A Nag Hammadi Könyvtár gyűjteményéről

A Nag Hammadiban (Nagy Harmat? – Aranyi) talált gyűjtemény 13 ősi kódexből áll és több mint 50 szöveget tartalmaz. Felső Egyiptomban fedezték fel 1945-ben. E rendkívül fontos felfedezés számos jelentős gnosztikus szöveget hozott napvilágra – olyan szövegeket, melyekről azt hitték teljes egészében megsemmisültek a korai kereszténység magát „ortodoxnak” nevező ágával szembeni harc során – szövegek, mint például a Tamás Evangéliuma, Fülöp Evangéliuma, vagy az Igazság Evangéliuma.

A felfedezés és a Nag Hammadi könyvtári szövegek lefordítása az 1970-es években vált teljessé, hatalmas lendítőerőt adva a korai kereszténység és a gnoszticizmus természete újraértékelésének munkájához. A témában nem kellően tájékozott olvasók minderről részletesen olvashatnak az alábbiakban, egyúttal kivonatot is találhatnak Elaine Pagels kitűnő munkájából, melyet a Nag Hammadi leletekről írt, a Gnosztikus Evangéliumokról.

A Nag Hammadiban felfedezett szövegek jelenleg a Gnosztikus Társaság Könyvtárában találhatók, ábécé sorrendben katalogizálva, az egyes kódexeken belül pedig az egyes szövegek eredeti sorrendben. A következő oldalon e katalogizálási mód megtekinthető: http://www.gnosis.org/naghamm/nhlcodex.html A társaság honlapján lehetőség nyílik téma-szerinti keresésre – kulcsszavak alapján - a gyűjtemény teljes szöveganyagában: http://www.gnosis.org/naghamm/nhsearch.html Tamás evangéliumáról további, részletes ismeretekkel is szolgálnak: http://www.gnosis.org/naghamm/nhl_thomas.htm

Számos, a Nag Hammadi Könyvtár anyagát képező szövegnek több angol fordítása is létezik; ahol több fordítás is rendelkezésre áll, jeleztük a fordítók nevét az adott szöveg vonatkozásában zárójelben (a Nag Hammadi Könyvtár honlapján). A csillaggal „*” jelzett szövegekből több is rendelkezésre áll a Nag Hammadi Könyvtár kódexei között; általában ezeket együttesen vették figyelembe a fordítók, hogy egyfajta alapszöveghez jussanak. 1997-ben valamennyi szöveget nagy gondossággal újraszerkesztették Michael Grondin (mgrondin@tir.com) vezetésével, aki sok-sok órát töltött megfeszített munkával valamennyiünk ismeretének gyarapítására.

További fontos, elsődleges Gnosztikus szövegek megismerése vált elérhetővé a Nag Hammadi Könyvtár felfedezésével, ezek szintén megtalálhatók itt, a Gnosztikus iratok szekciójában (http://www.gnosis.org/library/gs.htm) a Gnosztikus Társaság Könyvtárában (http://www.gnosis.org/library.html).  

Mi a Gnoszticizmus?

A „gnózis” és a „gnosztikus” kifejezések a mai napig a misztikus fogalmak közé tartoznak, habár az utóbbi két évtizedben mind több és több értelmező szótárban bukkantak fel. A szó, „gnózis” görög eredetű, azt jelenti „tudás”, vagy a „tudás művelése”. Első hallásra könnyen összekeverhető a hasonló gyökerekkel rendelkező, ám éppenséggel ellenkező jelentésű  fogalommal, az „agnoszikus”-sal, mely szó szerint „nem tudást” jelent. A görög nyelv megkülönbözteti a racionális, tárgyi tudást és a tapasztalati vagy érzékelésen alapuló tudást. Ez utóbbi belső megértésből fakad és személyes megvilágosodás útján vezet el gnózishoz.

Az első században a keresztény megfogalmazás szerint a „gnosztikus” annak az anortodox csoportnak a megjelölésére szolgált, mely kivált az új keresztény közösségből. Krisztus korai követői közt láthatólag voltak olyan csoportok is, akik úgy írták körül magukat, mint olyanok, akik nemcsak egyszerűen hisznek Krisztusban és tanításában, hanem egyfajta „különleges tanúk”, vagy „az isteni megtapasztalás beavatottjai”. Ez volt az a bizonyos megtapasztalás, vagy „gnózis”, mely Krisztus igaz követőit megkülönböztette – állításuk szerint. Stephan Hoeller magyarázata szerint, ezeknek a keresztényeknek egyfajta „meggyőződésük volt, hogy közvetlen, személyes és abszolút tudással rendelkeznek a létezés autentikus igazságairól, mely az emberi lény számára elérhető, továbbá az is, hogy ennek a tudásnak a megszerzése, mindig az emberi élet végső célja kell hogy legyen.”

Hogy melyek is ezek a gnosztikusok szerinti „létezés autentikus igazságai”, az alábbiakban részletesen megvizsgáljuk, előbb azonban mindenképpen hasznos lesz a korai Egyház történetének rövid áttekintése. Az időszámításunk első másfél századának elteltekor – abban az időszakban, amikor a „gnosztikus” keresztényeket először megemlítik – a keresztény gondolkodásnak még semmiféle meghatározott, elfogadott formája nem létezett. Ebben az alakuló periódusban a gnoszticizmus csupán egyike volt a sok-sok, vele egykorú mozgalomnak, az új vallás születésének nagy olvasztókemencéjében. A kereszténység végső alakja, és későbbi kapcsolata a nyugati civilizációval, ebben a korai időszakban meghatározhatatlan volt. A gnoszticizmus ekkoriban az egyik termékenyítő forrásául szolgált végső formája elnyeréséhez.

A gnoszticizmus, legalábbis részben, a kereszténység fő áramlatához tartozott,  különös tekintettel arra a tényre, hogy legjelentősebb tanítója, az alexandriai születésű (kb. Kr.u. 100.) Velantinus, neve megfontolásra érdemesként merült fel a második század közepén, Róma 3. püspökének megválasztásakor. Valentinus úgy írta le fiatalkori önmagát, mint a rendkívül változatos alexandriai keresztény közösség különleges képességű tanítóját és vezetőjét. Élete virágkorában elvándorolt Alexandriából az Egyház formálódó fővárosába, Rómába, ahol aktív szerepet játszott az Egyház társadalmi ügyeinek intézésében. A gnosztikusok legfontosabb állításai az ő kijelentései nyomán ismeretesek, mint a titkos tradíciók őrzői, evangéliumoké, szertartásoké és olyan hagyományoké – például ezoterikus anyagok, melyek befogadására sok keresztény vagy nem kellően felkészült, vagy csak egyszerűen nem képes befogadni. Valentinus, eme gnosztikus részlehajlásnak alátámasztására, meggyőződéssel vallotta, különleges apostoli beavatást kapott Tádétól, Pál apostol tanítványától és beavatottjától, aki őt tette meg azon tantételek és szertartások őrzőjévé, melyeket a keresztény ortodoxia figyelmen kívül hagy. Habár befolyásos embere volt a Római Egyháznak a második század közepén, élete végére Valentinust erőszakkal megfosztották a nyilvános szereplés lehetőségétől és eretneknek nyilvánította őt az alakuló ortodox Egyház.

Mivel a történelmi és a teológiai részletek túlságosan összetettek, hogy itt megfelelően ábrázoljuk, annyit mondhatunk, a történelmi áramlatok a gnoszticizmus ellen fordultak  a második század közepe táján. Soha többé, Valentinust követően, gnosztikus nem került ilyen magasra az egyházi felemelkedés útján.

A gnoszticizmus hangsúlyozza a személyes megvilágosodást, a folyamatos felismerést - ennek következményeként új írások elkészítését -, az aszketizmust, és ezzel paradox ellentétként a szabadgondolkodást; ez utóbbi miatt növekvő gyanakvással találkoztak. Kr.u. 180-ben, Ireneus, Lyon püspöke, megindította első támadását a gnoszticizmus és az eretnekség ellen, publikált munkája szellemiségében fokozott vehemenciával folytatódott a következő században az egyházatyák részéről.

Az ortodox kereszténység mélységesen és alaposan hatása alá került a gnoszticizmussal vívott harcoknak a második és a harmadik század során. Sok-sok központi keresztény teológiai hagyomány kialakulása a gnózissal szembeni ellenséges viszonynak az árnyékában, illetve hatására formálódott. A negyedik század végére a harc lényegében véget ért: a kialakuló eklézsia megszerezte a politikai erőt dogmatikus kijelentései támogatására, és ilyen módon felfegyverkezve, „eretneknek” bélyegzett minden más álláspontot, fájdalmasan levágta a gnoszticizmust kereszténység testéről. A gnoszticizmust gyökerestől kitépte a keresztény hagyományok közül, a megmaradt tanítóit kiközösítették, szent könyveiket megsemmisítették. Mindaz ami megmaradt a későbbi századokra a tanulni vágyók számára a gnoszticizmus megértése végett, mindössze a kiközösítések szövegei, és egyes, az egyház eretnekekre vonatkozó iratainak töredékei - voltak. Vagy legalábbis így tűnt a huszadik század közepéig.

A Nag Hammadi Könyvtár felfedezése

Egy decemberi napon történt, 1945-ben, Nag Hammadi vározásnak közelében, Felső-Egyiptomban, hogy a gnoszticizmus tanulmányozásának módja egyszer és mindenkorra radikálisan megváltozott. Egy arab paraszt, nagy sziklás ásott körül, azért, hogy termékennyé tegye földjét, amikor hirtelen egy régi, vörös agyagedényt fordított ki a talajból. Remélvén, hogy eltemetett kincset talált, tétovázva és nyugtalanságot érezve a dzsinn miatt, aki esetleg a kincset őrizheti, összetörte az edényt, hogy megvizsgálhassa tartalmát. A belsejében azonban nem kincset talált, nem is dzsinnt, hanem könyveket: több mint egy tucat kódexet, aranyozott barna bőrbe kötve. Szinte meg sem fordult a fejében, hogy valami hihetetlenül fontos ősi szövegek gyűjteményére bukkant, kéziratokra, melyeket másfélezer éve rejtettek el – esetleg szerzetesek, a közeli Szent Pakomius kolostorból, olyan helyet kutatván, ahol megmenthetik őket az Egyház által elrendelt pusztítástól, melyet kíméletlenül folytattak az eretnekek és az eretnekség ellen. 

Hogy miként kerültek a Nag Hammadi kéziratok végül is tudósok kezekbe, az egy hihetetlenül izgalmas történet és túlságosan hosszú lenne itt elmesélni. Mostanra már fél évszázadnál is több telt el a kéziratok felfedezése óta, és már annak is két évtizede, hogy a végleges angol nyelvű fordítás elkészült, s publikálásra is került, a Nag Hammadi Könyvtár – címmel. Az iratok jelentősége hihetetlen mértékben megnőtt. Ez a tizenhárom papirusz-kódex ötvenkét szent-iratot tartalmaz azok közül, melyekre hosszú időn keresztül, mint „elveszett Evangéliumok” hivatkoztak; ezek, a meglévő testamentumok közül, azok, melyeket az ortodox kereszténység fennállására nézve legveszélyesebb és legalattomosabb kihívásnak tekint, a félelmetes ellenfél, melyet az egyházatyák számos névvel becsmérelnek, amit mindenki csak elterjedten „gnoszticizmusnak” ismer. A Nag Hammadi szövegek felfedezése alapjaiban késztet minket újragondolására és újraértékelésére mindannak, amit a gnoszticizmusról magáról és a korai kereszténység időszakáról tudunk.

