Impresszum

ELNÖK, FŐSZERKESZTŐ:
Gyöngyösi Zsuzsanna
+ 36 30 525 6745
elnok@kame.hu

FŐSZERKESZTŐ-HELYETTES:
Graholy Zoé

WEBOLDAL MŰKÖDÉS:
Polonkai Attila


 

Nemzeti Újságírásért Kitüntetés

Kiadványok

Jelenlegi hely

Óda, avagy gondolatok versről, versmondásról

    Nem tudom miért, de József Attila Óda című költeményével sajátos viszonyom volt mindig. Kölökkoromtól fogva nagyon nagyra tartottam ezt a művet, anélkül, hogy tudtam volna, miért, sőt különös viszonyom az Ódával abban is szokatlan, hogy akármilyen hosszú is, akármilyen rejtelmes is, akármilyen egyszerűnek és ugyanakkor magasztosnak is tűnik, automatikusan, önkénytelenül is megtanultam, és azóta is mormolom magamban néha legalább egy-egy versszakát, vagy akár az egészet, mint aki önfeledten dudorászik magában, élvezve a csodás szavak zamatát, vagy éppen mondom magamban az egész verset lassan, élvezve ritmust, szavakat, képeket, szinte mint aki rózsafüzért morzsol békés perceiben.

  Különös a viszonyunk egymással, vagyis velem és a költeménnyel. Próbáltam megmagyarázni ezt a szokatlan viszonyt, de nem akkor jöttem rá a nyitjára, amikor először, vagy századszor olvasgattam, hanem amikor rosszul hallottam elmondani ezt a világirofódalmi csodát, méghozzá a döbbenetesen hipnotikus és mesteri Dörner  Györgytől, aki igazán tud verset mondani. Kivéve ezt, ami elárul valami olyasmit is, hogy fogalma sincs az Óda nagyságának egyszerű okáról.
   Ugyanezt a nem tudottságot észleltem tőle is és más nagyszerű versmondóktól a Dunánál című költemény elmondásában.
   Nem gondolnánk, de József Attila a Dunánál soraiban, szó szerint ki is mondja a költeményei nagyságát eláruló „titkot”. Azt mondja ugyanis, hogy „Én úgy vagyok, hogy már százezer éve nézem azt, amit meglátok hirtelen, Egy pillantás és kész az idő egésze, mit százezer ős szemlélget velem”.
  Meglepő, de egy násik nagyszerű versmondónk akkorát bakizik a szavak felfogásbeli értelmében, amekkorát csak lehet, amikor hangját megváltoztatja, szinte mint aki titkot árul el, és bizalmaskodva suttog: „Én úgy vagyok...stb”.
  Majdnem felkiáltottam, amikor a suttogásra váltást hallottam: ne bolondozz, ne suttogd ezt a verssort, mint aki titokba avat be minket, hanem éppenhogy  szinte vállatrántva mondd, hogy én már csak olyan vagyok,, úgy látok rendes esetekben is, hogy...
  Az aki ért a lélektanhoz valamelyest, tudja, hogy mi, egyszerű emberek a háromdimenziós életre vagyunk „legyártva”, és az eszmélésünket is erre idomítja az élet, az iskolák, és minden. Viszont, vannak kivételes egyének, akik vagy megtanulták, vagy éppen úgy születtek, hogy a negyedik dimenzióval is van alkalmi, vagy állandó kapcsolatuk.
   A Dunánál ez az Én úgy vagyok stb sor kimondja, hogy ő már csak úgy van, hogy számára egy pillantás dolga, ha amit meglát hírtelen, azt a négydimenziós keretben is látni tudja, mármint abban a valóságkeretben, amiben ugyanazt már százezer éve személget az ősök hosszú sora.
   Négy D!  Ezen a szinten nincs idő, mint fogalom , vagy más az egész. Gondolom...
   Ezt a látási készséget titokzatoskodva is szóba lehet hozi, de József Attila biztosan vállvonásos hanggal mondta amit mondott, hiszen ő úgy van ezzel, hogy neki ez természetes keret.
   Én mgam nem vagyok 4D-s, ami nélkül jól megvagyok, de azok, akik a 4D-be való átmenetet tanítják, vagy akik maguk is született 4D-s tudasúak, mondják, hogy nem okvetlenül kívánatos képesség ez, hiszen 4G-s állapotban nagyon mások lesznek a dolgok. Diagnosztizáló orvosnak, pszochologusnak hasznára válhat ez a képesség, vagy állapot, hiszen  akár egy gyönyörű állat, vagy személy is a maga nem éppen hétköznapi kinézését mutatja, hanem a biologiai egészet is, belekkel, vesékkel, csontokkal, erekel stb.
   Az Ódából ordít, a 4D-s látás,
   Egyébként roppant művelt barátom csak annyit mondott az Ódára, hogy nagyon szerethette Attila a csajt, hogy elbűvölte annak a beleinek és más szerveinek a látása is.
   Körülbelül ez a pórias meglátás lehet az általános véleménye a népes emberközösségnek, ide értve a legjobb versmondókat is, ezért nem lett általánosan a világ legcsodásabb szerelmi költeménye az Óda, ha tulajdonképpen az is, és ezért nem szavalják az Ódát, csak rettentő ritkán, és akkor sem jól.
  Igaz, az örök anyagot is emliti a vers, ami boldogan halad a belek alagútjain, meg a pisit is, ami mint salak, gazdag életet nyer a buzgó vesék  forró kútjain, hiszen 4G-ben így is látszakan a dolgok, de mindez és több más az ámulatot írja le, az élményt, ahogy még ezen a síkon is, sőt éppen ezen a 4D-s síkon bizonyosodik be, hogy mindaz aki vagy, mindaz ami törtélnik benned az élet csodáját igazolja, azt, hogy végül is a teremtmény tokéletes fenoménje vagy, mert látom, hogy tartalmaidban ott bolyong maga az öntudatlan örökkévalóság.
   Isten dícsérete ez a vers. A Terentés dícsérete, a lét dícsérete, az örök nő dícsérete.
   Nem tudom igazán, hogy verssel van-e dolgunk az Óda esetében, vagy inkább egy IMA ez.
   Érthető, hogy József Attila sajátos látási képessége alaposan meg tud zavarni feketeöves versmondókat is, a kisebbeket pedig elriasztja attól, hogy egyáltalán megpróbálják elmondani pisivel-kakival együtt.
   Mondom, vers ez, miközben IMA.
   Mindenképpen kemény dió versmondók számára, pláne ha 4D-ról nem is hallottak még

Balogh Bertalan

 

 

Rovatok: 
Egyéb
X
Drupal theme by pixeljets.com D7 ver.1.1