2017. február 14. Két Hollós Könyvesbolt
TISZTÁZZUNK DOLGOKAT!!!

Az első főbűn
A szentistváni alapítású magyar egyházkormányzati egységek határainak a trianoni határokhoz igazítása. Ezzel a lépéssel az "ügyelő" ország-világ előtt kinyilvánította - hogy joga volt-e hozzá, vagy sem, azt most ne firtassuk! -, hogy érvényesnek, sőt jogosnak ismeri el a Kárpát-medence Isten-áldotta egységét szétdaraboló, lélekvesztő trianoni diktátumot. Magyarán: viszszamenőleg szentesítette azt! Eddig egyedül az ő felügyelete alatt működő egyház kezelte a maga szervezeti rendjében egységesen a kárpát-medencei magyarságot, s tartotta ébren vele a reménységet, hogy ez az egység ismét helyreállhat. Most ennek vége. (De nem a reménységnek!)

A második főbűn
Az ugyancsak Szent István által alapított két érsekség átszervezése. Ma már nincs se Esztergomi, se Kalocsai érsekség Magyarországon. Az előbbit Budapesthez, ehhez a kereszténynek éppenséggel nem nevezhető helységhez csatolta, az utóbbit a régen is, ma is inkább protestáns szellemiségű Kecskeméthez. (Megint megkérdezhetnénk: vajon volt-e joga hozzá?) Ettől kezdve a Gresham-törvény gáttalanul érvényesülhet: ha egy zárt rendszerben (ez most az érsekség) egyszerre kétféle normarendszer van forgalomban, az értéktelenebb előbb-utóbb törvényszerűen kiszorítja az értékesebbet. A folyamat - legalábbis a Budapest-Esztergom viszonylatban - máris "in flagranti" tanulmányozható.

A harmadik főbűn
A csángók térden állva könyörögtek hozzá, hogy magyarul misézhessenek. Nem kaptak rá lehetőséget. De magyarázatot sem a döntésre. Manapság ha egy magyar család templomba vonul vasárnap, mondjuk, Pusztinán, tudhatja ő is, mi is, hogy románosodni megy. És a papja minden alkalommal beléjük is sulykolja, hogy a magyar nyelv az ördög találmánya, ha használják, akár otthon is, el fognak kárhozni.

A negyedik főbűn
A Krisztus utáni második évezred utolsó évében (apokaliptikus idő!) Romániába látogat "ügyelőnk". Tudvalevő, hogy a Trianonban összetákolt, Párizsban újra összefércelt országban ha azt mondom, katolikus, magyart (nem-románt!) értek alatta, és ezek a katolikusok túlnyomó többségükben Erdélyben élnek. 1999-ben szívrepesve várták az "ügyelőt". Feléjük se nézett. A kérdést, hogy miért hagyott cserben minket, magyarokat, a szóvivői "magasabb egyházpolitikai szempontokra" hivatkozva hárították el. A csiksomlyói búcsún pedig - szem- és fültanúja voltam! - a küldötte az ő nevében arra szólította fel a magyarságot, hogy "béküljön meg" a románokkal. Mintha mi sértettük volna meg őket...

Az ötödik főbűn
A felvidéki magyarság hiába kérlelte őt, nem kaphatott magyar püspököt. Az "ügyelő" utolsó évtizedében már azért imádkoztak felvidéki honfitársaink - ezt biztos forrásból tudom -, hogy vegye őt magához a Teremtő. Mert minden vitás kérdésben (és ilyen elég sűrűn adódott) következetesen a szlávok javára döntött. Isten malmai lassan őrőlnek - az ocsút talán nehezebb is, mint a tiszta búzát -, de azért őrőltek ezúttal is... Tudhatjuk, mert láthattuk: kínhalállal távozott közülünk.

A hatodik főbűn
Az országvesztő Habsburg-uralkodó, IV. Károly boldoggá avatása. Utolsó háborús miniszterelnökünk, Wekerle Sándor emlékirataiból tudjuk, mennyit könyörögtek neki, adja már ki a parancsot a Magyar Honvédségnek - amely nem azonos a K. u. K. hadsereggel, és amelynek csakis ő, mint magyar király adhatott (volna) ki, fő hadúri minőségében, ilyen parancsot -, hogy vonuljon fel az ezeréves határok védelmére. Nem adta ki. Egyszemélyben felelős a trianoni tragédiáért! Ha fanyarul akarunk fogalmazni, azt kell mondanunk: ártott ő annyit és olyan eredményesen a magyarságnak, hogy az "ügyeletes" tettestárs méltán nyilváníthatta boldognak.

A hetedik főbűn
Hivatalos formában megerősített egy régebbi keletű, kifejezetten ellenünkre fogalmazott hazugságot. Azt, hogy a Szent Koronát II. Szilveszter pápa küldte (volna) Rómából az első ezredfordulón Szent Istvánnak. A nyilatkozat a Korona Esztergomba szállításakor hangzott el, a saját fülemmel hallottam. Abban az időpontban éppen a Duna TV stúdiójában ültem. A riporter megkérdezte, mit szólok ehhez a bejelentéshez. Azt válaszoltam - egyenes adásban! -, nem áll módomban, hogy megítélhessem, mi késztet egy páratlan rangú és befolyású személyt ilyen kijelentésre, de én a magam véleményét csak az igazsághoz szabhatom. 1000-ben az akkori pápa se nem csináltatta, se nem küldte a magyar Szent Koronát a mi királyunknak. Koronaküldésre egyetlen alkalommal került sor a történelmünkben. 1308-ban, amikor V. Kelemen pápa készíttetett koronát védence, Károly Róbert számára. Meg is koronázták vele, de ezt a koronázást a nemzet egy pillanatig sem ismerte el érvényesnek.

Kifogytunk a "főbűnökből"? Legyünk szerényebbek! Csak a számozottakból. Mi lehet erre a magyarság válasza? Elítélés? Netán bosszúállás? Ha engem kérdeznek, a feleletem egyértelnű: semmiképpen! Az ítélkezés nem a mi dolgunk. A "bosszú népe" pedig - nem mi vagyunk. De ez nem azt jelenti, hogy hallgatnunk kellene a bűnökről. Igenis szóvá kell tennünk azokat!

(Pap Gábor: A hét főbűn és az "ügyelő")