2012, október 26 - 09:30 — elnok
BajnaiGordon amúgy kérte az MSZP frakciót, szervezzenek számára egy találkozót Karsai Józseffel.
A kormánytól követel anyagi segítséget a Hajdú-Bét több károsultja, akik délelőtt Budapesten a képviselői irodaház előtt tüntettek. A mintegy 30 demonstráló 100 százalékos azonnali kártalanítást, továbbá a parlamenti vizsgálóbizottság azonnali felállítását és ügyészségi vizsgálatot is akar.
A MAGOSZ igazgatója a tüntetésen azt mondta: a termelők kára általában kettőtől 15 millió forintig terjed. A vizsgálóbizottság felállítását Gráf József agrárminiszter is támogatja, a kormánynak ugyanakkor nincs lehetősége a százszázalékos kártérítésre – mondta rádiónknak a tárca szóvivője. A Hajdú-Bét egykor Magyarország egyik legnagyobb baromfifeldolgozója volt, de 2003-ban a piac nemzetközi válsága miatt fizetésképtelenné vált. A cég a mai napig öt és fél milliárd forinttal tartozik a beszállító gazdáknak, akik nagy része nem tudja fizetni a banki hiteleket.
Több libatartó kilátástalan helyzetében öngyilkosságot követett el. Sokan azért, hogy kifizessék a tartáshoz felhasznált takarmányt, hitelt vettek fel, és mára már házukat, földjüket is el kellett adniuk., A libatenyésztők államilag támogatott hitelt kaptak, 2005 márciusában a kormány átvállalta az első törlesztőrészlet egy részét is. mA második részlet most augusztusban lesz esedékes, a tönkre ment gazdálkodóknak azonban nincs miből fizetniük.
Az utolsó időszakban a Hajdú-Bét tulajdonosa a Wallis Rt. volt, amelyet akkor Bajnai Gordon irányított, aki most a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséget felügyelő kormánymegbízott. mAz MSZP frakcióvezetője szerint Bajnai Gordon kormánybiztos megnyugtató választ adott az üzleti múltjával kapcsolatban felmerült kérdésekre. A képviselőcsoport ülése után Bajnai Gordon azt mondta, nem érzi felelősnek magát a csődbe ment libatenyésztők sorsáért. mÚgy vélte, hogy a Hajdú-Bét-ügy legnagyobb vesztese az ő cége volt.

- Az utolsó pillanatig megpróbáltuk a helyzetet menteni, a Hajdú-Bétet valahogy talpra állítani. Amikor reménytelenné vált a helyzet, akkor be kellett látnunk, hogy ez nem megy. Sajnos nem tudok tenni ezért az ügyért már, hiszen most nekem az ország fejlesztésével kell foglalkoznom.
A Hajdú-Bét-ügy a mi szempontunkból három évvel ezelőtt lezárult, azóta mások foglalkoznak ezzel – így Bajnai Gordon. Mint mondta, rossznak tartja, hogy emberek egyéni tragédiáit mások megpróbálják felhasználni, olyan feszültséget kelteni ezzel, amely árt az országnak, illetve összekeverni olyan ügyekkel, amelyek az ország jövőjét jelentik.
Karsai József, aki az egyeztetés hiányával vádolta meg az MSZP vezetését és lopással Bajnai Gordont, illetve kritikát fogalmazott meg a kormánybiztosnak a Hajdú-Bét eladásakor betöltött szerepével kapcsolatban, nem vett részt a frakcióülésen.
A Hajdú-Bét-ügy a mi szempontunkból három évvel ezelőtt lezárult, azóta mások foglalkoznak ezzel – így Bajnai Gordon. Mint mondta, rossznak tartja, hogy emberek egyéni tragédiáit mások megpróbálják felhasználni, olyan feszültséget kelteni ezzel, amely árt az országnak, illetve összekeverni olyan ügyekkel, amelyek az ország jövőjét jelentik.
Karsai József, aki az egyeztetés hiányával vádolta meg az MSZP vezetését és lopással Bajnai Gordont, illetve kritikát fogalmazott meg a kormánybiztosnak a Hajdú-Bét eladásakor betöltött szerepével kapcsolatban, nem vett részt a frakcióülésen.
BajnaiGordon amúgy kérte az MSZP frakciót, szervezzenek számára egy találkozót Karsai Józseffel.
Rovatok:
Egyéb
»
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges