JÉZUSHITŰ ATILLA: Badiny Jós Ferenc
Posted on április 24, 2012Szerző: arieshu
Valószínűleg meglepődik a kedves olvasó, amikor Atillát ,Jézushitű” -nek nevezem, hiszen hivatalos történelmünkben semmi jó tulajdonságot, cselekedetet nem találunk Atilláról- a hunok nagy királyáról. Már a nevének írása így két “t” betűvel – annak a JORDÁNESZ-nek a találmánya, aki Attiláról azért írt “történelmet”, hogy emlékét is tönkre tegye.
A hamisításban Jordánesznek az utódja HELTAI Gáspár, aki Kr. u. 1550 körül írt könyvében folytatja Atillánk becstelenítését. Sajnos ezt a könyvet is hivatalosította az MTA, mert kiadásra került. (HELTAI Gáspár: Krónika az Magyarok Dolgairól. Kiadó: Magyar Helikon 1981.)
Ha megkaparjuk ezt a Heltait, rögtön meg is kérdezhetjük, hogy miért ír “magyar” történelmet olyan ember, aki nem magyar, hanem a “germán” ügy szolgálója. Ugyanis HELTAI eredeti neve HELTH és 1526 után Nicholsbergben katolikus plébánosként működött és csak németül beszélt. Miután a református és az unitárius hitre is áttért, 1536-ban megtanult magyarul és Erdélyben tevékenykedett, de ha a ”barbár” magyarokról volt szó, akkor mindig német volt.
Azért említettem e két “hamisítót”, mert ilyeneknek és hasonlóknak az írásait őrzi a “magyar” történelemtudomány. Atillával – ismétlem -, a hunok nagy királyával bele kell mélyednünk a hunok történelmébe, mert – mint írva vagyon:
“Kr. u. 440-től a hunok voltak az urak és a rómaiak a szolgák” (Nestor Krónika) és Atillának fizette a békeadót Bizánc és Róma. Ezért követtek el mindent Atilla ellen, nagyságának, méltóságának csökkentésére, és azt tanították róla, hogy: “Atilla egy különösfajta oroszlán, akit arannyal kell etetni, különben széttépi a világot, mert boszorkányoktól született szörnyűség- mint minden hun. De a feje mégis kopasz, orra olyan,mint a disznóé, a füle lóg, mint a vadászkutyáé, beszélni nem tud, csak morog.” Nevét napjainkig – tehát jó 1500 éven át – rosszul írták két “t” betűvel, hogy semmit se jelentsen.
Friedrich Klára vette sorrendbe ,,ATTILA” ilyen nevével írt Krónikákat, írásokat és közlöm is az alábbiakban:
Magam is hallgattam a Kossuth Rádió “Vasárnapi Újság” c. egyik adásában egy “magyar”, római katolikus “atya” beszédét, amint korunkat az “ős-gonoszok” idejének minősítette, és így sorolta fel az “ős-gonoszokat”: Nabukodonozor, ATTILA, Hitler, Napóleon és Sztálin.
Itt az ideje tehát, hogy megismerjük ATILLA nevének helyes értelmezését, mert ez az értelem megmagyarázza Atilla ,Jézus – hitűségét” is. A nevét tehát így kell írni – két “L” betűvel ATILLA. Ugyanis ez a sumer nyelvtani szabályok szerint való, ahol “A” jelentése “víz”, mint eredetforrás és átvitt értelemben“tudás”. (Példa erre
E-A jelentése, a tudás temploma.) “TIL” jelentése “élet” és a hozzá ragasztott “LA” a határozó névutórag, amit ma névelőként használunk, mint “A” és “Az”.
A-TIL-LA jelentése tehát: az életet adó élet vize. Az “élet vize” kifejezés pedig igen közel hozza Jézus Urunkat, hiszen Ő mondta így: “Valaki pedig azon vízből iszik, melyet én adok neki, soha meg nem szomjúhozik, hanem ez a víz örök életre buzgó víznek kútfeje lesz ôbenne. “( János 4: 14.)
ATILLA tehát azért kapta ezt a nevet szüleitől, mert ők ”Jézushitűek” voltak, de azért is, mert a táltosok meglátták a gyermekben a jövendő hatalmas urát, uralkodóját. Ezt a ,Jézus hitet” ma vallásnak nevezzük. A hunok birodalma igen nagy volt és még hatalmasabb nagy királya – Atilla – népének vallását követte. Azt mondhatjuk tehát – mai kifejezéssel-, hogy a HUNOK “keresztények” voltak. A korabeli történészek mindent leírtak. Így például a “Corpus Scriptorum Ecclesiasticorum Latinorum” írja: “az evangéliumhirdettetik a szkíták és a dákok között”. (30,2,92-93.)
Egy másik így ír: “az észak-dunai nemzetségek mind keresztények”. (Zeiler: Des Ori gines Chrétiennes dans les provinces danubiennesde l’empire romain. Paris 1918.)
Kr. u. 399. évben Szent Jeromos határozottan írja így: “a hunok zsoltárokat énekelnek és Szittyaország hidegét a hit melege tölti be”. (Ambrose milánói pap írása: “Epistulae” 107.)
Orosius pedig Kr. u. 418-ban arról emlékezik, hogy: “Hunok töltik be a nyugati és keleti templomokat”. (Historiae AdversumPaganos VII. 41. 8.) Ez az írás azt bizonyítja, hogy aHun Birodalomban voltak keresztény templomok.
Említettem ZEILERJ. nevű történészt. Fontos ismerni a nevét, mert a régi írásokból ô gyűjtötte be a legtöbb bizonyítékot arra vonatkozólag, hogy szkíták alatt a hunok értendők. Az orosz történészekmár a XIX. században is azt állították, hogy a magyarok a szkíták. (Zapiski istorischeskago filologicheskago fakulteta. S. Petersburgkago Universiteta 25. 1895.)
Az elmondottakból látjuk, hogy ezeket a “templomba járó” keresztényeket hun-szkíta-magyar néven ismerik a régiek. Így ATILLA e három név alatt szereplő egy azonos nép nagy királya, aki népének vallását követi, keresztény – “Jézushitű”. Ezt a “Jézushitet” – mint vallást – NESTOR patriárka emlékében nevezik a történészek nesztoriánizmusnak.
Jó lesz,ha megismerjük ennek tanait, mert így jobban megértjük Atillának a lelkiségét és kiválóságát, melynek erejével a nyugati és keleti birodalmak felett uralkodott. Ugyanis Nestor Kr. u. 428-431 időben volt ennek a vallásnak a fője, mint pátriárka, és róla nevezték így ezt a kereszténységet. Előtte is létezett ez a hiedelem – szintén mint vallás – és akkor “áriánus- kereszténységnek” nevezik ÁRIO (ARIUS) püspök után, akinek a tanait Nagy Konstantin császár törvényesítette a 2. Niceai zsinaton, Kr. u. 325-ben. Ezek az áriánusok voltak azok a “keleti keresztények”, akik nem követték a Szent Pál (Saul rabbi)-féle, általa kitalált kereszténységet, a “szombat” (sabbath) zsidó hagyományt sem, hanem a hétnek “hetedik” napjául a “Legyőzhetetlen “NAPISTENT” (Sol Invictus-t) ünnepelték. Így maradt meg pl. az angol nyelvben a SUN-DAY a maI napig.
