Enlil: messze magasztos, amit ő mond, szava fénylő,
az ő szájának igéje másíthatatlan, örökre sorsot szabó,
ha szemét felemeli, az ellenség megremeg.
 
Fénysugara felemelkedik, a hegység mélyét fürkészi,
Enlil atya ott ül fénylő emelvényén,
 magasztos emelvényén ott ül mindenhatóságában,
ő Nunamnir: az ő uralma, fejedelemsége tökéletes.
 
A föld istenei önként borultak le előtte,
az Anunnák mindannyian hozzá siettek,
parancs-szavára híven odaseregeltek.
 
Az úr, a nagyhatalmú, az égen, földön kimagasló,
 az ítélkezést ismerő, ki nagy a tudásban,
ég, föld köldökén tartja lakását, a bölcsességtől duzzadó,
fejedelmi ragyogást ad a Ki'urnak, a nagy földnek:
Nippurban, mely ég, föld magasztos Vezérkosa, ott tartja lakását.
 
A város: homlokzata rettentő ragyogással riaszt,
hatalmas isten sem támadhat kívülről ellene,
mint a tábor zúgása, úgy zúg benne az útmutatást keresők szava.
A város: hurok a lázadó földnek,
 vermet, hálót vet neki;
aki ott nagy hangon beszél, nem ér meg nagy kort,
nem tűrik ott, hogy hamis szó hangozzék el a perben,
vádaskodás, görbe rágalom,
támadó szó, viszály, méltánytalanság,
törvénytelenség, erőszak, elnyomás,
szemforgatás, önkény, álnok hangú beszéd,
szószegés és hatalmaskodás,
mind e sötét dolog nem jut be oda;
hatalmas háló Nippur karja,
keselyű vijjog rajta riasztón,
karma elől a gonosz -
 nem menekülhet a rossz.
 
A jogrend Nippur adománya,
igazsága, törvénye örökre érvényes;
rakpartján fehér ruhában szoktak megjelenni;
ott az idősebb testvér ifjabb testvérét arra neveli,
 hogy emberré váljék,
hogy atyja szavát tisztelje, becsüléssel viszonozza,
hogy a gyermek hálát érezzen atyja iránt, akinek adatott,
 az öregséget így érheti meg.
 
A városban, Enlil fénylő településén,
Nippurban, az atya, a Nagy Hegy szeretett szentélyében
ő a bőség emelvényét, az Ekurt, e ragyogó házat,
 a porból felmagasította,
mint magasba törő hegyet, e tiszta földön megnövesztette,
fejedelme, a Nagy Hegy, Enlil atya
itt, az Ekurban, magasztos szentélyében,
 itt, emelvényén tartja lakását.
 
A Ház: „erő"-it isten sem döntheti meg,
tiszta szertartásai, akár a föld, nem múlnak el,
„erő"-i az Abzu „erő"-i, ember nem láthat beléjük.
Belseje széles tenger, láthatára ismeretlen.
A Házban, hol a jelvények állnak,
 hol a jelvények csillognak,
királya az örök „erő"-ket tökéletessé tette.
A Ház szavai hirdetendők,
hívása ima hangja,
szava kedvező jósjel, szerencsés sorsot vető,
szertartásrendje becsben áll.
 
Ünnepeit a bőség tölti el,
 vaj, tej loccsantása,
előírásainak méltósága fenséges,
az ünnepen a felragyogó Nap magasztos aratást hoz
 napról napra.
Enlil Háza: a bőség hegye,
elfogadja az áldozatot,
 a kihágást elutasítja.
 
A Házban ura a Házzal együtt növekszik,
kútja a gyógyító kézben tökéletes;
az Abzu kezelő-papjait e szertartások alakítják,
imádkozói a fénylő imában tökéletesek.
Magasztos szántóvetője, az Ország igaz pásztora,
jó napon, a hűségre született;
ő, a szántóvető, tökéletes a téres földeken,
ő gondoskodik a nagy áldozatokról.
Fegyveresek a ragyogó Ekurba nem léphetnek.
 
Ó, Enlil, midőn e fénylő települést a földre állítottad,
Nippur városát önként építetted,
a Ki'ur Hegyét, szűzi földed, az édesvizűt,
a négy világtáj központjában,
 ég, föld köldökén alapítottad:
talaja az Ország élete, minden országok élete,
fala vörösarany, alapzata lazúrkő,
mint a bölény, csillogó szarvát Sumerben magasra emeli,
minden országok fejet hajtanak neki,
nagy ünnepein a nép bőségben múlatja ott a napját.
 
Ó, Enlil, a fénylő Uras bájjal töltött téged,
Abzu a fénylő emelvény nagyságára alkotott téged;
a Mély Hegy, a fénylő Homály: itt rettegnek téged,
az Ekur, a ragyogó Ház, lakóhelyed: itt félnek téged;
rettentő sugárzása az égre lobban,
árnyéka minden országokra rávetül,
csúcsa a távoli ég mélyébe nyúlik.
Az uralkodók, a vezérek
fénylő áldozatot mutatnak be,
ima szavával könyörögnek őhozzá.
 