A Gnosztikus tanítás áttekintése

Mi volt az, amit ezek a „látók” tudtak? Mi tette őket ilyen veszélyes eretnekekké? A gnoszticizmus összetettsége rendkívül sokrétű, megnehezítve bármifajta általánosítás lehetőségét. Miközben számos rendszer és kategória létezik a gnoszticizmus leírására és kategorizálására, ezek az évek során átalakultak, egyikük sem tudta igazán pontosan megfogalmazni a lényeget. Mindezek figyelembevételével arra következtethetünk, nem létezik olyasféle meghatározás, mely teljességgel kifejezné a gnoszticizmus lényegét és számos változatát, ezért itt és most megpróbáljuk csak körvonalazni a legfontosabb és általánosságban legelfogadottabb jellemzőit a gnosztikus gondolkodásnak.

A gnoszticizmus egyik lényeges vonását fentebb már bemutattuk: a gnoszticizmus megköveteli az „emberi létezés számára elérhető igazság közvetlen, személyes és abszolút tudását”, és azt, hogy ennek a tudásnak a megszerzése az emberi élet legfontosabb célja. A gnózis nem ésszerű, feladvány-jellegű, logikailag érthető, ellenkezőleg, megtapasztalást igénylő tudás. A gnosztikusok nem voltak sem dogmatikusak, sem következetesek, racionális teológusok – ezek olyan jelzők, melyek miatt a gnosztikusokról tanulmányokat készítők meglehetősen nehezen tudtak elmagyarázni a „könyvolvasó” embereknek. Nem könnyű feladat a gnoszticizmust jól körvonalazott dogmatikus állításokba tömöríteni. A gnosztikusok nagy becsben tartották a folyamatos isteni kinyilatkoztatást – a gnózis volt a teremtő megvilágosodás megtapasztalása, a megértés sürgető folyamata, nem statikus hitvallás. Carl Gustav Jung, a nagy svájci pszichológus egyben a gnoszticizmus különböző történelmi változatainak és állításainak élethosszig tartó kutatója is volt.

"…Megtaláltuk a gnoszticizmusban azt, amit az évszázadok során elhanyagoltak: az egyéni megvilágosodás hatékonyságát és az egyéni megtapasztalás fontosságát. Ez a hit az ember istenhez való vonzódásának büszke érzéséből fakad…"

Az Amerikai Vallás című tanulmányában Harold Bloom könyvtárkritikus a gnoszticizmus további fontos tulajdonságára hívja fel a figyelmet, mely segíthet nekünk fogalmat alkotni a gnoszticizmus magjának körülírásáról. A gnoszticizmus, mondja Bloom, „egyfajta ismerete a teremtetlen énnek és az általa való ismeretszerzésnek, vagy egyfajta én-az-énben állapotnak, és [ez] a tudás vezet el a szabadsághoz…”  

A megvilágosodás érzékelése során valamennyi közt a legfontosabb amit egy gnosztikus elérhet, az annak az ismeretnek  beható megismerése - mely a tudás megszerzése során jön -, hogy valami, mélyen bensőjében, nem teremtés által jött létre. A gnosztikusok ezt a valamit „nem-teremtett én”-nek nevezik, az isteni magnak, a gyöngyszemnek, az ismeret gyémántjának: a tudatosságnak, az intelligenciának, a fénynek. Az értelemnek ez a magja volt az Isten ön-azonos lényege. Ez volt az ember hiteles valósága, az emberiség dicsfénye, és istenhez való hasonlatossága. Ha a nő és a férfi teljességgel felfogja a gnózis eme gyémántját, a nő megérti, így mértékben szabad válik: nem részlegesen,  nem a bűnben való fogantatástól, nem mint a húson képződött var felszakadása, hanem mint az Istenhez nyíló csatorna őbenne-rejlő megvalósulása.

Mindig létezett egyfajta ellentmondásos tudás a kettősségről a megtapasztalásban, az „én-az-énben” állapottal kapcsolatban. Hogyan lehetne feloldani az ellentmondást? Az összes valós érzékelés által, az ember soha nem volt egyenlő Istennel, azonban - létfontosságú igazság – hordozza az Istent.  Ez a rejtvény a gnosztikusok egyik misztériuma, és ennek ismerete az ő kincsük.

A teremtő Istent - akiről azt állítják, hogy részese volt az ortodox hittételek kialakításában, alkotta meg az embert, saját képére, az Isten adta meg az embernek a képességet hogy felismerje Őt, a semmiből hozta létre az Ő kívánsága szerint -, a gnosztikusok démonként emlegetik, és egyáltalán nem tartják Istennek. A gnosztikusok számos rosszallást kifejező jelzőt illesztenek rá, mint „saklas”, az őrült; „laldebaoth”, a vak isten; és „Demiurge”, a kisebbik teremtő erő építésze.

Theodotus, az egyik gnosztikus tanító, Kis-Ázsiában írta munkáit 140 és 180 között, magyarázata szerint, a gnózis megvilágosodásának szent ereje annak megértéséből fakad, hogy „kik vagyunk, mivé válunk, honnan jöttünk, hová megyünk.  Miként tudunk megtisztulni, milyen serkentő és megújhodó erővel rendelkezünk.” „Habár – teszi hozzá a gnoszticizmus elismert kutatója, Elaine Pagels, szövegmagyarázatokhoz fűzött megjegyzéseiben – önmagunk megismerése a legmélyebb szint, azonos egyben Isten megismerésével is: ez a gnózis titka… Az ön-ismeret egyben Isten ismerete, az én és az isteni - azonos.”

Tamás evangéliuma, az egyik gnosztikus szöveg a Nag Hammadi Könyvtár anyaga közül, a következő szavakkal írja le Jézus tanítását:

Jézus mondta: „Nem vagyok a ti mesteretek. Mert részegek vagytok. Megrészegedtetek attól a pezsgő italtól, melyet kimértem számotokra…”

„Aki az én számból fog inni, olyanná válik, mint én: én azzá válok, aki ő. És azok a dolgok, melyek el vannak rejtve, kijelentetnek neki.”

Aki az én számból fog inni, olyanná válik, mint én: micsoda figyelemreméltó eretnek hasonlat! Tamás evangéliuma a maga teljességében rendkívül különleges szöveg. Helmut Koester, a Harvard Egyetem professzora rámutatott, hogy habár ezt a szöveget végtére is elátkozták és megsemmisítették az ortodox egyház képviselői, korát tekintve éppen olyan ősi lehet, mint a négy fennmaradt kanonizált evangélium, ráadásul, azok számára forrásdokumentumként is szolgált.

Ez utóbbi tény vezet minket a gnoszticizmus bemutatása során lefektetett harmadik jelentős jellemzőhöz: a bennük foglalt szövegek és leírások nem nyerték el az ortodox egyház tiszteletét.  A gnosztikusok elbeszélései misztikusak és költőiek voltak: a történetekben számos metaforát alkalmaztak, sőt talán a szertartási törvényeik alkalmazásában is; a gnoszticizmus kedvelte a szövevényes kifejezésrendszert, a látnoki bepillantást a kifejezhetetlenbe elgondolkodtató probléma-felvetések vagy dogmatikus kijelentések révén. A gnosztikusok számára a megvilágosodás volt a gnózis igazi lényege. Az „inspirált szövegek”, a misztikumok  bősége meglehetősen bosszantották Ireneust, aki a klasszikussá vált második századi, a gnosztikus tanítások cáfolatában, így ír: „… mindegyikük valami újat hoz, napról-napra, éppen ezért senkit sem tartanak tökéletesnek, aki nem fejlődik,… ez határozott elképzelésük...”

A negyedik alappillér, melyet levezethetünk a klasszikus gnoszticizmus megértése érdekében, mindenek között a legbonyolultabban megfogalmazható néhány szóban, és egyben a legfelkavaróbb a későbbi ortodox teológia számára. Ez pedig az isten kettősségéről, illetőleg párosságáról megfogalmazott álláspontjuk. Miközben megerősítik az istenség végső egységét és integritását, a gnoszticizmus felhívja a figyelmet a misztikus megtapasztalás útján szerzett tudásra, összehasonlítva a megnyilvánulásokat és felismeréseket.

Számos gnosztikus szövegben, a Nag Hammadi Könyvtár állományában, Istent férfi és női összetevők kettősének írják le. Habár nyelvezetük kifejezetten keresztény, a gnosztikus források gyakran használnak szexuális szimbólumokat az Isten leírására – miként azt Pagels professzor is érzékelteti.

A gnosztikus források, állításuk szerint, titkos tanítást kaptak Jézustól Jakabon és Magdalai Márián keresztül [akire a gnosztikusok mint Jézus hitvesére hivatkoznak]. Ennek a csoportnak a tagjai egyformán imádkoztak az Atya- és az Anya Istenhez.

„Hozzád, Atya és általad Hozzád, Anya; a két hallhatatlan névhez, az isteni lény szülőihez, és hozzátok, a mennyben lakozókhoz, az emberségesekhez, a hatalmas nevűekhez…”

A gnoszticizmus számos ága úgy tekintett istenre, mint két különálló természet egyesülésére, gazdagon ábrázolva szexuális szimbólumokkal. A gnosztikusok tisztelték a női természetet, ezzel összhangban Elaine Pagels rámutat, a keresztény gnosztikusok körében a nők messze elismertebb társadalmi és egyházközösségi szinten álltak, mint az ortodox keresztény nővéreik körében. Jézus maga – ahogy azt néhány gnosztikus tanítja -, utat mutatott ebben a misztikus viszonyban: a legjobban szeretett tanítványa egy nő volt, Magdalai Mária, a hitvese. Fülöp Evangéliuma szerint:

„…A megváltó párja Magdalai Mária. Krisztus jobban szerette őt valamennyi tanítványnál, és gyakran szájon csókolta. A többi tanítvány megsértődött emiatt… Azt mondták neki: ’Miért szereted őt jobban valamennyiünknél?’ A Megváltó felele neki, mondván: ’Miért, nem szeretlek titeket is ugyanúgy, mint őt szeretem?’”

A legmisztikusabb és legszentebb gnosztikus szertartás valamennyi között, mely talán éppen ezen az Isten-tapasztaláson alapul, az „isteni kettős-természet egységének kutatása”. Fülöp Evangéliuma (mely szinte teljes egészében, mint a gnosztikus szertartás kommentárja olvasható) leírja, hogy az Úr öt nagy szentséget vagy misztériumot alapított, ezek: „a keresztelés, a felkenés, az eucharisztia, a megváltás és a nász-szoba.” Habár ez az utolsó szentség, a nász-szoba, a szertartás szerint nők és férfiak részére volt törvénybe iktatva, a misztikus megtapasztalás allegóriájaként is használták, a két fél – általunk ismeretlen – egyesülésére.  Csak utalásokat találhatunk a gnosztikus szövegekben, mi lehet valójában e szentség.

Krisztus eljött, hogy helyrehozza az elválasztást… és újra egyesítse a két alkotórészt; és hogy életet adjon azoknak, akik meghaltak a szétválasztás miatt, és újra egyesítse őket. Így most a nő egyesül az ő férjével a nász-[szobában], és azok, akik egyesültek, a nász-[szobá]ban, nem lesznek újra elválasztva.

Magunkra maradunk ennek a költői képnek a pontos értelmezésének kérdésében. Habár az ortodoxok sűrűn polemizálnak az anortodox gnosztikusok szexuális viselkedéséről, annak pontos megállapítása, hogy mindezek a dolgok milyen szerepet játszottak az emberi kapcsolatokban, a történelmi megítélés szempontjából, továbbra is bizonytalan.