Nálunk is így volt 1. István királyig, de ez a Szent István nem engedte meg, hogy így nevezzük a hetedik napot, hanem népgyűléses térítéseket, vásárt rendeztetett, és így maradt meg zsidó-kereszténységünk ünnepe, a vasárnap. A Saul-Pál tanait törvényesítő római kereszténység tűzzel-vassal irtotta ezeket az ariánusokat azért, mert Szentháromságuk az Atya-Anya-Fiú volt, addig, míg Kr. e. 431-ben, az Efezusi zsinaton győznek Mária hívei, és a zsinat most ugyanazt a titulust szavazta meg Máriának, amit az egyiptomi vallás Isisnek tulajdonított – azaz Istenanya és a zsinat “Istenanyaként” kanonizálja Máriát. Így az ariánusoktól átvett és kanonizált ,,Mária-Boldogasszony” valójában magyar ősvallásunk Isten-Asszonya, akit a nép “hét” formában tisztel. Köztük legnagyobb a Nagyboldogasszony. Ennek leányai: a szülő, fájdalmas, havi, gyertyaszentelő, sarlós, segítő Boldogasszonyok és a Szűz-Kisasszony a legfiatalabb, akit a néphit Jézus Urunk Édesanyjával, Máriával azonosít, és keddet tartja Nagyboldogasszony napjának. Érdekes a néphagyomány erre vonatkozólag:”meddő asszonyok kilenc hetet böjtölnek, hogy a Nagyasszony segítsen rajtuk.” – Aki kedden mos, az megbántja a Nagyasszonyt.
- Kedden tilos az erős munka, viszont elkezdésre szerencsés a kedd.
- Például “tyúkültetésre”. Jó lesz, ha részletesen megismerjük ezt a hagyományt. Közlöm ,,A káld-pártus hagyomány és a magyarok Jézus vallása” c. könyvemben írottakat az alábbiakban:
Az ôsi hit ma is él
Honfoglaló őseink bizonyára csodálkoztak, amikor a hittérítők nekik egy szokatlan összetételű Szentháromságot hirdettek, amely ugyan az átfogó magyar istenképnek része – Atya, Fiú és Szentlélek -, de mégis csak csonka része. Az Atya és Fiú mellől hiányzik a Gyermek, akit ugyan a földre szállt Fiú gyermekkora elég jól pótolt. A Szentlélek mellől hiányzik az Örök Értelem és az Örök Anyag. A Boldogasszony-Hármas teljesen eltűnt, s valóságos csoda, hogy Szent István halálos ágyán mégis Neki ajánlotta országát és népét. Szűz Mária, Jézus Földi Anyja beazonosítása sem járt még a mai napig teljes sikerrel, talán a Kisasszony alakját kivéve, de Őt sem Isteni Személyként, hanem egy alacsonyabb szinten – bár külön szerepben.
De az ősvallás erejét jelenti, hogy azóta Szűz Mária alakja differenciálódott, kiszélesedett, és a Szűz mellett tovább él az Anya és az Ég Királynője is. Mindenesetre csak a magyar egyházi énekeskönyvekben vannak külön fejezetekben a Mária- és Boldogasszony énekek!
Legnagyobb nehézséget jelenthette azonban az Örök Anyag isteni lényegének feladata. Nem voltak többé szent hegyek, szent .folyók (Ister), szent források (a későbbi búcsújáróhelyek kiindulópontjai), s mondai jellegűvé vált a Világ Aranyos Szeglete, a Magyar Haza. De a kenyérre ma is azt mondjuk, hogy Élet, s az útszéli keresztek, kápolnák és szentképek ma is a régi felfogásról tanúskodnak.
A magyar nép tudta, hogy az Örök Istenhez az új hit útján is el lehet jutni – hiszen a földre szálló Istenfiút ő is várta -, de nem adta fel a többi jól bevált út használatát. Ez eredményezte vallási türelmességét és az “új” hitbe való “belenyugvását”. Mindezt összefoglalva a Háromlényegű Kettős Szentháromság szimbólumát egy ismertebb alakban adhatjuk vissza:
Úr-Nammu nevű sumer papkirály törvénytábláján volt a “hatágú” csillag, mint kétszeri hármasság az ő hitviláguk (vallásuk) szimbólumaként. Ma nálunk a “kereszt” a vallási szimbólum. Náluk a “hatágú” csillag volt, amit a zsidóknak sikerült ellopni tőlük a babiloni fogságuk idején. De a hozzájuk elérő és hajdani “gnosztikus” világszemlélet is bizonyítja ezt, mert a gnosztikusok megőrizték a Jézus Urunktól eredő “Miatyánkot”, mely így kezdődik:
“Miatyánk és Anyánk! – Te, ki túl rajtunk és bennünk vagy, szenteltessék meg a Te szent neved a kétszeri hármasságban.”
A sumer kétszeri hármasság jelképének értelme és jelentéstartalma Jézus Urunk minden mondását teljesen érthetővé teszi, és az eddig félremagyarázott kijelentéseit logikusan megmagyarázza. (Úr-Nammu Kr. e. 2100 körül uralkodott, és mészkőből faragott “kőtábláját” a következő oldalon láthatja az olvasó.
Keresve kutatom nagy titkaidat -
pedigjól tudom, kis ember vagyok.
Egyetlen kincsem csak az, mit adtál …
s ami mindig a szememben ragyog.
A Hit, a Lélek
amit mi – [oldi kontárok -
csak eltemetünk,
de értékelni, Hozzád emelni
nincs elég erőnk, se elég betűnk.
Magyarok Istene!
Te csak mindig adsz,
s mi mégis mindig tobbet kérünk.
Összetett kézzel várunk, remélünk.
És lassan elfogy a magyar élet,
a sok nap, év mind - mind elmegy.
Csak egy marad itt - mindig, jiró·kké:
A Te Irgalmad, nagy Kegyelmed.
(BADINY)
A Magyar Ősvallás Éve
(Három napból áll az esztendő)
Ha a fenti ábrán az óra járásával egyező irányban haladunk, megkapjuk a naptári év lefolyását meghatározó erőpárokat:
- Gyermek - Boldogasszony (Anya)
- Fiú - Nagyasszony (Nagyboldogasszony)
- Atya - Kisasszony.
Azt hiszem, összetartozásuk logikája világos és nem szorul magyarázatra. Az Erőpárok időszakai nem teljesen egyeznek. Ez abból következik, hogy a Szeplőtelen Fogantatás a Gyermek születése előtt történik. Az időszakokat népmeséink logikája szerint napoknak, a Magyarok Istene napjainak nevezzük.
