A magyar-ukrán alapszerződés aláírása (Kijev, 1991. december 6.) és ratifikálása (Budapest, 1993. május 11.)

VI.

„Hazaárulók!” – amikor az ellenzék mentette meg a kormányt

Hosszan tartó, indulatoktól sem mentes vitára tettek pontot május 11-én, kedden a Parlamentben, ahol az Országgyűlés a részletes vitát követően név szerinti szavazással fogadta el estébe nyíló ülésén a Magyar Köztársaság és Ukrajna között a jószomszédság és az együttműködés alapjairól szóló szerződés megerősítéséről benyújtott határozati javaslatot, amelynek a megerősítését kizárólag kormánypárti országgyűlési képviselők támadták.[106] Név szerinti szavazást szorgalmazott Fodor István (független), Petrenkó János (MDF), G. Nagyné Maczó Ágnes (független), Dénes János (független), Zsiros Géza (kisgazda 36-ok), Tompa Sándor (MSZP) és Péli Tamás (MSZP).[107] Szabad György üléslevezető elnök, az Országgyűlés elnöke (MDF) a következő mondatokkal nyitotta meg a határozathozatali javaslat előző napi részletes vitájának folytatását: „Soron következik tehát a Magyar Köztársaság és Ukrajna között a jószomszédság és az együttműködés alapjairól 1991. december 6-án aláírt szerződés megerősítéséről szóló határozati javaslat részletes vitája és határozathozatala. Az előterjesztést 5984-es számon kapták kézhez képviselőtársaim. A Külügyi bizottság az ebédszünetben ülésezett (zárt ülésen – D. L.). Befejezte munkáját, megtárgyalva a benyújtott módosító javaslatokat. Erről jelentést nyújtott be a 10378-as számon.”[108] Az elsőként felszólaló Zacsek Gyula országgyűlési képviselő (MDF) Kárpátalján szerzett személyes tapasztalatairól számolt be. Hiába figyelmeztetett arra, hogy a szerződés előkészítése során nem kérték ki az ott élő magyarok véleményét, nem kaptak tájékoztatást a szerződés tartalmáról. Torgyán József országgyűlési képviselő (Független Kisgazdapárt) megpróbálta menteni a menthetetlent, 168 szavazattal, 37 ellenében, 24 tartózkodás mellett természetesen leszavazták határozati javaslatát..„Az Országgyűlés a Magyar Köztársaság és Ukrajna között a jószomszédság és együttműködés alapjairól szóló, Kijevben 1991. december 6-án aláírt szerződés megerősítéséről szóló országgyűlési határozati javaslatot a mai ülésnap napirendjéről leveszi, és azt a Kárpátalján élő magyarok területi autonómiájának biztosítása utáni időre tűzi ki.”[109] Nem véletlenül jelentette ki Borbély Imre Hargita megyei (Románia) országgyűlési képviselő, a román parlament Külügyi bizottságának tagja, hogy a román-magyar alapszerződésben a magyar-ukrán alapszerződésben foglalt hasonló cikkelyt „kizárólag a romániai magyar nemzeti közösség széles körű autonómiájának esetén lehetne beiktatni vagy megtárgyalni, amitől távol állunk.”[110] Zétényi Zsolt országgyűlési képviselő (MDF), nemzetközi jogi szakértő felhívta a figyelmet arra, hogy a ratifikáció megtagadását nem lehet barátságtalan gesztusnak tekinteni, nemzetközi érvényű szerződés létrejöttének hiányában emiatt nem várható nemzetközi rosszallás. Ugyanakkor a határokra vonatkozó szükségtelen és káros kikötés, a megváltozásukról való lemondás a szomszédos országok nacionalista erői felbátorodásának, a határon túli magyarok sorsának további elnehezülésének a veszélyével jár. Darvas Iván országgyűlési képviselő (SZDSZ), színművész, az 1956. évi forradalom és szabadságharc hőse nem állhatta meg szó nélkül az elhangzottakat, kétségbeejtő tájékozatlanságáról tanúbizonyságot téve. „Nem vonom ugyan kétségbe a hazaárulás vádja megfogalmazójának őszintén hazafias, tisztes szándékát, mégis nevetségesnek és abszurdnak tartom a konklúziót, tekintettel arra az elhanyagolhatatlan körülményre ugyanis, miszerint a Trianonnál elszakított területek mindegyike hosszú évtizedek óta egy-egy szuverén európai állam területének számít, és mind ez idáig ezen szuverén államok egyike sem nyilvánította ki azon szándékát, hogy – úgymond – békés tárgyalásokba óhajtana bocsátkozni ezen területek Magyarországhoz való csatolásáról. Le kell végre számolnunk azzal az illúzióval, mintha e kérdés feszegetésének más eredménye is lehetne, mint az említett szomszédos államokkal való viszonynak, ebből kifolyólag pedig az ott lakó magyarság sorsának a megromlása, végső soron pedig akár fegyveres konfliktus fenyegetése.”[111] Csóti György országgyűlési képviselő (MDF), a Külügyi bizottság alelnökének felszólalása mindent elárult, előre jelzett a szavazás végeredményét illetően: „Több képviselőtársunk, így Szűrös Mátyás és Darvas Iván is említette, hogy a kormánykoalíció soraiból kevesen támogatják a szerződés ratifikálását. Nem így van ez, tisztelt képviselőtársaim, majd a szavazás után nézzék meg, hogy hányan támogatják. Úgy gondoljuk azonban, hogy miután a támogatók nyugodtak és biztosak abban, hogy egy jó ügyet támogatnak, hogy ez a legjobb megoldás, ami most elképzelhető, ezért nem akarják a vitát végtelenségig folytatni.”[112]