A klasszikus keresztény gnoszticizmus elveszett a nyugati világ számára a negyedik és ötödik század során. Azonban a gnosztikus világlátást – a maga felfogásával az emberiség teremtetlen természetéről és az Istenhez való viszonyáról; a belső személyes megtapasztalás által nyújtott tudás megszerzéséről; valamint a démotikus erőkkel kapcsolatos óvatosságról, mely erők elvakíthatják az emberi tudatosságot -,  nem volt könnyű kiirtani. Ezek a gnosztikus felfogások számos különböző formában tovább éltek a nyugati kultúrában is, habár olykor okkult alakot öltve. A gnoszticizmus létezett hajdanán, ahogy ma is létezik, egyfajta újjászülető hagyományként, ahol a gnózis középpontjában az emberiség áll, ez padig olyan tradíció, mely örökké él azok körében, akik megértik a hívást és  „van fülük a hallásra”.

A Nag Hammadi Gnosztikus Könyvtár

A Nag Hammadi könyvtár anyaga korai keresztény gnosztikus szövegeket tartalmaz, a felső-egyiptomi Nag Hammadi nevű város mellett találtak rá 1945-ben. Az említett évben egy helyi paraszt, Mohamed Ali Samman bukkant rá tizenkét bőrkötéses papirusz kódexre egy lezárt cserépkorsóban. A kódexekben található 52 írás elsősorban gnosztikus értekezés, ám tartalmaz három munkát is a Corpus Hermeticumból[1] és egy részletet/változatot Platón Köztársaságából. Jelen összefoglaló szerzője, James Robinson úgy gondolja, hogy ezek a kódexek a közeli Pakhomeus [2] kolostor birtokában lehettek, és akkor temethették el őket, amikor Atanáz[3] püspök elítélte a nem-katolikus könyvek kritikátlan használatát 367-ben kelt ünnepi körlevelében.

A kódexeket kopt nyelven írták, habár valószínűleg valamennyi munka eredeti nyelve a görög volt, tehát fordításokról lehet szó. Minden bizonnyal a legismertebb ezen szövegek közül a Tamás Evangéliuma, az egyetlen, teljes egészében ránk maradt Nag Hammadi írás. A felfedezést követően kiderült, hogy ezen, Jézusnak tulajdonított mondások közül, felbukkant az Oxyrhynchusban (felső-egyiptomi város) 1898-ban talált kéziratokban, és egyező részeket találtak más korai keresztény forrásokkal is. Ennek alapján az I. vagy II. századbeli dátum elfogadható lehet az elveszett görög nyelvű, közvetlen Jézus apostolától származó, Tamás Evangéliumának korára, sőt, több kutató egybehangzó állítása szerint a keletkezés kora Kr.u. 80. Lehet, bár, ezt a kijelentést számos biblia-kutató vitatja, bizonnyal ők vannak többségben. Az eltemetett és megtalált kézirat korát a III.-IV. századra datálják.

A Nag Hammadi kódexeket a Kairói Kopt múzeumban őrzik.

A felfedezés

A Nag Hammadi könyvtár 1945-ös felfedezését a beszámolók „rendkívül izgalmasnak” írják le a „szövegek tartalmának” fényében. Az év decemberében egy egyiptomi testvérpár számos papiruszt talált egy cserépedényben, miközben trágyát ástak a mészkőbarlangok környékén, a manapság Hamra Dom néven ismert felső-egyiptomi területen. A leletről egyik testvér sem számolt be, arra gondoltak, a szövegek egyenként való eladása révén tesznek szert pénzre, az egyes kereskedelmi akciók között szünetet tartva. Arról is tudunk, hogy a testvérek édesanyja számos kézírásos szöveget elégetett, láthatóan aggódván azok esetleges „veszélyessége” miatt. Mindezek eredményeként, a Nag Hammadiként megismert szövegek (Nag Hammadi a lelet megtalálása helyszínéhez legközelebbi nagyobb város) csak fokozatosan váltak ismertté, jelentőségüket csak lassacskán ismerték fel, kezdeti felfedezésüket követően.

1946-ban a fivérek gyilkosságba keveredtek, a kéziratokat pedig otthagyták egy kopt papnál, kinek sógora az év októberében eladott egy kódexet az ó-kairói Kopt Múzeumnak (ez a kötet a gyűjteményben manapság a III: Kódex néven ismert). A rezidens koptológus és vallástörténész, Jean Doresse felismerte a kötet jelentőségét, a 1948-ban egyik írásában már hivatkozott is rá. Az évek során a kéziratok legnagyobb részét, az említett pap, átadta egy Kairóban élő ciprusi régiségkereskedőnek, ezt követően az Antikvitási Minisztérium őrizte őket,  attól való félelemben, hogy a kéziratok esetleg kikerülnek az országból. Az 1956-os forradalmat követően a kéziratokat átadták a kairói Kopt Múzeumnak, és nemzeti vagyonnak nyilvánították. Pahor Labib, abban az időben a Kopt Múzeum igazgatója, nagyon boldog volt, hogy a kéziratok a származási helyük szerinti országban tarthatóak.

Időközben az egyik kódex eladásra került egy Kairóban élő belga műkereskedő számára. Ezután kísérlet történt a kódex New York-i és párizsi eladására egyaránt, majd érdeklődött iránta a zürichi Carl Gustav Jung Intézet is 1951-ben, Gilles Quispel nevű közvetítő révén. Ajándékba szerették volna adni a híres pszichológus számára, s ennek okán, ez a bizonyos kézirat a Jung Kódex nevet viseli, a gyűjtemény besorolása tekintetében az I. Kódexről van szó.

Jung 1961-es halálát követően vita bontakozott ki a Jung Kódex tulajdonviszonyát illetően, minek eredményeképpen ezek az oldalak nem is kerültek a Kairói Kopt Múzeum birtokába egészen 1975-ig, a teljes szöveg első közzétételének időpontját követően. Így valamennyi, 1945-ben talált papirusz egyetlen helyre került, tizenegy teljes könyv és két további töredékei, összesen mindegy 1000 kéziratos oldalt sikerült megőrizni.

A fordítás

A Nag Hammadi szövegek közül elsőként és részlegesen éppen a Jung Kódex fordítása jelent meg Kairóban 1956-ban, valamint a tervek között szerepelt egy átfogóbb, hasonmás kiadás megjelentetése is. Az Egyiptomban uralkodó zűrzavaros körülmények miatt egyedi részek és azok is csak igen lassacskán jelentek meg a gyűjteményből.

Az ügyek említett állása csak 1966-ban változott meg, az szicíliai Messinában tartott kongresszust követően.

A konferencián lehetővé vált, hogy a résztvevő tudósok konszenzusos álláspontot alakítsanak ki a gnoszticizmus[4] meghatározása kapcsán. James M. Robinson, vallási szakértő, összeállított egy szerkesztőkből és fordítókból csoportot, melynek kifejezett feladata volt a Nag Hammadi kódexek kétnyelvű kiadása angol és kopt nyelven, közösen dolgozva a kaliforniai székhelyű, a Claremont Graduate University, Antikvitás és Kereszténység intézetével. Robinsont választották a Nag Hammadi Kódexek Nemzetközi Bizottsága titkárának, ezt a szervezetet az ENSZ és az Egyiptomi Kulturális Minisztérium közösen hozta létre; ebben a minőségében Robinson felügyelte a projektet. Időközben, 1972 és 1977 között, tizenkét kötetben, napvilágot látott a hasonmás kiadás, majd 1979 és 1984 között további kiegészítések jelentek meg E. J. Brill kiadása révén, Leidenben, „A Nag Hammadi Kódexek Hasonmás Kiadása” – címmel, első alkalommal elérhetővé téve tanulmányozási célokra bárki számára a teljes szöveggyűjteményt.

Ugyanebben az időben, a Német Demokratikus Köztársaságban, egy tudóscsoport, melynek tagja volt Alexander Bohlig Martin Krause és az Új Testamentum tudósai közül Gesine Schenke, Hans-Martin Schenke és Hans-Gebhard Bethge – a leletek első német nyelvű fordítására készültek. Az utóbbi három tudós teljes, tudományos igényű fordítása a Berlini Humboldt Egyetem támogatásával 2001-ben jelent meg.

A James M. Robinson féle fordítást 1977-ben adták ki, E.J. Brill és Harper & Row közös munkája eredményeként. Az egy kötetben kiadott munkához Robinson a következőket fűzte: „Nag Hammadi kutatásának egyik szakaszát lezárja, és megkezd egy újabbat” (részlet a harmadik, átdolgozott kiadásból. Puhaborítós kiadás követte 1981-ben és 1984-ben E.J. Brill és Harper munkájaként. A harmadik, teljes mértékben átdolgozott kiadás 1988-ban látott napvilágot. Ez számít mérföldkőnek a szélesebb nyilvánossághoz eljuttatott gnosztikus szövegek tekintetében – a kódexek a maguk teljes egészében rendelkezésre állnak, hamisítatlan formában, szerte a világon az emberek számos nyelvre lefordítva olvashatják.

Újabb angol nyelvű kiadás 1987-ben jelent meg, a Yale egyetem tudósa, Bentley Layton gondozásában, „Gnosztikus Szövegek: Új Fordítás és Kommentárok – címmel (Garden City: Doubleday &Co., 1987). A kötet egységes, új fordításait tartalmazza a Nag Hammadi szövegeknek, valamint kivonatokat eretneknek nyilvánított íróktól és egyéb gnosztikus anyagokat. A Nag Hammadi Könyvtár tekintetében ez a legkönnyebben és legszélesebb körben elérhető angol nyelvű változat, gazdag történelmi ismeretekkel kiegészítve különböző gnosztikus közösségekkel kapcsolatosan, jegyzeteket, fordítási megjegyzéseket tartalmaz, az egyes iratok pontos mozgását és történetét.

Nem minden tudós osztja azonban az álláspontot, hogy a Könyvtár teljes anyagát gnosztikusnak kellene tekinteni. Paterson Brown erőteljesen vitatja, hogy a három Nag Hammagi Evangéliumot, Tamásét, Fülöpét és az Igazság Evangéliumát ezzel a címkével lehetne ellátni, hiszen mindegyikük határozottan megerősíti valóságosságát az alapvető hittételnek, a megtestesült élet szentségéről, melyet a gnoszticizmus követői illuzórikusnak és gonosznak határoznak meg – „A Kopt Evangéliumok Gnosztikusok? – című munkájában.

A Nag Hammadi Könyvtár és a Holt Tengeri Tekercsek összevetése

A XX. század közepe táján két fontos, ám alapvetően igen különböző, meglehetősen ősi vallásos tartalmú szöveggyűjteményt találtak Palesztinában, illetőleg Egyiptomban: a Hold-tengeri tekercseket, valamint a Nag Hammadi Könyvtárt. A Gnoszikus Közösségi Könyvtár látogatói gyakran nem tudják értelmezi a két felfedezés különbözőségét. Az említett könyvtár jelentős mennyiségű ismerettel rendelkezik e témában, különösképpen a Nag Hammadi szövegek kapcsán (beleértve a teljes fordítást is), érdemes rövid összevetést elvégezni a két szöveggyűjtemény között.

Amit ismert néven Holt tengeri Tekercseknek nevezünk, nem más, mint igen nagy számú tekercs, igen rossz állapotban őrződtek meg, számos rész csak kicsiny darabok formájában, a gyűjtemény felfedezések sorozatának köszönhetően állt össze, 1947-ben tizenegy, Qumrán és a Földközi-tenger környéki barlangban talált lelet-együttes alapján. 800-nál is több önálló szöveget tartalmaz, közte számos olyant, mely a jelenleg ismerthez képest jelentős eltéréseket tartalmaz. A tekercsek kora az „intertestamentális időszakra” tehető, azaz Kr.e. 250-től Kr.e. 100-ig, arra a korra, mely az Ószövetség” utánra esik, viszont a kereszténység és a rabbinikus judaizmus kora elé.

