Livingstone Dávidról olvastam, hogy egy este Anglia Lanarkshire tartomány egyik kis skóciai  Blantyre malomfalucskájában, abban is egy kis házban, egy keresztyén közösség gyűlt össze és várták a prédikátort, valamelyik távolabbi helységből. A prédikátor késett és az idő telt,  már  éjbe haladt. „Eredj fiam, fogd a lámpácskádat és menj a tiszteletes úr elé, talán eltévedt valhol” – szólt egy tisztes asszony mellette ülő fiacskájához! A kis fiú  engedelmeskedett a parancsnak és nemsokára hozta a megkésett prédikátort. Ez a David e kis helyi gyapotmalomban dolgozott a család többi tagjához hasonlóan, 12 órás műszakban, akinek édesapja vallásos ember volt; vasárnapi  iskolai tanító és antialkoholista harcos. Mindez nagy hatással volt az ifjú Davidre, aki könyvek mohó olvasójává vált, ugyanakkor szerette a természetet, az állatokat, és növény- és kőzetmintákat gyűjtött. Apja attól tartott, hogy a tudományos érdeklődése aláaknázzák keresztyén hitét, ezért inkább a vallásos témájú  könyvek olvasását erőltette. De Davidet a természet és a tudomány iránti mély érdeklődése a vallás és a tudomány közötti mély kapcsolat kutatásának irányába vezette. E fiucska, amikor 1832-ben elolvasta tanárának, Thomas Dicknek a könyvét, a „Philosophy of a Future State”-et ( „A  jövő államának filozófiája”), megtalálta azt a logikai összfüggést, mely a hitet és a tudományt összekapcsolja, a Biblia mellett talán ez a könyv tette rá a legnagyobb  filozófiai hatást, -  Dr. David Livingstone volt ( 18l3. március 18. – 1873.május 1.) –  skót misszionárius orvos, a Londoni Misszonárius Társaság tagja, Közép-Afrika kutatója, s később Afrika nagy misszionáriusa. Itt kezdődött e fényes és a szegény négerek sötét életébe fényt vivő életpálya. Ő volt az első európai, aki megpillantotta a Viktória-vízesést, melyet a brit uralkodóról, Viktória királynőről nevezett el.
     Livingstone a 19. század végi viktoriánus ( angol kirélynő korából való, erre a korra jellemző ) Nagy-Britannia talán legnépszerűbb nemzeti hőse volr. Mitikus, mesés helyzete számos, egymáshoz szorosan kapcsolódó tényező következtében alakult ki: a protestáns misszionárius-mártír, a munkásosztály soraiból kiemelkedett ifjú. A tudományos kutató és felfedező, a birodalmi reformer, a rabszolgaság ellen küzdő harcos és a birodalmi gazdasági érdekek védelmezője.  Mint megszállott kutató a Nílus forrását kereste, kutatásai a klasszikus európai földrajzi felfedezések  az afrikai földrészre történő európai gyarmati behatolások betetőzését jelentették.
     Ugyanakkor ( mineutána apjával tizenkilenc éves korában a Skót Egyházból a helyi Kongregacionalista egyházba tért) misszionárius célú útjai, „eltűnése”, majd halála ( Afrikában! ), az azt követő megdicsőülése és 1874-es posztumusz nemzeti hőssé avatása, előmozdította számos afrikai keresztyén misszió létrejöttét az Afrikáért folyó harc időszakában. Mert „Az értelmesek pedig fénylenek, mint az égnek fényessége; és akik sokakat az igazságra visznek, miként a csillagok, örökkön örökké” (Dániel 12:3) Valami célra mindenki odaszenteli életét. Ez a mgaodaadás többé-kevésbbé öntudatos addig, amig az emberi lélek az evangélium hirdetésének hatáskörébe nem jut, - ettől kezdve azonban tisztán lép e tény az emberi lélek elé – mert az élet döntő és végérvényes  elhatározás elé állít minden embert: Istennel, vagy nélküle?! Isten mellett, vagy ellene?! Ez az elhatározás azonban nem Istenre, hanem az emberre nézve döntő jelentőségű! Isten ügye úgyis diadalmas ügy! Egészen érthetően, nem függ tőlünk. De mi igen! – és ez a mai modern emberhez szóló konkrét üzenet. Karácsony Benő szerint az is nevetséges, ha kardoskodunk az Úr védelmében. De, hogy mi lesz belőled, - ez itt a kérdés! A Livingstone esete éppen ennek a feltűnő szemléletességgel járó jelenségnek a szép iskolapéldája,  hisz  azoknak  életútját  szemlélhetjük, akik gyakran mostoha időben  - előttünk sokszor érthetetlen módon is -  de elfogadták hittel Istennek felajánlott kegyelmi szövetségét. Azonkívül annak is tanúi lehettünk, hogy az emberiség életének történetében mikénk fonódott egybe a jeles emberek életművében a hit és a  tudomány, -   s életükkel, bizonyságtételükkel sokakat igazságra vezéreltek. Mint int biztatóan felénk ma is a  múltból  személyük tiszta fénye,  -  akár a csillagoké.
     Csillag volt Nommensen Lajos (1834-1918) missionárus is, akit ugyancsak egyszerű sorsból, az „eke szarva” mellől hívott el az Úr Szumatra  szigetére, a batakok (egzotikus kultúrájú népcsoport) népe közé, oda ahol még állt a pogányság minden förtelme: embert falt az ember. S Nommensen bátor szívvel ment, mert tudta, hogy nem egyedül megy, hanem vele van hatalmas Ura. Ami rábizatott elvégezte s mikor 84 esztendő terhével vállán „megpihent népének nyugodalmába”, 2oo.ooo batak térd hajolt meg Jézus nevére.
     Csodaszámba ment Gilmour Jakab évtizedeken át végzett szolgálata Mongolia pusztaságában a megkeményesett szívű sátorlakó nomádok között, szenvedéssel teli munkának összes eredménye mindössze: egy lélek volt.
     Igen nagy örömet szerzett az egyszerű rózsás tányér színes virágkoszorúval, amelyet a kis lányom vett ajándékba első osztályos kirándulásakor. A földből került elém harminc év után. Gyárban készült ezerszámra hasonló társaival, s tündöklik viruló koszorújával. Virág színei most is ragyognak rajta, s mintha megszólalnának. Hihetetlenűl hangzik, hogy mélyre sülyedt lelked, isteni természet része: egyszerű ember készítette...
     A festék színei bele vannak égetve... Ez pedi a Mester műve!

     A szöveg megállapítását végezte:

      Pásztori Tibor Endre