Impresszum

ELNÖK, FŐSZERKESZTŐ:
Gyöngyösi Zsuzsanna
+ 36 30 525 6745
elnok@kame.hu

FŐSZERKESZTŐ-HELYETTES:
Hollósi-Simon István

WEBOLDAL MŰKÖDÉS:
Polonkai Attila


 

Nemzeti Újságírásért Kitüntetés

Kiadványok

Jelenlegi hely

Év végéig minden parlamenti dolgozónak kötelező beoltatnia magát

December 31-ig van ideje beoltatnia magát azoknak, akik eddig nem tették meg.

Kötelező lesz a koronavírus elleni védőoltás beadása a magyar Országyűlésben – derül ki a mai nap folyamán kiküldött hírlevélből, amit az Országgyűlés Hivatalának főigazgatója, Such György küdött ki az érintetteknek - írja az Átlátszó.

A munkáltatóknak még október végén adott lehetőséget a kormány a kötelező oltás elrendelésére, ezek szerint a politikusok is példát fognak mutatni, és a levél szerint 2021. december 31-ig nekik és minden egyéb országgyűlési alkalmazottnak kötelező legalább valamelyik vakcina első dózisával beoltatnia magát, az erről szóló igazolást pedig be is kell mutatni.

A védőoltás felvétele alól csak azok mentesülnek, akik egészségügyi okokból nem kaphatnak, és erről orvosi szakvéleményt is mutatnak.

Ha valaki mégsem oltatja be magát, akkor 2022. január 1-től fizetés nélküli szabadságra küldik őket, ez alatt a teljes körű egészségügyi ellátásra sem lesznek jogosultak a munkavállalók, és ezt távmunkával sem válthatják ki, a helyzet egészen az oltás felvételéig marad így.

„Valamennyi alkalmazott biztonsága, valamint az egészség és élet megóvása érdekében kérem szíves együttműködésüket” – zárja az üzenetet Such.

A döntéssel elvileg a politikusok nagy részének nem lehet sok baja: a kormány és az ellenzék is egyértelműen oltáspárti, a legtöbben a közösségi médiában is buzdítottak a védőoltás felvételére. Egyetlen kérdés a szélsőjobboldali Mi Hazánk, ők ugyanis hol nyíltan, hol kevésbé nyíltan folytatnak oltásszkeptikus kommunikációt, általában a szabadságjogok védelmére hivatkozva. Novemberre demonstrációt is szerveznek a kötelező védőoltások ellen.

mfor.hu
Rovatok: 
Egyéb
X
Drupal theme by pixeljets.com D7 ver.1.1