A Magyarok Jó Istene
felé vezető utat mutatjuk, és tanítjuk azt is, hogy miképpen látták az Ő Hatalmasságát őseink - a hitvilágukban. Azért tesszük ezt, mert a judai-kereszténységben hiányzik az Isteni Nő-elvűség, amit a magyar népi hiedelem olyan titokzatosan, de erős hittel- a mai napig megőrzött. A kereszténységben - talán éppen az Isteni Nő-elvűség hiánya - okozza azt a tényt, hogy aSZERETET - amit] ézus “ÚJ TÖRVÉNYNEK” nevezett – sokszor még a családon belül sem érvényesül úgy, amint annak lennie kellene. Pedig a sok judai-keresztény felekezetbe szétverődött magyarság ismeri János Evangéliumát, ahol is a 13. rész 34. verse szerint Jézus Urunk így mondta:
“Új parancsolatot adok nektek, hogy egymást szeressétek, amint én szerettelele titeket, úgy szeressétek ti is egymást. ” (Az eredeti görög szövegben nem “parancsolat” van írva, hanem “törvény”.)
Arra a “magyar-keresztényre” pedig, aki így- szeretet nélkül él, az Isten Nagy Törvényének ítélete hull, hisz ezt is megmondta a vérünkkel testet öltött Isten-Fiú így: ” .. .mindaz, aki haragszik az ő atyafiára ok nélkül- méltó az ítéletre”.. (MÁTÉ 5, 22.)
A “magyarokra” , akik nemzeti öntudat nélkül élnek, és így “ok nélkül” haragusznak azokra az atyafiaikra, akik a nemzettestvéri szeretet gyakorlását, egymás megbecsülését kérik, és az ősök tiszteletét hirdetik, bizony csak érvényessé válik ez az “ítélet”. Mert Istentől nyert kötelességünk a “világosság” terjesztése. Az “igazság” tanítása és hirdetése, hiszen ez a népnevünkben is parancsként ott van. MAH-GAR … MAGYAR … az ősi nyelven: a“TUDÁS NÉPE”.
Jézus Urunk mondta így: “Ti vagytok a világ világossága. Nem rejthetik el a hegyen épült várost. Ti vagytok aföldnek savai, ha pedig a só megízetlenül, mivel sózzák meg….? Nem jó ezután semmire, hanemhogy kidobják és eltapossák az emberek”. (Máté, 5,13-14.)
Legyünk igazságosak … Nem “eltaposódik” minden “megízetlenült” magyar ebben a nagy világban?
Olvasóink között igen sokan vannak, akik elmélyednek az Istenre való gondolásban. Vannak, akik “magyari hiedelem” szerint élnek és olyanok is, akik más, keleti magyarázatok szerint haladnak. De minden igaz út Istenhez vezet, mert minden igaz ösvény az övé. Egyik olvasónk az alábbi gondolatokkal köszöntött minket:
“Az Isten utáni kutatás a szeretet korlátlan adományozásából és azokból a velejáró bámulatos felfedezésekből áll, melyek révén új és bőségesebb szeretetet lehet adományozni.
* * *
Mivel az Isten bennetek lakozik, már át is hidalta a véges és végtelen közötti hézagot.
* * *
Minél jobban megközelíti az ember az Istent a szeretet által, annál nagyobb annak az embernek a valósága.
* * *
Az emberi tiszta gondolat az, ami az Isten felé vezérel titeket. “
A Boldogasszony
Írtunk már sokat a MAGYAROK ISTENÉRŐL. Arról a népi hiedelemről, amelyikben elődeink benne hitték a “női, Isteni Teremtő Erő” hatalmasságát és azt – megszemélyesítve – NAGYBOLDOGASSZONYNAK hívták. Minden teremtett ember Égi Édesanyjának hitték, akit az Atyaistentől elválasztani nem lehet.
Ennek az ősi hitnek aztán igazán nem volt nehéz elfogadni Jézusnak, mint a földre jött FÉNY FIÚNAK édesanyját – Máriát a Nagyboldogasszony leányaként, aki szeplőtelenül fogantatva, Szűzként viselte szíve alatt az “égi küldöttet”, hogy az “emberként” szülessen a Földre szabott Törvény szerint.
Mária – Jézus Édesanyja – tehát ZI-DE-ES lánya a Nagyboldogasszonynak, akit a régiek a FÉNY SZÜZÉNEK ismertek. Zi-de-es … a káldeusok nyelvén van.Jelentése: “beavatott, felkent”. De a néphit így nevezi az édesanyát is – amikor azt mondja: “a zides“.
El kell fogadnunk a népi hiedelem ezen hagyományát, mely megmaradt az elnevezésben, hiszen minden édesanya, aki életet szül e világra, “beavatottja” lesz az Isten örök, nagy Titkának, amellyel a Teremtés Rendjét és Törvényét megszabta.
Csakis ez a “felkentség vagy beavatottság” adhat az édesanyáknak oly hatalmas erőt, melyről így nyilatkoznak a látók, a költők:
“Minden erőnél erősebb erő:az anyai Szeretet. Emberi testbe iiltiiziitt NAPFÉNY. Isten szívéből leszállott szent láng, haláltól nem félő erős gyöngeség.”(Gárdonyi Géza Az Egri Csillagokban írja így.)
Amikor tehát a NAGYBOLDOGASSZONYRÓL, Magyarország Oltalmazójáról beszélünk – a MAGYAROK ISTENÉBEN élő FÉNY SZÜZÉRE gondolunk, akinek földi leánya – Mária – feladata volt világra hozni a FÉNY FIÁT, Jézust. Szeressük hát nagyon Máriát is, aki földi hivatása után megboldogultan visszatért a Nagyboldogasszony kebelébe!
Higgyünk abban is, hogy a Teremtés Rendjének Titka ma is küld kiválasztottakat és “hivatottakat” . A népi hiedelem ezeket a születésük szerint ismerte fel. Így a tavaszi napfordulókor született leánykákat Boldogasszony Lányának mondták, és a téli napfordulókor született fiúk – a Fény Fiaiként – Táltosok hitében voltak.
Ezek voltak a “született” és nem “lett” Táltosok. Éppen úgy, mint pl. a “hetediknek” született fiúgyermek is Táltos volt.
Aztán ezeknek a Táltosoknak és Boldogasszony Lányainak – mint született hivatottaknak – valóban az volt a hivatásuk, hogy a Magyarok Istenét szolgálják úgy, hogy a Benne képzelt Férfi- és Nő-elvűség Szentháromságait és azok kegyes közelségét megismertessék mindenkivel. Így maradt meg a “térítésig” a hatágú csillaggá összefonódott kétszeri Szentháromság a lelkekben – mint Atya-Fiú-Gyermek és Nagyboldogasszony-Boldogasszony- Kisasszony – a Magyarok Istene Atya és Anyai Gondviselésének megszemélyesítésével.
Ez a “titok” a térítés után is élve maradt. Valóban titokként a regösök és táltosok rendjében, és amikor a kegyetlenség nemcsak az ősi magyar hagyománykincs irtásához fogott, hanem a hosszú idegen uralmak a hagyományok hirdetőit is kínpadra vitték – aranyba, ezüstbe verték a szent jelképeket, hogy megmaradjanak a királyi és egyházi edényeken.
Így találtuk meg pl. az Árpád-ház utolsó ágacskájának, a Tös-I zárdába szenvedésre ítélt Erzsébetnek a kincsesládáján is – a titkos helyre vésett – hatágú csillagokat. Ez a vasláda pedig 1300 körül készült.
