Impresszum

ELNÖK, FŐSZERKESZTŐ:
Gyöngyösi Zsuzsanna
+ 36 30 525 6745
elnok@kame.hu

FŐSZERKESZTŐ-HELYETTES:
Hollósi-Simon István

WEBOLDAL MŰKÖDÉS:
Polonkai Attila


 

Nemzeti Újságírásért Kitüntetés

Kiadványok

Jelenlegi hely

Megjelent a Leleplező téli száma

Tőke Péter: IMF-maszkabál: Riszálunk vagy kiszállunk
A londoni elemzések és az események is azt szemléltetik, hogy az ügy szinte zavaros. Nemcsak a magyar kormány lavírozik, a pénzpiaci változások és az EU válsághelyzete is fékezi a megegyezést. Kifejezetten sértő ránk nézve, hogy másutt drákói megszorítások és nemzeti ügyekbe való beavatkozások nélkül is gyorsan adnak hitelt.

Bogár László-Tőke Péter: Ki lehetne az MNB új elnöke?
A hírek szerint a fontos posztra Orbán Viktor jelöli majd ki a legalkalmasabb személyt a köztársasági elnöknek. Sorra vettük, kik jöhetnek majd szóba, ha a miniszterelnök választani akar. Ki az, aki továbbra is képes hű maradni a nemzet érdekeihez és nem hódol be a nyugati, ,,felettes" irányítók nyomására? A mi véleményünk szerint is Matolcsy György a legesélyesebb, de ott vannak még Járai, és mások is.

Tőke Péter: Totális korlátozó-háború indul az internet ellen
A nyugat demokráciája rádöbbent, káros a véleményszabadság. Az EU-ban nyilvántartásba vétel, valamilyen rendszámhoz hasonló azonosító bevezetése a cél. Szeretnék a világháló felügyeletét és ellenőrzését az ENSZ-re bízni. Számos tiltás és az internet-megfigyelés is célkitűzés. Ötletként már az adófizetés is felmerült.

Tőke Péter: Forradalmi hullám fenyeget Európában
Messiásként, mint egy arab Mahdi, úgy jött Bajnai, és megosztotta az ellenzéket. A sikeres belépő után hamar csalódást okozott két szegény, megélhetési politikus szerepre vágyó társával és szövetséges-keresési kudarcaival. Az igazi elő-knockout Róna Péter igazmondása volt: megbánta, hogy együtt akart működni ,,ezzel az álnok, cinikus és erőszakos bandával". Uraim, inkább a felerősödő radikalizmus, fasiszta és kommunista veszély ellen kellene összefogni.

Tőke Péter: Mit védünk, hiszen nincs igazi sajtószabadság
Próbáljon meg bárki a tulajdonosairól, a hirdetőiről rosszat írni, mondjuk Kálmán Olga bírálhatja-e Németh Sándort, vagy a HIT gyülekezetet? Kik a szabadság tényleges urai? A világ pénzügyi pöcegödre című írásból, Rupert Murdoch sajtómágnás média-világuralmi és manipuláló leleplezéséből kiderül.

Tőke Péter: Putyin és Peresz együtt éjszakázott
Obama győzelmével erősödött a béke, de Netanjahu továbbra is szeretne lecsapni Iránra. Kiegészítés a Világbéke vs. világháború című könyvünkhöz.

Drábik János: 9/11 drámája ügyében a pénzhatalmi világelit az igazi tettes?
Netanjahu azért sietteti az Irán elleni háborút, mert Obama kitálalhatja a New York-i WTC tornyok elleni terrortámadás valós történetét. A szerző hiteles elemzése az eddig elhallgatott, megdöbbentő titkos tervet és annak végrehajtását leplezi le.

Drábik János: Utószó helyett
Újabb részletek a Világbéke vs. világháború című könyvünkből

Gorbacsov a harmadik világháborúval fenyeget

Virág András: 2013-ban forradalomba fordul a Föld 

Európa egy új nélkülözés elleni lázadási hullám küszöbén áll. A Castro-Morales-Chavez Iránnal összefonódó szocialista frontvonal szeretne megszabadulni az USA bénító bilincseitől.

Julius Mohácsi: Ismét gond van az arannyal...
Több sárga nemesfém megőrzését vállaló nagybank sem tudott elszámolni a reá bízott értékekkel,trezorjai üresen álltak. Újra hamisítani kezdték china thungstennel az aranyat, de nem lett belőle világra szóló botrány, mert a valódinak az ára újra drágulásnak indult.

Dr. Ilkei Csaba: Kistarcsától Recskig III. Internálótáborok Magyarországon
A szerző folytatta nyomozását, levéltári kutatásait a Rákosi-diktatúra szakszerű elemzésével és újabb leleplezéseivel. Beavatja az olvasókat a meghurcoltak, internáltak tábori életének hétköznapjaiba, a kommunista terror végrehajtóinak kulisszatitkaiba.

