Magyar rasszizmusról, antiszemitizmusról és cigányüldözésről gajdolnak a baloldali politikusok, és terjesztik ezt a tévhitet az egész világon. Mi pedig gyámoltalanul és hatástalanul védekezünk. Természetesen mások bűnei nem kicsinyítik a mieinket, de nem vagyunk kötelesek egyedül elszenvedni a világsajtóban megjelenő – egyetemes antiszemitizmussal vádló – aljas támadásokat.

A baj az, hogy a magyar polgári sajtó és politikusok berkeiben nagyon ritka a nyugati nyelvek ismerete. Viszont a nyugati, magyarellenes médiát és politikusokat hazug hírekkel ellátó hazai liberális ellenzék prominens személyei vagy tudnak idegen nyelveken, vagy pedig vannak – valószínűleg jól megfizetett – fordítóik. Persze soraikban találhatók a nyugaton élő ismert írók, publicisták, az impresszárióktól függő művészek (Fischer Ádám? Dohnányi?), akik önként, családtagjaik pusztulása miatt, esetleg megélhetési kényszerből, gyűlölethadjáratot folytatnak hazánk ellen.

Az okosok úgy vélik, a legjobb védekezés a támadás. A világháló tele van antiszemita hírekkel. Például a békeszerető, demokratikus Kanada területén a B’nai B’rith 1135 zsidóellenes atrocitást jelentett 2008-ban. Kíváncsi volnék, hány zsidót vertek meg Magyarországon az elmúlt évben. Csak egyről hallottam! A B’Nai B’rith 2011-es jelentése itt található Kanadáról: http://bnaibrith.ca/files/audit2011/AUDIT2011.pdf

A jó öreg Egyesült Királyság sem marad el az antiszemitizmus terén. Mind többen kritizálják a zsidó nagytőke erős befolyását az angol politikai életben. Az angolok mindig is a palesztinok oldalán voltak, és erősen kritizálják az izraeli kormányt. Soha nem tapasztalt számú antiszemita incidens történt Nagy-Britanniában 2010 első félévében – áll a 300 ezres brit zsidó közösség védelmére alakult biztonsági tanácsadó szervezet tavalyi összegezésében, amely szerint a vizsgált időszakban feljegyzett ilyen atrocitások száma meghaladta az eddigi teljes évi rekordot. A Community Security Trust (CST) közölte, hogy január és június között 609 verbális vagy fizikai támadásról szerzett tudomást. A tavalyi azonos időszakban 276 bejelentés érkezett a szervezethez. A CST a 2006-os esztendő egészében regisztrálta az eddigi éves rekordot, ami 598 eset volt.

Franciaországban még rosszabb lehet a helyzet, még Izrael miniszterelnöke is hazatérésre szólította fel a francia zsidókat, az ottani üldözés elől. Több száz zsidó már házat vett Izraelben, menekülésüket előkészítendő. Ez érthető, hiszen Franciaországban több millióra tehető az afrikai volt francia gyarmatokról beözönlő, zsidógyűlölő muszlim. Hozzánk meg ezrével telepednek haza, teljesen legálisan, az izraeli magyar származású zsidók, illetve utódaik.
A muszlimok tekintetében a franciák nincsenek egyedül, hiszen az UK-tól Belgiumon, Hollandián, Dánián, Németországon keresztül Svédországig baj van velük. Ez csak néhány szemelvény a sok száz közül. Néhány évvel ezelőtt vérre menő harc dúlt az amerikai egyetemek között. Ezt a forró, sokak állásába kerülő vitát két egyetemi tanár: John Mearsheimer (U of Chicago) és Stephen Walt (Harvard): „The Izrael Lobby” című könyve váltotta ki. (ECONOMIST September 29, 2007, 87. oldal). A két professzor az amerikai külpolitikát irányító lobbyról írott, kitűnően dokumentált tanulmánya sokak szemét nyitotta fel Amerikában, egyúttal kiváltotta a zsidó szervezetek kemény támadásait. Ez csak a jéghegy csúcsa volt, mert sehol a világon olyan intenzív antiszemita harc nem folyik a világhálón, mint az USA-ban. Csak egy kicsit körül kell nézni az interneten.