A Nag hammadi Könyvtárt Felső-Egyiptomban találták 1945-ben, 13 db ősi, bőrkötéses könyvet (kódexet tartalmaz, mindösszesen 55 szöveget. Valamennyi kódexet egy helyre rejtették, talán valamikor Kr.u. 390 körül, egy tekintélyes méretű, lepecsételt agyagedénybe. 1500 év eltemetettséget követően az egyiptomi sivatagban, megtalálásukkor egészen jó állapotban voltak. A Nag Hammadi Könyvtár szövegei az első két században keletkeztek, a keresztény korszak nyitányán, és korábban ismeretlen, illetve elveszettnek hitt szent keresztény szövegeket tartalmaznak – gyakran hivatkoznak rájuk „gnosztikus” írásokként, legfontosabb jellemvonásukként megjelölve. Rendkívül fontos a szövegek között megtalálható Tamás Evangélium, mely valószínűleg régebbi a négy kanonizált evangéliumnál. Miközben a Holt-tengeri tekercsek széles nyilvánosságot kaptak a felfedezésüket követő évtizedben, a Nag Hammadi Könyvtár anyaga csak mostanában váltott ki érdeklődés a nyilvánosság részéről.

Mára már hatalmas mennyiségű információ áll rendelkezésre a Holt-tengeri Tekercsekről mind nyomtatott formában, mind az Interneten. Ezen az oldalon csak rövid ismertetést adunk. A rendelkezésre álló források száma mostanra kezd lassan átláthatatlanná válni. A következőkben olvassunk el egy rövid történetet a Holt-tengeri tekercsek felfedezésének körülményeiről, valamint a kapcsolódó ellentmondásokról, ezzel is segítve a tájékozódásban, azoknak, akik most ismerkednek ezekkel a témákkal. A vitát tovább mélyítette a jelenleg a Holt-tengeri Tekercsekről rendelkezésre álló internetes katalógusok tartalma. A Holt-tengeri Tekercsek legteljesebb körű fordítását csak nyomtatott formában lehet elérni, miközben az Interneten csak bizonyos szövegek találhatók meg teljes egészében fordításban, viszont számos egyéb iratból érhetők el részletek, sőt, az utóbbi évtizedekben folyamatosan bővül ez a kínálat. A Gnosztikus Közösségi Könyvtár a Holt-tengeri Tekercsek számára speciális szekciót nyitott, elemzésekkel, különböző, nyomtatott formátumú kiadványokkal, továbbá a témában egyéb, fontos kiadványokkal.

A Holt-Tengeri Tekercsek története

A Holt-tengeri Tekercsek története 1947-ben kezdődik, amikor is – a legendás elbeszélés szerint – egy beduin pásztor egy Khirbet Qumrán feletti barlangban láthatóan ősi tekercsek gyűjteményére bukkant, nem messze a Holt-tenger északi végpontjától. A következő év folyamán a barlangból hét tekercs jutott el tudós kezekbe. Amikor szakértői vizsgálatokra került sor, a leletek fontossága és ősisége azonnal nyilvánvalóvá vált. Indulásképpen, hamar megállapítást nyert, hogy ezen első hét tekercs egyike egy igen jó állapotban megőrződött, a Bibliából is jó ismert Ézsaiás könyv, egyúttal a legősibb teljes héber irat az eddig felfedezettek közül, hiszen korát Kr.e. 100 elé helyezték.

A hét tekercs között volt egy sokkal különösebb természetű is. A kutatók manapság mint „Közösségi Szabályzatot” ismerik (első alkalommal a következő fordítási cím alatt jelent meg: „A viselkedés kézikönyve”), e terjedelmes és meglehetősen teljes kézirat korábban nem ismert zsidó jellegű vallásos szöveg. Úgy tűnt, ez a dokumentum egy titkos zsidó közösség viselkedésével és a hitvilágával kapcsolatos, valamikor a Kr.e. 150. és Kr.u. 70. Időtartományban – egy olyan közösséghez kapcsolódóan, mely igen hasonlatos Josephus, az ókori  zsidó történetíró, esszénusokról szóló beszámolóihoz.

1949-ben Roland de Vaux (akadémikus és dominikánus pap, aki meghatározza az elkövetkezendő két évtizedben a Holt-tengeri Tekercsekkel kapcsolatos kutatásokat) kutatta a qumráni barlangokat, ahol a szövegeket megtalálták, további agyagedényeket talált és kézirat töredékeket. Két évvel később de Vaux régészeti feltárást kezdeményezett Khirbet Qumrán romjainál, közvetlenül a barlangok alatt. 1952 és 1956 között 10 további barlangot tártak fel, ahol sikerült kéziratokra bukkanni Qumrán közelében, majdnem az barlang összes beduin törzsek birtokában volt, akik viszont üzleti lehetőséget láttak a kutatott területben. A legimpozánsabb elrejtett anyag – ugyancsak a beduinok fedezték fel, akik Qumránban dolgoztak Vaux 1952-.es expedícióját követően – egy ember-alkotta barlangban rejtőzött, kevesebb mint 180 méterre Khirbet Qumrántól. A 4-es számú barlangban (a számozás a felfedezés sorrendjét követi) nagyjából 15.000 tekercs-töredéket találtak, 574 különböző kézirat maradványaként.

Már a felfedezés e korai időszakában különböző elképzelések alakultak ki de Vaux és társai fejében a tekercsek forrásáról és a szerzőkről. Visszatekintve, semmi másról nincs szó, mint munkahipotézisről. Ám történelmileg rögzített eseménnyé vált. A kirakós számos darabját megvizsgálva – ősi héber tekercsek barlangban elraktározva, ezek között a kéziratok között pedig egy olyan, melyet az Esszénus közösség szabályzataként azonosítottak, valamint egy ősi közösségi épület romjainak feltárása, közvetlenül a barlang alatt – de Vaux összeillesztette a kirakós darabjait, s máris ott állt előtte a csábítóan nyilvánvaló kép: a Holt-tengeri Tekercsek az Esszénus közösség könyvtárát alkotják, akik egykor elfoglalták Khirbet Qumrán romjait. A Khirbet Qumránban végzett korai ásatásokról nyilvánosságra hozott részletek szépen beleillettek a történetbe: a romok között megtalálható egy nagy terem, mely akár scriptorum is lehetett (a kifejezést korábban középkori kolostorok helyiségeinek leírására használták); benne hosszú asztalok maradványait, ezek akár a hosszú tekercsek másolására is szolgálhattak; valamint három tintatartót leltek.

A „Qumráni hipotézis” a tekercsek eredetét és szerzőségét a Khirbet Qumránban élő Esszénus közösségnek tulajdonította, az elméletet talán szerencsésebb lenne „Qumrán-Esszénus dogmának” tekinteni – hiszen ez vált fő vonallá a Holt-tengeri Tekercsek tanulmányozása során az elkövetkező 40 évben. A hipotézis feddhetetlenségét a kéziratos tekercsekhez való hozzáférés szigorú korlátozása biztosította, a fordítás és a tanulmányozás ugyanis egy de Vaux által vezetett szűk akadémikus csoport tagjai részére volt elérhető.

1955-ben Edmund Wilson irodalomkritikus kiadott egy nagy hatású cikksorozatot a The New Yorker magazinban (később könyv formájában is megjelentette), munkája nagyban segítette a korábban a Holt-tengeri Tekercsek eredetével kapcsolatos népszerű elképzelés további bebetonozását, a Khirbet Qumránban élt Esszénusokat a szerzőként megjelölve. Valójában Wilson továbbvitte a mesét egy kínzó lépéssel, felvillantva annak lehetőségét (elsőként André Dupont-Sommer, francia akadémikus vetette fel), miszerint a korai keresztények is kölcsönöztek elképzeléseket a Tekercsek anyagából. A keresztényekhez hasonlóan, magyarázza Wilson, az Esszénusok Qumránban tisztelték a felkent Igazság Tanítóját, rituális mosdást, vagy „keresztelést” végeztek és szentelt étel megosztását. A széles nyilvánosság továbbra is nagy érdeklődéssel figyeli a Tekercsekkel kapcsolatos ismeretek alakulását, mióta legelőször kapcsolatot teremtettek keletkezésük, tartalmuk és a korai keresztények között.

Az Esszénus-Qumrán hipotézis felülvizsgálata

 Az XX. század utolsó két évtizedében számos ellenvetés kifogást emeltek a Tekercsek eredetéről főként akadémikus körökben hangoztatott Esszénus-Qumrán elmélettel szemben. A tiltakozások még hangosabbak lettek, amikor a Holt-tengeri Tekercseket felügyelő „csapat” egész egyszerűen minden, magas képzettségtű tudós számára megtagadta a hozzáférést a gyűjtemény ki nem adott anyagaihoz. Még negyven év után is a kutatás néhány, önjelölt tudósból álló csoport, kizárólagos hatásköre. Ami még rosszabb, évtizedeken át a csoport elenyészően kevés előrehaladást mutatott fel az anyagok publikálásában, különösen a legnagyobb töredékgyűjtemény, a 4-es számú Barlangban talált leletek közül. Az egész projekt tudományos botrányba torkollott, időszakosan összeesküvés-elméletek kavarták fel az állóvizet, felvetve, hogy okkult célokra használják fel a ki nem adott szövegrészeket.

Akármilyen meggondolások is játszottak szerepet a háttérben a Holt-tengeri Tekercsek esetében, ezeknek végett vetett 1991-ben a Huntington Könyvtár bejelentése, miszerint a teljes anyagot, bármiféle korlátozás nélkül, mikrofilmeken mindenki számára hozzáférhetően közzéteszik saját archívumukban. Nem sokkal később, Emanuel Toy, a Tekercs projekt igazgatója bejelentette, hogy szabad hozzáférést és teljes publikálási szabadságot ad a hivatalos gyűjtemény teljes anyaga tekintetében.

Az elmúlt évtizedben a Holt-tengeri Tekercsek kiadásának üteme jelentősen felgyorsult. Ezzel párhuzamosan a Tekercsek eredetéről és szerzőivel kapcsolatos ellentétes vélemények sem csillapultak. Dr. Norman Golb (a zsidó történelem és civilizáció proifesszora a Chicago-i Egyetemen) a Tekercsek eredetére vonatkozó klasszikus történet egyik leghangosabb ellenzője. A legtöbb kétségét 1995-ben megjelent könyvében összegezte, „Ki írta a Holt-tengeri Tekercseket” – címmel, úgy tűnik, némileg szélesebb ismeretséget ért el.

A Qumrán-Esszénus dogma kialakulását annak tudhatjuk be, hogy viszonylagosan jó magyarázatot adott néhány újonnan felfedezett dokumentumra, többek között korábban teljesen ismeretlen szövegekre is, melyek irodalmi stílusa eltért az eddig ismertektől, tehát egyfajta „szektás” hangot képviseltek a judaizmuson belül. A Holt-tengeri Tekercsekre vonatkozó korai tanulmányok ezt a bizonyos hangot esszénusnak vélték felismerni, és úgy tekintettek a Tekercsekre, mint egy szekta fennmaradt könyvtárára. Amint azonban a felfedezett Tekercsek száma és típusa gyarapodott, a kritikusok mind hangosabban vitatták annak lehetőségét, hogy ezeket a kéziratokat összegyűjtötték, másolták és archiválták, egyetlen, Qumránban élő közösség tagjai. Több mint 800 különböző dokumentumot azonosítottak a Júdeai sivatag barlangjaiban talált tekercstöredékek alapján. E jórészt korábban ismeretlen szövegek számos, különféle stílusban íródtak. Több száz különböző kéz írását találták meg, beleértve a görög nyelvű szövegtöredékeket is. Továbbá, miként az Dr. Golb kijelenti, a gyűjtemény majdnem teljes egészében mentes egyfajta „történelmi aláírástól”, azaz szövegek írói nem azonosak azok szerzőivel, ellentétben pl. a hivatalos levelekkel, ahol neveket találunk, tulajdonosi viszonyokat mutatnak be, ha pedig egy közösség másolta volna a dokumentumokat, akkor ennek nyoma kellene lennie, valamiféle statisztikai feljegyzés formájában. Qumrán objektív feltárói annak a véleményüknek is hangot adnak, hogy a hely az ősi időkben katonai erődként is szolgálhatott, s nem feltétlenül vallási és írástudói közösségnek adott otthont elsődlegesen. Ilyen érvek következtében számos tudós teljes mértékben elutasította a Holt-tengeri Tekercsek hagyományos történetét.