A “hatágú” csillag tehát eredetileg nem Dávid-csillaga, hanem a Magyarok Istenének kebelében hitt férfi- és nő-elvűség kétszeri Szentháromságának a titkát rejtő jelkép, amelyet a középkori zsidóság azért tudott kisajátítani, mert a magyarság szent jelképe akkor már az a kereszt volt, amelyre Őt – Jézussal együtt – felfeszítették.
A Magyarok Csillaga
De mégsem nevezhetjük a hatágú csillagot – a magyarok csillagának. Ugyanis ez nincs kapcsolatban az égbolttal, hanem a Magyar Hitnek egy Istent-mutató jelképe. A MAGYAROK CSILLAGA az égen tündököl. Az Ég Könyvébe írt magyari hagyományok egyik hirdetője.
Görög neve CASIOPEIA és a magyar hagyomány ebben a “W” alakú csillagképben az égi Csodaszarvas, a szarvat viselő csodaszarvas ÜNŐ (tehát anyaszarvas) csillagagancsát látta. Ez a hagyomány nagyon mély eredetű és visszaviszi népünket a KUS-imivoltához. UgyanisLANDSEER John (1769-1859) – az angol régészeti csillagászat jeles tudósa – szerint ennek valódi neve: KUSHIOPEIA … és jelentése: A KUSOK KIRÁLYNÉJA.
Érdekes megjegyezni ennél az adatnál azt, hogy a judai-kereszténység, ahol a Kám-KUS-Nimrudi származásból eredők az “átkozottak” és a “SEM-i” származásúak a “kiválasztottak” – amikor a 17. században elvégezte a csillagképek neveinek – egyházi érdekű – átértékelését, ez a KUSHIOPEIA, a Kusok Királynéja – MÁRIA MAGDALÉNÁVAL lett azonosítva. A zsidó csillagászat és a zsidó hagyomány szerint ez a csillagkép BETHSABE-nak Salamon anyjának égi trónja (Bethsabé nem volt zsidó, hanem hitita).
A káldeusok is ismerték és tőlük vették át a babiloniak, ahol a neve: mul LU-LIM(Deimel: Planetarium Babylonicum 248. alatt).
Káldeus neve: USU-SI. Jelentése: a KOS SZEME.
Persze itt most felmerülhet az a kérdés is, hogy ha már a zsidó hagyományban ez a csillagkép “Salamon anyjának égi trónjául” van elismerve, akkor a judai-keresztény egyházi “átértékelés” miért nem Máriának, Jézus anyjának ítélte oda ezt az égi lakóhelyet, és miért éppen Mária Magdalénát érte a megtiszteltetés – a Salamon anyjával való egyenjogúsítással. .. ? Erre választ ad Szentjeromos “Onomasticon” című munkájában, amikor is az északi sarkcsillagot nevezi STELLA MARIS-nak, azaz ,,Mária Csillagának”.
Érdekes itt visszamenni megint a káldeusokhoz, akik a mai északi sarkcsillagot – vagyis a Kis Göncöl rudas csillagát – mul IBILU-É-MAH néven vésték agyagtáblára.
Erről részletesen írok “Az Ister-Gami Oroszlánok Titka” c. könyvemben, és elmondom, hogy ennek magyari értelme “a mindentudó, hatalmas ifjú háza“, és a néphagyományunkban mint “világügyelő” található meg. Miután a káldeusok Én-Lilcsillagaként tisztelték, a “világügyelő” és a földre szállt “legyőzhetetlen Isten” – a Fény Fia – Jézus Urunk között, szinte isteni titokzatosságú kapcsolat érezhető. Ez a misztérium is beletartozik abba a mélységes hiedelembe, mellyel néphagyományunkban kialakult aMagyarok Istenének kettős elvű alakja. A Vallás és a Hit sohasem nélkülözi a misztikát, és azt a hiedelmekben megtaláljuk. Így a Magyar Hitben is ott van.
De a fényesen ragyogó Göncölszekér – misztériummal, vagy anélkül: a magyar néphagyomány tulajdona!
Megtaláltuk Atilla korabeli nyelvünket …
Amikor a Nemzetközi Orientalista Kongresszus 1974. évi és a Sorbonne-on tartott megnyitó ülésén – igen dobogó szívvel- így kezdtem előadásomat: “a holtnak tartott sumer nyelv nem tűnt el, hanem megmaradt a magyar nyelvben”,
a világ minden részéből odasereglett sumerológusok hangosan kinevettek. De a végén minden jóra fordult. Ugyanis az 1012-ből származó Tihanyi Apátság Alapítólevelében lévő “magyar szórványokat” mutattam be nekik, nagy falitáblákra írva. Ezeket a sumer nyelven olvasták el, és a saját nyelvükre fordították a jelentését.
Amikor az “ötödik” szöveget mutattam be, a Tel-Avivból érkezett sumerológusok egyike azt kiáltotta felém: “mit akar maga ezekkel a sumer szövegekkel…?” … “Nagyon köszönöm (mondtam), hogy ezeket maga sumernek ismeri fel, mert én eddig azt hittem, hogy ez magyar” és bemutattam az alapítólevelet,fali nagyságban kinagyítottan. Néma csend lett. A teremtele volt, és a kongresszus elnöke – prof. LABAT– akkor jelent meg, amikor megkezdtem az előadásomat. Mivel csak az én előadásomra jött be és az előttem szóló prof. KRAMER-t nem hallgatta meg, különös kitüntetésnek vettem megjelenését. Az isvolt, mert előadásomat kiskönyvben kinyomatva az asztalra tettem,és ebből prof. Labat 10 példányt vitt el. De nem ez a fontos, hanem az, hogy 5000 év távolában a Kr. u. 1000 körüli “magyar” nyelvet a kongresszus “sumernek” elismerte. De hogyan jutunk el a címben írt Atilla korabeli nyelvünkhöz? Segítenek ebben a nem magyar, hanem “idegen” tudósok és kutatók, és napjainkbadr. Heribert ILLIG német kultúrtörténész tanár, aki “Wer hat an der Uhr gedreht?” című könyvében (Econ Verlag, München 2001) azt bizonyítja, hogy a 7. századtól a 10. Századig terjedő idős zak sohasem létezett … tehát mindaz, amit a történészek írnak – mint “történést” ebben az időszakban, az mind hamisítás.
Könyvének első fejezetében így ír a “hatalmas” Nagy Károlyról: “Der gekriinte Herscher hat niemals gelebt, so wenig wie der kronenede Papst und die versammelten Zeitgenossen “. (Amegkoronázott uralkodó sohasem élt, még kevésbé az őt megkoronázó pápa és összegyűlt kortársai.) Az első fejezet címe is érdekes így:
“A kitalált Károly – a kitalált idő”. Mit jelent ez nekünk?
Azt, hogy a honfoglalásnak nevezett Álmos-Árpádi “hazatérésünk” sem ebben az időszakban volt, hanem korábban. Talán nem pontosan 300 évvel előbb, de kiszámíthatjuk, valószínűsíthetjük akkor, ha alapul vesszük azt a hagyományt, mely Atillától Álmosig “hét” generációt említ. Ez a “hét” generáció kitölti az ILLIG-i 3 évszázadot. Így a Tihanyi Apátság alapítólevelében lévő ősmagyar nyelvünk az előtte lévő hét generáció alatt is ugyanaz volt, és így mondhatjuk, hogy megtaláltuk az Atilla korabeli nyelvünket.
