Most bizonyos lazán összefüggő eseményekről írok, ám ha a tisztelt Olvasó türelmesen követi cikkemet, a végére bizonyára letisztul a kép, s bárki könnyedén megértheti, hogy a látszólag egymástól távoli történések és gondolatok közt is eltéphetetlen kapcsolat áll fenn, hiszen mindez szorosan rám vonatkoztatható.
     Barátaim, ismerőseim hónapok óta kérdezgetik, hogy mi az oka szokatlan hallgatásomnak; önként némultam el, avagy mások kényszerítettek rá. Mindenkinek persze nem válaszolhatok külön-külön, ezért döntöttem úgy, hogy megpróbálok egy esetleges kételyeket eloszlató publicisztikában reagálni. Általában nem szeretek személyes ügyeimmel, pláne egészségi állapotommal nyilvánosan foglalkozni, ezúttal mégis kivételt teszek, elejét veendő bármiféle valótlan következtetés levonásának.
    Távol áll tőlem a nagymellényű kérkedés és dicsekvés, ám azt tényként leszögezhetem, hogy hosszú évtizedek óta önzetlenül dolgozom és harcolok az összmagyarság katasztrofális helyzetének jobbításáért, „civil kívülállóként” sajnos eléggé kevés eredménnyel. Azonban a szigorú, kőkemény meg nem alkuvásom folyományaként elszenvedett politikai börtön, a szüntelen üldöztetések és mellőzések (nem csupán a cucilizmusban, hanem a hajszálnyival se különb demokratúrában is!) fölöttem sem múltak el nyomtalanul. Sokáig igyekeztem ezeket a baljóslatú következményeket kizárni az életemből, de pár éve eljutottam odáig, hogy immár nem hagyhatom figyelmen kívül hajdan bivalyerős szervezetem egyre komorabb figyelmeztetéseit és segélykérő jelzéseit, ha pályafutásomat valameddig még folytatni kívánom, Isten kegyelmére hagyatkozva.
   Tavaly ősszel váratlanul rosszabbra fordultak a dolgok. Már korábban is akadtak gondjaim (egyszer-kétszer kórházba is jutottam velük), viszont az év végén már nem kerülhettem el az orvosi beavatkozást. Számos kór támadott meg egyszerre (pl. cukorbetegség, szív- és vese-problémák, magas vérnyomás, lábvizenyő, zsibbadás stb.), melyek közül az artériás érszűkületek és a keringési rendellenességek bizonyultak a legaggasztóbbaknak. Ennek megfelelően 2013 decemberében egy, idén januárban pedig két értágító műtéten estem át (az utolsó életmentő jellegű volt, hasüregi bevérzés következtében), melyek hatásaként talán sikerül elkerülnöm a korábban beígért (bár általam soha el nem fogadott!) végtagcsonkolást, s ha az üszkösödésből lassan gyógyuló sebeim engedik, normálisan járni is megtanulhatok újra, a jelenlegi sántikálás helyett. „Mellékbüntetésként” az utóbbi hetekben-hónapokban, étvágytalanság miatt, kb. 20 kilót fogytam, erős fájdalmaim vannak, s amellett, hogy időm javát különböző orvosok és vizsgálatok között töltöm, valójában minden közéleti szerepléstől s az írástól, olvasástól is elment a kedvem. Ennek megfelelően a korábban már lekötött előadásaim (pl. a délvidéki 3 és a budapesti Magyarok Házában folyamatban levő 12 részes sorozatom) megtartásán túl semmi egyebet nem vállalok, legalábbis addig, amíg javulásom visszafordíthatatlanná nem válik. (Csak megjegyzem, hogy az idén tavasszal vagy koranyáron esedékes Szittya Világtalálkozót is elhalasztom 1 évvel, mert ilyen rozoga állapotban nem merek belevágni a felelősségteljes és munkaigényes szervezésbe.) Természetesen bízom az eljövendő jobb időkben, hiszen úgy érzem, hogy még sok feladat vár rám hazánk és nemzetünk védelmében. Ahhoz azonban, hogy ezután is a korábbiakhoz hasonló színvonalon és energiával legyek képes cselekedni, mindenekelőtt hiánytalanul fel kell épülnöm, s persze gyökeresen változtatnom kell eddigi önkizsákmányoló és önpusztító életformámon.

