Szól a roppant dinamikus, sőt magával ragadó zene, egy kis kórus lányai kipirult arccal, szinte megüdvözülve énekli teli torokból a szöveget, vagy csak refrén volt? Nem is tudom.
   Az egészből csak a százszor ismételt kijelentés maradt meg bennem, miközben azt sem tudom, hogy minek készült ez a dal: verwendalnak, Slágernek? Himnusznak? Csak azt tudom, hogy akármi is volt ez a dal, nyíladozott a bicska a zsebemben, mert ne üvöltözzön nekem senki ilyen otromba ostobaságot Magyarországról! Izléstelen lenne ugyanez a szöveg akkor is, ha Finnországot szagosítaná meg.
   És ha már a szagoknál tartunk, ennek pont az ellenkezője hangzott el a hatvanas évek végefelé Svédországban, (ahová disszidáltam) az aranyos kis nimfomániás nyelvtanárnőnk ajkáról. Éppen akkor tértek vissza Pestről, egy rosszul sikerült romániai üzleti útról. Férjének volt valami dolga Bukarestben, de a fényes szálloda tele volt csótánnyal. Az általam Kismalacnak becézett tanárnőm nem tudott aludni egy ilyen helyen, sem az első, sem a második éjjel. Reggelig vadászgatta a csótányokat, hogy jobban múljon az éjjel. Aztán, amint tehették, átmenekültek Pestre, a szabadság hátralévő idejére.
   Azt mondta Kismalac, olyan volt ez, mintha Amerikába jutottak volna át. Mármint kultúrális és minden más szempontból. Bele is szerettek a városba, a vendéglőkbe, a nyári napsütésbe, a számukra nevetségesen olcsó árakba, a barátságos emberekbe, a 4-es villamosba, amely nagyszerűen körbevitte őket, nem tévedhettek el, pedig Budapest a hatvanas évek végén elképzelhetetlenül más volt úgy minden tekintetben, mint most, amikor Firenze után Budapest lett a legajánlottabb turista célpont Európában.
   Ismervén az akkoriban még roppant kopott és bolsevista módra kényelmetlen Pestet, szinte félve kérdeztem meg, mi a véleménye nem csak Pestről, hanem az átutazóban látottak alapján Magyarországról , úgy mindenestül. Kismalac gondolkodott egy percig, pontos akart lenni, ráncolta pisze orrocskáját a nagy koncentrálás közben, és végül komoly hangon kijelentette: Magyarországnak őszibarack illata van. Szerelmes is lettem bele igazán.
   Erre ráadásnak ott volt a jelenet, amikor a határnál a vámos tiszt mind a 32 műfogát villogtatva sokat okoskodott a felnyitott poggyászban túrkálva. Mire Kismalac (mert hát tanult tőlem néhány szép magyar szót), azt mondta neki, hogy SIPIRC!

B.B.