Ezért pedig hálás köszönetet mondunk dr. Heribert ILLIG professzornak, mert az ő segítségével még prof. Grover S. Krantz amerikai antropológus azon állítása is megerősítést nyert, mely szerint Krantz a magyar nyelvet “mezolitikus nyelvnek” ismeri fel, mely “megelőz minden neolitikus bevándorlást” . (Könyve: ,,At európai nyelvek földrajzi kialakulása”. Fordító: IMRE Kálmán.) De dr. Krantz még azt is kimondja, hogy “a magyar nyelv Európa legősibb, helyben maradó, mezolitikus nyelve”. Tekintve, hogy a mai hivatalos álláspont szerint nyelvünk a finnugoroktól származó és az uraliaktól is “összelopkodott” szavakkal rendelkező valami, idézzük dr. Krantz ide vonatkozó megállapítását:
“Általában azt állítják, hogy az uráli magyarok egy bizonyos keleti pontról vándoroltak Kr. u. a 9. században Magyarországra. Ehelyett úgy vélem, hogy sokkal korábbi idôben az összes egyéb uráli nyelvűek terjeszkedtek kifelé Magyarországról. “Tehát pontosan annak ellenkezőjét bizonyítja, mint amit a mai, itthoni történészek tanítanak. Sajnos munkásságukat a Magyar Tudományos Akadémia befolyásolja, mert az általa (vagyis az MTA által) kiadott “tankönyv”: “A magyar nyelv történelmi és etimológiai szótára” szerint nyelvünk szavainak 8,5%-a finnugor, 8%-a török, 14%- a szláv, 32 %-a ismeretlen eredetű és 31 %-a vitatott eredetű.
Összegezve az így kimutatott “összelopkodott” szavakat, azt kell megállapítanunk, hogymagyar nyelvünk 95% a nem a mienk! Ez a “hivatalos” álláspont. Tudjuk jól, hogy az 1848-as szabadságharcunk leverése utáni Habsburg politikai és szellemi terroruralom hivatalosította ezt a finnugor származási elméletet.
Üldözte és börtönbe zárta azokat a tudósainkat, akik szembeszálltak ezzel a hazugsággal, és hivatkoztak a magyar nyelvünket ismerő és beszélő idegen – tehát nem magyar – nyelvtudósok megállapításaira, akik közül legismertebb volt az angol SirJohn BOWRING, aki 1820-ban megjelenő – “The Poetry of Magyars” c. Könyvében így ír nyelvünkről:
,,A magyar nyelv igen messzire megy vissza, igen régi eredetű. Egész sajátos módon fejlődö·tt, és szerkezete olyan időkre nyúlik vissza, amikor a legtöbb most élő európai nyelv még nem létezett. Önmagában következetesen és szilárdan fejlődött nyelv, amelyben logika van, sőt matézis is, az erő a hangzók hajlékonyságával és alakíthatóságával … A magyar nyelv egyetlen darabból álló terméskő, amelyen az idők viharai karcolást sem ejtettek. Nem az idők változásától függő naptár. Nem szorul senkire, nem kölcsönöz, nem trafikál, nem ad és nem vesz senkitől. Ez a nyelv a nemzeti önállóságnak, a szellemi függetlenségnek legrégibb és legfényesebb emléke. ”
Most azt kérdezem: “van-e a világon még egy másik nyelv, mely ilyen tulajdonságokkal rendelkezik? Ugye NINCS, hiszen sok szakember még az indiai szanszkrit nyelvet is az ősi magyarból eredezteti. De ez az ősi magyar nyelvünk nem azonos ,a mai beszédünkkel, a mai nyelvünkkel. (Mondhatjuk úgy is, hogy a mai “elrontott” magyar nyelvünkkel.) Ezért kell nagyon örülnünk annak, hogy a Tihanyi Apátság Alapítólevelében megtalált “magyar szórványok”,tehát a latin szöveg közé beékelt magyar kifejezések, melyeket az alapítólevelet író idegen papok nem tudtak latinul kifejezni – éppen Sir Bowring jellemzése következtében – képezik és őrzik ősi magyar nyelvünk írott emlékét, bizonyítékát.
Nyugodtan nevezhetjük tehát ATILLA nyelvének, melyet nem papírra, hanem rovásbotokra, rovásírással véstek hun-magyar őseink.
Géza (Gecső) fejedelem uralkodása idején csakis ezt a rovást használta az egész nemzet. A “Szent Istvánnak” nevezett 1. István királyunk idején szivárog be a latin “abc” és az “idegen” honfoglalók tűzre hányják a rovásbotokat. Megszűnik szellemi függetlenségünk és nemzeti-önállóságunk is. Pontosan úgy, amiként Sir Bowring jellemezte nyelvünk hatalmasságát, nyelvünk “rontásával”, rovásunk elpusztításával népünk irtása is megkezdődik.
De most azt kérdezem az olvasótól: tudja-e, milyen volt a mi hatalmas ősnyelvünk? Ismer talán belőle néhány szót vagy kifejezést?
Nem kell messzire menni a keresésben, mert ez a név – A-TILLA - a ma “Mah-GARnak” nevezett (sumír), sokezer éves nyelvünkegyik szava. Nézzük csak a jelentését a DEIMEL és LABAT szótárak alapján.
,,A” (D. 579.) jelentése “VÍZ”, de igében “MEGTARTANI” értelmű.
“TIL” (D. 73/6.) jelentése “ÉLET”. (Asémi-akkád nyelvben “BALATU”, tehát mondhatjuk azt, hogy a mi BALATON-unk az “ÉLET-TAVA”.
“LA” a meghatározás ragja a sumírban. Ez a mai határozott névelő.
“ATILLA” tehát “AZ ÉLET MEGTARTÓjA” – “AZÉLET VIZE” neve szerint, de Ő életében is a hun-magyar élet őrzője, megtartója volt. Nemzettestvéreinek sokaságát csak a “víz” hatalmához lehet hasonlítani, és a bőségben, jólétben való életet is biztosította, és az ehhez szükséges “mindent” valóban nevezhetjük “az élet vizének”.
De ősi nyelvünket megismerhetjük az “egyetlen”, fennmaradt olyan nyelvemlékből, amelyben megtalálhatók az ősi beszéd szórványai.
Ez a Tihanyi Apátság Alapítólevele, mely 1055-ben kelt. Tartalmazza I. ANDRÁS magyar királyunk által alapított Tihanyi, Benedek-rendi Apátság részére adományozott birtokokat és azok határait. Ősi nyelvünket a latin szöveg közé beékelt magyar nyelvű szórványok tartalmazzák. Vegyük elsőként a nevet: “TlHANY”.