    Néhány hónapja a Jobbik nagykátai szervezetének honlapján (után)közölték egy 1999-ben, tehát közel 15 éve készült díjnyertes pályázati tanulmányomat, mely ma is elérhető a világhálón az alábbi címen: Mennyiben felelősek a zsidók Trianonért? (Lásd itt: http://kuruc.info/r/39/13744/.) Ezért egy soha nem hallott, Tett és Erő (vagy valami hasonló) nevű cionista szövetkezés följelentette őket holokauszt-tagadásért, engem pedig, mint az írás szerzőjét, tanúként hallgattak ki a Csongrád Megyei Rendőrkapitányságon. Valószínűleg az alábbi mondataimba kötöttek bele a túlbuzgó följelentők. „Valahol létezik (léteznie kell!) egy titkos forgatókönyv, mely a történelmi Magyarország zsidó kézre játszását, zsidó elbirtoklását vázolja föl. A világuralomra törő önjelölt kiválóságok, a kontinenseket, nemzeteket behálózó bankok és multinacionális cégek fajtiszta vezérei, az átlagot semmiben fölül nem múló megpróbáltatásaikból holocaust-legendát, szánalmas gázkamra-mítoszt és pompás üzletet gyártó „túlélők” immár nyugodt bázist, védhető világközpontot, kizárólagos rendelkezésű, „elvitathatatlan” jogosultságú új hazát akarnak maguknak szerezni, a magyarság rovására. (…) Mert itt – a minimális ellenállás, az egészséges önvédelem hiányában – hasonlíthatatlanul könnyebb, akadálytalanabb a betelepülés és a térfoglalás, mert itt néhány év alatt elérhetik azt, amit Izraelben hosszú évtizedek alatt sem sikerült.” Akkor persze még csírájában sem létezett a mai „gyűlölet-törvény” (azaz a holokamu tagadását tiltó paragrafus). Megjegyzem, az idézett szöveg sehol sem annulálja a hollókosztot, legföljebb némi gúnyos felhang, ill. az ügy szörnyűségéhez nem méltó „bagatellizálás” hallható ki belőle, de a jelenlegi törvényeknek semmiképpen sem lehet visszaható hatálya. Ebben a biztos tudatban mentem be a rendőrségre (számítva persze arra, hogy egy tanúból bármikor lehet vádlott is!), ahol meglepően korrekt kihallgatásom alig 40 percig tartott. Egyáltalán nem firtatták a holokausztról alkotott mai álláspontomat, mindössze azt, hogy én írtam-e a szóban forgó művet, s ha igen, akkor mikor. Valamint azt akarták még tudni, hogy a közléssel kapcsolatban megkerestek-e a honlap szerkesztői, ill. az engedélyem nélkül történt-e a publikálás. Őszintén válaszoltam: nem kérte senki az engedélyemet (sőt a honlapot máig nem is láttam!), de ez az internetes utánközléseknél nem is szokás, így én sem támasztok ellenük semmilyen kifogást. A végén annyit még hozzáfűztem, hogy elég szomorú, ha egy történelmi folyamat „igazságát” az egyértelmű bizonyítékok helyett a törvény elrettentő erejével kell védelmezni. Vajon a mohácsi vész vagy az 1848-49-es forradalom és szabadságharc eseményeit, előzményeit és következményeit miért nem óvja semmilyen büntetőtörvény? Talán azért, mert bárkinek joga van bármilyen megkövesedett dogmát kétségbe vonni, ha kellőképpen felkészült és elmélyült az ügyben, hiszen ellenkező esetben gyorsan nevetségessé válik. Betegségem kellős közepén nem hiányzott ez az idegborzoló közjáték, de a nagykátai jobbikosok érdekében is bízom abban, hogy az ügy nem kerül bíróság elé, hiszen végső soron semmi törvénybe ütköző fejlemény nem volt; mindössze egy agresszív zsidó társaság próbálta ily módon kiélni a magyarság iránti fóbiáját, s mindenekelőtt azt kifejezni, hogy itt már valamennyi vonalon az ő szándékuk érvényesül.
     
