Egy társadalmat az alapján ítélnek meg, hogy hogyan bánik a rokkantakkal és a fogyatékkal élőkkel. Ha beteg gyermek születik egy családban, vagy beteg szülőt kell ápolni, ezeket a nemes, de embert próbáló feladatokat általában a nők végzik el, megalázóan alacsony pénzbeli juttatásokért. Egész Európában, hazánkban a legalacsonyabbak az ápolási díjak, de a rokkantak és a fogyatékkal élők ellátására is, csak segélyes pénzeket szánnak.  Magyarországon az ilyen szociális kiadások egy főre eső aránya messze elmarad az Európai Uniós átlagtól.
Hazánkban az Európai Betegjogi Charta 14 pontja közül legalább a fele sérül, ha a beteg állami egészségügyi szolgáltatást vesz igénybe.
Például sérül:
- A betegségmegelőzéshez való jog, hogy mihamarabb orvoshoz juthasson és megakadályozhassa egy-egy betegség kialakulását, vagy a már meglévő betegség rosszabbodását.
- A hosszú várólistákkal már eleve sérül az ellátáshoz való hozzáférés joga.
- Nincs az orvosnak ideje a betegek tájékoztatására sem.
- Sérül az információkhoz való hozzáférés joga, és a beteg döntési joga is, hogy beleegyezését adhassa a szükséges beavatkozáshoz, vagy a további kezelésekhez.
- Nem választhatja meg szabadon a kezelési és gyógymódokat, a kórházat, miközben ez alapvető betegjog.
- Nem minden esetben kapja meg a magas szintű orvosi ellátást, sőt, a drága és költséges kezeléseket hazánkban egyre több betegtől meg is tagadják. 75 éves kortól már nem biztosítják, például a tumoros betegek ellátását.
- Korlátozva van a jogorvoslati lehetőség, illetve a kártérítéshez való jog, hiszen a műhibapereknek is, csak elenyésző százaléka nyerhető meg.
Visszapillantás az elmúlt évek rokkant-történelmére, arra, hogy mit hozott a súlyos betegek számára az ellátórendszer átalakítása:
   Ha a rokkantak és fogyatékkal élők alapvető emberi jogait nézzük, azokkal komoly gondok vannak. Még életkor szerint is diszkriminálják őket, miközben a rokkantság nem életkorfüggő állapot. A munkaalapú társadalomban a fiatalabb rokkantakat munkára kényszerítenék, ha komoly betegségeik vannak, akkor is. Esetükben sérül a szabad munkavállalás joga is. Nem kereshetnek munkahelyet a szabad munkaerőpiacon. A Rehabilitációs Szakigazgatási Szerv munkaügyi központja által kijelölt munkát kötelesek elfogadni. Nem számít az iskolai végzettség sem, mert általában minimálbért kapnak az aluliskolázottak és a diplomások is. Részükre nem jár felmondási idő, és nem jár álláskeresési támogatás sem. Sérül az esélyegyenlőségi joguk, a tisztességes munkához és tisztességes munkabérhez való joguk is.
   A fogyatékkal élők egyes csoportjainak tagjait „fejlesztő foglalkoztatói jogviszony” keretében alkalmazzák úgy, hogy nem történik semmilyen konkrét fejlesztésük és képzésük, csak a munkabérüket csökkentetik le jelentős mértékben. A minimálbér szerinti órabérnek csupán a 30%-át kaphatják. A levonások után, a napi 4 órás foglalkoztatással járó nettó kb. 15 ezer Ft/fő/hó munkabérből kell a havi kb. 10 ezer Ft/fő/hó összegű ebédet kifizetni. A munkába járás költsége sem olcsó, így a rokkantnak, vagy fogyatékos embereknek lényegében nem marad pénzük a megélhetési költségekre.
   Ezeknek a súlyos betegeknek és a családjuknak az életét nemcsak a döntéshozók, hanem a komplex minősítésüket elbírálók is megkeserítik. A soros felülvizsgálatuk alkalmával elsőként az orvos-szakértők, majd azt követően a foglalkoztatási,- és szociális szakértők mondják ki rájuk az ítéletet. Sokuktól a közgyógyellátást és a parkolási kártyát is elvonták, miközben az állapotuk rosszabb lett. A 2012. január 1.-től hatályba léptetett új rokkant-törvény és az ehhez kapcsolódó felülvizsgálati rendszer embertelensége, nehéz helyzetbe hozza a szándékosan visszaminősített betegeket, akik vagy teljesen ellátatlanokká válnak, vagy csak segélyes pénzellátásokat kapnak.
