December 31-én éjfélkor ismét magunk mögött hagyunk egy évet és vidáman koccintva köszöntjük az újat. A legnagyobb természetességgel akasztjuk a falra az új naptárt vagy pötyögjük programjainkat a mobilunk vagy a laptopunk „calendar” címszóval ellátott alkalmazásába. De eszünkbe jutott-e valaha is, milyen hosszú utat tett meg az emberiség, míg eljutott idáig, s a naptár hány reformot, hány változtatást ért meg?

Az idő mérésére a világ kezdete óta mindig igény volt, de egységes időszámítás nem létezett. Még napjainkban is vannak országok és kultúrák, ahol a mienktől eltérő –főként egyházi ünnepek időpontjaira vonatkozó – naptárt használnak, bár már jóval kevesebb a variációk száma, mint az ókorban. Az évkezdés vagy az egyes ünnepek, mint például a karácsony időpontja ebből adódóan ugyan más és más a világ egyes részein, azonban minden naptárnak, illetve időszámítási módszernek van egy közös vonása. Minden korban és minden országban az idő meghatározása a természet körforgásához igazodott. Figyelembe vették a nappalok és éjszakák váltakozását, (bár ebben is akadnak furcsaságok, ugyanis például az egyiptomiak a napot nem reggeltől, hanem napnyugtától számították), a hónapok számításánál a Hold-fázisokat követték, számon tartották az évszakok változásait, melyek a mezőgazdasági munkák és az egyházi ünnepek miatt voltak fontosak, a Föld keringése a Nap körül pedig a csillagászati és a naptári év meghatározásához szolgáltatott alapot.

A téma érdekessége még, hogy van ún. „matematikai” és „technikai” időszámítás. A „matematikai” időszámítás szerint az idő végtelen, ezért sem az eleje, sem a vége nem mérhető, vagyis nulladik év sem létezik. Ezzel szemben a „technikai” időszámítás a kezdetet egy eseményhez köti. A keresztény kultúrában a napjainkban is érvényben lévő naptárhoz a nulladik évet Krisztus születéséhez igazították, de a történelem során más elgondolások is születtek. Akadtak, akik a Teremtéstörténetet vették alapul, például a Teremtés 7 napjához 7 ezer évet kapcsoltak, melyet aztán speciális módon visszaszámoltak az éppen aktuális év aktuális napjára.

Az első írásos naptár az V. századból maradt fenn egy kőlapba vésve, a spanyolországi Carmonában, mely a keresztény ünnepek időpontjait tartalmazta. De sajátos időszámítási módszereket alkalmaztak az egyiptomiak, a babilóniaiak, a mezopotámiaiak, a görögök, a rómaiak, a perzsák, a kínaiak, a hinduk, a maják vagy épp az amerikai indiánok is.

Az ókori módszerek közül a rómaiak időszámítási rendszeréből vettük át a legtöbbet. Rómában az év tíz hónapból állt, mely a Hold járására épült. Minden hónap 29 vagy 30 napból tevődött össze és 295 nap tett ki egy esztendőt. Az új év a márciussal kezdődött és a decemberrel ért véget. A januárt és a februárt egy ideig nem is hiányolták, mert a hónapok leginkább a mezőgazdasági munkákhoz igazodtak, s ilyen szempontból a jelenlegi első két hónapnak nem volt különösebb szerepe. Jelentőségükre azonban előbb-utóbb rádöbbentek, mivel az így használt naptári év egyre jobban eltért a csillagászati évtől, melynek következtében egyre jobban elcsúsztak az ünnepek is. A rómaiak tíz hónapos naptárának emlékét őrzi néhány hónap latin számnevekből eredő elnevezése. Szeptember a 7., október a 8., november a 9., december a 10. hónapra utal. Az i.e. VII. században Numa Pompilius ugyan bevezette a hiányzó két hónapot, de az év még mindig csak 355 napos lett. A tíz napos hiányt úgy próbálták meg pótolni, hogy a februárhoz hozzátoldottak még egy hónapot. Mivel az extra hónapról mindig a hatalmon lévők döntöttek, nem volt túl sikeres elgondolás, ugyanis számos visszaélésre adott alkalmat, elsősorban a konzulok hivatali idejének meghosszabbítását tette lehetővé. Ez a módszer az i.e. I. évszázad közepére már teljesen használhatatlanná vált, ezért Julius Caesar nem sokkal a halála előtt, i.e. 45-ben, egyes források szerint 46-ban bevezette a Julián vagy más néven Juliánus naptárt. Az adott esztendő napjainak számát megnövelte 445-re (ez volt az „összezavart” év), hogy pótolja a még hiányzó időszakot, s az év hosszát 365 napban határozta meg. Ő vezette be a szökőév fogalmát és rá emlékezünk a 7. hónapunk, a július elnevezésében is. Az év ugyan már 12 hónapból és 365 (4 évente 366) napból állt, de az újév még mindig március 1-én kezdődött. Később Augustus császár továbbreformálta a Julián naptárt, s úgy gondolta, ha Caesart megillette egy hónap, akkor ennyi neki is jár, s a július utáni hónapot átnevezte augusztusra. Ez azonban még mindig nem elégítette ki az igényeit, mivel a július 31 napos volt, az augusztus pedig csak 30, ami csorbította volna a császár dicsőségét. Ezért úgy döntött, elvesz a februárból egy napot, ott úgysincs rá nagy szükség és megtoldja az augusztust, hogy méltó legyen a nevéhez. Bár Augustus után még számos uralkodó próbálkozott a hónapok átnevezésével, nem kisebb nevek, mint Caligula, Néro, Domitianus vagy Commodus, reformjaik azonban nem élték túl őket.

A Julián kalendárium már elég jól megközelítette a csillagászati év hosszát, de még mindig nem volt elég pontos, ugyanis 128 évente késett egy napot. Ennek oka, hogy az év nem 365 és egy negyed napból, hanem egészen pontosan 365 napból, 5 órából, 48 percből és 46 másodpercből áll. Ez a durván 11 perc eltérés nem tűnik soknak, az évek múlásával mégis tetemes eltérést eredményez a csillagászati évhez képest. Ennek következtében a XVI. századra már igen nagy csúszás következett be az egyházi – főként mozgó – ünnepek dátumaiban, mint például a húsvét időpontjában, ezért Gergely pápa 1582-ben módosította, s bevezette a ma is használatban lévő Gergely-naptárt, melyet először a katolikus területeken élők kezdtek el alkalmazni. Egyes országokban az ortodox egyházak ünnepeiket a mai napig a Julián naptár szerint tartják, ezért van különbség például az orosz vagy a szerb karácsony és a mi karácsonyunk időpontja között. Gergely pápa úgy módosította a Julián naptárt, hogy reformja szerint minden 400 évben 3 szökőév elmarad. Ezeket azokra a századfordulókra teszik, melyek nem oszthatók 400-zal. Ennek a szabálynak köszönhetően 1600 és 2000 szökőév volt, 1700, 1800 és 1900 pedig nem. Legközelebb 2400-ban lesz századfordulón szökőév.

Ezzel ugyan megszületett az általánosan elfogadott naptár, de még mindig problémát okozott az egész világon érvényes egységes idő. A Föld forgásából adódóan ugyanis ugyanabban a pillanatban nem lehet ugyanaz az idő a különböző földrészeken. Ennek a problémának a kiküszöbölésére találtak megoldást 1884-ben a Nemzetközi Meridián Konferencián, ahol egyezség született arról, hogy az angliai Greenwichben működő Királyi Obszervatórium helyét alapul véve, hosszúsági fokokra és ezek segítségével időzónákra osztják a Földet. Itt működik a világ legpontosabb atomórája is, mely egy 2011-es felmérés szerint 138 millió év alatt mindössze csupán 1 másodpercet siethet vagy késhet. Mai rohanó világunkban már elképzelhetetlen az élet hajszálpontos órák és naptárak nélkül.

Ahhoz azonban, hogy a kőtáblától idáig eljussunk, rengeteg felfedezés és számos reform kellett.

forrás: http://videkielet.hu/blog/videki_elet/januartol-decemberig-avagy-carmona...