Sorra jelennek meg dokumentumfilmek, könyvek, kiadványok a magyar pásztorvilágról. Úgy tűnik kezdi visszanyerni becsületét és méltóságát a magyar pásztor. Érződik, hogy sokaknak fontos ez a kultúra, és ők a legjobb szándékkal és a legnagyobb tisztelettel igyekeznek tenni e régi világ emlékének fennmaradásáért. 

     Szép e film, csakúgy, mint a többi, ám csupán a felszíne valaminek. Érzik ezt a filmben nyilatkozók is, akiknek tárgyi tudása hatalmas, személyes találkozásaiknak a pásztorkultúrával se szeri se száma. Belül, mélyen érzik, hogy valami varázs lengi körül ezen embereket, de e varázst nem ismerik. Erről írok most, remélve, hogy beleéléssel olvassátok és magatok is közelebb kerültök a teremtett világhoz.

     Képzeld el, hogy ott állsz a napsütötte alföldi pusztán. Tekinteted a végtelenbe réved. Meddig csak szemeiddel látsz, semmi egyéb nem vesz körül, mint a végtelen síkság. Sem ember, sem ház, de még fa sem nagyon bontja meg e végtelen képet. Nem látszik a széle, vagyis mintha látszana valami… a délibáb kéklő tenger képét vetíti körénk. Egy lebegő kékséggel határolt körben állsz, egy szigeten. Ennyi a világ és Te vagy a középpontja. Ezt a kerek világot két vonal metszi négy szeletre.  Az egyik vonal azt a pontot köti össze, ahol felkél a Nap, azzal ahol leszentül. A másik pedig azt, ahol delel a Nap és azt, ahol éjjel, mikor senki nem látja megbúvik. Ugye milyen misztikus, hinni egy pontban, melyet sosem látunk szemünkkel? Szóval e két vonal ahol metszi egymást, ott állsz te. Pontosan te vagy a metszéspontja a négy égtájnak. Kezedben egy bot, végét a földbe szúrod, két kezedet ráteszed fejére, és álladat kezeidre ereszted. Botod két új irányt jelöl ki, mely merőleges az előbbi vonalakra. Hegye a lent mélységébe mutat, feje pedig a fent magasságaiba. És ott, a bot fején a korona te magad vagy. Minden vonal, minden irány középpontja te magad vagy. Minden irány középpontja az, amit úgy hívunk: bent. A teremtett világ közepében.

     Aki képes ezt tudatosítani magában, az mágikus erőkkel bír. Ő a teremtő ember. Láttuk a teret, amiben minden napját tölti. Nézzük meg az időt is! Illeszkedj vissza a gondolati képbe, ahol imént álltál. Képzelj magad elé egy rackanyájat, mely éjjel-nappal, télen-nyáron a szabad ég alatt él. Te pásztorlod őket. Ők a te gyermekeid, hiszen ott voltál születésükkor, te segítetted világra őket, te gyógyítottad, te nevelted, a te szíved-lelked van velük, s te vigyázod őket, bajuk ne essék. 

    Ott állsz e kör közepén hajnalban, hiszen a juh a hűvösben legel. Ott vagy délelőtt, s délben, mikor delel, pihen. Majd délután és este is mellettük vagy, míg legelnek, és ott vagy éjjel is, míg fekszenek. Minden pillanatban Te felelsz értük. Azaz minden pillanatban jelen vagy, az örök mostban élsz. Észrevettél ebben a napirendben valamit? A parasztság kora hajnaltó késő estig dolgozik, éjjel kipihenve a napi fáradtságot, másnap újrakezdi. És Te, ki a juhokat pásztorolod? Te, aki a teremtő most-ban élsz, mikor alszol?