Saját MDF-es képviselő-frakciótársai hazaárulózták le az 55 milliós Ukrajna atomhatalmától tartó[113] Jeszenszky Géza külügyminisztert (MDF) a parlamentben a magyar-ukrán alapszerződés tárgyalásakor, a legkeményebb támadásokat a kormánypárti frakcióktól, vagy az onnan kilépett független országgyűlési képviselőktől kapta. „Hazaárulók!” – amikor az ellenzék mentette meg a kormányt címmel írt összefoglaló cikket a ratifikálás 20. évfordulóján, 2013-ban Domány András nyugdíjas rádiós újságíró (Magyar Rádió), aki 19 évig volt parlamenti tudósító.[114] Az alapszerződés bírálói nyilvánvalóan főként az ominózus, hírhedett mondatot kifogásolták: „A Felek tiszteletben tartják egymás területi épségét, és kijelentik, hogy egymással szemben nincs és nem is lesz területi követelésük.” Magyarország Trianontól kezdve az 1947. évi párizsi békén át az 1975. évi Helsinki Záróokmányig már többször kötelezte magát területi követeléseinek a feladására, ám a radikálisok arra hivatkozhattak: mivel az egykori ellenséges szomszédos országok (Csehszlovákia, Jugoszlávia és Szovjetunió) felbomlottak, kétségbe vonhatóak a korábban törvénybe iktatott határok. A ratifikálás ellenzői – akiknek egy része később elhagyta eredeti pártját – szerint „e hazafiatlan kitétel” rontotta a kárpátaljai magyar kisebbség helyzetét. Voltaképpen az ellenzék mentette meg a kormányt saját radikálisaival szemben a sorsdöntő szavazáson.
Nem csoda, hogy nagy zaj, közbekiáltások kísérték G. Nagyné Maczó Ágnes országgyűlési képviselő (független) felszólalásait, így például. „Egyébként pedig nemcsak a miniszterelnök úrra és a külügyminiszter úrra mondtam, hogy hazaárulók, hanem azokra is, akik jóváhagyják a szerződést. (Zaj, derültség. – Szórványos taps. – Közbeszólások.)”[115] Közbülső álláspontot képviselt, módosító indítványt terjesztett a parlament elé annak érdekében, hogy az alapszerződés ne tartalmazzon joglemondást, de megszavazta a magyar-ukrán alapszerződést Csapody Miklós országgyűlési képviselő (MDF). Nem értett egyet azokkal, akik azért ellenezték a szerződést, mert attól tartottak, hogy azt a szlovákok és a románok precedensnek tekinthetik. Inkább Ukrajna és a többi szomszédos ország magyar nemzetiségei kisebbségi jogainak kiteljesedését látta benne. Viszont sem a románokkal, sem a szlovákokkal, sem a szerbekkel nem tartotta kívánatosnak alapszerződés megkötését.[116] Egyáltalán nem kertelt Kőszeg Ferenc országgyűlési képviselő (SZDSZ), a Beszélő liberális hetilap főszerkesztője: „Bizonyos értelemben csapdában vagyunk. Az, hogy ez a mondat bekerült a szerződésbe, nem volt szerencsés, de most már a kisebbik rosszat kell választani. És a nagyobb baj az lenne, ha nem ratifikálnák a szerződést. Az ukrajnai vezető körök hangulatát ismerve, nagyon ártana a kárpátaljai magyarság ügyének, ha most a magyar fél a szerződés újratárgyalását követelné.”[117]

