Kéry Gyula: Petőfi gyermek- és diákkora

 2. rész 

„A kis Sándor a hatodik esztendeig Félegyházán töltötte gyermekéveit. A szülők a gyermek keresztszüleivel, Martiny Károly és Viczián Jánosékkal állandó jó ismeretségben éltek és a gyermeket gyakran Kis-Kőrösre vitték, ahol ott tartózkodása idején is látogatta.

Ezideig a cseperedő gyermek nem járt rendszeresen iskolába. Petrovics üzleti dolgokban gyakran eljárt Kecskemétre s ott feleségének rokonához, Hrúz Mihály gazdálkodóhoz, szállt. Ő beszélte rá Petrovicsot, hogy fiát hozza Kecskemétre s járassa az ottani evangélikus iskolába, hol azidőben a szigorúságáról és rendszeretetéről híres Schifferdecker Dániel volt a tanító. Petrovics el is hozta fiát s miután az iskolába beíratta, Hrúzék gondjaira bízta. Hrúz Mihály öt gyermeke közül a két kisebbik fiú, Mihály és Benjámin, szintén az evangélikus iskolába járt. A Hrúzék háza mintegy 50 lépésnyire volt az iskolaépülettől, azon a helyen, ahol most a Beretvás-fogadó van. Hrúz felesége korán elhalván, a legidősebb leány, Erzsébet volt a család gondozója. Ő gondozta a kis Sándort is, kit nagyon szeretett és tréfásan Vicskónak (valószínűen a Petrovics név után) szólítgatott. És a kis Vicskó vígan élte napjait Kecskeméten, s míg az iskolában szorgalmasan tanulta az ábécét, otthon sokat játszott a homokban, ami gyönge szervezetére jótékony hatással volt. Venyige-pálcikával a kezében gyakran be-beszaladt az utcáról és kérte Erzsi nénit, hogy csináljon neki ostort. Alkonyatkor a gyermekek rendesen körülülték az asztalt. Ilyenkor Hrúz Erzsébet meséket mondott a gyermekeknek, melyekben a kis Sándornak nagy gyönyörűsége tellett. Hrúz Erzsébet bizonyára nagy hatással lehetett a fejlődő gyermek lelkére. Akik ismerték, azt mondják róla, hogy igen olvasott, művelt, ábrándos leány volt. Egyébként sohasem ment férjhez s mint öreg kisasszony halt meg Kecskeméten. Lauko Károly, Kecskemét néhai evangélikus lelkésze még ismerte őt. Előtte is gyakran emlegette a kis Sándort.

– Igen eleven, de nagyon jó természetű, szelíd gyermek volt az én Sándorkám – szokta mondani. – Úgy viseltem gondját, mintha az enyém lett volna.

Sándor két évet töltött Hrúzéknál, 1828. és 1829-ben lakott náluk. Vakációzni haza, vagy rokonaihoz, a Dinga-családhoz ment, hová szülei is ellátogattak. Az egyik Dinga-leány, kit Kovácsay István kecskeméti szűrszabó vett feleségül, úgynevezett „garasos keresztanyja” volt Sándornak.

Az 1829-ik iskolai év vakációján Kovácsayék meglátogatták Petrovicsékat. Ekkor tudta meg szóbeszéd közben Kovácsayné, hogy a kis Sándor már két évet töltött Kecskeméten és hogy az ottani evangélikus iskolában tanult. Tréfálkozva szemrehányást tett Petrovicséknak, hogy miért nem hozzá adták a Sándorkát, kihez neki némi jussa is van, mivelhogy keresztanyja a fiúnak. Ekkor határozták el Petrovicsék, hogy a következő iskolai évben Kovácsayékhoz adják a fiút. Úgy is történt. 1830-ban Petrovicsné elhozta fiát Kecskemétre s a Kovácsayné komaasszony gondjaira bízta.

Évek előtt még élt Kecskeméten Kovácsay Julia, Kovácsay István unokahúga, aki 1830-ban Petrovics Sándorral járt iskolába és játszótársa volt. A tisztes matróna, mikor fölkerestem, érdekes dolgokat mondott arról az időről.”

(folytatása következik)