Tüski István 1956. november 4-én reggel Amszterdamba utazott istentisztelet tartására a magyar forradalommal kapcsolatban. Útközben a vonaton értesült az oroszok támadásáról. Ekkor írta ezt az imádságot, ami elhangzott az amszterdami Nieuwe Kerk-ben.

Örökkévaló Istenünk, mennynek és földnek Ura! Mennyei Atyánk az Úr Jézus által!

Megköszönjük neked ebben az ünnepi órában, amikor összegyűlt ez a kis magyar sereg a Te szentséges színed előtt, – hogy bennünket magyaroknak teremtettél. Megengedted nekünk, hogy élő tagjai lehessünk ennek az életéért, megmaradásáért, szabadságáért küzdő népnek. Megengeded nekünk, hogy osztozzunk, és részt vegyünk népünk szenvedésében, gyászában és dicsőségében. Megvalljuk Előtted a mi bűneinket, a mi népünk bűneit, – amelyek az én személyes bűneim is. Te látod, hogy milyen kemény a mi szívünk Te feléd, inkább a magunk értelme és kívánsága szerint járunk, minthogy a Te szentséges akaratod lenne a mi egyetlen mértékünk és vezérlőnk.

Oh, hitünk olyan ingadozó, mennyei Atyánk! – nem tudjuk magunkat és népünket egyedül csak Te reád bízni, hogy csak Tetőled várnánk népünk életének, jövőjének megoldását. Bocsásd meg a mi hitetlenségünket és kételkedésünket Te benned, mintha Te nem mindig a legjobbat adnád számunkra, – akkor is, amikor az a mi önző, szűk látásunk és mértékünk szerint csak szomorúság, szenvedés, fájdalom és megpróbáltatás lenne.
Meghajtjuk fejünket Te előtted és könyörgünk, bocsásd meg a mi egész népünk és mindannyiunk bűneit. Újítsd meg a szívünket, hadd térjen hozzád teljesen. Oh, növeld a mi hitünket, hadd bízhassunk magunkat és népünket egészen Te reád, hadd tegyük a mi életünket a Te megtartó kezedbe.

Tehozzád fordulunk, mennyei Atyánk, magyar népünknek ebben a nehéz szenvedéssel teli órájában, – kis magyar közösség, messze szeretett hazánktól, elszakadva szeretteinktől. Kimondhatatlan fájdalom és szomorúság tölt el bennünket és elcsügged a mi szívünk, amint most haza szállnak a gondolataink: otthon járunk gondolatainkban a népünk között, ahol a halál, a gyász és az erőszak uralkodik. A tehetetlenségnek, az elhagyatottságnak érzése tölt be most mindannyiunkat, és a nagy bizonytalanságban nem tudjuk, mihez kezdjünk, miként segítsünk, hová forduljunk… Magunkra maradtunk mennyei Édesatyánk, de kérünk Tégedet, ne hagyj el bennünket, küldd el a vigasztaló Szent Lelkedet mi hozzánk: ide közénk és a mi szívünkbe, akik itt a Te nevedben összegyűltünk, – de még inkább haza, a mi szenvedő népünkhöz. Szeretteink otthon, ebben az órában, a Te napodon nem gyűlhetnek össze a Te házadba, a Te neved imádására. A gyilkoló fegyverek tüzétől rettenve, pincék mélyén talán, várják a következő perceket, amikor Te elszólíthatod őket az élők világából.

Oh, Szent Lélek Isten, légy a szenvedőkkel, a sebesültekkel, a haldoklókkal és maradj velük és vigasztald őket. Kihez mehetnének máshová, oh Urunk, hacsak nem Te hozzád! Nálad van az örök élet ígérete, a Te vigasztaló Igéd! Hadd legyen valóság számunkra, igazi, a szívünk mélyéig átélt valóság a zsoltáríró biztatása:
Miért csüggedsz el lelkem, és miért nyughatatlankodol bennem?
Bízzál Istenben, mert még hálát adok én néki,
az én szabadítómnak és Istenemnek.

Te vagy egyedüli vigaszunk és reménységünk, oh, ne szégyenüljünk meg!
Mennyei Atyánk, a Te vigasztaló szavad ajándéka mellett, tisztítsd meg a mi szívünket minden emberi haragtól és gyűlölettől. Te látod, hogy milyen nehéz ez a kérés számunkra, amikor a keserűség árja borít el bennünket. De ha ebben az órában oda nem megyünk Tehozzád, s meg nem üresítjük a szívünket minden indulattól és keserűségtől Te előtted, akkor a Te Igéd idegen és érthetetlen marad számunkra, a Te vigasztalásod erőtlen a lelkünkben…oh, fogadj el bennünket úgy, amint vagyunk; oh fogadd el a mi szívünket, amint az most csordultig van…

Add nékünk, Atyánk, hogy mindenek a mi lelkünk javát szolgálják, hogy a sok nehézségen és megpróbáltatáson át csak Hozzád kerüljünk közelebb, Tehozzád térjünk, – mint akik tudják, hogy akik Téged szeretnek, azoknak minden a javukat szolgálja…

A Te kezedbe tesszük le ebben az órában mindannyiunk, az egész népünk életét; a nemzetünknek bizonytalan jövendőjét! Nem tudjuk, hogy az mit hoz! De ha bármi is jönne, oh, jöjj Te magad is, és ne hagyj el bennünket!
Hallgasd meg esedezésünket, feljebb és jobban, mint azt mi elgondoljuk és kívánhatjuk, a Te szent Fiadnak, a mi Urunk Jézus Krisztusnak nevében. Ámen

Tüski István hollandiai magyar református lelkész

forrás: http://duft.extra.hu/?p=19033