Földrengések, áradások, repülőgép-szerencsétlenségek, földcsuszamlások, szökőár, háborúk, terrorizmus több ezer halott stb... A híradások szinte naponta ontják a szörnyűbbnél szörnyűbb eseményekről szóló beszámolókat. Ezek hallatán az emberben önkéntelenül is felvetődik a kérdés: „Istenem, miért nem teszel már valamit?” Olyan nagyok a terhek, hogy az ember Istent hibáztatja.

Miért engedi meg a szerető és mindenható Isten a szenvedést az életben?

Egy megrázó tragédiát követően az ember felteszi a kérdést, miért történhet meg ilyesmi. Ha visszatekintünk a régmúltba, a történelem folyamán rengeteg háborúról olvashatunk. A Biblia szerető Istenről szóló kijelentéseit az ateisták könnyen cáfolhatják a világban meglevő szenvedéssel: „Isten miért nem veti be a hatalmát a szenvedés, a fájdalom, a rossz és a halál ellen, ha valóban szerető és mindenható?” Sok ember pont azért utasítja el Istent, mert nem talál megoldást a szenvedés értelmére.

Charles Darwin azt követően utasította el a kereszténységet, hogy meghalt a kislánya tízéves korában. „Charles teljesen feladta a hitét emiatt.” – olvasható egyik életrajzában. Darwin összhangot próbált teremteni az Istenbe vetett hitével, a halállal és a szenvedéssel, amelyekről azt gondolta, hogy kezdettől fogva léteztek. De kislánya, Annié halála, Darwin evolúciós elméletéhez vezetett. „A fajok keletkezése” című könyvében azt a végkövetkeztetést vonja le, hogy a mai világ „a természet harcából, a szükségből és a halálból” keletkezett.

Charles Templeton evangélista, az 1996-ban megjelent „Búcsú Istentől” című könyvében leírja útját a hitetlenségbe. „Könyörtelen és elkerülhetetlen valóság, hogy minden élet a halálon alapszik. Minden húsevő teremtménynek meg kell ölnie, és fel kell falnia egy másik élőlényt. Egyszerűen nincs más választása. Hogyan lehetséges, hogy egy szerető és mindenható Isten ilyen irtózatos lényeket teremt?” Neki is nagy gondot okozott, hogy miként lehet összeegyeztetni a halállal, betegségekkel és szenvedésekkel teli világot a Biblia szerető Istenével.

Templetonhoz hasonlóan sok filozófus és megkeseredett ember tett fel már ilyen kérdést a történelem folyamán. Nem látom, hogy létezne a szeretet Istene. Csupán olyan embereket látok, akik gyilkolnak és fosztogatnak. Háború, terror, betegség és halál van mindenütt. Ez egy borzalmas világ. Ha létezik az Isten, hát minden bizonnyal egy kegyetlen szörnyeteg. Ezek a vélekedések a történelem helytelen értelmezéséből fakadnak. Az evolúcióban való hit feltételezi, hogy a halál azóta a történelem része, amióta megjelentek az első élőlények ezen a bolygón. Eszerint: a halál, a szenvedés és a betegség, amelyek a jelenlegi és jövőbeni világunkban is léteznek, vezettek évmilliók alatt az ember létrejöttéhez. A halál szövetségesünk az élet teremtésében. Reinhard W. Kaplan német mikrobiológus írja: „A beépített öregedés és a halál ugyan szenvedésekkel teli az egyed, különösen az ember számára, azonban ez az ára annak, hogy az evolúció egyáltalán létrehozhatott bennünket, mint fajt.” Ha elfogadjuk, hogy a föld mindig is a halál színtere volt már több millió éve, akkor felvetődik a kérdés, hogy a betegséget, az erőszakot, a háborút stb. – ki okozza? Mi okozta a bűnt a földön? E materialista felfogás szerint, Isten a felelős a halálért.

A Biblia megadja a helyes történeti meglátást. Világosan kimondja, hogy Isten a Teremtő, és Ő mindent „igen jónak” ítélt meg, amit alkotott (1Mózes 1,31). Mind az emberek, mind az állatok növényeket ettek, nem pedig más állatokat (1 Mózes 1,2930). Ebben az igen jó világban nem volt sem erőszak, sem fájdalom sem halál. Ez vonatkozik az egész teremtésre, tehát a bűnbeesés előtti időkre is. A keresztény tanítás szerint a halál a bűn büntetése – ez az evangélium döntő alapja! (Róma 6,23).