Vissza is tértünk ezzel az immár több, mint fél évszázados kérdéshez: Ki írta a Holt-tengeri Tekercseket, és ki rejtette el őket a barlangokban? Jelenleg nincs egységesen elfogadott válasz ez ügyben. Néhány tudós azt állítja, a tekercsek esetleg egy vagy több jóval ősibb zsidó gyűjteményből származnak, beleértve akár a Jeruzsálemi Templomi Könyvtárat is. Sok-sok különböző kéz másolta őket, a zsidó irodalom számos különböző típusát képviselik, az intertestamentális időszakban keletkeztek, tartalmaznak néhány apokaliptikus és titkos jellegű szöveget is, ez utóbbiak szerzői akár az Esszénusoknak nevezett közösség is lehetett. A zsidó felkelés és a Templom lerombolásának idején, Kr.e. 70-ben -, így szól az érvelés – szállították a Tekercseket a Qumrán környéki barlangokba biztonsági megfontolásokból. Ilyen érvek ellenére (érvekről van tehát szó és nem bizonyítékokról), számos, igen magasan képzett tudós továbbra is ragaszkodik az eredeti elképzeléshez, miszerint Esszénusok éltek Qumránban és dokumentumok tömegét gyűjtötték össze, írásokat, melyeket ma Holt-tengeri Tekercsekként ismerünk.

Miről szólnak a Holt-tengeri Tekercsek? Miért fontosak?

A kérdést igen gyakran teszik fel, akik először ütköznek a témába: „Miről szólnak a Holt-tengeri Tekercsek?” Nos, erre a kérdésre sincs egyértelmű válasz. A szövegek különbözőek, nyilvánvalóan nem egy hangon beszélnek, és nem is egy álláspontot képviselnek. A legtöbb kézirat súlyosan sérült tekercstöredékekből áll, mások részeit igen bátortalanul illesztették össze. Gyakran a megőrződött maradványok csak szűk bepillantást adnak abba, mi létezhetett az eredeti szövegben.

Az olvasók különböző nézőpontokkal és más-más jellegű érdeklődéssel közelítenek a Holt-tengeri Tekercsekhez. A Tekercsek különböző dolgokat „mondanak” különböző embereknek. A héber irodalom kutatói számára Holt-tengeri Tekercsek között fennmaradt bibliai szövegek és kommentárok lehetőséget kínálnak a korai időszakból származó és korábban ismeretlen forrásdokumentumok tanulmányozására. Paleográfiai szakértők a Tekercsek anyagát elemezhetik, valamint a héber írás stílusának fejlődését és változásait. A judaizmus történetének szakértői találtak a gyűjteményben olyan dokumentumokat, melyek új fényben tüntetik fel a jelen judaizmus változatos és heterodox irányzatait, az intertestamentális időszakot tekintve. A keresztény kezdetek tanulmányozói a szövegekben igazolást látnak az apokaliptikus, messianisztikus hangulatnak, melyből a kereszténység kiemelkedett. Mások szerint a Holt-tengeri Tekercsek bepillantást nyújtanak a zsidó kulturális környezetbe, mely a kereszténység hátteréül szolgált, azaz bizonnyal semmi olyasmit nem találunk a Tekercsek tartalmában, mely a korai keresztény időszak személyiségeire vonatkozna.

50 év elteltével is nehéz megmondani, a jövő tudósai miként fogják megítélni a Holt-tengeri Tekercsek jelentőségét. Néhányan mostanság azt hangoztatják, a Tekercsek jelentősége általánosságban jóval szerényebb, mint ahogy azt folyamatosan a nyilvánosság felé jelezték. Meglehetősen kiegyensúlyozott, ám kiábrándító véleményt adott Dr. Eliezer Segal (vallástudományok professzora, Calgary Egyetem) 1994-ben megjelent cikkében, „A Holt-tengeri Tekercsek – hamisak” – címmel:

„Jön valaki, aki megélhetését az ősi zsidó szövegekből kívánja biztosítani, s talán meglepődik néhány olvasó, ha kijelentem, hogy a Holt-tengeri Tekercsek közel sem olyan fontosak, miként azt beállítani próbálják, hatásukat csupán felfújja a média és az érdekelt felek.

A nyilvánosság intenzív érdeklődését a Qumráni Tekercsek iránt meglovagolták, azt a reményt táplálták, hogy a kereszténység kezdeteiről szerezhetnek általuk értékes ismereteket, sőt, forradalmian új bepillantást az eredettel kapcsolatosan. A keresztény tudósok, akik a legnagyobb befolyást gyakorolták a Tekercsek kutatása felett, minden erőfeszítést megtettek annak érdekében, hogy különböző utalásokat találjanak, parányi töredékeket, melyeket összerakva teológiai kijelentéseket találhatnak az isteni eredetű, illetőleg a szenvedő messiásokra. Még a Qumráni régészeti helyet is úgy írják le, mint egy középkori európai kolostort.

E kétes következtetéseket egyaránt használták a keresztény hagyományok igazolására, de különleges eredetének cáfolatára is. Akárhogy is, a Holt-tengeri Tekercsek rejtélyes világát sikerült átalakítani üzleti tevékenységgé, melynek potenciális piaca jelentős részét a keresztény világ alkotja.

Nem meglepő módon, szinte semmiféle állítólagos keresztény kapcsolatot nem találhatunk az eddig megismert tekercs-töredékeken. Az igazság az, hogy a tekercsek a zsidó irodalom sokszínűségének jellemző mintáját adják, melyet a Második Templom Korszakának kései időszakában hoztak létre, egyaránt jellemezve őket a viszálykodás és az Erec Yisrael zsidó közösségben mutatkozó erjedés. Tipikus zsidó tartalmakat találunk bennük, leginkább a háláchá (általános zsidó törvények) területéről. Zsidó vallási törvények tehát, melyek rendkívül heves vitákat gerjesztettek mára az egymással versengő zsidó szekták között. Ezeket az egyszerű és nyilvánvaló tényeket igen ritkán említik csak meg a Tekercsekkel kapcsolatosan.

A Tekercsek gazdagították tudásunkat a zsidó történelem egy igen összetett időszakáról, habár ezen ismeretek túlnyomó többsége a csupán a szakemberek számára bír jelentőséggel, kifejezetten alapos tudást nyújt a héber nyelv fejlődéséről és a zsidó törvénykezésről, olyan dolgokról, melyek nem kifejezetten a széles nyilvánosság érdeklődési körébe tartoznak.” (JFP 1994. augusztus 25. 9.o. – Interneten is elérhető a cikk)

A Tekercsek népszerűsége befolyással bírt magukra a velük való vizsgálatokra is, főleg azok munkásságára, akik a kutatásokat évtizedeken át irányították, azzal az előfeltételezéssel éltek, hogy a Tekercsekből kiolvasható lesz egyértelműen a kereszténység eredete. Természetesen a Tekercsek és a Qumráni közösség viszonya igen kedvező ösztöndíj-elérési forrást is jelenthet a keresztény alapokon álló tudósok számára. Dr. Theorore H. Gaster (Columbia Egyetem) hangsúly adott ennek a tudományos iránynak 1957-ben megjelent, Holt-tengeri Szövegek című kiadványában, elmagyarázván az olvasóknak, hogy a Holt-tengeri Tekercsek „bemutatnak egy vallási és kulturális környezetet, melyben Keresztelő János teljesítette küldetését, és amelyben Jézus kezdetben nevelődött… és amely környezet vallási elképzelései mintegy magágyként hozzájárultak az Újszövetség megszületésének.” Számos zsidó tudós jogosan nehezményezi ezt a fajta nézőpontot és elfogultságot.

  Miközben sok-sok évet töltöttek a korai keresztény időszak tanulmányozásával a Nag Hammadi szövegek fényében (a másik jelentős ősi kéziratos gyűjtemény, felfedezésére nagyjából párhuzamosan került sor a Holt-tengeri Tekercsekkel), meglehetősen furcsa, hogy a Tekercsek oly jelentős nyilvánosságot kaptak, miközben a Nag Hammadi anyagra oly kevés figyelem fordítódott csak. a felfedezést követő ötven év elmúltával azonban jóval kiegyensúlyozottabb szemlélet kezd kialakulni, a Nag Hammadi Könyvtár egyre inkább az érdeklődés homlokterébe kerül, míg a korábban túlságosan felfújt Holt-tengeri Tekercseket jóval moderáltabban kezelik.

Van azonban itt még néhány további tény, mely feltétlen mérlegelést érdemel:

1.    A Holt-tengeri Tekercseket Jordániában találták meg. Izraeli kommandósok betörve Jordánia területére, egész egyszerűen elrabolták azokat a hatnapos háború idején a múzeumból. A Holt-tengeri Tekercsek „zsidó hagyománynak” való beállítása ennek a háborús bűncselekménynek egyfajta hazug „igazolását” szolgálja.

2.    A Holt-tengeri Tekercsek anyagában rendszeresen felbukkant az Igazságos Tanító és a Gonosz Főpap alakja, aki végül elveszejti az Igazságos tanítót. Kettejük harca erősen hasonlatos Jézus életének néhány eseményéhez.

3.    A világosság fiainak harca a sötétség fiai ellen ugyancsak több írásban felbukkan. Jézus példabeszédeiben ugyancsak.

4.    Amennyiben Herbert Illig állítása a naptárunkba betoldott 300 évről igaznak bizonyul, és ennek minden valószínűsége megvan, akkor a Holt-tengeri Tekercsek máris átkerülnek Jézus korába és számos mozaik foglalja el pontos helyét.

A Nag Hammadi Kódexek

A Nag Hammadi gyűjtemény nagy részének egynél több angol nyelvű fordítása áll rendelkezésre; megadtuk a fordítók nevét az adott szöveg mellett. A „*”-gal jelölt szövegek esetén egynél többet is találhatunk a Nag Hammadi kódexek belül, ezeket együttesen használták fel az egyetlen itt bemutatott fordítás elkészítéséhez,

Az internetes változatok mindegyike némi szerkesztésen, módosításon és kisebb áttekintésen esett át. Akadémikusok esetén érdemes mindig az eredeti, standard nyomtatott kiadási formát használni. A 2007-ben megjelent Nemzetközi Kiadás, Nag Hammadi Szövegek – címmel, a korábbiakhoz képest sokkal pontosabb fordítást kínál, és erősen javasolt használata.

A Nag Hammadi Kódexek digitális felvétele is elérhető az Interneten a Claremont Colleges Digitális Könyvtárban.

