2008.09.04. Magyarország folyamatos fosztogatására az elmúlt két évszázadban az ismételten rákényszeritett háborúkkal és a nemzetközileg megszervezett eladósítással került sor. A bécsi Rothschild-ház adósságba kényszerítési kísérletének az elutasítása miatt tört ki a háború 1848 szeptemberében, és alakult át a békés forradalom véres háborúvá. 2008.09.04. Magyarország folyamatos fosztogatására az elmúlt két évszázadban az ismételten rákényszeritett háborúkkal és a nemzetközileg megszervezett eladósítással került sor. A bécsi Rothschild-ház adósságba kényszerítési kísérletének az elutasítása miatt tört ki a háború 1848 szeptemberében, és alakult át a békés forradalom véres háborúvá. Már a reformkorban is az volt a magyar társadalom egyik legfontosabb problémája, hogy a magyar pénzügyeket monopóliumként egy bécsi magánbank intézte. Magyarországon nem volt bankhitel. A pénz amiatt áramlott ki az országból, hogy kiszolgálja ezt a bécsi bankot. De kiáramlott a pénz adók, regálék, kölcsönök, a kölcsönök kamatai, vámok, kincstári jegyek és a császári katonaság elszállásolási költségei formájában is. Amikor 1848-ban Kossuth lett a pénzügyminiszter, azonnal hozzáfogott az üres államkassza megtöltéséhez, és egy bankjegynyomda felállításához. A gazdasági élet m?ködését biztosító, fedezettel bíró magyar pénzt akart bevezetni. A bécsi Rothschild-ház irányítása alatt állott Osztrák Nemzeti Bank, az ONB, azonban nem volt hajlandó valódi pénzre beváltani az általa kibocsátott bankjegyeket, és egyidej?leg gyorsított ütemben vonta ki a nemesfém-és ércpénzt külföldre. Kossuth ezért már 1848. április 19-én rendeletileg tiltotta meg az arany és az ezüst külföldre vitelét. Terve az volt, hogy 5 millió peng?-pénz alapján mintegy tizenkét-és fél millió forintnyi pénztárjegyet bocsát ki. A Rothschild érdekeltség? ONB azonban azt akarta, hogy a magyar kormány t?le vegyen fel 12 millió forint hitelpénzt, de azzal a feltétellel, hogy a magyar kormány ismerje el az ONB bankjegykibocsátó monopóliumát Magyarország területén, és fizessen kamatot a Rothschildok által nyújtott hitelpénz után. Kossuth ezt elutasította, és az önálló magyar pénz mellett döntött. A pénzügyekben megmutatkozó kibékíthetetlen ellentét vezetett el a fegyveres konfliktushoz, amelyb?l végül szabadságharc és függetlenségi háború lett. A szabadságharc bukását követ?en az ONB összes kívánsága teljesült. Magyarországon 1873-ban már 482 pénzintézet, 160 különböz? biztosító intézet, de csak 164 nagyobb iparvállalat m?ködött. Ezek szinte mind a Rothschild-ház által irányított pénzkartellhez kapcsolódtak valamilyen módon. Az informális pénzkartell m?ködését irányító és végz? bankárhatalom a személyi kapcsolatokon, és a gondosan kiépített összefonódásokon keresztül biztosította pénzügyi egyeduralmát. A szabadságharc után az ONB és a mögötte álló nemzetközi pénzkartell er?teljes nyomást gyakorolt a Habsburg uralkodóházra és a kormányzatra, hogy az keményen lépjen fel az önálló magyar pénzt követel? magyar kormánnyal szemben. A kiegyezés után az osztrák-magyar pénzrendszer közösségét biztosították. Magyarország az ONB bankjegy kibocsátási monopóliumát ugyan formálisan nem ismerte el, a tényleges állapot azonban az volt, hogy az ONB által kibocsátott bankjegyek forgalomban voltak ugyanúgy, mint bármely más állam pénzei. A magyar pénzügyi és gazdasági élet irányítói a XIX. század második felében az ismétl?d? válságokat az ONB tudatos pénzügyi manipulációjának tulajdonították. A Magyarországon rendszeresen visszatér? válságok nem termelési anarchia következményei voltak. A rejt?zköd? szuperkartell, vagyis a pénzügyeket a háttérb?l irányító érdekcsoport, idézte el? a válságokat, mégpedig úgy, hogy Magyarország nemzetgazdaságának egészét az ellen?rzése alá vonta, és átvette a többi alkartellnek tekinthet? kisebb kartell irányítását is. A szuperkartell a bécsi Rothschild-érdekeltség irányítása alatt álló, bécsi központból szervezett és ellen?rzött termelési és pénzügyi viszonyokat hozott létre. A Monarchia részét képez? Magyar Királyságban nem volt a Rothschild-érdekeltségt?l független egyetlen jelent?s vállalat sem. Magyarország nemzetgazdasága a Rothschild-ház hegemóniája alatt m?ködött. Egyfajta korporációs uralomról beszélhetünk. Az egész ország ipari és kereskedelmi élete egyetlen pénzügyi szervezet láthatatlan, kell?en álcázott, de er?s akaratának volt alárendelve. A magyarok sajnos nem tudták, hogy kivel állnak szemben, mert az elrejt?zött az arctalan pénzviszonyokban. A magyar társadalom a király ellen fordult, de az ellenség valójában egy rejt?zköd? pénzcsoport volt. Az emberek nem voltak tudatában, hogy a nemzetközi pénzoligarchia létrejöttével a kamatozó hitelpénzrendszer vette át fokozatosan az irányítást. A pénzoligarchia azonban nemcsak kamatszedés formájában fosztogatta az országot, de úgy is, hogy titkos-kartellt hozott létre, és ezzel egész Magyarországot gazdasági függ?ségbe tudta taszítani. Ez pedig lehet?vé tette az értékteremt? munka eredményének egyre növekv? kisajátítását hitelezési és kartellezési technikákkal. A Rothschild-ház az általa irányított láthatatlan pénzkartell létezését minden lehetséges módon titkolta. Ebben volt a f? ereje. Így történhetett meg, hogy a Monarchián belül egész Magyarország egy zárt vadaskerthez vált hasonlóvá, bekerítve egyetlen pénzcsoport hatalmának láthatatlan, de annál inkább érezhet? acélkerítésével. Ebben a körülkerített vadaskertben a kamatgyarmattá vált Magyarországon a vad nem volt más, mint a magyar nép, amely a kerítésig futhatott, de azon túlra már nem juthatott. A Monarchián belül Magyarország csak a küls? kényszerek hatására lépett be abba a világháborúba, amelyet - ma már bizonyíthatóan - a szupergazdag beruházó bankárokból álló nagyhatalmú nemzetközi pénzkartell készített el? és robbantott ki. A vonakodó, békeszeret? Magyarországra rákényszerítették ezt a háborút, mégis a legsúlyosabb büntetéssel sújtották Trianonban. Magyarország elvesztette területének kétharmadát, lakosságának több mint 60 százalékát, és az ugyancsak a nemzetközi bankárok által irányított Népszövetségnek a Jóvátételi Bizottsága 200 millió aranykorona megfizetésére kötelezte a kivérzett, kifosztott Csonka-Magyarországot. A trianoni békediktátum után újra kellett felépíteni mindazt, amit a világháború, a bolsevista proletárdiktatúra és a román hadsereg fosztogatása okozott. A magyar pénz teljes elértéktelenedése rettenetes csapást mért a gazdaságra. El?ször a középosztály ereje tört meg, amely a háború legf?bb terhét viselte, az infláció következtében pedig vagyonát és pénzét is elveszítette. Ebben a helyzetben a Népszövetség magatartása meghatározó volt. Arra kényszerítette a magyar kormányt, hogy nevetségesen csekély összeg?, 250 millió aranypeng?nyi stabilizációs kölcsönt vegyen fel. A Népszövetség f?megbízottja útján gondoskodott arról, hogy a trianoni békediktátum rendelkezéseit könyörtelenül végrehajtsák. E békediktátum értelmében a magyar államra kivetett háborús jóvátétel megfizetéséig minden magyar állami bevételt zálogjog terhelt az Antant hatalmak javára. Ennek következtében a Magyar Állam a nemzetközi pénzpiacokon csakis a békeszerz?dések ellen?rz? testületének, a Népszövetség F?tanácsának a hozzájárulásával kaphatott kölcsönt. Ebben a testületben a magyarokat gy?löl? Dr. Eduárd Benes-nek volt meghatározó szerepe. A Népszövetségi F?megbízott feltételei szerint a Magyar Állam kincstári jövedékének és vámbevételének - a