   Hogyan határozhatták előre meg azt - a megszigorított rokkant-törvénnyel - hogy a kb. 200 ezer felülvizsgálandó betegen 217 milliárd forint költségvetési megtakarítást kellett elérni úgy, hogy előre nem is tudhatták, hogyan végződnek majd a felülvizsgálatok eredményei? A 200 ezer felülvizsgálandó személy közül 150 ezer rokkantat akartak visszaterelni a - számukra nem létező - munka világába. Kettő év alatt akarta a kormány futószalagon „felülvizsgálni” a 200 ezer rokkantat az új komplex minősítés szerint. Ezt végül, csak 5 év alatt sikerült végrehajtani. Az érintettek szándékos visszaminősítése miatt kb. 100 ezer öregségi nyugdíjkorhatár alatti rokkant került ki az ellátórendszerből, az elmúlt 5 évben.
   A társadalmi szolidaritás teljes mértékben hiányzik a rokkantak iránt. A súlyos mozgáskorlátozottakat, akik kerekes székhez kötötten élik a mindennapjaikat, azokat továbbra is kirekeszti magából a társadalom. Számukra égető gond az akadálymentesítés hiánya. Főleg azért fájdalmas ez a hiány, mert 2010 után, az erről szóló 4 évenkénti tervek és beszámolók elmaradtak és az akadálymentesítési határidők is eltűntek. A sajtóhírek szerint, országos szinten még reményük sem lehet a kerekes székeseknek kb. 100 évig arra, hogy gördülékenyen, akadályok nélkül élhessék az életüket. A rokkantak a hatványozottan felmerülő emberjogi jogsértésekkel képtelenek mit kezdeni, mert hiányzik a hatékony érdekérvényesítő képességük.  
   Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata 25. cikk (1) bekezdése szerint pedig:
„Minden személynek joga van saját maga és családja egészségének és jólétének biztosítására alkalmas életszínvonalhoz. Nevezetesen: élelemhez, ruházathoz, lakáshoz, orvosi gondozáshoz, valamint a szükséges szociális szolgáltatásokhoz. Joga van a munkanélküliség, betegség, rokkantság, özvegység, öregség esetére szóló biztosításhoz, ha a létfenntartási eszközeit akaratától független körülmények miatt elveszíti.”  
   A rokkantak önhibájukon kívül veszítették el a létfenntartási eszközeiket, mégis stigmázzák őket. Azok, akik súlyos betegségekkel születnek és 25. éves korukig 70% mértékű, vagy afeletti egészségkárosodást szenvednek, nem tudnak dolgozni, azok rokkantsági járadékban részesülnek, mely havi 35.025,- Ft összegű. Azok, akiknek az össz- szervezeti károsodásának mértéke 50-69% közötti, és egészségkárosodásuk miatt sosem dolgoztak, nincs szolgálati idejük, azok 20.300,- Ft/hó emelt összegű családi pótlékot kapnak. Ezek közül a súlyos betegek közül sokan szorulnak a közeli hozzátartozójuk ápolására, melynek díja állapottól függően havi 30-50 ezer között van. Azok a családok, melyekben súlyos beteget kell ápolni, nyomorban élnek ezekből a segélyes pénzbeli juttatásokból. Ha egy ápolási díjban részesülő, például magatehetetlen beteget gondoz hosszú éveken, vagy évtizedeken át, és az ápoló az ápolásba belerokkan, akkor nem kap egyetlen forint rokkantellátást sem, mert az ápolás idő nem számít be a biztosítási jogviszonyba. Nem számít a gyes időtartama sem biztosítási jogviszonynak a rokkantság szempontjából.
  Hazánkban, kb. 70 ezer fő van, aki ápolási díjban részesül. Rokkantsági járadékban kb. 32 ezren részesülnek. A legutolsó (2011. évi) népszámlálási adatok szerint 547 ezren vallották magukat valamilyen fogyatékkal élőnek. Ez az arány nem nagyobb, mint az uniós átlag.
   Az öregségi nyugdíjkorhatár alatti rehabilitálható,- és rokkant ellátottak létszámát pedig, csak sejteni lehet, mert róluk a statisztikák nem publikusak, illetve ami publikus, az viszont nem korrekt létszámadatokat mutat. Az aktív életkorú rokkantak között szerepeltetik azokat a már öregségi nyugdíjkorhatárt betöltött rokkant-ellátottakat is, akik nem rendelkeznek elég szolgálati idővel a nyugdíj-jogosultsághoz. Utóbbiak száma megközelíti a kb. 200 ezer főt, így az egyetlen sorban kimutatott és egybeömlesztett létszámadatok erősen torzítják a statisztikát.