A mi nyuszi lelkületű, fegyvertelen gárdáink kismiskák az amerikai Ku-Klux-Klan, a White Supremacy stb. mozgalmak jól felfegyverzett, zsidó-, színes-és katolikus-gyűlölő szervezetekhez viszonyítva. A több amerikai szélsőjobb szervezet kiképzőtáborokkal is rendelkezik, ahol fegyveres harcra képezik ki a lelkes, rasszista fiatalokat. Nálunk a „gárdák”, „csendőrök” még megbízható, hatlövetű messzehordó csúzlikkal sincsenek felszerelve.

Néha azt is meg lehetne kérdezni az amerikaiaktól és a kanadaiaktól, hogyan lehetne összehasonlítani a magyar (európai) cigányokat az indiánjaikkal. Sokat emlegetik itthon a Numerus Clausus törvényt, amely a hazánkbeli nemzetiségeknek arányszámuknak megfelelően biztosított helyet az egyetemeken. A kritikusok több tényről feledkeznek el. Például arról is, hogy csak Budapesten tartották be ezt a törvényt, azt is csak a területi autonómiával rendelkező egyetemeken történt zsidóverések miatt, mert a vidéki egyetemeken vidáman tanulhattak a zsidó fiatalok is.
A másik tény pedig az, hogy a legtöbb UK és USA „Ivy ligue” (régi, elit) egyetemeken ugyan nem volt törvénybe iktatva a diszkrimináció, de sem néger, sem zsidó diákokat nem vettek fel. Legfeljebb zseniális vagy nagyon gazdagon adományozó zsidó papák gyermekei esetében tettek kivételt. Több egyetemen még a katolikusokat sem fogadták, vagy csak ímmel-ámmal. Ez csak a G.I. (frontharcos) törvény alapján változott meg a második világháború után. Az elemi és középiskolák (néger) integrálása csak hosszú harcok után valósult meg a hatvanas években. Az USA-ban történő antiszemita cselekményekről itt olvashatunk egy összegezést: http://www.adl.org/PresRele/ASUS_12/6128_12.htm Ezen kívül szemezgethetünk a világhálón a veszettül antiszemita amerikai honlapok tömkelegében.

A két háború közötti antiszemitizmus nem volt magyar találmány. Nehéz elhinni, de Roosevelt amerikai elnök sem lelkesedett értük. Joseph E. Persico, ismert amerikai történész-író a „Roosevelt titkos háborúja” (Roosevelt‘s Secret War, Random House Trade Paperbacks/New York 2002, ISBN 0-375-76126-8) című könyvében eddig jórészt ismeretlen tényeket közöl.

Szemelvények:

1. 218. oldal. A St. Louis. Hamburg. Amerika hajón 1939 májusában menekülő 930 zsidót nem engedték partra szállni az USA kikötőiben, de Jamaicában, Kubában, Kanadában sem. A Rooseveltnek írott távirat válasz nélkül maradt. Vissza kellett térniük Európába, ahol sokan a holocaust áldozatai lettek.
2. 218. oldal. FDR ajánlotta Morgenthaunak: talán Kamerunban kellene letelepíteni a zsidókat. Ott csodálatos sík felvidék és fű (!) van. Az egész országot felfedezték, felkutatták, készen (van a telepítésre).
3. 219-220. oldal. Észak-Afrika megszállása után Rabatban a francia pk. tábornok az alanti kijelentést tette: A hivatásokban (orvosi, ügyvédi) pályán működő zsidók számát vissza kellene szorítani a lakossághoz viszonyított százalékukra. Ez a terv megelőzné a német problémát, ahol a zsidóság a népességnek csak néhány százalékát teszi ki, de az orvosok, ügyvédek, tanárok és professzoroknak közel fele volt zsidó… Mondotta Roosevelt. Ezek elképesztő tények, nem illenek bele a nyugati világról alkotott álomképünkbe. Ehhez képest a mi „numerus claususunk” és a II. zsidótörvényünk gyerekjátéknak tűnik. Ami a szomszéd „győztes” államok „dicső” tetteit illeti, nem árt sorra venni azokat sem.

Szlovákia: Tiso páter vezetésével lelkes szervilitással vették át a német ideológiát. Minden elszállított zsidó után 500 DM-et fizettek a németeknek.

Románia: A zsidóirtást a Vasgárda kezdte, majd a román hadsereg folytatta. Bizonyítottan, 250-400 000 zsidót öltek meg, borzalmas körülmények között. Mindezt a legcsekélyebb német ösztönzés és segítség nélkül. Ezt következetesen tagadták 2004-ig, amikor a zsidó szervezetek nyomására bevallották rémtetteiket és a kormányfő bocsánatot kért a zsidóságtól. Ennek az önkéntes akciónak a leírását olvashatjuk Matatias Carp: „A Román Holocaust” című könyvében, ami magyarul és angolul is megjelent. Ugyancsak megírta ennek történetét Randolph Braham amerikai professzor is és még sokan mások. Ceausescu pedig „kilóra” adta el a zsidókat Izraelnek, a szászokat pedig a németeknek.

Szerbek: nyugaton már csak Tito partizánjainak „hősies” harcáról szól a háborúból visszamaradt nyugati propaganda. Igaz ugyan, hogy velük főként a szerb kollaborátor miniszterelnök Milan Nedic szerb csapatai és a horvátok harcolgattak, kevés német segítséggel. A szerb zsidókat is ők irtották ki, minden német segítség nélkül. Ezeket az állításokat és híreket még hivatkozásokkal sem kell megerősíteni, mert ha elővesszük a jó öreg Google keresőt, és beütjük a következőket: Antisemitism in France (vagy akár UK, USA, Germany) rengeteg adat jelenik meg, főként az illetékes zsidó szervezetek jelentései.

Mit is csináltunk mi magyarok, akiket előszeretettel neveznek hazai és külföldi politikusok antiszemitáknak? A Szovjet elleni háborúba lépésünknek több oka volt. Íme néhány:

Egy esetleges német győzelem lehetősége miatt nem maradhattunk ki a háborúból. Mert ha nem lépünk be a konfliktusba, visszavették volna a nekik köszönhető területeinket. Emellett Horthy tanácsadóit arra késztette a német megszállás réme, hogy rábeszéljék a Szovjet-ellenes háborúban minimális erővel való részvételre, ami megmentheti a magyar zsidók életét is. Gondoljunk arra, hogy Horthyt nem állították a Nürnbergi Bíróság elé, és élete végéig a hálás Chorin Ferenc, Kornfeld Mór és társaik egy alapítványon keresztül tartották el a portugáliai Estorilban. Ifj. Horthy Istvánné pedig meleg barátsággal emlékezik meg könyvében az őket segíteni akaró cionistákról. Megbízottjuk, Dr. Ruben Hecht el is ment Horthyékhoz, hogy „megköszönje apósomnak, amit a magyarországi zsidókért tett” – írja özv. Horthy Istvánné. Nyilván nem ok nélkül voltak segítségükre. A köszönetet az a több százezer magyar honvéd és zsidó munkaszolgálatos is megérdemelné, akik a magyar Holokauszt elodázásért is életüket áldozták.

Amiről nem hajlandók tudomást venni:
A történelmünket valószínűleg alaposan át kellene írni, ha valaha is előkerülne annak a Koronatanácsnak az eredeti – teljes – jegyzőkönyve, amelyen elhatározták a Szovjet elleni háborúban való részvételt. Ugyanis állítólag csak két példány maradt meg, de mindkettőben a második rész különbőzik egymástól. Igy nyilván mindkettő hamisítvány.