“TICHON” -ként van leírva, és a későbbi -latin nyelvű – okiratokban Tikhon, Tikoniensis, Tichoniensis. Ennek a névnek az ősalakja:
TI-KU-UNU
Elemezzük ezt a kifejezést a sumír-mahgar nyelvszabályaiszerint:
“TI” (,,Til”-böl) = “élet”. “KU” = fényes, tiszta, kegyes, szent (Jules Oppert, az“EME-KU” kifejezéssel kapcsolatban utal arra, hogy a “KU” imádást is jelent és “szent” értelemmel kell átvenni. Tehát “EME-KU” = “szent nyelv”. “UNU” = “ház” (de lehet “templom” is).
TI-KU-UNU jelentése a “Szent (kegyes) Élet Háza” (temploma).
Tihany ősi elnevezésének ismertetése után nézzünk meg néhány szórványt:
HULUOODI ZAKADAT.
Ennek eredeti alakja így van írva:
HUL-LU-HU-DD-I ZA-KAD-DA-ATU.
Elemezve:HUL (vagy HAL) = “pusztulás”. HUL-LAL = “halál” és “hulla”. UD (AD) jelentése “őrző”, de lehet “atya” is. A szóvégi ,,I”, mint ma is “övé”. Az első rész tehát a“HALÁL ŐRE” jelentésű.
A második részben: ZA = “kő”. KAD-DA = “kettő”, ATU nem más, mint UD változata, vagyis “őrző”. Tehát ZA-KADDA- ATU jelentése: “határkő” – két őrző köve, vagyis a birtokokat elválasztó “két határkő” megnevezése.
MUNARU KEREKU és MUNARU BUKU
Mindkét megjelölés egy apátsági birtokra vonatkozik, de MU = mag, NA = kő és ARA-U = őrlő. Összetéve a jelentéseket, tehát adódik a “magot őrlő kő”, vagyis a “MALOM“. “MÓ- NÁR” népiesen “malomgazdát” jelent.
PUTU WA EIEZE(et)KNEZ GISNAU
Ennek eredeti alakja így van írva:
PATA-MU-IGI-ZI(et)KI-EN-ES GI-IS-NA-GU
Elemezve: PATA-MU-IGI-ZI azonos a sumír PA-TE-SI, vagyis “papkirály” értelemmel, és így nevezte népünk a “kegyes, igaz uralkodót”. KI-EN-ES jelentése: “Isten gyermeke”. GIIS- NA-GU = “nagy úr”. Miután a “kegyes” értelem is szerepel ebben a kifejezésben, itt arra kell gondolnunk, hogy a Tihanyi Apátság főnökére, apátjára vonatkozik a fenti elnevezés.Megerősíti ezt a lehetőséget a község legrégibb neve: APÁTI, vagyis a “kegyes, nagy úr a Tihanyban székelő APÁT”. Most az a nagy kérdés, hogy ezeket a leírt szövegeket miképpen beszélték?
Lehetséges pl. az, hogy a HULUOODI ZAKADAT a HOLLÓDI SZAKADÉK volt, vagy a MUNARU KEREKU MÓNÁR KERÉK, MALOM volt? De talán még mélyebbre kell hatolnunk a múltba, és itt ATILLA származásának megtalálása hozhatja a megoldást. Nézzük, hogy mit írnak
ATILLA SZÁRMAZÁSÁRÓL
Vegyük sorban a Krónikáinkban található adatokat. Anonymus: “a nagyhíríi ésigen hatalmas Atilla királyról” beszél. A Képes Krónika (1358) szerint: “a Hunok, Médek, Gótok és Dánoknak királya”
A Budai Krónika (1473) szövege a következő: ,,ATILLA Isten kegyelméből Bendegúz fia, aki ENGADI-ban született, a nagy NEMROTH unokája, a magyarok, médek és gótok királya, a födkerekség félelme és Isten ostora”.
Thúróczy Krónikája (1486) szerint: “a Hunok, Médek, Gotok és Dánoknak királya”.
Kézai Krónikája még hozzáteszi, hogy “ETHELE, a viselet módjában és alakjában (öltözködésében) mind maga, mind nemzete a médek módját tartja vala “. Birodalmának hatalmas nagyságát is Kézaimondja el így: ” őseinek első csapata Sicambriától kezdve sorjában amennyiben
egyik kiáltása a másikig elhallhatott – Németország Colonia (Köln) városig szokott vala éjjel-nappal állani, a másik LITVÁ-ig, a harmadik a Don folyó partján, a negyedik JADRA (Zára) dalmácziai városig állomásoz vala, kiknek áradó szavából s világ négy része megtudhatta, mit csinál ETHELE, vagy milyen táborozással foglalkozik.”
Tudjuk, hogy Atillánál járt a bizánczi Priscos rétor, aki így ír:
Atilla a szkíták leghatalmasabb királya, akinek udvarában a szkíta királyoknak egész hada nyüzsgött”.
A Priscos-szal egyidőben Atillánál tartózkodó római követ – Romulosz – így nyilatkozik:“Soha sem Szkítia, sem más országok uralkodói kozül soha senki nem roppantott ilyen rövid idő alatt olyant, amit Atilla művelt, hogy egész Szkítián kívül az óceánszigetén is uralkodik és a rómaiakat adófizetőjévé tette”.
A nyugati történelem szemlélet Szkítiát és Atillát is a magyarokkal azonosítja. Így a XIX. század egyik legnagyobbika – Thierry Amadé – így ír “Heldenbuch Etzels Hofhaltung” c. könyvében:
” Volt Magyarországon egy nagyon híres király, kit ATILÁNAK neveztek. Soha, sehol nem akadt hozzá hasonló. Gazdagságban és nagylelkűségben senki sem ért fel hozzá. Tizenkét koronás király szolgálta. Tizenkét herceg leste parancsait. Harminc gróf, lovagok, nemesek és számtalan fegyveres is. Ez a király annyira igazságos és emberséges volt, hogy párjára találni sem lehet. “
De megindokolja Atillának “Dán királyi” címét is, amint mondja: ,,A szászok nagy népszövetségének területe az Északi-tengerig és Jütlandig nyúlt el és magába foglalta a szintén hun fennhatóság alatt lévő Dániát is”.
De vissza kell térnünk Thuróczy János Krónikájához, mert ő így ír Álmosról. (“A magyarok krónikája” – Magyar Helikon Kiadó, Bp. 1978):
” … Álmos, aki Ügyek fia volt, ez meg Csabáé, ez meg Eteléé, vagyis Atilláé, akiBendegúz fia volt, ez meg Tordáé, ez meg Személyé” (és tovább így sorolja fel a leszármazást): .Ete, Opos, Kadicsa, Berend, Szultán, Bulcsú, Balog, Zombor, Zámor, Lél, Levente, Kölcse, Ombóde, Miska, Mike, Beszter, Budli, Csanád, Bökény, Bondofard, Keve, Keled, Dáma, Bor, Hunor, Nimród, Kus, Khám, Noé.
Aztán Álmos nemzette Árpádot, Árpád nemzette Zoltánt, Zoltán pedig Taksonyt.” A biblikus NOÉ az “ősapa”, de Thuróczy idejében a bibliai teremtéstörténet volt az elfogadott. Valamit csak megtudunk tőle Atillára vonatkozóan, és szerinte Álmos Atilla ükunokája volt. Tehát még közelebb kerül nyelvemlékünk nyelve az Atilla idejében beszélt magyar nyelvünkhöz.
