jellegű vidám mulatságok általában február második felére, végére esnek.

Február jeles napjai is többnyire a farsangi időszakhoz kötődnek, de van néhány „időjós” nap is, természetesen a jó idő, a tavasz iránti vágyakozás jegyében. A hónap második napján szokás szerint figyeljük a medvét – ha a barlangjából kijőve meglátja az árnyékát, visszamegy, mert soká tart még a hideg… Kissé torzítja az előrejelzés biztonságát, hogy többnyire csupán mesterséges körülmények között élő, állatkerti mackókat látogat meg ilyenkor a média – miközben ugyancsak ehhez a naphoz kötődik egy másik, kevéssé ismert, ám könnyebben megfigyelhető hagyomány: ha énekel a pacsirta, később még hosszan fog hallgatni. A pacsirtákra egyébként – hasonló összefüggésben – kicsit később, 19-én, Zsuzsanna napján is érdemes figyelni!

„Ha Dorottya locsog, akkor Julianna kopog” – azaz, ha hatodikán enyhe az idő, akkor tíz nappal később fagyra számíthatunk. Bálint napján (14-én) ismét a madarak jeleznek: ha messzire hallik a csiripelésük, akkor hamarosan jó idő lesz! Julianna sokszor nemcsak hideget, de havazást is hoz („rázza a dunnáját”), míg 24-én jégtörő Mátyásnak szurkolhatunk, hogy eredeti hivatása szerint akadjon dolga – mert ha nincs mit törnie, akkor ő csinál jeget.

Február négyévente a szökőnappal ér véget – a naptár pontatlanságát igazították ki ezzel a plusz nappal még akkor, amikor az előző év vége és az új év kezdete közé illesztették. Talán igazuk is volt a rómaiaknak, akik szerint az új év márciussal kezdődött: a hosszú téli éjszakák, a rövid, gyakran ködös, szürke és hideg napok után mindannyian várjuk a természet ébredése, az új élet, a tavasz havát.

forrás: elonepmuveszet.hu