Jeszenszky Géza külügyminiszter kifejtette, hogy Magyarországnak Ukrajnával nem volt érvényes békeszerződése, miután a Szovjetunió egyetlen jogutóda Oroszország. Ez indokolta, hogy a területre vonatkozó kitétel az alapszerződésbe bekerüljön. A nemzetközi kapcsolatokat kutató történészből külügyminiszterré avanzsált Jeszenszky Azzal érvelt a parlamentben, hogy mennyi előnyt ígér az alapszerződés a kárpátaljai magyarságnak. „Ellentétben egyes állításokkal ez a szerződés nem volt ismeretlen, és ez a vita nem volt előkészítetlen. 1991. december 6-án az egész világ diplomáciai bravúrnak tekintette, hogy egyetlen napon kötöttünk egy számunkra is előnyös szerződést Gorbacsov akkor még létező Szovjetuniójával, Jelcin akkor születő Oroszországával és Kravcsuknak még inkább a születés stádiumában levő Ukrajnájával. E szerződést megelőzően fél évvel korábban ismertettük, és kiadtuk a kisebbségi jogokról 1991. május 31-én aláírt ukrán-magyar nyilatkozatot.”[118] A Magyar Demokrata Fórum Országgyűlési Képviselőcsoportja előtt – természetesen a sajtónyilvánosság kizárásával – előtte azzal hozakodott elő, hogy a magyar-ukrán alapszerződés ratifikálása megfelelő védelmet nyújt Magyarország számára Románia esetleges katonai aktivizálódása során.[119] Magyar Bálint országgyűlési képviselő (SZDSZ) a zárószavazás előtt megtartott sajtótájékoztatóján úgy értékelte az általa precedensértékűnek, történelmi jelentőségűnek minősített magyar-ukrán alapszerződést, hogy világos beszéd, „véget vet a kétértelműségnek, nyilvánvalóvá teszi: Magyarországot elsősorban a kisebbségek jogai érdeklik, nem pedig a területi revíziók.”[120]

Antall József miniszterelnök (MDF) a háromnapos, heves és elkeseredett vita végén kinyilatkozta az Országgyűlésben: „teljes felelősséggel vállalom ennek a szerződésnek minden következményét, s vállalom, hogy e szerződést Magyarország külpolitikai helyének biztosítása érdekében és a határon túl élő magyarság érdekében írtam alá. (…) Utalás történt rá, mégis nekem kötelességem itt elmondani, hogy e történeti megjegyzésen túlmenően 1990-től mi sarkallt bennünket arra, ami e mai naphoz és e döntéshez vezetett. 1990 augusztusában keresett meg először bennünket az ukrán külügyminiszter és Ukrajna kormánya a tekintetben, hogy tárgyalásokat folytasson. Jól tudjuk, hogy 1991. december 6-án, amikor aláírtuk ezt a szerződést, Ukrajna akkor válhatott önállóvá. Valóban úgy volt, hogy az ukrán kormány képviselői nem ismerték el, nem fogadták el, hogy magyar nemzetiségről beszélhetünk. (…) az ukrán-magyar alapszerződés – és ezt itt és most kijelentem – nem jelenthet precedenst e vonatkozásban egyetlen szomszédos országgal sem. Ez nem kötelező, és bennünket nem kötelez más országokkal ugyanilyen formula alkalmazására. A másik, amit szeretnék kifejezésre juttatni, hogy ez a szerződés nem áll ellentétben a Helsinki Egyezménynek sem a szellemével, sem a szövegével, sem a többi nemzetközi szerződéssel. Az a tény, hogy az ország határai kérdésében elfogadtuk, az evidencia, és az a tény, hogy tárgyalások útján két ország bármikor megegyezhet új határ kérdésében, ez is evidencia. (…) [De] nem hiszem, hogy most és jelenleg bárki ezt a kérdést Európában az európai biztonság szempontjából, vagy az európai rendezés vagy az európai integráció szempontjából e formában egyáltalán felvetheti.”[121] Jeszenszkyvel együtt leszögezte azt is, hogy az általuk határozottan védelmezett szerződés Ukrajnával köttetett, nem más országgal, ezért a szomszéd országok nem tekinthetik precedensértékűnek, „s megfelel európai törekvéseinknek, a kárpátaljai magyar kisebbség érdekeinek.”[122]

