Impresszum

ELNÖK, FŐSZERKESZTŐ:
Gyöngyösi Zsuzsanna
+ 36 30 525 6745
elnok@kame.hu

FŐSZERKESZTŐ-HELYETTES:
Hollósi-Simon István

WEBOLDAL MŰKÖDÉS:
Polonkai Attila


 

Nemzeti Újságírásért Kitüntetés

Kiadványok

Jelenlegi hely

Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus Budapest, 2021. szeptember 5-12

   Magyarul köszöntötte és köszönte meg a vendéglátást a Szentatya Ferenc pápa a magyaroknak: „A »Boldogasszony, régi nagy pátrónátok« kísérjen és áldjon meg benneteket!” Hálával mondott köszönetet a különböző rítusokhoz és felekezetekhez tartozó „nagy magyar keresztény családnak” Ferenc pápa az Úrangyala imádsága előtt elmondott beszédében, az eseményen jelen levő Bartholomaiosz konstantinápolyi pártiárkát pedig testvérének nevezte.

Fotó: Dr.Nagy Attila

Ferenc pápa az Eucharisztikus Kongresszus budapesti, Hősök terei zárómiséje után elimádkozott Úrangyala imádság keretében emlékeztetett, az Eucharisztia jelentése: „hálaadás” ezért ő is hálával mondott köszönetet „a nagy magyar keresztény családnak, amelyet szeretnék magamhoz ölelni különböző rítusaival, történelmével, a katolikus és más felekezetekhez tartozó testvérekkel, akik valamennyien a teljes egység irányába haladunk” – mondta. A katolikus főpásztor ennek kapcsán köszöntötte a Statioorbison ugyancsak részt vett Bartholomaiosz konstantinápolyi pátriárkát, akit testvérének nevezett.


Fotó: Dr.Nagy Attila

A Szentatya magyarul, a „köszönöm” kifejezéssel mondott köszönetet Magyarország népének, egyúttal emlékeztetett a Kongresszus himnuszának alábbi soraira: „A kereszt volt ezer éven reménységed oszlopa, most is Krisztus jele légyen jobb jövődnek záloga!” Ferenc pápa azt kívánta a magyaroknak, legyen a kereszt számukra „a híd a múlt és a jövő között”. Azt mondta, a földbe szúrt kereszt nemcsak arra indít bennünket, hogy jól gyökerezzünk meg, hanem a magasba is nyúlik és kitárja karjait mindenki felé. „Arra hív, hogy ragaszkodjunk gyökereinkhez, de ne elégedjünk meg ezzel; hogy merítsünk a forrásból és adjunk inni mindazoknak, akik szomjaznak a mi korunkban. Azt kívánom nektek, hogy legyetek ilyenek: megalapozottak és nyitottak, mélyen gyökerezők és másokat tisztelők” – hangsúlyozta az egyházfő. Azt kívánta, a Missziós kereszt ösztönözze a híveket arra, hogy életükkel hirdessék az Evangéliumot, „annak jó hírét, hogy Isten végtelenül gyöngéden szeret minden embert.


Fotó: Dr.Nagy Attila

A mai szeretetre éhes világban ez az a táplálék, amelyre minden ember vágyik” – húzta alá beszédében. Ferenc pápa emlékeztetett, vasárnap Varsóban avatják boldoggá Stefan Wyszyński bíborost és ElżbietaCzackát, a Kereszt Szolgálóleányai Ferences Nővérek társaságának alapítóját. Emlékeztetett, Lengyelország prímását, az ember szabadságának és méltóságának szószólóját letartóztatták és elzárták, Elżbieta nővér pedig, aki igen fiatalon elvesztette látását, egész életét a vakok szolgálatára szentelte. „A két új boldog példája bátorítson minket arra, hogy a sötétséget fényre változtassuk a szeretet erejével!” – szólított fel a pápa. Az Úrangyala imádságára történt felszólítás mellett emlékeztetett, vasárnap Szűz Mária nevének ünnepe van, régen pedig a magyarok nem mondták ki Mária nevét, hanem úgy szólították meg, mint a királynét. „A »Boldogasszony, régi nagy pátrónátok« kísérjen és áldjon meg benneteket!” – üzente a vendéglátó népnek. Mint Ferenc pápa fogalmazott, áldásom innen, „ebből a nagy városból” főként a gyermekeket és a fiatalokat, az időseket és a betegeket, a szegényeket és a kirekesztetteket szeretné elérni.


Fotó: Dr.Nagy Attila

A Szentatya a Himnusz első sorának magyarul történt idézésével zárta az Úrangyala imádság előtti beszédét: „Isten, áldd meg a magyart!”

NEK sajtó

Rovatok: 
Egyéb
X
Drupal theme by pixeljets.com D7 ver.1.1