    Lábadozásom idején, a szegedi Sebészeti Klinikán hallottam először valakitől a gyógyhatású Mofettáról, aminek magam is utánanéztem egy internetes keresőben. Úgy éreztem, hogy a dolgot nekem találták ki, s inkább használni fog, mint ártani, ha megpróbálkozom vele. Tekintve, hogy a kezelés legalább 15 napos, ilyen hosszú időre – pénztelenségemet alapul véve – szállást, étkezést, gyógy-ellátást fizetni, áthidalhatatlan szakadéknak tűnt számomra. Már-már lemondtam erről is, azzal a keserű érzéssel, hogy nálunk még az ilyen alapvető szükségleteket is csak a jómódúak engedhetik meg maguknak, amikor rám mosolygott a szerencse. Egy Parádfürdőn lakó, régi kedves barátom ugyanis hathatós segítséget nyújtott. Ő a Palóc Piacok szervezőjeként és különböző kulturális programok patronálójaként bensőséges kapcsolatokat ápol Mátraderecske nemzeti érzelmű, fiatal polgármesterével, aki – munkásságomra tekintettel – rajta keresztül fölajánlotta, hogy ezt az időt töltsem el náluk az ő vendégeként, gyakorlatilag ingyen, ill. a TB által részlegesen támogatott, kötelező gyógyászati költségek megtérítésével. (Isten áldja meg a jó szívéért, s egyben itt mondok köszönetet aranyos szállásadóimnak is.) Így már könnyedén megszereztem a szükséges orvosi beutalót, s a megfelelő időpont kiválasztása után elutaztam a helyszínre.
     Kézenfekvő, ha Európa vagy a világ más szögletében lenne egy ilyen fantasztikus hely, akkor bizonyára eget-földet megrengető propaganda kísérné, s aligha kétséges, hogy még az Óperenciás-tengeren s az Üveghegyeken túlról is a csodájára járnának a gyógyulni vágyó betegek. Nálunk meg alig hallani róla elvétve, noha igazán megérdemelné, hogy széltében-hosszában hirdessék, reklámozzák, s emiatt bent legyen a köztudatban. Valóban ilyen gazdagok vagyunk, hogy értékeinket könnyedén ebek harmincadjára hagyjuk? Eredetileg geofizikus mérnök a végzettségem, s bár már régóta nem dolgozom kőolajkutató szakmámban, ma is tisztában vagyok a vulkáni tevékenységekkel, s az ún. utóműködési folyamatokkal, pl. a mofettával, ami különböző gőzök és gázok kiáramlását jelenti. Mint az eléggé ismert, a Mátra alapvetően vulkáni hegység, s ebből fakad a derecskei enyhén radioaktív (radon-izotóp) széndioxid (CO2) feltörés is. Akadnak hasonló jelenségek Erdélyben is, ám ott inkább kénes, kénhidrogénes szivárgások fordulnak elő, de a mátraihoz fogható, kifejezetten értágító hatású természeti jelenség nincs több a Kárpát-medencében. (A kapuvári kórházban működik még hasonló, azonban itt a CO2 gázt mesterségesen állítják elő úgy, hogy szárazjégre forró vizet engednek.)