I. Kódex (A Jung Kódex)

Pál Apostpol imája
Jakab Apokrifonja (Williams fordítás, Cameron fordítás)
Az Igazság Evangéliuma * (Grant fordítás, Attridge & MacRae fordítás)
Értekezés a feltámadásról
A háromoldalú értekezés

II. Kódex

János Apokrifonja* (hosszú változat)
Tamás Evangéliuma (Patterson & Meyer fordítás, Lambdin fordítás, Patterson & Robinson Fordítás, Grondin interlinear fordítás)
Fülöp Evangéliuma
Az Arkónok Hüposztaszisza[5]
A lélek exegézise[6]
Tamás, a Versengő könyve

III. Kódex

János apokrifonja* (rövid változat)
Az Egyiptomi Evangélium*
Eugnosztosz, az Áldott*
Jézus bölcsessége
A Megváltó párbeszéde

IV. Kódex

János Apokrifonja* (hosszú változat)
Az Egyiptomi Evangélium*

V. Kódex

Eugnosztosz, az Áldott*
Pál apokalipszise
Jakab (Első) Apokalipszise
Jakab (Második) Apokalipszise
Ádám Apokalipszise

VI. Kódex

Péter és a tizenkét apostol cselekedetei
A dörgő hang, tökéletes elme
Iránymutató tanítás
A bennünk rejlő hatalmas erő fogalma
Platón: Köztársaság (588A-589B)
Beszélgetés a nyolcadikról és a kilencedikről
Hálaadó imádság
Aszklépiosz 21-29  

VII Kódex

Sém Parafrázisa
A Nagy Seth második értekezése
Péter Apokalipszise
Szilvánusz tanítása
Szét három sztéléje

VIII. Kódex

Zosztrianosz
Péter levele Fülöphöz

IX. Kódex

Melkizedek
Norea gondolata
Hitvallás az igazságról

X. Kódex

Marszanesz

XI. Kódex

A tudás értelmezése
Valentiniánuszi magyarázat
A felszentelésről
A keresztelésről – A
A keresztelésről – B
Az Oltáriszentségről – A
Az Oltáriszentségről – B
Társteremtők
Hüpszifron

XII. Kódex

Szextusz mondásai
Az Igazság Evangéliuma* (Grant fordítás, Attridge & MacRae fordítás)
Töredékek (fordítás nem elérhető)

XIII. Kódex

Trimorphic Protennoia[7]
A világ eredetéről*
A világ eredete* (A "Cím Nélküli Szöveg") - Pistis Sophia

 

A Nag Hammadi Szövegek áttekintése

Amikor tartalmuk szerint elemezzük őket, hat jól elkülöníthető kategóriát állíthatunk fel a Nag Hammadi Kódexek esetében.

A teremtésről és a megváltás mitológiájáról szóló írások, beleértve a teremtés és a megváltás alternatív gnosztikus változatait: János Apokrifonja, Az Arkónok Hüposztaszisza: a világ eredetéről. Ádám Apokalipszise, Sém Parafrázisa.

Észrevételek és kommentárok különböző gnosztikus témák kapcsán, mint például a valóság természete, a lélek természete, a lélek és a világ viszonya: Az Igazság Evangéliuma, Értekezés a feltámadásról, A háromoldalú értekezés; Eugnosztosz, az áldott; A nagy Seth második értekezése, Szilvánusz tanításai, Hitvallás az igazságról.

  Liturgikus és beavatási szövegek:  Beszélgetés a nyolcadikról és a kilencedikről, Hálaadó imádság, Valentiniánuszi magyarázat, Seth három sztéléje, Pál apostol imája, (Fülöp Evangéliuma a hatodik kategóriába van sorolva alább, ám ide is szorosan kötődik, értekezése ugyanis hatással bír a gnosztikus szentségi teológiára.)

Írások, melyek elsősorban az istenség női vonásaival és lelki princípiumaival foglalkoznak, különösképpen az Isteni Szófiával: A dörgő hang, a tökéletes elme; Norea gondolata, Jézus bölcsessége, A lélek exegézise.

Írások néhány apostol életéről és tapasztalatairól: Péter Apokalipszise, Péter levele Fülöphöz, Péter és a tizenkét apostol cselekedetei, Jakab (első) Apokalipszise, Jakab (második) Apokalipszise, Pál Apokalipszise.

Írások, melyek Jézus mondásait tartalmazzák, illetve életének eseményeit: A Megváltó párbeszéde; Tamás, a Versengő könyve;Jakab Apokrifonja, Fülöp Evangéliuma, Tamás Evangéliuma.

Néhány szöveg a Nag Hammadi Könyvtár anyagából megmarad „besorolhatatlannak”. Azt is szem előtt kell tartani, hogy az idő múlásával a különböző nyelvekre átültetett fordítások jelentősen változhatnak az eredeti szövegekhez képest, hiszen azokat olykor igen homályos stílusban írták meg. Egyes szövegek igen nehéz olvasmányul szolgálnak azoknak, akik nem otthonosak a gnosztikus képalkotásban, nevezéktanban és hasonlókban. A legtöbb ilyen jellegű szövegben komoly hiányosságok is vannak – néhány írásból jelentős részek vesztek el az idő előre haladtával együtt járó állagromlás következtében.

A legkönnyebben érthető Nag Hammadi szöveg kétségtelenül a Tamás Evangéliuma, a Fülöp Evangéliuma és az Igazság Evangéliuma, a megfogalmazásuk is a könnyű megértést szolgálják. (Ezek a szövegek szerencsére jól megőrződtek, alig tartalmaznak hiányosságokat.) Az említett szövegeknek több, különböző fordítása érhető el.

A gnosztikus evangéliumok

Az egyiptomi Nag Hammadiban felfedezett 52 szöveg, közte a „titkos” evangéliumok és mítoszok, Jézusnak tulajdonítható mondások és hiedelmek, jelentősen eltérnek az Újszövetségtől. A tudós Elaine Pagels vizsgálja ezen dokumentumokat és következményeit.

1945-ben egy arab paraszt, megdöbbentő régészeti felfedezést tett Felső-Egyiptomban. Különböző szóbeszédek keltek szárnyra, s emiatt a leletek pontos megtalálási körülményei rejtettek maradtak számunkra, a felfedezés ugyanis véletlenszerű volt, a fekete piaci eladás pedig illegális. Évekig még a felfedező személyazonossága is homályban maradt. Szóbeszéd keletkezett arról, hogy vérbosszú elkövetője, egy másik, hogy a leletek Nag Hammadi közelében kerültek elő, Jabal al-Tárif hegynél, ahol 150-nél is több ismert barlang található. Eredetük szerint természetesek, ám az ember átformálta és kifestette jó részüket, temetési helyeknek is használták őket már a VI. Dinasztia korában, azaz 4300 évvel ezelőtt.

 Harminc évvel később maga Muhhamad Ali al-Sammán mondta el mi történt. Röviddel azelőtt, hogy ő és fivére apjuk meggyilkolása miatt vérbosszút tervezett, felnyergelték a tevéiket és kimentek Jabalba trágyát (sabakh) ásni, a növényültetvényeik talajának feljavítása érdekében. Egy hatalmas szikla tövénél ásva, beleütköztek egy piros, közel egy méter magas cserépkorsóba. Muhammad Ali  tétovázott, vajon feltörje-e a korsót, számot vetve azzal, hogy esetleg egy dzsinn, vagy egy szellem élhet benne. Arra a megállapításra jutva, hogy akár arany is lehet benne, felemelte csákányát és lesújtott a korsóra, tizenhárom papirusz-könyvet találva annak belsejében, bőrkötésben. Hazatérvén Al-Quasrban lévő otthonába, Muhhamad Ali összekupacolta a könyveket és a laza papiruszleveleket a kemence melletti szalmarakás tetejére. Muhhammad anyja beismerte, hogy számos papiruszt elégetett a kemencébe a szalmával együtt, a tűz táplálása végett.

Néhány héttel később, miként azt Muhhamad Ali elmondta, ő és fivére megbosszulták apjuk halálát Ahmed Ismail meggyilkolásával. Az anyjuk figyelmeztette a fiait, hogy tartsák élesen a csákányt, amikor megtudták, hogy apjuk ellenségei a közelben járnak, a testvérek megragadták a lehetőséget: „csapkodott a végtagjaival… megszakadt a szíve, és gyötrődött közöttük, ahogy a vérbosszú utolsó tette elkövetkezett.”

Attól félve, hogy a rendőrség vizsgálja a gyilkosságot, házkutatást tart, s eközben megtalálják a könyveket, Muhhamad Ali megkérte al-Qummus Basilyus Abd al-Masihot, hogy vigyázna-e egy vagy több példányra közülük számára. mialatt Muhammad Ali és fivérei kihallgatás alatt álltak gyilkosságért, Raghib, egy helyi történelemtanár meglátta a könyvek egyikét, és arra gyanakodott, igencsak értékes lehet. Megkapván egy példányt al-Qummus Basiliustól, Raghib elküldte egyik barátjának Kairóba, hogy megtudja a kézirat értékét.

A kairói régiségkereskedők közbenjárásával a fekete piacon való értékesítésével hamarosan felkeltette az egyiptomi kormány tisztségviselőinek a figyelmét. Drámai körülmények között, ahogy azt később látni fogjuk, megvásárolták, illetve lefoglalták a 13 kötetes bőrkötésű gyűjtemény tíz és fél kötetét, azaz kódexét, majd letétbe helyezték őket a Kairói Kopt Múzeumban. Ám a tizenharmadik kódexet, a maga öt rendkívül érdekes szövegével, kicsempészik Egyiptomból, és eladásra kínálják az Egyesült Államokban. A kódex híre hamarosan eljutott Gilles Quispel, tekintélyes vallástudományi professzorhoz, aki a hollandiai Utrechben dolgozott. A felfedezés lelkesítő hatása alatt, Quispel sürgette a Zürichi Jung Alapítványt, hogy vásárolja meg a kódexet. Amikor sikerrel járt azonban észrevette, hogy néhány oldal hiányzik. Ezért Egyiptomba repült 1955. tavaszán, hogy megpróbálja megtalálni őket a Kopt Múzeumban. Kairóba érkezvén egyenesen a Kopt Múzeumba ment, ahol kölcsönzött néhány fényképet a egyes szövegekről, majd sietett vissza a szállodába, hogy megfejtse őket. Elkezdvén felfejteni az első vonalat, Quispel szinte megrémült, amikor azt olvasta: „Ezek az élő Jézus által elmondott titkos szavak, és amelyeket az ikrek, Júdás és Tamás lejegyeztek.” Quispel tudta, hogy a kollégája, H.C. Puech egy másik francia tudós, Jean Doresse jegyzeteit felhasználva sikeresen beazonosította a kezdő sorokat a görög Tamás Evangéliumának 1890-ben felfedezett töredékeivel. A teljes szöveg megtalálásakor azonban különböző kérdések merültek fel: Jézusnak volt egy ikertestvére, miként azt a szöveg állítja? A szöveg valóban hiteles feljegyzéseit tartalmazza Jézus mondásainak? A cím alapján ugye Tamás nevével fémjelzett evangéliumról van szó, viszont, ellentétben az Új Testamentum evangéliumaival, ezt a szöveg önmagát „titkos evangéliumnak” nevezi. Quispel azt is felfedezte, hogy számos olyan mondást tartalmaz, mely az Újszövetségben is szerepel, ám ezek a mondások, szokatlan környezetben szerepelnek, a jelentés másféle értelmezését hordozva. Más szakaszok, ugyancsak Quispel bukkant rájuk, teljes mértékben különböznek mindenfajta ismert keresztény hagyománytól, például az „élő Jézus”, a mondásokban megfogalmazott gondolatok olyan rejtélyesek és vonzóak, mint a Zen koanok (nyilvános közlemény):

70. Jézus mondta: „Ha kihozzátok magatokból, ami bennetek van, az lesz az, ami megment titeket. Ha nem hozzátok ki magatokból, ami bennetek van, amit nem hoztok ki, az megöl benneteket.”

Amit Quispel a kezében tartott, a Tamás Evangéliuma azonban csak egyike volt az 52 Nag Hammadiban (a közeli város nevének szokásos angol nyelvű fordítása) talált szövegnek. Ugyanebbe a kódexbe kötve található Fülöp Evangéliuma, mely Jézus cselekedeteiről mesél és mondásait tartalmazza, az Újszövetségtől gyökeresen eltérő módon.