   A Magyar Államkincstár legfrissebb (2017. VI. hó) adatai szerint kb. 350 ezer fő rehabilitációs és rokkantellátott van, de közülük kb. 60% már betöltötte az öregségi nyugdíjkorhatárt, és kb. 40% lehet az aktív életkorú rehabilitációs,- és rokkant-ellátottak aránya. Azonban egyetlen soron teszik közzé ezeket a létszámadatokat, így nem lehet pontosan tudni, hogy közülük hányan kapnak öregségi nyugdíjkorhatár alattiként pénzellátást és hányan lehetnek, akik már betöltötték az öregségi nyugdíjkorhatárt, de nem váltak nyugdíj-jogosulttá, ezért nyugdíj helyett, életük végéig rokkantellátást folyósítanak számukra.   
https://nyugdijbiztositas.tcs.allamkincstar.gov.hu/m/pdf/Statisztika/Ellaataasban_reeszesuelooek_1706.pdf 
   Az „új komplex minősítő” orvos-bizottsági felülvizsgálatokról a statisztikák nem publikusak, így nem tudhatjuk azt sem, hogy hány rokkantat távolítottak el a hatóságok az ellátórendszerből. Azok a szakemberek, akik próbálták nyomon követni a 2011-2012. évi statisztikákat azok is csak saccolni próbálják, hogy hogyan alakulhattak a statisztikai létszámok az új rokkant-törvény 2012. évi bevezetése óta eltelt időszakban.
   Jelenleg, már csak kb. 100 ezer fő aktív életkorú személy lehet bent az ellátórendszerben, akik rehabilitációs,- és rokkant pénzellátást kapnak. Fontos megemlíteni azt a kb. 30 ezer rokkantat, akik a biztosítási idő hiánya miatt nem kaphatnak egyetlen fillér ellátást sem. A kormány a 2018. évi országgyűlési választásokra készülve, részüknek némi enyhítést nyújtana a „kivételes rokkantellátás” 2018. január 1.-i hatállyal történő bevezetésével. Azonban, erre a segélyszerű pénzellátásra sem lesz mindenki jogosult azok közül, akik nem rendelkeznek elégséges biztosítási idővel. 
A kivételes rokkantellátásról itt olvashatunk: 
http://kamaraonline.hu/cikk/kiveteles-rokkantsagi-ellatas-ujdonsagok-2018-januar-1-tol
   A megváltozott munkaképességű személyek ellátásáról szóló 2011. évi CXCI.(XII.29.) törvény szerint a rehabilitációs,- és rokkant ellátottak jövedelempótló juttatásban részesülnek, miközben jövedelem az nincs. A rehabilitálhatónak minősített betegek mindössze kb. 30%-a tud az 1-3 éves rehabilitációs időtartam alatt dolgozni. A rehabilitáció időszak után a nyílt munkaerőpiacon esélyük sincs ezeknek a súlyos betegeknek munkahelyet találni. Legfeljebb 2-3%-uk talál rövidebb időre munkát a nyílt munkaerő piacon. Ezek a súlyos betegek éhen halnának, ha a családjuk értük helyt nem állnának. Társadalombiztosítási és szociális garanciák nélkül, emberhez méltatlan kiszolgáltatottságban élnek és a végsőkig elkeseredettek.  
   A rokkantak átlag 55 éves kor körül rokkannak meg és átlag 35 éven át járulékfizetők voltak a megrokkanásuk előtt. Az átlagéletkoruk 62. év, így meg sem érik a 65 éves öregségi nyugdíjkorhatárt. Számukra biztosítani kellene az államnak azt, hogy életük utolsó éveit ne nyomorogva éljék le, hiszen nem a családnak, hanem az államnak fizették évtizedeken át a járulékot, melyet a rokkantak közül sokan nem fognak tudni nyugdíjra átváltani, mert meg sem érik a nyugdíjkorhatárt. Évente kb. 20 ezer aktív életkorú rokkant, és 20 ezer nyugdíjas korú rokkant hal meg. Az orvosi szakirodalom szerint 15 évvel hamarabb halnak meg a rokkantak, mint az egészséges populáció. Mégis, a rokkantak nyugdíj helyett, csak segélyes pénzekből élnek. Emiatt, vissza kellene állítani a rokkantsági nyugdíj fogalmát. A rokkantsági és baleseti rokkantsági nyugdíjakból adódó költségvetési többletkiadás jelentéktelen tétele lenne a hazai költségvetésnek.
  A kormány előrelépésről beszél, amikor a súlyos betegeket munkára próbálja kényszeríteni. Közben, a rokkantak egy része nem a súlyos betegségekbe, hanem a nélkülözésbe, a kiszolgáltatottságba hal bele.
  Emberhez méltatlan a magyar rokkantak helyzete. A legsiralmasabb, az egész Európai Unió tagállamai közül. Ideje lenne már felébredni a társadalomnak, mert bárkiből lehet rokkant, egyetlen pillanat alatt is. Mindaddig, amíg ez a tragédia be nem következik, amíg nem válnak maguk is rokkanttá az emberek, addig közömbösek maradnak a rokkantak sorsa iránt, és ez a közöny döbbenetes.   

Demeter Éva