    Mátraderecske Heves megye egyik legszebb részén fekszik, a hegyek északkeleti lábainál (Gyöngyöstől és Egertől nagyjából egyenlő távolságra), ahol azok már dombokká szelídülnek, s ahonnan tiszta időben lenyűgöző panoráma nyílik a Kékestető és egyéb csúcsok felé. A 2000 fős ősi, patinás palóc település 700 éves múltra tekinthet vissza. Neve már a XIV. században feltűnik egy pápai jegyzékben s egyéb oklevelekben. Nevezetessége a Kanázsvár, melynek jellegzetes, éllel ellátott henger alakú tornyát a tatárjárás után emelték, és még ma is dacol az idővel. A község központjában levő, középkori eredetű katolikus templomot lebontották, majd a XVIII. század végén vegyes stílusban (neobarokk, klasszicista) varázsolták újjá, melyet éppen mostanában tataroznak kívül és belül. A határban már a XIX. században téglaégetés folyt, melynek nyomán rövidesen egy ma is működő téglagyárat építettek. A falu lakói büszkék palóc származásukra. Szokásaikban, ünnepeikben szorgalmasan őrzik hagyományaikat, melynek egyik példája a nyaranként megrendezett Párnafesztivál, ahol énekkel, tánccal, fergeteges felvonulással múlatják az időt a részvevők. A Hevesi Háziipari Szövetkezet által üzemeltetett Népművészeti Házban a látogatók megismerhetik és kipróbálhatják a szövés mesterségét. A kiállítás bemutatja a helyi kézművesség termékeit (párnahuzatok, takarók, terítők, viseletek, kerámiák), melyek közül több meg is vásárolható. Az idegenforgalmi nevezetességek közé tartozik a Kincses Strandfürdő is, mely megújult külsővel várja a vendégeket a nyári hónapokban; gyógyvize főként reumatikus betegségek kezelésére alkalmas. A falu fölött, egy vele átellenben emelkedő magaslaton található még egy üdülő telep, ahol a nem állandó lakosok változatos stílusú és nagyságú víkendházai sorakoznak. Utoljára hagytam a legfontosabbat, a széndioxidos szárazfürdőt, mely eredményesen alkalmazható az érszűkületben, magas vérnyomásban, reumában, mozgásszervi és cukorbetegségben, csontritkulásban szenvedők bajainak enyhítésére, megszűntetésére és rehabilitációjára.
      A Mofetta egy modern, komplex orvosi terápiát nyújtó berendezésekkel is (pl. gyógygáz, mágneses gyűrű, ultrahang, gyógytorna, interferencia, gépi masszázs, rekeszes galván kezelések, EKG, doppler vizsgálat, wellness, szolárium stb.) felszerelt több szintes, kastély-szerű épület-együttes, ami az egyik domb tetején fekszik; közel a községi Sportcsarnokhoz, melynek vendégházában nyertem elszállásolást. Innen naponta egyszer jártam át egy kb. 30 perces kezelésre. Úgy emlegettük ilyenkor, hogy megyünk a gázba. Az alagsorban egyébként két egyforma gázkamra (pontosabban gázgödör!) áll rendelkezésre, de egyszerre csak ritkán használják őket (ha elég sok a vendég). A kör alakú gödör felül és oldalt nyitott (ezért nem nevezhető szabályos, zárt kamrának), alul és körben festett-lakkozott fagerendákkal, lécekkel bélelt, s 12 ülőhely van benne. Középen egy 3 lábú asztalka áll, melynek tetejébe torkollik egy kompresszoros gázelszívó cső, ami megakadályozza, hogy az ülő ember mellmagasságánál följebb tömény gáz kerülhessen, mert ennek huzamosabb belélegzése végső soron halált okozhat (lásd még holokauszt!). Tudvalevő, hogy a széndioxid nehezebb a levegőnél, ezért azzal csak minimálisan keveredik, de inkább fajsúly szerint elkülönül tőle. Tehát a biztonsági szabályok betartásával (tilos lehajolni, élénken mozogni, a tartóövet mindenkinek be kell kapcsolni, továbbá az alacsonyabb termetűek csak párnára ülhetnek stb.) a dolog abszolút veszélytelen, s ottlétem alatt nem is volt semmilyen baleset. A gázban persze jóízűen elbeszélgettünk, tréfálkoztunk egymással (a közönség részben állandó, részben változó volt), hogy múlassuk a lassan vánszorgó időt. Érdekes volt megtapasztalni, hogy a már legalább 5-6 kezelésen átesettekhez képest eleinte „zöldfülűnek” számítottunk, aztán fokozatosan mi lettünk a sokat látott „dörzsöltek”, a későbbi újoncokhoz képest. A betegek többsége kedvezően értékelte a gázkamrák hatását; találkoztam olyanokkal is, akik megbecsült törzsvendégnek számítanak. (Ez a többszörös, „törzskönyvezett” holokauszt élménye, lásd még Gyurcsány gyakori bérmálkozását!) A magam részéről már 4-5 kúra után kezdtem érezni a jótékony eredményt, de a javulás csúcspontját a hazatérésem utáni hetekben értem el, gáz nélkül, otthon.

    Teljes gyógyulásom érdekében valószínűleg vissza kell még térnem néhányszor az immár számomra sem elérhetetlen mátraderecskei Mofettába. A medve nem játék, mondja bajsza alól hamiskásan a székely. Én viszont szeretném roppant komolyan befejezni a soraimat. Most már csak azon töprengek, hogy a „vészkorszak” néhai munkatáborait megjárt „derék túlélőkhöz” hasonlóan kaphatok-e valamilyen holokauszt-kárpótlást. Elvégre, ha őket megilleti, akkor én is jogot formálhatok rá, méghozzá hetedíziglen. Csupán az a bökkenő, hogy kívánságommal melyik szervezethez (netán a Mazsihiszhez?), hatósághoz vagy ombudsmani irodához fordulhatok, „esélyegyenlőségem” érvényesítése érdekében. Ha szépen megkérem, segítene ebben valaki?

A Mofetta épülete kívülről, a főbejárat felől


A Mofetta belső szerkezete (időszaki kiállítások)


A bejárati fogadó csarnok


A gázkamra, pontosabban gázgödör részlete a lejárati falépcső felől


A Mofetta wellness részlege
(A fotók a Mofetta honlapjáról átvéve, saját felirattal ellátva.)