Az állam erőszak-monopóliuma megbonthatatlan – állapította meg Lázár János még 2009. május 21-én, amikor az Országgyűlés Honvédelmi és Rendészeti Bizottságának az elnöke volt. Az állam olyan tartós uralmi képződmény, amelyet az államterület, a fennhatósága alá tartozó lakosság és az állami erőszak-monopóliuma határoz meg. Tehát az államiság egyik meghatározó ismérve az, hogy kizárólag övé a legitim erőszak-monopóliuma. Bárki más csak annyiban rendelkezhet az erőszak eszközei felett, amennyiben erre az államtól felhatalmazást kap.

Max Weber volt az, aki úgy határozta meg az államot, hogy az egy adott területen a legitim fizikai erőszak-monopóliumával bíró szervezet. Ha az állam mellett más valaki is alkalmaz erőszakot legitimnek tűnő módon, akkor az valójában nem ismeri el az állam vezetőit, illetve az adott állam területi fennhatóságát és törvényeit. A legitimitás éppen azt jelenti, hogy az államot valamilyen igazoló elv mentén minden területén élő állampolgár elismeri. Ha ez nincs így, akkor az uralomért, illetve az állam részéről a legitimitásért megindul a rivalizálás. Az állam vezetése azonban törvényesen alkalmazhat erőszakot, ha ellenszegülnek a döntéseinek. Ezért van az, hogy az államot területisége, jogrendszere, vezetést ellátó intézményei, valamint a legitim kényszer lehetősége határozza meg. Mindezt azért bocsátottuk előre, mert az alaptörvény elfogadásának időszaka alkalmat nyújt arra, hogy a magyar állam erőszak-monopóliumának a megbonthatatlanságát végre helyreállítsuk.

A magyar állam erőszak-monopóliumát a legnagyobb mértékben sérti, hogy magáncégek (köztük külföldi tulajdonú vállalatok) alkalmazásában több mint százezer őrző-védő fegyveres megszerezte magának Magyarországon az állami erőszak-monopólium jelentős részét. Lehetőséget kaptak arra is, hogy biztonsági cégként magánnyomozási és információgyűjtési tevékenységet is folytassanak. Ily módon fontos közérdekű információknak is a titokbirtokosaivá váltak. Az információ birtoklása pedig hatalmat jelent, amellyel egy magáncég viszonylag könnyen vissza is élhet. Semmi nem indokolja, hogy a magyar állam erőszak-monopóliumát magáncégeknek véglegesen kiszervezzék, mert ez súlyosan sértheti Magyarország érdekeit, nemcsak napjainkban, de a jövőben is. A magánbiztonsági, magánnyomozói és magánfegyveres őrzési tevékenység nagymértékben megkönnyíti, hogy a közérdek sérüljön, és fontos információk illetéktelen magánkezekbe kerüljenek.

Lehet-e olyan megoldást találni, ahol maradéktalanul érvényesül az állam erőszak-monopóliuma, és mégis kielégítő módon lehet biztosítani a magánvagyon, és a magánintézmények védelmét? A Magyar Vállalkozói Kamara vagyonvédelmi tagozatának jogutódjaként működő Magyar Biztonságvédelmi Egyesületet állami hatósággá kellene átalakítani. A közhatalom felügyelete alá kell helyezni a személyvédelmi, vagyonvédelmi és magánnyomozói tevékenységet. E nélkül nem érvényesíthető az állam erőszak-monopóliumának a megbonthatatlansága, amiért Lázár János is síkraszállt.

Nyilvánvaló, hogy ha a nemzeti vagyon, amely közvagyon volt, átalakul magánvagyonná, akkor annak védelméről az új magántulajdonos köteles gondoskodni. Az ő érdekvédelméről van szó, tehát ennek a költségeit neki kell viselnie. A költség viselésének azonban nem az az alkotmányosan elfogadható módja, hogy ezt a fontos közfeladatot kiszervezzék kellően nem ellenőrizhető profitorientált magáncégek számára. Ez a gyakorlat súlyosan sérti a közérdeket. A helyes megoldás az, ha az állam valóban érvényesíti erőszak-monopóliumának a megbonthatatlanságát, és megfelelő díjazásért bérmunkában látja el a tulajdonosok számára magánvagyonuk őrzését. Ez kettőselőnnyel is járna. Egyrészt az állam nem szegné meg a saját maga által is hirdetett erőszak-monopóliumot, mert a több mint százezer – nagyrészt fegyverrel is rendelkező – kiképzett őrző-védő visszakerülne állami alkalmazásba, és a jövőben már szigorú állami felügyelet alatt tevékenykedne. Másrészt a magántulajdonosok számára bérmunkában látná el az állam a személyi és vagyoni biztonságot nyújtó őrző-védő szolgáltatást, ami jelentős bevételekhez juttatná.

Ennek a megoldásnak további előnye lenne, hogy valamennyi fegyveres testület megfelelő szervezeti keretek között többletmunkához és többletjövedelemhez juthatna. Meg lehetne tartani a fegyveres testületek dolgozóinak az eddig járó nyugdíjkedvezményeket úgy, hogy nyugdíjkorhatáruk elérése után már a többletjövedelmet biztosító – de szigorú állami keretek között működő – állami biztonsági cégeknél dolgozhatnának. Magyarországon az őrző-védő szolgáltatást nyújtó magáncégek jövedelmező vállalkozások, és tulajdonosai szép haszonhoz jutnak. Ha az állam látja el bérmunkában a magántulajdonosok számára magánvagyonuk őrzését, akkor ez a jövedelem az állam bevételeit gyarapítaná, amiből már fedezni lehet az állami fegyveres testületek jogos pénzügyi szükségleteit.

Politikai előnye is lenne ennek a megoldásnak, mert véget vetne annak a kártékony kettősmércének, amelyet maga az állam is alkalmaz saját megbonthatatlan erőszak-monopóliuma vonatkozásában. Alaptalanul – téves bírói megítélésre támaszkodva - félkatonainak minősít olyan fegyvertelen és közrendet szolgáló civil szerveződéseket, amelyek állampolgári kezdeményezésre a gyülekezési és szervezkedési szabadság alapján jöttek létre, és anyagi érdekeltség nélkül törekednek a közjó, a közérdek, a közbiztonság érvényesítésére. Ezzel szemben ugyanez az állam szemforgató módon nem tekinti az állam erőszak-monopóliuma gyakorlati feladásának – durva megszegésének - azt, hogy profitorientált (gyakran külföldi tulajdonban lévő) magáncégek vegyék át több mint százezer – nagyrészt fegyverrel is rendelkező – kiképzett magánzsoldos foglalkoztatását egy olyan országban, ahol a hivatalos állami hadsereg létszáma alig haladja meg a húszezer főt.

Dr. Drábik János