Mi mindentől van megfosztva az, aki mélyszegénységben élő családban nő fel? Sokkal többtől, mint gondolnánk. Mert az anyagi javakon túl attól is, hogy legyenek barátai, hogy szabadon válasszon párt, hogy feltöltődjön egy egyedül töltött délutánon, hogy felismerje saját értékeit, és még sorolhatnánk. De leginkább attól, hogy egyedül találjon kiutat e reménytelenségből. Vannak azonban jó példák arra, milyen segítséggel sikerülhet.    „Az első napomon a megmaradt uzsonnát összekészítettük a gyerekeknek, hogy vigyék haza a hosszú hétvégére. Az egyik kisfiúért a nagypapája jött, aki sírva fakadt, amikor belenézett az élelmiszeres zacskóba. Félrehívtam, elmondta, hogy azért kezdett el könnyezni, mert meglátta a négy doboz gyümölcsjoghurtot. A felesége kedvence, de már évek óta nem tudott venni neki. Gyümölcsjoghurtot! Érted? Nem francia pezsgőt, nem orosz kaviárt, hanem egy pohár joghurtot! Ha nem én vagyok a szem- és fültanúja ennek, azt mondom, ez egy rossz, hatásvadász filmszilánk. Aztán gyorsan megtanultam, hogy ez csak egy nagyon enyhe epizód a mindennapjaikból” – meséli egy ózdi tanoda önkéntes tanára.
    „A szegénység legfőbb jellemzője, hogy megsemmisíti a jövőt.” George Orwell kegyetlen szűkszavúsággal mutat rá a nélkülözés lényegére, miszerint a nélkülözés nem ereszti el az áldozatát. Kétségtelen, hogy a szegénység extrém formájából, azaz a generációs mélyszegénységből egyedül szinte nincs is kiút: az érintett családokba született gyermekek továbbgörgetik, és maguk is továbbadják saját utódaiknak ezt a terhes örökséget.

Barátaim? Talán az unokatestvéreim 

   Dr. Czibere Ibolya egyetemi docens, szociológus-kutatóval a beszélgetést is rendhagyó módon nem a mélyszegénység definiálásával, vagy annak leírásával kezdjük, hogy mit is nélkülöz egy ilyen család. Hanem azzal, hogy önerőből szinte miért nem lehet mindebből kitörni. „Nem véletlenül használjuk a generációs jelzőt, mert valóban beleszületik a gyermek, mert valóban megörökli ezt. Tartós állapotról van szó, hiszen már elődeinek sem sikerült – akár a csekély mértékben, de elérhető társadalmi támogatás ellenére sem – kiutat találnia. És a legsúlyosabb örökség nem is a szűkösségekkel teli fizikai környezet, hanem a túlélési stratégiák, melyeket szintén örökül kap, ezeket tanulja meg, ezek nyújtanak számára biztonságot. És ezek legfőbb üzenete: ne változtass! És ő valóban nem mer majd kockáztatni a változásért, mert fél, hogy még azt is elveszíti, amije most még megvan. Nagyon kevés ez, de a túlélést talán biztosítja.”
   Egy egészen friss kutatás szintén megmutatja, hogyan is működik ez. Falusi fiatalok körében vizsgálták, hogy a helyben maradók – a jelen lévő, nagyon erős trendekkel szemben – miért döntenek így. Persze, ebben is óriási szakadékok, különbségek vannak a családok helyzetében, így a háttérben is, de ha a szegénységben élőket nézzük, megvan a közös pont.
   „Úgy fogalmazunk szakkifejezéssel, hogy itt nagyon magas a rituális sűrűség. Szegregátumokban, homogén, zárt közösségekben működik ez elsősorban. Azt jelenti, hogy erős normák, szabályok várják el a csoport tagjaitól a hagyományokhoz hű viselkedést, még ha látnak is ettől eltérő válaszokat. Jellemző például, hogy ezek a tradíciók határolják be párválasztást, vagy azt, a fiatal milyen távolságra hagyhatja el otthonát, hogy ez a távolság mondjuk csak a falu határáig vagy a szomszéd településig is elér-e.”
   Ezeknek a tradicionális erkölcsi és a társas kapcsolatokat leszabályozó elveknek az elfogadásán, elfogadtatásán a nyilvánvaló eredőkön túl is van olyan hatása, amely még a kutatóknak is meglepő volt. „Bevallom, megdöbbentünk, amikor az ilyen helyzetű, több mint száz megkérdezett fiatal többségéről kiderült, nincs barátja. Pontosabban, nem tudja értelmezni, mit jelent az, hogy barát. Szembe kellett néznünk azzal, hogy a mi fogalmaink szerinti barát az egy középosztálybeli kategória. Ők leginkább a saját korosztályukhoz tartozó unokatestvéreiket sorolták ide. Tehát nem találkoznak eltérő státuszú kortársaikkal, akikkel a kapcsolat esetleg lehetőség lenne valamiféle változásra. Akkor érzik magukat biztonságban, ha minél közelebb vannak családjukhoz, szűk közösségükhöz, ami törvényszerűen konzerválja helyzetüket.”

folyt.köv.