Ó, Enlil, a pásztornak, kit igaz szemed szemelt ki,
akit te hívtál el, akit az Ország fölé emeltél,
a hegyvidéket                      kezébe,
 a hegyvidéket                   lába alá,
a hegység messzi tájait        lába alá veted.
A mindenség jeges vízként hízó vagyonából
áldozatul súlyos adókat
szállíttatott ő a kincstár mélyére,
a főudvarban áldozatul mutatta be,
/az Ekurba, a ragyogó Házba vitte/.
Ó, Enlil, őneki, a magától sokasodó emberiség pásztorának,
az élőlények terelőjének, oltalmazójának
fejedelmi hatalmát te ragyogtattad fel,
fejére fénylő süveget te illesztettél.
 
Ha a Hegységen Enlil mint talapzaton áll,
ha - mint az Égi ív - az égre feszül,
ha - mint az úszó felhő - kedve szerint halad,
az égen akkor Enlil egymaga az úr,
 a földön akkor Enlil egymaga a Sárkány.
Az Anunnák között ő a legfőbb isten,
a sorsot tetszése szerint szabja meg,
nincs isten, aki szemét nyithatná reá.
Legfőbb követe, a tanácskozáson elnöklő Nuszku,
az Enlil szívében keletkezett szót, igét
jól ismeri őtőle magától, együtt tanácskoznak,
parancsát maradéktalanul teljesedésbe viszi,
fénylő imában, fénylő „erő"-ben emeli hozzá kezét.,
 
Ha a Nagy Hegy, Enlil, nincsen ott,
város nem épül, települést nem alapítanak,
karám nem épül, aklot mellette nem alapítanak,
királyt nem emelnek, főpapot nem avatnak,
jósjel nem jelöl ki látnokot, papnőt,
a sereg élére nem kerül kinevezett parancsnok,
folyóban a ponty-ár taraja nem csap magasra,
a tenger felől érkező [dagály] rendellenes,
 feje nem jut el messzire,
a tenger nem termi meg önként nehéz adóját,
az óceán halai nádasaikban ikrát nem vetnek,
az ég madarai a téres földön fészket nem raknak,
a súlyos esőfelhők az égen torkukat nem nyitják meg,
a mezőkön sarjú árpa a szántásban nem növekszik,
a réten büszkesége, a fű, növény nem virul,
kertekben a hegyek széleslombú fái gyümölcsöt nem emelnek.
 
Ha a Nagy Hegy, Enlil, nincsen ott,
a Rágcsálót nem pusztíthatják, agyon nem verhetik,
tehén a karám házában borját nem elli meg,
vemhes juh az aklában bárányt nem ellik,
az emberiség, az önmagában számos,
 hálókamrájában magot nem vet,
a jószág, a négylábú állatok, utódot nem nemzenek,
 hím a nőstényt nem hágja meg.
 
Ó, Enlil, mívességed tökélye áhítatos csendre késztet,
elméd összekuszálódott fonal,
 mit nem lehet kisimítani,
egymásba fonódott fonal,
 mit nem lehet szétfejteni:
istenségedre kell bízni magunk.
Te töprengsz, te találsz megoldást,
 önmagad ura vagy,
tetteid ki ismerhetné?
„Erő"-idhez hasonló „erő"-t más nem ragyogtathat,
nincs isten, aki alakodra szemét nyithatná.
 
Űr, isten, király, Enlil vagy te,
bíró, ég, föld ítélkezője vagy te,
magasztos szavad, mely súlyos, mint az ég,
 félretolni senki sem tudja,
szavad lesik az Anunna istenek.
Szavad az ég oszlopa, alapzata a földnek,
az ég nagy oszlopa,          ki nem dőlő,
a föld szilárd alapzata,     össze nem omló;
az eget érinti, bőség árad,
égből a bőség esőként zuhog le;
a földet érinti, dús termés árad,
földből a dús termés növekszik.
 
Szavad: len, szavad: gabona,
szavad: ponty-ár, az Ország élete,
állatok, hágó jószág,
kéjben lihegnek.
Enlil, jó pásztor vagy,
 ismered útjukat,
[...]
Ninlil anyát, hitvesedet,
 ki ezüsttel ékes ünnepi köntöst visel,
az igaz asszonyt, őt vetted el,
 őt, kire szemed emelted;
ő a dúsgyönyörű úrnő, ki az Ekur vágyát nagyon tudja,
ki tanácsot ad, a tökéletes szavú,
ki ismeri a szót, kinek édes víz a beszéde:
a fénylő emelvényen, a tiszta emelvényen együtt ül veled,
tanácskozik veled, beszélget veled,
Napkeleten a sorsot ő szabja meg veled;
ő, Ninlil, az ég, föld úrnője, minden országok úrnője,
a Nagy Hegy dicsérete kedves neki,
ő a magasztos, kinek szava szilárdan megáll,
szava, parancsa másíthatatlan,
szájának igéje mérték,
szabályai rendbe rögzítnek minden dolgot.
 
Ó, Nagy Hegy, Enlil atya, fenséges a dicséreted!
 
K. G. ford., in: “Fénylő ölednek édes örömében…” A sumer irodalom kistükre (Budapest: Európa Könyvkiadó, 19832), pp. 103–108, no. 15
 

forrás: http://gepeskonyv.btk.elte.hu/adatok/Okor-kelet/Okori.es.keleti.irodalma...