Bemutatom itt SzentGenovéva képét. A “keresztények”szentje, aki – az egyházi leírás szerint 423-ban született Párizs környékén.
Birkapásztor volt. Azért “szent”, mert (így írja az egyházi tanítás) “amikor Atilla Párist körül zárta ő szökött be a városba, sok élelmiszert vitt, és ezzel mentette meg alakosságot az éhhaláltól”. A római egyház “Atilla – ellenes propagandája” ez. Ugyanis Párizs ebben az időben még nem létezett. Bizonyítékként fogadjuk el dr. Rudnay Egyed írását – “A nyugati kultúráról”.’ Atillánkhoz kapcsolódó történelmünket nem lehet “európai ízűvé” változtatni. Meg kell maradnunk a kaukázusi térségben, hiszen aBudai Krónika határozottan állítja, hogy “Atilla ENGADI-ban született”. A biblikusok mindenáron a Holt-tenger mellett szeretnék megtalálni Engadit, de ez lehetetlen, mert a sumírnak nevezett”mah-gar” nyelven EN-GA-DI jelentése: a“TÖRVÉNYHÁZÁNAK- URA” (birtokosa) és EDESSA-nak volt a megkülönböztető jelzője. (Talán hasonlóan ahhoz, ha így mondjukma: BUDAPEST székesfőváros.) A “törvény-ház” kifejezés alattvalami olyasmit kell érteni, mint az “országház” vagy “királyipalota”, “királyi vár”. Hát ilyen helyen született a mi Atillánk. De talán az édesanyja, a “királynő” és “királyné” származhatott az Edessa-i ADIABANI királyi házból, éppen úgy, mint] Jézus Urunk Édesanyja. Ez a származástudat azonban kétirányú volt. Legjobban Atillában élt, és ez ad magyarázatot cselekedeteire, szerénységére, egyszerűségére, igazságosságára és Istenes voltára.
Atilla tehát tudta azt, hogy ő Jézus-házi király, vagyis Jézus Urunk Édesanyja családjának, az ADIABANI királyi háznak a leszármazottja.
A “szocialista” felfogást valló történészek azért akarják mindenáron Ázsiából, a kínai fal mellől származtatni a Kárpát-medence hunjait, mert Atillának Engadiban való születésével és nagykirályi voltával politikailag és vallásilag is folytatódik a ,Jézusikirályeszme”. Azt is figyelembe kell venni, hogy Jézus Urunk születésekorEngadi-Edessa város és állam római fennhatóság alá tartozott, és így az ottani királyi család uralkodását a rómaiak nem háborgatták, nem ellenezték, hiszen a hunok segítsége nélkül nem győzhették volna le a gótokat. ULDIN (383-410) támogatja nagy sereggel a rómaiakat a gótok ellen.
Az ő uralkodása alatt szakad le Rómától és önállósítja magát a Bizánci császárság 395-ben és keresi a kárpát-medencei hunok szövetségét. Így ha ENGADI-EDESSA Bizánc “felügyeletébe” tartozott, az ottani ADIABANI királyság még nagyobb függetlenséget élvezett, és Atilla ebben az időben született 390-400 körül. Atilla az évezredes, hatalmas HUN BIRODALOM létezésének “félidejében” született, felfokozta a legmagasabbra a hun hagyomány erejét, és visszaállította a Hun Birodalomnak a régi határait – a Sárga tengertől az Atlanti óceánig.Itt az ideje, hogy emlékezzünk HUNORSZÁG “keleti”részére is. Ezért közlök “két térképet”, melyet köszönettel átvettem SZÁSZ Béla munkájából’. Egyiken Hunország “keleti” fele és a másikon az “Ázsiai Hun Országok” láthatók még Kr. u. 150 körüli években.
De van bizonyítékunk arra is, hogy a Sárga folyó mellett- ORDOS-on – is hunok éltek már a Kr. e.-i 2000 évben. Ezt részletesen leírtam egyik könyvemben,
Jó 30 évvel ezelöttarról irtak az újságok, hogy egy magyarul beszélô francia szerzetes Kínában, a sárga folyó melletti ORDOS területénmagyrul beszélô népet talált.Engem hatalmába keritett ez a hír, és elhatároztam, hogy elmegyek ORDOS-ba.
Buenos Airesben a Jezsuita Egyetemen a KELETI INTÉZET igazgatója voltam, és így kapcsolatom volt az ottani “Kínai Nagykövetséghez” és ezen belül a “kultúrtitkárhoz”, aki kiválóan beszélt spanyolul.
Ez a titkár jól ismerte “magyar” származásomat, és egy bizalmas “barátságféleség” alakult ki közöttünk. Elmondtam neki szándékomat Ordos meglátogatására vonatkozóan és azt is, hogy azért akarok oda menni, mert az ottani nép magyarul beszél.Négyszemközt voltunk és így válaszolt: Ordoson már nem fog találni magyarul beszélőket, mert ezek Mao-Ce-tung-ellenesek voltak és Mao kiirtotta őket. Peking környékéről telepített oda jó kínaiakat.
De időrendben hozzánk közelebb is megtaláljuk ezt – ahogyan én mindig nevezem –“Szent Sólymot”, mert a Pártus Birodalom királyai szentelték meg azzal, hogy királyi koronájukra tették.
Bemutatom itt a Pártus Birodalomhoz tartozó Adiahani királyság uralkodóját.
Neve: SANATURK és Kr. u. 91-109 években uralkodott. Királyságának fővárosa:“ENGADI-EDESSA”.
Ez az adat már Atillához visz minket. Ő láthatta a pártusok “Hatra” városának a templomában azt az ősi “Szentháromság” szobrot, amit egyik könyvem közöl”. Atilla tehát ennek a Szentháromságnak a hitében született, ebben élt, és azért küzdött, hogy ez a Szentháromság megmaradjon a lelkekben a Szentlélek erejeként.
Mint az ADIABANI királyi család tagja hitt a küldetésében – és származástudata erőt adott neki a máig is csodált Hun Birodalom vezetésére – politikai síkon – és a Jézus-hit erősítésére, az IGAZSÁG szolgálatában, Jézus Egyházának megmaradási reménységével.
A származástudat másik ereje pedig a hun nép lelkében élt. Abban a néplélekben, amelyik Atillában valóban a jézusi utódot látta. A “gyógyító” utódot – a “korbácsos” ISTEN OSTORÁT. Ezért nevezhetjük Atillát az ,,ATYA-ANYA-FIÚ” Szentháromság védelmezőjének is.
A “Szent Sólyom” hiedelme alakul át EMESE ősanyánkkal a TURUL monda lelkiségévé. De Atilla nagyságát, egyéniségét, hitvilágát és szándékait csak akkor ismerhetjük meg, ha teljesen felderítjük a római, bizánci és a kárpát-medencei – Atilla korabeli – történelmi eseményeket. Ez az időszak ugyanis azonos a kereszténységünk kialakulásának idejével. Nagy Konstantin a IV. Század első felében lesz a konstantinápolyi (bizánci) “istencsászár” és a “züllött- Róma” küzd a hatalomért. Száz esztendő sem telik el ésAtillának már vazallusa, adófizetője mind a kettő, az Isten- Anya nélküli “hiányos kereszténységben”.
Atilla hitvilágában pedig a “teljes Szentháromság” eszméje uralkodik. Tehát nem kíméli a “hitetleneket”. Tisztán látja, hogy a jézusi szeretettörvényt felváltotta Saul rabbi ideológiáján felépült önsanyargatást, aszkézist követelő és tanító, politikai hatalomra törő “egyház”. Ezért törli el a föld színéről a kolostorokat, ezért segíti az “egyház” megtisztításáért küzdő AETIUS római herceget hatalmas hun sereggel. Békeadót pedig azért követelt, mert bölcs volt. Tudta jól, hogy pénz nélkül Róma ésBizánc nem lesz képes a saját egyházát politikai hatalomra emelni. Korának leghatalmasabb uralkodója volt, de a pompa és gazdagság teljében is jézusi egyszerűséggel élt. A hozzá folyamodókat kegyesen segítette. A görög Priszkhoz Rhetor így írt róla:
“Atilla nem volt »barbár«. Nem hivalkodott pompájával. Bármelyik alattvalója díszesebben volt öltözve, mint a nagykirály. Atilla egészen egyszerű ruhát viselt, és ez a ruha csak a tisztaságával tűnt ki. Vendégei elé arany tálakat, arany és ezüst serlegeket adatott, gazdag, változatos ételekkel és italokkal. Ő maga viszont csak fatányérból evett és fakupából ivott. “
Atilla hagyományismeretét és hagyománytiszteletét bizonyítják a róla szóló régi írások. Tehát a “Szent Sólyom” – mint hitvilági tartalom – nála is megtalálható, hiszen címere a“TURUL” volt, amit zászlóin is viselt. De most azt is kérdezhetjük, hogy látta-eAtilla Ordosban a hun királyi koronát? Ha látta, akkor miért nem vette birtokba? Valószínűnek tartom, hogy Atilla korában Ordoson is uralkodott egy hun kiskirály, akit Atilla is tiszteletben tartott, mert ott is lehetett egy nagyon régi hun királyi dinasztia, mely elismerte Atilla “nagykirályt” . Így kellett ennek lenni, hiszen a kínai zarándok SUNG- YUN – így ír a hunokról (Kr. u. 519-ben):
“A világ négy égttijáig, egészen Khotan-ig terjeszkedik el a világ leghatalmasabb népe, ahunok“.5
De CALANUS is hasonlóan ír a hunokról. Itt tudni kell azt,hogy CALANUS egy hatalmas munkában foglalkozik a hunokkal ,,ATILLA” c. könyvében. Calanus Pécs püspöke volt Kr. u. 1188-1218 években. Könyvét “hét” kéziratban őrzik. A sárospataki ev.-ref. főiskola könyvtárában is őriznek egy “Atilla-Kódexet”, melynek címe: .Leonardus Aretinus in vitam et mortem Attilaeregis Ungarie”.
Én a British Museum egyik kézirat-gyűjteményében találtam egy 1469-ben másolt Atilla-kéziratra, és ennek az első lapjára írt “bevezető fejezetet” mutatom be a következő oldalon eredeti nagyságában:” A latin szöveg magyar fordítása a hun-magyar azonosság bizonyítéka:
“Kezdődik Juvencus Celius Calanus Dalmatának torténete Athiláról, a Hunoknak királyáról. A Hunok, akik Avarok is, most pedig Ungárok, a mint a történészek többnyire mondják, Meotisznak, a Schyták tavának legvégin, a jeges Tanaisz meg a Masszagéták kegyetlen népei között laktak. Ezek a macedoni Fülöp (fiának), Sándornak, aki őket a legmeredekebb hegyek közé zárta, halála után igen gyors lovaikra ráülve s a Kaukáz hegy mogül elôrtörve, az Etiópokat meg Arabokat s az egész Keletet leigázták. Aztán belépve a helyekre, ahol ma laknak, eleinte Hunnoknak, azután egyik királyukról Avaroknak hivattak. Végre mindkét elnevezésből vett néven Ungároknak neveztettek, s az így adott nevük megmaradt egészen a mai napig. “
A “PÁRTUS BIRODALOM” (Kr. e. 250-Kr. u. 326) Jézus Urunk születésének az idejében volt a leghatalmasabb. Egyetlen ellensége a Római Birodalomnak és kétszer verte meg a római légiókat. (Harán és Jaffa.) Samária és Galilea is hozzátartozott Jézus születésének idejében, és ezt a hatalmas Pártus Birodalmat a HUN nép alapítja. A régi írók a Kárpát-medence-Káspi-Aral térség és Mezopotámiának nevezett (mai Irak) és a Pártus Birodalom területén élő népet szkíta néven ismerik és említik, és hitvilágukat “szkítizmusnak”nevezik.
Így Jézus Urunkat is “arámi szkíta” származásúnak vélik. A “szkítizmus” tehát faji származást és hitvilági tartalmat (vallást) jelöl. Mondhatjuk úgy, hogy Jézus Urunktól kezdve az utána következő és évszázados vitákig is. Jó példa erre azalexandriai zsinat, ahol HIERONIMUS, a júdeai Bethlehem püspöke és EPHIPHANIUS ciprusi püspök (Kr. u. 399) “eretnekségnek” bélyegzik és kiátkozzák a szkítizmust – mint a minden zsidógyökértől mentes Jézusban való hitet – a “szkíta néppel” együtt.
Ezt a zsinatot azért szervezték, mert a Római Birodalom Kr. u. 395-ben ketté szakadt. Anyugati rész – Róma központtal- már elfogadja a Saul-Páli, zsidógyökerű kereszténységet, de a keleti – Bizánc – még nem. Itt Nestor patriárka küzd a zsidósítás ellen haláláig (Kr. u. 440.). Hatalmasak a viták! De ezek a vitatkozások valójában a hunok által jutnak eredményre, ATILLA hatalmával. Ugyanis Atilla hun birodalmának politikai, katonai és gazdasági felsőbbrendűsége következtében Róma szinte vazallusi helyzetbe került.
Ugyanis éppen a legnagyobb viták idején mutatta meg ATILLÁNK a jézusi szkíta lelkület és hitvilág igazi valóságát. A római hagyomány így emlékezik róla – amikor Rómát meglátogatta
- egy érdekes történeti leírásban:
“Mikor a római pápa Atilla előtt állt kíséretével, egy római költő ugrott Atilla elé és szavalatában Atillát Istennek nevezte. Atilla bilincsbe verette a költőt, máglyát rakatott és az összekötözoött költőt arra dobatta, mondva:
»máglyát érdemel az, aki Istennek nevez egy embert«, Mielőtt a máglya tüze elérte volna a költőt, levetette a máglyáról őt és csak a leírt költeményét égette el.”
Ilyen volt Atilla!
Forrás: http://www.magyarmegmaradasert.hu/szerzok/badiny-jos-ferenc/item/1704-j%C3%A9zushit%C5%B1-atilla
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges
