Káncz Csaba, 2017. március 06., 08:58

 Nyugat-Európa erős vezetői támogatják a többsebességes EU gondolatát. A hazai kormányzat hideglelést kap a tervezet intézményesülésének lehetőségétől, hiszen véget érhet a szemforgató pávatánca. Az Európai Bizottság elnöke még sajnos nem nyújtotta be a lemondását, pedig Timmermanns alelnök személyében egy határozott kormányos vehetné át végre a hányódó hajó kormányzását.

Ma találkozik Versailles-ban Angela Merkel német kancellár, Francois Hollande francia államfő, Paolo Gentiloni olasz és Mariano Rajoy spanyol miniszterelnök. Nyugat-Európa négy legerősebb politikai vezetőjének részvételével tervezett találkozó egyik kiemelt célja a többsebességes Európa beindításának megvitatása. Európa vezetői a március 25-i római EU-csúcs előtt akarják egyeztetni az EU megreformálását célzó elképzeléseiket, hogy ott – az európai integráció megszületését jelző Római Szerződés 60. évfordulóján – meghirdethessék a Brexit utáni és a Trump-korszak Európájának új tervét.

Régi-új gondolatok

Brüsszel az integráció több opcióját is köröztette a napokban, de tudni lehet, hogy Berlinből a többsebességes verziót támogatják. Vagyis akik akarnak, összeállhatnak bizonyos területeken – például a védelempolitikában – és tovább mélyíthetik az európai összefogást. Akik akarnak, építhetnek a közös uniós rendszerre, mint ahogy például a belső határellenőrzés nélküli schengeni övezet vagy az euró mint közös valuta most is teszi. Akár külön is összedobhatnak pénzt azokra a célokra, ahol együttműködnek. Az EU úgy maradhatna egyben, hogy aki tovább akar lépni, megtehesse.

Az elmúlt években több olyan politikai nyilatkozat is elhangzott, amely egy többsebességes Európa létrejöttét támogatta: ilyen volt például a francia és német gazdasági miniszterek tavaly nyári közös állásfoglalása. Emmanuel Macron, vezető francia elnökjelölt múlt héten ismertette ezirányú terveit.

Az EU már most is bizonyos szempontból többsebességes, illetve többszintű és többközpontú is. Elég csak arra gondolni, hogy nem minden ország az eurózóna része, vagy nem mindenki tagja a schengeni övezetnek, de gazdasági fejlettségben és politikai kultúrában is rendkívül nagy különbségeket figyelhetünk meg. Nem alaptalan Budapest félelme, hogy a nyugat-európaiak megunták az integrálódni képtelen, korrupt és az európai értékeket nem tisztelő kelet-európaiakat, akiktől ilyen módon sikeresen meg lehetne szabadulni.

Elegük van a keletiekből?

A hazai kormányzat hideglelést kap a többsebességes Európa intézménysülésének lehetőségétől. Eddig ugyanis úgy lehetett egy civilizált szalon tagja, hogy bár százmilliárdokat kaszált strukturális felzárkóztatás címén, a nyugat-európai adófizetők pénzének egy jó része itthon kormány-közeli oligarchákhoz és strómanokhoz folyt, tovább erősítve hazánk re-feudalizációját. Ráadásul ennek a szalonnak nincsenek kidobó-emberei, így következmények nélkül viselkedhetett számos esetben szalonképtelenül. A kormányzat házi agytrösztjei most hirtelen az európai békét kezdték félteni a tervezettől.

Holott miközben Orbán az utóbbi években rendületlenül szapulta az EU-t, stratégiai kapcsolatra lépett keleti despotákkal (Erdogan, Alijev), és hitet tett az EU-ellenes Trump mellett. Politikai külön-utasságához tehát ezentúl akár zöld lámpát is kaphat Berlintől és Brüsszeltől – ez viszont a jelek szerint inkább megrémíti a miniszterelnököt, aki így a szalon plüssfoteljéből az előszoba faszékére huppanna. A többi kelet-közép-európai tagállam is ellenzi ezt a koncepciót, attól tartva, hogy a kétsebességes EU nem más, mint az unió keleti bővítésének de facto visszacsinálása. Ráadásul Varsó és Budapest, az EU két olyan tagországa, amelyet illiberális, populista kormányok irányítanak, kifejezetten az ellenük irányuló törekvést látnak a kétsebességes Európa koncepciójában.

Mikor mond már le Juncker?

 Természetesen az EU jelenlegi válsága kapcsán Brüsszel súlyos felelőssége mellett sem mehetünk el szótlanul. Mindenekelőtt Jean-Claude Junckerre, az Európai Bizottság megroggyant elnökére gondolunk, aki képtelen volt garantálni az EU külső határainak védelmét az elmúlt két évben. Ez a politikai impotencia nagyban hozzájárult a Brexithez, amelynek keretében egy olyan ország fordított hátat az EU-nak, amely eddig a nyugat-európai védelmi kiadások egynegyedéért volt felelős. Junckert a háta mögött az EU Jelcinjének nevezik, hiszen mindketten egy szétmálló integráció fölött uralkodtak – hogy az alkoholproblémáról már szót se ejtsünk.

Vezető olasz lapok szerint Juncker kész volt lemondani posztjáról az utóbbi hónapokban, annyira frusztrálják az Unió feloldhatatlannak látszó belső feszültségei. Sajnálatos módon ezt nem tette meg, pedig Jens Timmermanns EU bizottsági alelnök személyében egy határozott és kompetens kormányos vehetné át végre a hányódó hajó kormányzását.

Káncz Csaba jegyzete