Tallózás a IV. negyedév aktuális információiból
Események felidézése 2012 szeptemberétől - válogatás a sajtóból, az internetről

Szita Szabolcs: Brunschweiler svájci polgár helytállása Pannonhalmán
A Holocaust Múzeum igazgatója egy másik, Wallenberghez hasonló nagy zsidómentőt mutat be irásában

Stoffán György: ,,A Hit éve"

A Jobbik rovata
A Jobbik 16 pontját Vona Gábor ismertette 2012. október 23. - Z. Kárpáti: Nem akarjuk, hogy beduinok gyógyítsanak itthon minket! - Mélypont: soha nem tartoztunk ennyivel forintban, és más talózott írások

Demján Sándor: A szegényekre és a művészekre hagyom a vagyonom

Róna Péter: Hét ember felelős a devizahitelezésért
Az országból félig-meddig távozó bankár olyasmit mondott, hogy Bajnaiékkal - ,,ezzel az álnok, cinikus és erőszakos bandával" - nem

Mihálffy Balázs alias Abdul Rahman sejk: Az al-Kaida és a szélsőséges iszlám szervezetek szerepe Afrika destabilizálásában
Káoszalkotás, az iszlám terjedése és fegyveres térhódítása adott menetrend szerint folyik, és egyre több helyen vannak jelen a kínaiak

Orbán Viktor: Nem fogadjuk el, hogy idegenek kormányozzanak minket
Orbán Viktor megint odamondogatott ünnepi beszédében október 23-án, Budapesten a Kossuth téren, a sikeres békement végállomásán

Megszületett a megoldás a mobilok lehallgatása ellen?
Az Idők jelei-portál Nagy Testvér figyel és a Leleplező anyagaiból

Több irányú támadás az internet ellen
Válogatás az Idők jelei.hu portál világháló legyűrésével kapcsolatos cikkeiből, figyelmeztető híradásaiból

Még egyszer a kimentett pénzekről
Jól szemléltető grafikon mutatja be, hogy Magyarország élen járt az adóparadicsomokba történő vagyoneltüntetésben

Dr. Bíró Dénes: A hun királyi korona

Julius Mohacsi rovata a természetgyógyászatról
Feltalálták a rák ellenszerét? - A szelén élettani hatásai - ASEA redoxjelző molekulák

Háromezer milliárdos óriási buli, megtérülés nélkül! Népszavazást!
Bevezető. Tőke Péter, Lukács András, Mándoki Andor és dr. Petz Ernő írása az atomenergia és az újabb paksi erőmű-fejlesztés veszélyeire hívja fel a figyelmet

Lukács András: Az atomenergia különleges veszélyei

Mándoki Andor: A paksi atomerőmű bővítése
Így nem lehetséges a lakosság áram díjának mérséklése

Dr. Petz Ernő: Paks II. - óriásberuházás tévutakon
A magyar atomerőmű korábbi vezérigazgatója aggódik az átgondolatlan fejlesztési tervek miatt

Feltuningolhatták kémprogramjukat a németországi rendőrök

Balázs Géza: Mit jelent számunkra a magyar nyelv?

Dr. Kazár Lajos: Nesze nektek, dák származás!

Szlimák Hajnalka: A globális összeomlás jelei (4. rész)

Mihálffy Balázs: Könyv az ENSZ-katonák visszaéléseiről, az arany- és gyémántügyletekről IX. rész
A Korán magyarra fordítójának fekete sorozata, a MPILO folytatása

MVSZ: A magyar nemzet új meghatározása

Az ,,ellenséges" e-sajtóból, a Neményi.net anyagaiból
Atyafiak, elvtársak! Nagyon elkéstetek - Istennek legyen hála! - A kereszt mint vallási jelkép - Ángyán, Bayer és a reterát

Vajó Sándor: Tudósítás a ,,Cigánygyilkosságok"őszi tárgyalásairól IX.

Gulyás József: Ténymegállapító vizsgálati jelentés

Gennagyij Zjuganov: Mi, kommunisták vagyunk a néppel
Nincs Lenin vagy Sztálin; Lenin és Sztálin van - mondja azoroszországi kommunista vezető

Thürmer Gyula: Bal szemmel

Pár lépésre az összeomlástól? Na nem!
Már 50 állam összesen 700 ezer állampolgára akar kiválni az USA-ból

Makai Zsazsa: Itt, az USÁ-ban is drágul az élet
Példaként a szupermarketi és az ingatlan árak Las Vegasban

Makai Zsazsa: Privát bulin Las Vegasban Skip Martinnal
 

 

 

Rovatok: 
Egyéb
X
Drupal theme by pixeljets.com D7 ver.1.1