kölcsön többszöröséig történ? - zárolásán kívül jóvá kellett hagyni a Nemzeti Bank létesítésér?l szóló törvényt, méghozzá az általuk megszabott feltételekkel. Ez az új intézmény, a szigorú banktitok szerint m?köd? MNB, amelyet magánpénzemberek irányítottak, átvette az állam olyan monetáris felségjogait, mint a pénzkibocsátás, árfolyam-szabályozás, kamatszabályozás, hitelezés, vagyis a nemzetgazdaság irányításának legfontosabb jogosítványait. A külföldi pénzoligarchia, amely a MNB-törvény révén korlátlan ellen?rz? hatalomhoz jutott, ezt követ?en szinte elárasztotta Magyarországot a kölcsöneivel, amiért aztán kés?bb, az 1929-es gazdasági válság idején, nagy árat kellett fizetnie. Az MNB tulajdonosai nevüket elrejtve gyakorolhatták szavazati jogukat a Közgy?lésen. Így választották meg a Nemzeti Bank tizenkét-tagú f?tanácsát, amely szabad megítélés alapján döntött a magyar kormányt megillet? pénzügyi szuverenitás legfontosabb kérdéseiben. A nemzetközi pénzoligarchia azt csinált pénzügyileg Magyarországon, amit csak akart, miközben Amerikában egy százalék, Nagy-Britanniában két százalék volt az alap kamatláb, Magyarországon 15 százalék felett volt, és a magyar kormány nem avatkozhatott be, mert a Népszövetség olyan feltételeket csikart ki t?le, hogy az MNB független a kormánytól. A hasznot meghaladó kamatok lehetetlenné tették a termelést. A nemzetközi pénzoligarchia, és az irányítása alatt álló bankrendszer a kier?szakolt pénzsz?kítéssel megbénította a magyar gazdaság m?ködését. A következménye hatalmas méret? munkanélküliség lett, és 1936 végéig évi kétmilliárd munkaóra veszett el. Az eladósítással és kamatpénzzel m?köd? monopóliumhoz a magyar kormány nem nyúlhatott. Ez bizonyult a magyar nemzeti jövedelem elvétele leghatékonyabb módszerének. Az els? világháború utáni - minden nemzetközi elvet felrúgó - békediktátumok arról is rendelkeztek, hogy kártérítésben ne csak a gy?ztes államok részesüljenek, hanem a polgáraik is, ha vagyonuk a legy?zött országban valamilyen módon elveszett. A második világháborút lezáró 1947-es párizsi békeszerz?dés a vesztes országokat, köztük Magyarországot, jelent?s összeg? jóvátétel fizetésére kötelezte. Magyarországnak 300 millió dollárt kellett fizetnie, ebb?l 200 milliót a Szovjetuniónak, 50 milliót Jugoszláviának és 50 milliót Csehszlovákiának. 1945 után nemcsak a háborús pusztításokkal és az azt követ?en fizetett jóvátétellel lett szegényebb Magyarország, de a magyar nemzet a kommunista hatalomátvétel következtében elveszítette nemzeti tudattal rendelkez? vezet?rétegét is, amely talán még az anyagi veszteségeknél is súlyosabb csapást mért rá. 1956-ban a magyar nép kinyilvánította, hogy nem kér a kommunista diktatúrából, és abból, hogy új urai rend?rállami er?szakkal vegyék el t?le munkája eredményét. A magyar nép azonban abból se kért, hogy már a két világháború közt megismert pénzuralmi technikákkal -megtervezett eladósítással - vegyék el munkájának az eredményét. A háttérben együttm?köd? Kelet és Nyugat legfels?bb irányítói végülis a magyar forradalom elfojtásában állapodtak meg - hallgatólagosan. Ez anyagi javakban mérve 12 milliárd akkori forintban kifejezhet? kárt okozott az országnak. A nagy vérveszteséget és kárt jelentett a mintegy kétszázezer magyar állampolgár külföldre menekülése. Ez forintban további 20 milliárd veszteség. A megszálló er?k ellátási költsége, a számukra felépített járulékos objektumok összege 8260 milliárd forintba került. A legnagyobb veszteség azonban, amit pénzben már nem is lehet kifejezni az, hogy a szovjet megszállók által hatalomra segített Kádár-rendszer állami politika szintjére emelte az orvosi segédlettel végzett tömeges népirtást. Az átmosott agyú, nemzeti öntudatuktól megfosztott