1. Közel 200.000 lengyel menekültet fogadtunk be, és tettük lehetővé továbbutazásukat, hogy az angolok által felállított Anders hadseregben harcoljanak tovább a németek ellen. A lengyel hadsereggel érkező zsidókat is a nemzetközi jognak megfelelően védtük, és hamis papírokkal is elláttuk őket.
2. Osztrák és cseh zsidó menekülteket is ezerszámra fogadtuk be és védtük egészen a német megszállásig (1944. március 19.), de még azon túl is titokban és sokat kockáztatva, többször a helyi hatóságok hallgatólagos beleegyezésével.
3. A német megszállás, 1944. március 19. után kezdődött a magyar zsidóság kálváriája. De amikor a német hadsereg java kivonult, Horthy leállíttatta a deportálásokat. Ezzel kb. kettőszázezer budapesti és oda menekült vidéki zsidónak minősülő magyar állampolgárt mentett meg.
4. Eichman, az „Endlösung” végrehajtója mondta Izraelben, hogy az egész megszállt Európában csak Horthyék merték őt kiutasítani az országból.
5. Miért nem ugrottunk ki a háborúból? Erre, többek között, a brit külügyminisztérium egy nemrég felszabadított titkos jelentése adhat némi következtetésre okot.

UTÓSZÓ

Nos, kik is az antiszemiták??

Sokan vádolnak minket azzal, hogy nem tettünk meg mindent a zsidó honfitársaink megmentése érdekében és közömbösen viselkedtünk sorsuk iránt.
Ez sem igaz! Budapesten és a nagyobb városokban mindenki mentette a zsidó barátait, családtagjait, aki tehette. A kijelölt gettón kívül feltehetően tízezreket bujtattak barátok, rokonok. Falvakban, kisvárosban általában nehéz volt, hiszen mindenki belelátott a másik tányérjába.

Természetesen nincs olyan törvény a világ egyetlen országában sem, ami arra kötelezne valakit, hogy saját és családja életét kockára tegye másokért. Ennek ellenére sokan vállalták a „felkoncolást”, amit a nyilasok ígértek a zsidómentőknek. Wallenberg sem volt az egyetlen, aki ezreket mentett meg. Angelo Rotta pápai nuncius, a magyar Baránski Tíbor segítségével legalább annyi zsidót mentett meg, mint Wallenberg úr. Ezenkívül apácák, papok, hivatalnokok, katonák, rendőrök mentették zsidó polgárainkat. Köztük a volt európai körzeti parancsnokunk, Kölley Páter is, aki közel 50 zsidó fiút mentett egy intézetben – élete kockáztatásával. Egy razzia alkalmával az apjától örökölt „vitéz” címe, leleményessége mentette meg őt és a rábízott gyerekeket a biztos haláltól.

Ezen kívül tessék már tudomásul venni, hogy azok rendkívüli idők voltak. Túl voltunk Sztálingrádon, a Második Hadsereg pusztulásán. Minden hadköteles férfi katona volt. Nem volt már olyan család Magyarországon, ahol nem lett volna frontharcos, hősi halott, sebesült vagy hadifogoly. A szovjet hadsereg a határaink előtt állt, augusztus óta már hazánk területén folytak a harcok. Frontkatonáink elbeszéléseiből és az 1919-es kommunista terror óta tudtuk, mi vár ránk. Mindenki leszámolt a saját és családja életével, bizonytalan jövőjével.

1944 április harmadika óta pedig súlyos bombatámadásokat kellett elszenvednie az országnak. Budapestnek pedig közel két hónapos ostromot kellett majdnem étlen-szomjan túlélnie. Jogosan teszem fel a kérdést: melyik amerikai vagy nyugat-európai nép mentette volna meg több zsidó állampolgárát (és idegeneket), mint mi?

forrás: A Holló/epa.oszk/magyarno.com