És a [Megváltó] hitvese Mária Magdaléna.[Ám Krisztus] jobban szerette őt bármelyik tanítványnál, és gyakran szájon csókolta. A többi tanítvány […]. Azt mondták neki: „Miért szereted őt jobban valamennyiünknél?” A Megváltó válaszolt és azt mondta nekik: „Miért ne szeretnélek benneteket őhozzá hasonlóan?”

Más mondások ebben a gyűjteményben bírálják az általános keresztény hiedelmeket, mint például a szűzen szülést, vagy a test feltámadását, mint naiv félreértéseket. Együtt tekintve ezekre az evangéliumokra János Apokrifonjával (szó szerint: „titkos könyv”), mely utóbbi az alábbi módon kezdődik: „misztériumok kinyilatkoztatása és a hallgatásba rejtett dolgok”, melyeket Jézus tanított Jánosnak, tanítványának.

Muhhamad Ali később beismerte, hogy néhány szöveg elveszett – eltüzelték, vagy eldobták. Ami viszont továbbra is megdöbbentő, az a megmaradt 52 szöveg a keresztény idők kezdetének korából – beleértve korai keresztény evangéliumokat – a felfedezést megelőzően teljesen ismeretlenek voltak. Tamás Evangéliuma és Fülöp Evangéliuma mellett a leletek között megtalálhatjuk az Igazság Evangéliumát és az Egyiptomi Evangéliumot, mely utóbbi úgy jellemzi önmagát, mint a „a hatalmas Láthatatlan Szellem [szent könyve]. A szövegek másik csoportját Jézus követői írásainak tartják, mint például Jakab titkos könyvét, Pál Apokalipszisét, Péter levelét Fülöphöz és Péter Apokalipszisét.

Amit Muhammad Ali Nag Hammadiban felfedezett, rögtön világossá vált, hogy kopt fordítások, legalább 1500 évvel ezelőtt keletkeztek, még sokkal ősibb kéziratokról. Az eredetieket görög nyelven írták, az Újszövetség nyelvén, miként az Doresse, Puech és Quispel felismerte, a szövegek egyikének egy részletét már nagyjából ötven évvel azelőtt felfedezték, amikor találtak néhány töredéket az eredeti görög változatból Tamás Evangéliumából.

A kéziratok korára magára vonatkozóan viták folynak. A bőrkötés vastagítására szolgáló, datálható papiruszok vizsgálatából az derült ki, hogy kéziratok kora Kr.u. 350-400 közé esik. Tudósok azonban hevesen tiltakoznak az eredeti szövegek datálását illetően. Néhányan kitartóan ragaszkodnak álláspontjukhoz, miszerint semmiképpen sem keletkezhettek később, mint Kr.u. 120-150, hiszen Ireneusz, Lyon püspöke, Kr.u. 180 körül született írásában az eretnekekről a következőképpen ítélkezik: „Azzal hencegnek, hogy több evangélium van a birtokukban, mint amennyi valóban létezik” és panaszkodik, hogy az ő korában már ezek az írások milyen széles körű nyilvánosságnak örvendenek – Galliától Rómáig, Görögországban és Kis-Ázsiában.

Quispel és munkatársai szerint - akik először publikálták Tamás Evangéliumát -, az eredeti kora Kr.u. 140. Egyes indokok szerint azért, mivel ezek az iratok eretnekeknek nyilváníttattak, ezért később kellett keletkezniük az Újszövetségnél, azaz Kr.u. 60-110. Időszaknál. Ám mostanában, Helmut Koester professzor, a Harvard Egyetemről, azt állítja, hogy a Tamás Evangéliumokban összegyűjtött, és Kr.u. 140-re jelölt keletkezési idejű szöveg talán tartalmaz olyan hagyományokat is, melyek még az Újszövetség evangéliumainál is régebbiek, azaz az első század második fele (Kr.u. 50-100.) időszakában, vagy az előtt keletkeztek, tehát idősebbek, mint a Márk, Máté, Lukács és János fémjelezte evangéliumok.

A Nag Hammadi szövegeket vizsgáló tudósok felfedezték, hogy egyes szövegek az emberi faj eredetét illetően jelentősen eltérnek a Genezisben olvashatóaktól: A hitvallás az igazságról, például, ugyancsak elmeséli az Édenkert történetét, ám ezúttal a kígyó szemszögéből! Ebben az esetben a kígyó, miként az régóta tudottan előfordul a gnosztikus könyvtárban, mint az isteni bölcsesség megtestesítője, meggyőzi Ádámot és Évát, hogy legyenek részesei a tudásnak, miközben „az Úr”, halállal fenyegeti őket, féltékenyen igyekezvén megakadályozni a tudás megszerzésében az emberpárt, kiűzvén őket a Paradicsomból, amikor célhoz érnek.

Rejtélyes címet visel a következő szöveg, „A dörgő hang, tökéletes elme”, lenyűgöző verset tartalmaz, egy női isteni hatalom részéről:

Mivel én vagyok az első és az utolsó.
Én vagyok a megtisztelt és a megvetett.
Én vagyok a szajha és a szent.
Én vagyok a feleség és a szűz.
Én vagyok a meddő és sokan az ő fiai.
Én vagyok az érthetetlen csend.
Én vagyok a nevem kimondása.

Ezek a változatos szövegek tartalmaznak titkos evangéliumokat, verseket és kvázi-filozófikus leírásokat a világ eredetéről, rejtélyes és mágikus dolgokat, misztikus gyakorlat folytatására útmutatásokat.

Miért temették el ezeket a szövegeket és miért maradtak lényegében ismeretlenek közel 2000 éven át? Tiltott dokumentumként üldözöttek voltak, emiatt temették el őket Nag Hammadiban egy szikla tövében, a kereszténység kialakulásának kezdetén – mint kiderült. A Nag Hammadi szövegek, valamint a hozzájuk hasonlóak, melyek az keresztény korszak megszületésének kezdetén közkézen forogtak, eretnekeknek voltak bélyegezve a második század közepén az ortodox keresztények által. Régóta tudjuk, hogy Krisztus korai követői igen gyakran bélyegeztek meg más Krisztus követőket eretneknek, ám minden ami tudunk róluk csupán annyi, amennyit az ellenfeleik írtak róluk támadásként. Ireneusz püspök, a Lyoni egyház felügyelője, Kr.u. 180-ban ötkötetes munkát írt, a következő címmel: A hamisan - úgynevezett tudás - rombolása és bukása, mely azzal az ígérettel kezdődik, hogy bemutatja az álláspontját azoknak, akik manapság eretnekséget tanítanak …  hogy megmutassa, milyen abszurd és nem állnak összhangban az igazsággal állításaik … azért teszem ezt … sürgessetek mindenkit, akivel kapcsolatban vagytok, hogy kerüljék el az őrültség mélységét és az Krisztus elleni istenkáromlást.

 Különösképpen a „teljes istenkáromlást” ítéli el, az Igazság Evangéliumaként ismert híres evangéliumot. Ireneusz ugyanarra az Igazság Evangéliumára utal, melyet Nag Hammadinál fedeztek fel? – Quispel és munkatársai, akik először publikálták az Igazság Evangéliumát, vitatják ezt; egyik kritikusok azt állítja, miszerint a nyitó sor, (mely úgy kezdődik, hogy „Az Igazság Evangéliuma” - nem cím. Ám Ireneusz ugyanezt a forrást használja, vagy legalábbis egyikét azoknak, melyeket Nag Hamamdiban fedeztek fel – János Apokrifonját (Titkos Könyv) – munícióként az „eretnekek” elleni támadására. Ötven évvel később, a római tanár, Hoppolytus újabb jelentős művet írt, „Mindenféle eretnekség cáfolata” - címmel, hogy „leleplezze és megcáfolja az eretnekek gonosz istenkáromlását.”

Az eretnekek elleni kampány folyamán akaratlanul is felhasználták a rábeszélő-képességüket, azaz végül is a püspökök győztek. Amikor Konstantin császár változásokat léptetett életbe és a kereszténységet nyilvánította államvallássá a negyedik században, a keresztény püspökök, akiket korábban üldözött a rendőrség, most parancsolni kezdett nekik. Eretneknek minősített könyvek birtoklása bűncselekménynek számított. Az ilyen könyvek példányait elégették és megsemmisítették. Ám, Felső-Egyiptomban, valószínűleg egy szerzetes a közeli Szent Pakhomiusz kolostorból összeszedte a tiltott könyveket és elrejtette őket a megsemmisítés elöl – egy korsóban, ahol eltemetve maradtak közel 1600 évig.

Azonban azok, akik írták és terjesztették ezeket a szövegeket, nem nevezték magukat „eretnekeknek”. A legtöbb, keresztény terminológiát használó írás zsidó örökségről tanúskodik. Sokan azt vallják, hogy a Jézusra vonatkozó hagyományok titkosak, el vannak rejtve a „sokak” elől, akik, állításuk szerint, a második században létrehozták az úgynevezett „katolikus egyházat”. A rejtett tudást birtokló keresztényeket manapság gnosztikusoknak hívjuk görög eredetű szóval, melyet általában „tudásnak” fordítanak le. Mivel azokat, akik azt állítják, hogy semmit sem tudnak a végső valóságról nevezik agnosztikusoknak (azaz „nem tudásnak”, azt az embert, aki azt állítja, hogy ismer ilyen dolgokat, gnosztikusnak („tudás”). A gnózis azonban elsősorban nem racionális tudás. A görög nyelv megkülönbözteti a tudományos és az elméleti jellegű tudást („ismeri a matematikát”), valamint a megfigyelési és tapasztalati tudást („Ismer engem”), mely igazából a gnózis. Ahogyan a gnosztikusok használják a kifejezést, akár lefordíthatjuk „betekintésként” is, hiszen a gnózisnak része egy önmegismerési folyamat is. Önmagunkat ismerni – állításuk szerint – annyit jelent, mint ismerni az emberi természetet és emberi sorsot. A nagy gnosztikus tanító, Theodotus szerint (Kis-Ázsiában írt nagyjából Kr.u. 140-160 között), a gnózis annak megértését jelenti, hogy kik vagyunk és kivé válunk: hol voltunk…  és hová igyekszünk; miből lettünk, mi a születés és mi az újraszületés.

Önmagunk megismerése, a legmélyebb szinten, egyben Isten megismerését is jelenti: ez a gnózis titka. Egy további gnosztikus tanító, Monoimus azt mondja:

Abbahagyni a keresést Isten, a teremtés és más dolgok iránt - hasonlatos dolgok. Keresd őt úgy, hogy önmagad használod kiinduló pontnak. Ismerd meg, ki lakozik benned, aki minden tettet önmaga hajt végre, és mond: „Én Istenem, én elmém, én gondolatom, én lelkem, én testem.” Ismerd meg a bánat forrását, az örömét, a szeretetét, gyűlöletét… Ha körültekintően vizsgálod meg ezeket a dolgokat, meg fogod találni őt saját magadban.

Amit Muhhamad Ali felfedezett Nag Hammadiban, láthatóan, írások gyűjteménye, majdnem mindegyikük gnosztikus. Habár „titkos tanításokként” hivatkoznak önmagukra, mégis, számos közülük utal az Ószövetség írásaira, mások Pál leveleire és az Újszövetség evangéliumaira. Néhányan közülük drámaian személyesek, miként az Újszövetségben Jézus és apostolai története. Mások markánsan különböznek ettől.

Ortodox zsidók és keresztények ragaszkodnak elképzelésükhöz, miszerint szakadék választja el az emberiséget a teremtőjétől: az Isten teljesen más. Ám egyes gnosztikusok, akik ezeket az evangéliumokat írták, ellentmondanak ennek: önmagunk megismerése lényegében Isten megismerése: az önvaló és az isteni – azonos.