magyarok három évtized alatt mintegy hétmillió utódukat semmisítették meg abortusz formájában. Ez a hétmillió meg nem született magyar és utódai a magyar történelem legnagyobb vérveszteségét jelentik. Így valójában Magyarország nemcsak vagyonától, de népességének jelent?s részét?l is meg lett fosztva. Az 1989-cel kezd?d? rendszerváltás eredményeként a nyíltan berendezkedett nemzetközi pénzvilág megszerezte a Világbank és a Nemzetközi Valutaalap által mintegy 140 milliárd dollárra becsült magyar nemzeti vagyonnak a túlnyomó részét, és azt beolvasztotta globális részvényvagyonába. A magyar lakosság kétharmada vagyontalanná vált, meg lett fosztva önrendelkezésének gazdasági alapjától, a nemzeti vagyonból származó t?kejövedelmét?l, és elveszítette azt a hatalmat is, amelyet e vagyon birtoklása jelent. A magyar lakosság többsége az ország gazdájából az új tulajdonosok bérmunkásává vált, aki csak munkabérhez juthat, ha van munkája. A nemzeti vagyon elvesztésével, leépítésével, az országból való kivitelével fokozatosan megszünt annak a lehet?sége, hogy a magyar lakosság szellemi munkaerejét tudja értékesíteni nagy hozzáadott értékkel rendelkez? termékekben és szolgáltatásokban. A magyar gazdasági struktúra a szaktudást alig igényl? összeszerel? vagy még annál is primitívebb munkából áll, és ennek a munkának az ára a világpiacon rendkívül alacsony. Magyarországot tehát évente több mint ezermilliárd forinttal rövidíti meg a rossz gazdasági szerkezetb?l adódó cserearányromlás. A nemzetközi pénzoligarchia nemcsak a termel?-vagyont szerezte meg, hanem az érte adott - az eredeti értékének mintegy 20 százalékát kitev? - 20 milliárd dollárnyi vételárat is. Ugyanis a kizárólag az ? irányítása alatt álló MNB a devizát magánál tartotta, és a költségvetésnek az eladott fizikai vagyonért általa kibocsátott játékpénzt - leveg?b?l el?állított forintot - adott. Ez a több ezermilliárd forint, pedig, megtéve körforgását a nemzetgazdaságban, adósságszolgálat, kamat, t?kejáradék és profit formájában külföldi tulajdonosokhoz került. Ezek a forintot beváltották devizára, és a deviza-vételárat kivitték az országból. Az MNB pedig a hozzá visszakerült forintot egyrészt kivonta a forgalomból, másrészt a mesterségesen gerjesztett infláció formájában semmisítette meg. A magyar nép tehát elveszítette fizikai termel?vagyonát, de a nemzetgazdaság elveszítette bizonyos id? múlva az érte kapott deviza ellenértéket is. 2004-ben nemcsak az történt, hogy az ország egy nemzetek feletti birodalom, az Európai Unió, részévé válva megsz?nt független állam lenni, hanem az EU-tagság nettó évi mintegy 4500 milliárd forint folyamatos veszteséget okoz az országnak, felgyorsítva eladósodását. A nemzetközi pénzügyi közösség azért tartja magyarországi intézménye, az MNB segítségével rendkívül sz?ken a magyar monetáris bázist, hogy így kényszerítse a magyar államot a még meglév? közvagyon olcsó kiárusítására, továbbá a magyar term?föld és lakóingatlan-vagyon áron alul való eladására. Magyarország kifosztását jól jelzi az, hogy 2006-ban nettó nyolcmilliárd euró áramlott ki a külföldi tartozásállomány hozamaként az országból, 2007-ben pedig már kilencmilliárd euró. Magyarország külföld felé irányuló tartozásállománya jelenleg negyvenötezermilliárd forint, mintegy 256 milliárd dollár, és ennek a hatalmas összegnek a hozamát kell kitermelnie. Ez a hozam profitból, t?kejáradékból, adósságszolgálatból és kamatfizetésb?l áll. Magyarország fosztogatása napjaink valósága. Következményeként nemcsak politikai, gazdasági és pénzügyi, de demográfiai válság is kialakult. A magyar nemzet évr?l évre felgyorsuló ütemben fogy, és a nemzet fennmaradása került veszélybe. (...)

Drábik János Teljes írás: Nemzeti Hírháló