Név szerinti szavazás következett 1993. május 11-én: 223 igen, 39 nem, 17 tartózkodás. A számok azt mutatják, hogy 107-en nem szavaztak. Köztük sok kormánypárti képviselő, sőt néhány miniszter és államtitkár. A nem szavazatok és tartózkodások is inkább a kormánypártokból és az azokból kivált függetlenektől érkeztek, míg a jelenlévő ellenzéki, a kárpátaljai magyar kisebbség jogi és kulturális helyzetének javulását az alapszerződéstől váró szabad demokraták, szocialisták és fideszesek mind igennel szavaztak.[123] Magyar Bálint országgyűlési képviselő (SZDSZ) az ellenzéki liberális párt parlamenti ülés szünetében megtartott sajtótájékoztatóján – mintha bármelyik konzervatív politikus az államhatárok mihamarabbi megváltoztatására, a határon túli magyar nemzeti kisebbségek érdekeinek határrevízió útján történő érvényesítésére törekedett volna – azzal riogatott, hogy a határok megváltoztatása esetén romlana a külhoni magyarság helyzete.[124] A kormánykoalíció parlamenti többsége a három évvel korábbi 36-ról – az átülések, kilépések, kizárások stb. – miatt 23-ra csökkent, a kormánypárti nemek és tartózkodások száma ennek a két és félszerese, 56 volt. Ha az arra jogosultak bizalmi szavazást kértek volna a magyar-ukrán alapszerződés megerősítésének ügyénél, akkor könnyen kormányválság lehetett volna.

A remény kiirtását jelentő sorsdöntő határozati javaslatot, a történelmi kapituláció okmányának törvénybe iktatását tehát 223 országgyűlési képviselő támogatta, 39 ellenezte, 17-en pedig tartózkodtak a szavazástól.[125] Tragikus, szégyenletes végeredmény az 1000 éves Magyarország történetében. Szolgalelkűség, párthűség, lojális opportunizmus vagy hazafiság, hazaszeretet, nemzetvédelem? Bégány Attilát, a Határon Túli Magyarok Hivatalának –ratifikálás esetén népszavazás kezdeményezését kilátásba helyező – fegyelmi vizsgálat alá vont megbízott főosztályvezetőjét szimbolikus módon éppen aznap függesztették fel ideiglenesen az állásából![126] A parlament Külügyi bizottságának (elnök: Kovács László országgyűlési képviselő /MSZP/) ülésén Roszik Gábor országgyűlési képviselő (MDF), gödöllői evangélikus lelkész Heinz Fischernek, az osztrák parlament elnökének az érdeklődésére azzal indokolta nem szavazatát: nem tud egyetérteni azzal, hogy Magyarország a jövőre nézve is lemondott területi igényéről.[127]

Antall József miniszterelnök (másnap megdicsérte a liberális és a szocialista sajtó) arra hivatkozott, hogy a határokkal kapcsolatos, leginkább vitatott mondat azért került az egyezménybe, mert ebben a kérdésben még nem volt hasonló megállapodás a szuverén Ukrajna és Magyarország között. „Csak a kormánypártokban talált süket fülekre, csak jobbról nevezték hazafiatlannak.”[128] A Kossuth rádiónak adott nyilatkozatában Antall József kinyilvánította, hogy a magyar-ukrán alapszerződés azért nem lehet precedensértékű, mert Ukrajna és Magyarország között nem jött létre trianoni békeszerződés, Ukrajna akkor nem volt független állam. „Ukrajnának önállósága kimondásakor súlyos aggályai voltak biztonságát illetően, ezért tartották egyedül elfogadható megoldásnak, hogy hazánkkal is megkösse az alapszerződést.”[129] Herman János, a Külügyminisztérium szóvivője – az alapszerződés ratifikálásával kapcsolatos román reagálásokra kitérve – az ukrán-magyar kapcsolatok irányát nevezte precedensértékűnek, azaz követendőnek, és azokat a törekvéseket, amelyek az emberi jogok és a kisebbségek jogainak biztosítása terén jelentkeztek az ukrán politikában.[130]

Dányi László

folyt.köv.