Szerző: Biczó Henriett

 TALÁN NEM KELL nagy fejtegetésekbe bonyolódni ahhoz, hogy elképzeljük, miként él egy kisnyugdíjas édesanya és 50 százalékos egészségkárosodással küzdő felnőtt fia. Ahogyan ők fogalmaznak: életük kilátástalan, segítséget senkitől sem kapnak.

Levélben érkezett lapunkhoz a segélykiáltás a 70 éves Bödey Ferencnétől, aki a népszerű Balatonparti település, Balatonalmádi egyik négyemeletes házának legfelső szintjén lakik: „Mint utolsó szalmaszálba kapaszkodva szeretném az önök segítségét kérni, hogy javítani tudjak a pokolian nehéz anyagi helyzetünkön. Két éve nincs fűtésünk és meleg vizünk, semmiféle háztartási gépünk, a lakás lepusztult, 1980 óta nem volt kifestve, a konyhaablaknál befolyik a víz. A bútorok, a padló, az ajtók, a zárak tönkrementek, a fürdőkád csupa rozsda. A havi 76 ezer forintos nyugdíjamból élek a hallássérült fiammal.”

Most többen mondhatják, hogy sokan élnek hasonló vagy még áldatlanabb körülmények között, teljes kilátástalanságban. De a történet nemcsak a nyugdíjas asszonyról, hanem inkább 40 éves fiáról szól. Milyen sors várhat rá, amikor 50 százalékos egészségkárosodással él, és nyugdíjas édesanyja az egyetlen támasza?

Bödey Ferencné kitűnőre érettségizett, aztán húsz évig a Bauxitkutató Vállalatnál dolgozott adminisztrátorként. A vállalat megszűnt, Bödeynének is mennie kellett, takarítóként helyezkedett el a helyi orvosi rendelőben. Mellette újságkihordást és idősek gondozását is elvállalta.

Mindkét fia és ő maga is hallássérült. Kilenc éve egyedül él a kisebbikkel, Péterrel, aki elvégezte a nyolc általánost, majd betanított munkás lett, bútorasztalosként helyezkedett el. A 38 százalékos halláskárosodása miatt mindenhová nehezen illeszkedett be. Hol volt munkája, hol nem, mert készülékkel sem hallott tökéletesen, s mindent lassabban csinált, mint ahogyan elvárták tőle. Utoljára hat éve dolgozott rendszeresen, mert sorra jöttek a különböző egészségügyi bajok.

Orvosszakértői vélemény szerint hét éve küzd komoly személyiségzavarral és depresszióval, a nyaki gerinc betegsége miatt a kéz biztos fogása korlátozott, az ágyéki szakaszon lévő porckorong-károsodás miatt pedig gerincmozgásai kötöttek. Emellett rostizomfájdalommal küzd, a combokat feszítő izmai sorvadtak. A hivatalos vizsgálatra azért volt szükség, mert a 12 évig folyósított havi 30 ezer forintos járadékot tavaly megvonták tőle, most 20 ezer forintos fogyatékossági támogatást kap. Az orvos véleménye ellenére.

– Minden munkát elvállalnék, hogy segítsek édesanyámnak, de nem kapok. Az a baj, hogy fizikailag nem erőltethetem meg magam. Egyszer 200 forintos órabérért fűnyírást vállaltam, utána két napig nem tudtam lábra állni – mondja a férfi, aki most is injekciókúrára jár, mert erősen zsibbad a karja. A lakás valóban lelakott, a vécé ajtaját még kilincsre sem lehet becsukni. Mégis, szinte túlzott rend uralkodik mindenhol. Élére állított könyvek, a konyhaszekrényben azonos távolságra elhelyezkedő poharak, milliméter pontosan egymásra rakva tornyosulnak a DVD-k, amiket Péter rendszeresen porol. Mert ő takarít, a rend a mindene. Rajong az '50-es évek Amerikájáért, Elvis-fotók minden helyiségben, de szenvedélyes gyűjtő is. Teddy mackók tucatjai a nappaliban, többéves újságok, üdítős- és sörösdobozok piramis alakban sorakoznak a szobájában lévő szekrényen.

Most jó idő van, de télen itt 13–17 foknál nincs melegebb, ide már hősugárzó sem jut. Péter és édesanyja hetente kétszer fürdenek, hogy ne „pazarolják” a vizet. A maradék fürdővizet nem engedik le, azzal öntik le a vécét. – Próbálok érvényesülni, de nem megy – küszködik könnyeivel a férfi, majd édesanyja veszi át a szót. – Csoda, hogy depressziós? Sehonnan nem kapunk segítséget. Az Országos Nyugdíjfolyósító Főigazgatóság az évente egyszer adható segély iránti kérelmemet tavaly és 2013-ban is elutasította. Nem értem, hogy egy végigdolgozott élet után szomorú helyzetünkben miért nem jut ránk pár tízezer forint…