Lankadatlanul recsegteti az erőszak, - ott „a halmok felől” – az ezeréves oszlopot, ahol felmenti önmagát a bűnrészesség vádja alól a mindenkori hatalom, ahol érzelmi intelligencia romlásával lazul az erkölcs, növekszik a félelem és úrrá lesz a depresszió.
    Logikai okfejtés nélkül, gyümölcsöt érlel a beszűkült érdeklődés, fokozódik a fejlődési rendellenesség, ott van sátra az örömtelen veszteséletnek, ahol  bűnnek számít a gondolkodás... És nem marad a kilúgozott ösztönös megérzés, a dolgok mélyére látás, felismerés helyébe az elzüllött nemzetség, kiben már nincs hűség.
    Lelke mélyiben élményszerű egyetlen értelmes tapasztalatokon felhalmozott társadalmi jövőtényező megtalálásában reménykedett, hogy létjogunk a múltunk, - a kovaszirtből készült oszlopunk – melynek fényt és méltóságot belső látás alapján a történelem folyamán Isten adott. Kőszikla szült minket, s csak a halmok recsegnek, recseghetnek az oszlopok: a rend, hit, igazság, a tudás, jog, nemzet, nyelv, gyermek és jövő. Tudta, hogy a veszteség, fájdalom, rövidülés új dimenziókat nyít, még akkor is, ha „minden tisztességes író a halálról ír” (Kosztolányi), de minden ami van; így az öröm is a fájdalom által születik. Akár az Élet!
    
      Útra kelnek sokan...
   
     Útra kelt az intuíció határán több éve vitéz Seprődi Kiss Attila Töhötöm a színművész, rendező, műfordító Budapestről, akárcsak a nagyapja Seprődi János Kibédről (Hargita megye), hogy ázsiai kiterjedt rokonságunkat a gazdag népzenei kutatásával - poémáink mellett - a titokzatos világunkhoz tartozó zenénknek helyet teremtsen. Útra kelt a nagyapa után, Seprődi Anna, Kiss Árpádné magyar szakos tanár, aki a magyar gyermekmese-világkép és irodalom szerelmeseként annak hűséges, szakszerű feldolgozója.  De útra kelt Kiss Árpád református lelkész, tanár a több nyelvet beszélő tudós teológus, akvarellista, Sepsiszentgyörgy ( Szemerja ) általános iskola ( ahol én is tanultam és tanítványa voltam!) névadója. Már akkor a „halmok felől” recsegtek az oszlopok, de még megtanított bennünket arra, hogy emlékezni és eszmélni nemcsak szabad, hanem kötelező méltóság...
     „Csak homloknyi ország és kitépett szívű haza ne lenne”  - hívom segítségül a nagyszerű költőt, mert Seprődi Kiss Attila Töhötöm székelytörzs eredetével azért menekült Erdélyből Magyarországra, hogy résbetömődve mentse az oszlopot. És helytálljon a rajtunk esett sérelmeken. Pokolból jött és pokolba érkezett az akkori Anyaországba!
     Idehaza – intuíció határán -  odahaza!
    Itt állunk, mint akkor ünneplő fehéringes-blúzos ifjak. Évzáró-évnyító izgalommal köszönjük, hogy a számlát mindkét hazában benyújtották. A kocsi előállt, Caragiale mosolya – a remek román színműíró összes műveit tartalmazó könyv akkor érkezett, amikor a jó barátnak már mennie kellett.
     A köztisztelet és örménybarátság jeléül fogadjuk a fohászt: „Uram, ki megáldod azokat, kik áldanak Téged, szenteld meg azokat, kik Benned bíznak! Üdvözítsd népedet és áldd meg örökségedet, szenteld meg azokat, kik szeretettel üdvözölték házad ékességét! Dicsőits meg minket isteni hatalmaddal, s ne hagyj el, kik Benned Remélünk! Add békességedet az egész világnak, egyházadnak:ifjaknak s az egész népnek...”
     A föld szívétől húzva visszatért  -  vitéz fölött keresztbe tett kard és sisak.

Vitéz lovag Pásztori Tibor Endre VDM
Vitézi Rend Kárpát-medence Tartomány
Erdély Országos törzskapitánya