Bűn és halál

A bűn nélküli világot az első ember, az emberi faj képviselőjének lázadása, Ádám rontotta el. Ő volt a felelős azért, hogy a bűn és a halál eljött a világba. Az ő bűnét Isten halállal büntette, mivel előtte figyelmeztette, hogy ezt fogja tenni (1Mózes 2,17; 3,19). A halál és a szenvedés büntetés a bűnért. Ez alól a további nemzedékek sem kapnak felmentést, mert „ahogyan egy ember által jött a bűn a világba, és a bűn által a halál, úgy minden emberre átterjedt a halál azáltal, hogy mindenki vétkezett”. (Pál levele a rómaiakhoz 5.12). „Az egész teremtett világ együtt sóhajtozik, és együtt vajúdik” (5.20. vers), mert Isten maga vetette alá a teremtést a múlandóságnak, egyértelmű, hogy a halál a bűneinkért ránk rótt büntetés. Isten ezzel mutatta meg nekünk, hogyan néz ki a nélküle folytatott élet. Ha elfogadjuk ezt a történelemfelfogást, akkor milyen jelentőséggel bír a szenvedés, hogyan találhatjuk meg a szeretet Istenét, amikor a világ tele van erőszakkal, halállal, szenvedéssel és betegséggel. Ha Isten mindent megtartó hatalmát végleg megvonta volna az embertől, többé nem létezhetne a teremtés. Isten viszont megengedi, hogy az ember a szabad akarata szerint éljen. Ádám bűne magyarázat a szenvedésre általában, de hogyan lehet értelmezni az egyes ember értelmetlen szenvedését, amely nem mindig hozható összefüggésbe a saját elkövetett bűneivel.

Egy alkalommal Jézus a tanítványaival elhaladt egy vak férfi előtt, és a tanítványok megkérdezték tőle, hogy a férfi veleszületett vaksága a saját bűneire vezethető-e vissza, vagy a szülei bűnére. Jézus elmagyarázta nekik, hogy sem az egyikre, sem a másikra. A férfi azért született vakon, hogy Isten megmutathassa a hatalmát. Tette ezt úgy, hogy Jézus meggyógyította a vakot. Mindannyian bűnösök vagyunk, ezért minden embernek meg kell halnia a bűn büntetéseként. (1Korintus 15,19). Az örök élet tekintetében viszont a szenvedés jelentéktelenné válik: „Mert azt tartom, hogy a jelen szenvedései nem hasonlíthatók ahhoz a dicsőséghez, amely láthatóvá lesz rajtunk” (Róma 8,18).

Pál apostol beszámolóiban válogatott szenvedésekről olvashatunk: kínzások, ütlegelések, megkövezés, hajótörés, rablás, betegség stb. ugyanakkor azt is megmutatja számunkra, hogy az örök élet csak Jézus feltámadása által tárult fel. „Ha csak ebben az életben reménykedünk a Krisztusban, minden embernél nyomorultabbak vagyunk.” Ha ezt megértjük, a szenvedés is értelmet nyer, és Krisztus képére formál. A szenvedés hozzásegíthet, hogy mások szenvedését is elfogadjuk (János 9,38). Akik azzal vádolják Istent, hogy hátradőlve óriáskivetítőn nézi az embert, és nem tesz semmit, azok elfelejtik, hogy Isten már mindent megtett, ami csak elvárható egy szerető Istentől! Isten Fia emberré lett, a mi megváltásunkért tűrte a szenvedéseket és halt kegyetlen halált. Mivel Isten a saját képmására teremtett minket, a lelkünk halhatatlan, csak a testünk hal meg. Ádám bűne egy szenvedésekkel teli és Istentől elszakadt állapotot hozott volna létre, ha Isten nem avatkozik közbe.

Isten elküldte hozzánk a Fiát, Jézus Krisztust, hogy emberré legyen. Jézus belépett az emberiség történetébe, Ádám földi utóda lett (1Korintus 15,45), és helyreállította kapcsolatunkat Istennel, de ez nem jelenti azt, hogy nem kell megfizetnünk egyéni bűneinkért. Jézus nemcsak az egyetlen bűn nélküli ember volt, pedig a kísértés minden formáját elszenvedte (Zsidó levél 4,15), hanem egyenlő is volt az Atyával, ezért válhatott tökéletes áldozattá. Ez tette lehetővé, hogy vérét ontsa a kereszten, hogy megfizesse a váltságdíjat az emberiség bűneiért, hogy lehetőséget kapjunk az üdvösségre. Csak Isten volt képes elhordozni a világ bűneit és szenvedéseit.

