A gyimesi sebes magyaros a lassú magyarossal alkotott táncpárt, és a mulatságok, táncciklusok kezdőtáncaként járták. A lassú magyaroshoz képest emelt tempójú (Mm. negyed = 120) páros tánc kísérődallamai javarészt kanásztánc nóták voltak. Elnevezései között a "sebes", a "csángó sebes", "sirülős", "forgatós", "sebes forgatós" elnevezésekkel találkozhatunk. A sebes magyaros táncrendbeli helyét a 20. század második fele után a sebes csárdás kezdte kiszorítani, s e csere elsősorban a táncot kísérő zenei anyag változását jelenti.

A tánc motívumkincse hasonló táncpárbeli társához, a lassú magyaroséhoz. A táncosok szorosan zárt tartásban forognak, s forgásirány váltáskor nem váltanak át ellenkező oldali fogásra, csak lépéseik irányát változtatják meg, azaz hátrafelé haladva forognak. A párok félkörben, az óra járásával ellenkező irányban, egy egylépéses figurával járulnak a zenész elé. Aki "sirülni" akar, a tánchely közepére húzódik. A banda elé érkező pároknál a zárt fogás kibomlik, s oldalfogással kezdődik a legények figurázó, "ropogtató" tánca. A legények ilyenkor párjuk karjába csimpaszkodva, teljesen belegörnyedve cifrázzák a szólótáncot, amit a zenészek (a prímás és a gardonos) is erőteljesen kihangsúlyoznak. A ropogtatás mozdulatanyaga a helyi férfitáncok (féloláhos, verbunk) lépéseiből tevődik össze. A ropogtatást követően hármat sirülnek, s átadják helyüket a következő párnak. A fiatalabb legényeknek nem illik az idősebbek elé "szurakodni" és ropogtatni. "Aki nem tud ropogtatni, hármat sirül s továbbmegyen" - emlékeznek az öregek a helyi szokásra és táncillemre.

A gyimesi sebes magyaros gyors forgó páros táncaink egyik legfejlettebb, leggazdagabb motívumkészletű változata.

...

Széki forgó

Bár a székiek "csárdás"-nak nevezik, ez a tánc korántsem viseli magán új stílusú táncunk alapvető vonásait. Általában a táncos mulatságok nyitó- és záró táncaként, névnapi-húsvéti köszöntők alkalmi táncaként és a második félpár második táncaként jelent meg a hagyományban.

A tánc kísérő zenéjét mérsékelt tempójú (Mm. negyed = 108-120), esztammal kísért kanásztánc dallamok adják, de közöttük újabban divatos műdalok is megjelenhettek

A tánc formai felépítése viszonylag egyszerű; egy-egy táncszakasz néhány dobogtató lépésből, a hosszabb, egyirányú páros forgást megelőző, félköríven végzett oda-vissza keringésből, más szóval félforduló motívumból és a zárt összefogódzással járt páros forgásból áll. A páros forgás térváltásának mértékét nem a lépések aprózásával, hanem a forgás mennyiségének növelésével érik el. Egy teljes fordulatot olykor egy lépéssel megtesznek. A testoldalak szorosan egymáshoz simulnak, s a forgás lendületének növelésével az egymást tartó karok fogása feszessé válik. A férfiak külső lábán történő testsúly váltása megrövidül a belső javára. A forgás tengelyét ilyenkor a férfi belső lába jelenti, s azt nő gondosan kerülgeti, átlépi. Három váltakozó irányú (jobb-bal-jobb) forgássorozat után a fogás meglazul, a szédítő forgás egy lépésből álló pihenésbe csap át. A táncszakaszokat pihenő, helyben lépegető motívummal választják el egymástól. Az újabb táncszakaszt a dobogtató, vagy a félforduló motívumokkal indítják.

A szűk tánchelyen a párok sohasem táncolnak egyszerre, hanem a zenekar előtt forogják ki magukat, "rendre táncolnak". A párok körben állnak, és a nap járásával ellenkező irányba lépve kerülnek egyre közelebb a zenekar előtti szűk tánchelyhez. A banda elé kerülő pár először dobogtatva, vagy rövidebb forgással lendül táncába. A többiek mögötte várják a sorukat. Amint befejezték a hármas forgást, s átadják helyüket a következőnek, egy kicsit még forognak a szabad helyen, majd újra beállnak a sorba. A tánc így szakaszos intenzitással zajlik, s a táncosok nem fáradnak el a hosszú táncfolyamat alatt. A tánc végén a legények a lányokat megemelve köszönik meg a táncot.

forrás: http://tudasbazis.sulinet.hu/