Másodszor, ezen szövegek „élő Jézusa” szemfényvesztésről és illúzióról beszél, nem pedig bűnről és bűnbánatról, mint az Újszövetség Jézusa. Ahelyett, hogy eljövetelének célja a bűntől való megmentésünk lenne, iránymutatóként érkezik, aki megnyitja számunkra a lelki megértés útját. Amikor pedig a tanítvány eléri a megvilágosodást, Jézus a továbbiakban nem tekinthető számára lelki tanítómesternek, a két személy egyenlővé válik – sőt, azonossá.

Harmadszor, az ortodox keresztények úgy hiszik, Jézus az Úr és az Isten Fia, egyedülálló módon: örökre különbözni fog az emberiség többi részétől, akikhez azért jött, hogy megmentse. Míg a Tamás Evangéliumban, amint Tamás felismeri őt, Jézus azt mondja neki, hogy létezésüket mindketten ugyanabból a forrásból kapták:

Jézus mondta: „Nem vagyok a ti mesteretek. Mert részegek vagytok. Megrészegedtetek attól a pezsgő italtól, melyet kimértem számotokra…”
„Aki az én számból fog inni, olyanná válik, mint én: én azzá válok, aki ő. És azok a dolgok, melyek el vannak rejtve, kijelentetnek neki.”

Nem hangzik-e sokkal inkább keletinek ez a fajta tanítás, az isteni és az emberi azonosságáról, a szemfényvesztésről és a megvilágosodásról szóló elképzelés, valamint az alapítóról, aki nem Úr, hanem sokkal inkább lelki vezető? Néhány tudós véleménye szerint, ha a nevet kicserélnénk „élő Buddhára”, a Tamás Evangéliumában leírt élő Jézus tökéletesen megfeleltethető lenne neki. Netán a hinduizmus vagy a buddhizmus hatást gyakorolt a gnoszticizmusra?

A brit Edward Conze, a buddhizmus szakértője szerint igen. Rámutat arra, hogy „a buddhisták kapcsolatban álltak Tamás keresztényeivel (azaz olyan keresztényekkel, akik ismerték és használták Tamás Evangéliumát) Dél-Indiában. Tamás apostol Dél-Indiába ment téríteni, ahol Gondopher, pártus király uralkodott. Kereskedelmi útvonalak kapcsolták össze a görög-római világot a Távol-Kelettel, a gnoszticizmus virágzása idején (Kr.u. 80-200), generációkon át. Buddhista misszionárius térítők eljutottak Alexandriába is. Meg kell jegyeznünk, hogy Hippolytus, görögül beszélő római polgár (cirka 225-ben) ismeretekkel rendelkezik a brahminokról – hagyományaikat az eretnek források között említi:

Ott… az indiaiak között, a brahmin bölcselkedők körében, akik önmegtartóztató életet élnek és tartózkodnak élő teremtmények és főtt étel (fogyasztásától)… Azt mondják, hogy az Isten fény, de nem olyan, mint amilyent az ember lát, sem olyan mint a Nap vagy a tűz, számukra azonban az Isten értekezés, nem az a fajta, amely artikulált hangok által kifejezésre jut, hanem az, mely az ismeretek (gnózis) által, melyet a természet titkos rejtelmei által kapnak meg a bölcsek.

A Tamás Evangéliuma tehát annak az apostolnak a nevéhez lenne köthető, aki a hagyományok szerint Indiába ment és az indiai hagyományok hatása alá került?

Ezek az utalások jelzik a lehetőséget, de egyértelmű bizonyítást nem adnak. Hiszen párhuzamos elképzelések alakulhatnak ki különböző kultúrákban, különböző időpontokban, egymástól függetlenül, mindkét helyen. Amit ma keleti és nyugati vallásoknak nevezünk, és egymástól elkülönült rendszerekként hivatkozunk rájuk, 2000 évvel ezelőtt még egyáltalán nem voltak tisztán elválaszthatók. A Nag Hammadi szövegeken végzett kutatások még csak a kezdetet jelentik, várjuk a tudományos szakértők munkáit, akik ezeket a hagyományokat alaposan tanulmányozzák, s amennyiben lehetséges, kimutatják az indiai kapcsolatokat. A hatás iránya azonban fordított is lehet: a Pártus birodalom Indiára!

Akárhogy is, a keleti vallásokkal kapcsolatos elképzeléseinket az első században kialakult gnosztikus mozgalmak révén elterjedt nézetek alapozták meg nyugaton, ám követőit elnyomták, polémiával vádolták, mint Ireneusz is. Még azok is, akiket gnosztikus eretnekeknek neveztek – tudatosan vagy sem – elfogadták bizonyos nézeteiket a magukat ortodox kereszténynek tartó csoportoknak. Bárki lehetett eretnek, akinek nézeteit nem szerették, vagy egyszerűen csak kijelentették róla. A hagyományok szerint eretnek az, aki eltér az igaz hittől. Ám mi az, amit „igaz hitnek” határozhatunk meg? Ki állapítja azt meg és milyen alapokon?

A saját tapasztalataink alapján is ismerősnek mondhatjuk ezt a problémát. A „keresztény” megjelölés, különösen a reformáció óta, rendkívül sokféle és nagyszámú csoportot takar. Azok, akik „igaz kereszténynek” vallják magukat, itt, a 21. században, lehetnek akár kardinálisok a Vatikánban, vagy Afrikai Metodista Episzkolápis hittérítő, aki Detroitban szervezi újjá az egyházat; netán mormon misszionárius Tájföldön, esetleg egy vidéki egyház tagja a görög partokon. Igaz ugyan, hogy a katolikusok, a protestánsok és az ortodoxok egyetértenek abban, hogy a jelenleg megfigyelhető megosztottság új keletű, és sajnálatos fejlemény. A keresztény legendák szerint a korai egyház nem ilyen volt. Valamennyi keresztény amikor a kezdeti egyházra tekint vissza egyetért abban, hogy az egyszerűbb és tisztább formában valósította meg a keresztény hitet. Az apostolok idejében a keresztény közösség valamennyi tagja megosztotta pénzét és vagyonát a közösséggel és mindannyian ugyanabban a tanításban hittek, együtt imádkoztak, mindannyian elfogadták az apostolokat, mint elöljárókat és tisztelték őket. Közvetlenül az aranykor után konfliktusok keletkeztek és megjelent az eretnekség: ezt mondja az Apostolok Cselekedeteinek szerzője, aki önmagát az első keresztény történésznek vallja.

A Nag Hammadi felfedezések azonban felborították ezt a képet. Ha elfogadjuk azt, hogy a Nag Hammadiban talált 52 szöveg a korai keresztény tanításokat öleli fel, akkor azt is fel kell ismernünk, hogy a korai kereszténység jelentősen különbözött attól, miként azt bárki is feltételezte a Nag Hammadi felfedezéseket megelőzően.

A kortárs kereszténység sokszínű és összetett, ezt látjuk, mégis, sokkal inkább egyöntetű, mint az első és második század keresztény egyházai. Majdnem minden keresztény - katolikus, protestáns vagy ortodox – három alapkérdésben egyetért. Először, elfogadják az Újszövetség kánonját (a hit szabályait tartalmazó, az Istentől ihletett iratok együttesét, gyűjteményét); másodszor, az apostoli hitvallás hittételeit; és harmadszor, megerősítik az egyházi intézményrendszer sajátos formáit. Ám a Szentírás kanonizált formája, a hitvallás és az intézményi rendszer – a jelenlegi formájának alapjait a második század végén kezdte csak felölteni. Az előtt az időszak előtt, amikor Ireneusz és eszmetársai megjelentek, számos evangélium forgott közkézen a különböző keresztény csoportoknál, az Újszövetség – Máté, Márk, Lukács és János – evangéliumaitól egészen olyan írásokig, mint Tamás Evangéliuma, Fülöp Evangéliuma vagy az Igazság Evangéliuma, és számos további titkos tanítás, mítosz és Jézusnak vagy a tanítványinak tulajdonított mondás. Ezek közül néhányat felfedeztek Nag Hammadiban, sok másik azonban elveszett számunkra. Azok, akik kereszténynek azonosították magukat sokan és gyakran radikálisan különböző vallási hitrendszert és –gyakorlatot folytatnak. A közösségek szétszóródtak az ismert világba, megszervezték magukat, egymástól olykor jelentősen különböző módon.

A helyzet Kr.u. 200 környékére megváltozott. A kereszténység intézményesülésével a vezetés háromszintű hierarchiát alakított ki, püspökök, papok és diakónusok részvételével, akik önmagukat az „igaz hit” védelmezőjének tekintették. Az egyházak többsége, köztük a vezető szerepet betöltő Római Egyház, mindenféle más nézetet, mint eretnekséget, visszautasít. Elítélve a korai mozgalmak sokszínűségét, Ireneusz püspök és követői ragaszkodtak ahhoz, hogy csak egyetlen egyház lehet, és mindenki aki ezen az egyetlen egyházon kívül van, annak számára „nincs megváltás”. Ennek az egyháznak a tagjai minősülnek egyedül ortodox (azaz „egyenes gondolkozásúnak”) kereszténynek. Továbbá, mint állítják, ez az egyház katolikus, azaz, egyetemes. Bárki, aki megkérdőjelezte ezt a tanítást és más keresztény tanítások fontosságát is kiemelte, nyomban eretneknek minősült, és száműzték. Amikor az ortodoxok katonai erőhöz jutottak, nem sokkal azután, hogy Konstantin császár kereszténnyé vált a negyedik században, az eretnekek üldözése kiterjedtté vált.

[1] A Corpus Hermeticum görög nyelven fennmaradt vallási, filozófiai értekezések gyűjteménye. Szerzőjükről, Hermész Triszmegisztoszról a hagyomány úgy tartotta, hogy az isteni bölcsesség birtokosa, minden tudomány feltalálója, aki tudását csak beavatott tanítványainak tárta fel. A fennmaradt dialógusok e kinyilatkoztatásokat tartalmazzák, amelyek főbb tanításai Istenre, a kozmoszra és az embernek e kozmoszban elfoglalt helyére vonatkoznak.

[2] Szne, 287 körül. +Pbau, 346. május 14. Pakhomiosz -- kopt neve voltaképpen Pakhome, és azt jelenti: királyi sólyom vagy sas -- még Antalnál is erősebben áll a történelem fényében. Nemcsak néhány írása maradt ránk (különösen fontos kolostori regulája, részben kopt eredetiben), hanem egy sok megfogalmazásban és fordításban meglevő életrajza is, amelyeket nem sokkal a halála után szerkeszthettek a tanítványai. Van végül a kortársaitól és tanítványaitól származó néhány tanúságunk, amelyek között különleges rangra emelkedik Horsiesiusé (Orsiesiusé), a szent egyik közeli munkatársáé és utódjáé.

[3] Alexandriai Szent Atanáz vagy Nagy Szent Atanáz (Alexandria, 298 körül – 373. május 2.) Alexandria püspöke, egyháztanító, az arianizmus harcos ellenfele. Még életében elnyerte az Egyház oszlopa és az Ortodoxia atyja kitüntető elnevezéseket.

[4] A gnoszticizmus a kereszténységtől jelentősen, éppen az elvi alapjaiban eltérő spiritualitás. Mert míg a kereszténység az isteni Megváltó szükségességét vallja, addig a gnoszticizmus egy a sok, úgynevezett önmegváltó spiritualitás közül. Gnoszticizmus szerint mindenki önmagát válthatja meg, azáltal, hogy a világot megismeri, s végül önmagába jut vissza.

[5] Hüposztaszisz: a mitológiában valamely istenség valamely tulajdonságának megszemélyesítése. Elvont fogalom valóságos létezőként való felfogása.

[6] Exegézis: kimagyarázás, kifejtés

[7] Háromalakú elsődleges elmeszándék

 
 

Fordította: Aranyi László

forrás: naptemplom.eoldal.hu