Jézust a halála után az Atya feltámasztotta a halálból, hogy mindazok, akik Őbenne hisznek, örök életük legyen (János 3,16). Ezzel kinyilvánította, hogy Jézus hatalommal bír a halál fölött, és aki hittel elfogadja Őt Urunknak és Megváltóknak, annak örök életet ad (János 1,12; Efézus 2,89). Akik a földi szenvedéseik miatt nem tudnak hinni Istenben, azoknak Pál apostol azt mondja: „Ha pedig bennetek van annak Lelke, aki föltámasztotta Jézust halottaiból, akkor az, aki Krisztust halottaiból föltámasztotta, életre kelti a ti halandó testeteket is a bennetek lakó Lelke által.” (Róma 8,11). A jelen fájdalmai össze sem hasonlíthatók, ahhoz a dicsőséghez, amit Isten szán nekünk az örökkévalóságban, ahol nem lesz sem halál, sem szenvedés (Jelenések 21,4).  De az ehhez vezető út csak a halál kapuján keresztül lehetséges, amely megnyitja számunkra a mennyet. Ha örökre a földön élnénk, soha nem hagyhatnánk el bűnös mivoltunkat. Isten azonban új testet ad nekünk, és az igazak élete örök lesz (Máté 25,46).

A Biblia figyelmeztet arra is, hogy van olyan hely, ahol örökre elszakadhatunk Istentől. Mindenki hallott már a pokol tüzéről, a kínokkal teli helyről, ahol az istentelenek kínjai örökké fog tartani. Többször tesz róla említést a Szentírás, mint a mennyországról. Azok, akik visszautasítják Krisztust, megízlelik a „második halált”, az pedig az örökké tartó elszakadást jelenti Istentől (Jelenések 21,8). Isten nem örül az istentelenek halálának, nem leli örömét az emberek nyomorúságában és katasztrófáiban. Ő a kegyelmes és szerető Isten. Kizárólag a mi hibánk, hogy az ember jelenlegi állapota teli van szenvedéssel és halállal. Egy napon Isten megszabadítja a világot a gonosztól, az ellenség, a halál egy napon a tűz tavába vettetik (Jelenések 20,14). Ezért két lehetőség áll előttünk: vagy szakítunk a bűneinkkel Krisztusban bízva, vagy megmaradunk benne. Isten mindkét döntésünket elfogadja. Jézus így fog szólni az ítélet napján az elveszettekhez: „Távozzatok tőlem...!” (Máté 7,23; Lukács 13,27).

Ha megértjük Jézus Krisztus evangéliumát, és a halál keletkezésének okát a Biblia szerint, akkor az is világossá válik, miért egy erőszakkal, háborúkkal, szenvedésekkel teli világban élünk már év milliók óta. Isten az ember szabad akaratát nem töri le, ez hozzátartozik a tökéletes szeretetéhez. A természet és a kozmosz is szabadon működhet a maga törvényserűségei szerint. Isten senkit sem akar az akarata ellenére üdvözíteni. Amíg itt a földön élünk a kegyelem állandóan kiárad ránk, a bűnbocsánat lehetőségét Jézusban megkaptuk. De a halálunk után számot kell adnunk a bűneinkről a mennyei Atya színe előtt, aki megítél bennünket igazságosan.

Az Istentől való elszakadás eredményét látjuk szinte mindenütt. Ádám minden utóda bűnös már a fogantatása pillanatától (Zsoltár 51,7). „Mert nincs különbség: mindenki vétkezett, és híjával van az Isten dicsőségének” (Róma 3,23). „Ezek majd örök pusztulással bűnhődnek az Úrtól és az ő dicső hatalmától” (2Tesszalonika 1,9). De mindezek ellenére Isten megmutatta végtelen szeretetét is: „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen” (János 3,16). Jézus Krisztus elszenvedte a bűnök büntetését az emberiség helyett, amely a halált és az Istentől való elszakadást jelentette – pedig Ő bűntelen volt. Ezzel eleget tett az Atyának kijáró szentségnek és dicsőségnek. Jézus tökéletes áldozat volt. Meghalt a kereszten, de a harmadik napon feltámadt, és így legyőzte a halált. Akik elfogadják az Ő áldozatát, és őszintén hisznek benne, megbánják bűneiket visszatérhetnek Istenhez, és Ővele tölthetik az örökkévalóságot. „Aki hisz őbenne, az nem jut ítéletre, aki pedig nem hisz, már ítélet alatt van, mert nem hitt az Isten egyszülött Fia nevében” (János 3,18). „Ha megvalljuk bűneinket, ő hű és igazságos, hogy megbocsássa a bűnöket, és megtisztítson minket minden gonoszságtól.” (1János 1,9). A megváltást tehát ajándékba kaptuk Istentől.

Olvassuk mindennap a Bibliát, hogy Isten akarata szerinti életet élhessünk.

Kuruczleky Ilona
    FÚSZ