A madarak dicsérete

Leopardi apró örömei

Az olasz irodalom egyik legnagyobb költője, gondolkodója Giacomo Leopardi 1798-ban született Recanatiban. Az irodalomtörténészek a pesszimizmus költőjének nevezik. Rossz gyerekkora, hányatott élete nem sok boldog pillanatot adott az érzékeny lelkű költőnek. Ráadásul testi fogyatékossága is megnehezítette az amúgy sem könnyű életét. „Sokféle testi baja is egyre gyötörte; arra pedig, hogy gyógyíttassa magát, nem volt pénze.” - írta róla Radó Antal. Csodagyereknek számított, hiszen tíz éves korában már Horatiust olvasott folyékonyan.

Számomra nagy meglepetés volt a Madarak dicsérete című munkája, élvezettel olvastam sorait. (Rövid erkölcsi írások. Ford. Ördögh Éva. Bp. Eötvös K. 1998.)

Szerencsére a világirodalomban hemzsegnek azok a művek, melyektől többek leszünk, általuk gyarapodik tudásunk. A Madarak dicsérete írása is egy ilyen mű. Ritkán olvasunk el egy munkát többször is, ezt százszor is kezünkbe vehetjük. Amilyen rövid, olyan sokat ad.

Az általa megfigyelt szelíd madarakról értekezik, tulajdonságaikat az emberek tulajdonságaival veti egybe. „Természettől fogva a madarak a világ legvidámabb teremtményei.” Örömmel átitatottnak gondolja az állandóan éneklő kis szárnyasokat. „Mivel énekléssel töltik idejük jó részét, ebből arra következtethetünk, hogy rendszerint jókedvűek és boldogok.” Költőien festi le életmódjukat, amiből kitűnik, hogy pozitívan látja a madarakat, semmi negatívat nem állít róluk, vagy velük kapcsolatban. Ez annál is különösebb, mert Leopardi a pesszimizmus nagy alakja. Talán csak a félelmet említi, amikor teljesen elhallgatnak, de a vihar elmúltával már csivitelnek és játszanak tovább.

A madaraktól a nevetés elemzése révén jut el az emberig: „Valóban elcsodálkozhatunk rajta, hogy éppen az ember rendelkezik a nevetés képességével, noha ő a legszerencsétlenebb és legnyomorultabb az összes teremtmény közül, s ugyanakkor ez a képesség teljesen hiányzik a többi élőlényből.” Itt már valóban megjelenik a pesszimista, borús látásmódja. Szerinte a madarak alkalmasabbak az élvezetre, boldogságra, mint az emberek. Fontos szempontnak tartja, hogy a madarak nem unatkoznak, minden pillanatban változtatják helyüket: „…számtalan és igen különböző dolgot látnak és tapasztalnak.” Szomorúan veszi tudomásul, hogy az ember a madaraknál sokkal kevesebbet ér, noha fejlettebb teremtmény.  Ez a felismerés okoz Leopardiban szomorúságot, lehangoltságot. Az öngyilkosság gondolata többször felmerült életében és munkáiban is. Írása végén egy illúziót, álmot fogalmaz meg, amit a földi életben nem tapasztalhatott meg:

„…úgy vágyom én is arra, hogy ha csak egy kis rövid időre is, madárrá változzam és élvezzem életük minden boldogságát és örömét.”

Nápolyban halt meg 1837-ben mindössze harmincnyolc évesen, szívbetegség végzett vele.