    A pásztor egészen máshogyan használja energiáit, mint a legtöbb ember. A juhásznál maradva, az ellési időszakot leszámítva, az ő jelenléte a fizikai világban alig igényel energiafelhasználást. Nem beszél feleslegesen, hisz nincs kivel. Ebből kifolyólag légzése is egyenletesebb és lassabb. Nincs szükséges napi 7-8 óra alvásra, elég neki 3-4 óra, az is meg-megoszlik. A pásztor a világ közepében állva is energiákkal töltődik. Nappal a Nappal, éjjel a csillagokkal. Szerves műveltségünknek őrzője ő, aki a csillagos eget úgy ismeri, akár a tenyerét. Ha az állatok a gyermekei, a csillagok az ő családja. Nem csak a földről látja őket, képes „lehozni őket”, azaz energiáikkal telítődni. Képes maga is közéjük emelkedni. Hiszen mi történik, ha az ember a valós csendre figyel, ha a bent-et figyeli? Megváltozott tudatállapotba kerül, ma úgy mondjuk, meditál. Meditáció alatt másik téridő síkokon jár és isteni üzeneteket hoz le a Földre. Ezáltal olyan valós képességekre tesz szert, melyekről halála után is legendákat zengnek.  Megkapja például a tisztánlátás képességét. Csak azért írom ezt, mert a „tudós pásztor” varázsképességeinek ez fontos feltétele. Szemével látja az őt körülvevő élőlények asztráltesteit, így tudja gyógyítani a „gyógyíthatatlant”, stb. 

    A teremtett világ közepén élő embernek a fény és a sötétség váltakozása mutatja az élet ritmusát.  Elég megnéznünk a pásztorfaragásokat, az élő világ működésének folyamatát faragták bele a fába, szaruba. Olyan kozmikus tudást, melyből mi még csak azokat értjük meg, melyeket a csillagászat az utóbbi évtizedekben igazolt. De mi mindent rejthetnek még azok a karcok? A magyarság teljes erkölcsi és morális értékrendje ott van a pásztorfaragásokban! Sőt, ott van az ezzel ellentétes értékrend is, markánsan elválasztva ettől.

    Hosszasan lehetne sorolni e varázserő mibenlétét, de végezetül most inkább a sokat emlegetett „szigorú pásztorhierarchiáról” írnék. Nem alá-fölérendeltségről van szó, még ha így is jegyezték fel „tudósaink”.  Érdekes módon a lejegyzett sorrend vidékenként változott. Minden pásztor más-más minőséget őrzött. Szó nincs arról, hogy a pénzzel, vagy vagyonnal mérték volna egymáshoz való viszonyukat. Arról van szó, hogy ki-ki a maga által őrzött minőséget tartotta előbbre. De mik ezek? (Az alábbi felsorolás sem alá-fölrendeltségi sorrendet kíván tükrözni.)

    A csikós a magyarság szent állatának őrzője. A Nyilas – Ikrek tengelyen, azaz a Tejúton vágtató táltosparipákat vigyázza. A magyarok erkölcsrendszerének, a mi életünket tápláló erőknek őrzője, aki ha nem vigyáz, az erre az útra merőleges Szűz-Halak haláltengely kezére juttathatja az embert.

   A gulyás a termékenység állatait őrzi. A fehér Bika a legnagyobb teremtőerő szimbóluma, mely azonban egy idő után átfordulhat és teherré válhat… fekete Bikává változhat, melytől csak a magyarok ősapja, Nimród közbenjárásával mentheti meg az embert. Vagyis a gulyás képes a legnagyobb teremtőerő működtetésére, de ha nem figyel, akkor ugyanekkora pusztító erőt is elszabadíthat.  

    A juhász a legsötétebb időkben, a Bak idejében újjászülető fénymagot, az ártatlan bárányokat vigyázza. Rajta áll a megváltás milyensége! De rajta áll a tavaszi feltámadás is! Míg előző két társa kemény fizikai munkát is végez, neki és a kanásznak marad a legtöbb ideje a „bent”-ben lenni. Képes mozgósítani a legnagyobb fekete és fehér erőket is!  

     A kanász a mértéktelenség és fizikai síkon való mocsárbaragadástól kellett megóvjon. Innen vezet legmélyebbre az út, ezért épp úgy rendelkezhet pusztító, mint bőséget teremtő erővel.

    Nos, ezek után van-e értelme pásztorhierarchiáról beszélni? Inkább arról kellene beszélni, hogy ha ez a négy pásztortípus tartotta a kerek világunk négy sarkát, akkor most ki tartja azt?! Kik itt e Földön ma azok az emberek, akik képesek volnának ily’ szent és ily’ magasztos feladatra? Ki áll ma kinn érettünk a pusztán? Nézzünk csak meg, mely erők szabadultak el a mai világban…

     Érezzük-e már, ki volt számunkra a magyar pásztor?

    Ne féljetek, minden pillanatban leszületik közénk megannyi új pásztor… csak hagyni kell őket, hadd menjenek! Ezek a minőségek örökké velünk élnek és aki keresi őket, meg is fogja találni. Aki nem hiszi, járjon utána! 

-Csillagosi-

forrás: faluhelyen.blogspot.hu