Impresszum

ELNÖK, FŐSZERKESZTŐ:
Gyöngyösi Zsuzsanna
+ 36 30 525 6745
elnok@kame.hu

FŐSZERKESZTŐ-HELYETTES:
Hollósi-Simon István

WEBOLDAL MŰKÖDÉS:
Polonkai Attila


 

Nemzeti Újságírásért Kitüntetés

Kiadványok

Jelenlegi hely

Őszi ízek fügéből télire

Mint a legtöbb gyümölcs, a füge is leszakítás után azonnal fogyasztva a legfinomabb. Így mutatja meg igazi valóját: zamatát és rostosságát. A belsejében rejtőzködő fura kis nyalábok ekkor még frissek, szinte roppanósak, húsa pedig szétolvad az ember szájában.

Sajnálatos módon ezt az élményt nem lehet üvegbe zárni, eltenni télire, viszont a fügéből is könnyedén készíthetünk gyümölcs-ínséges napokra akár chutney-t, akár lekvárt.

FÜGE CHUTNEY

Valójában a chutney is lekvár, csak éppen fűszeres, pikáns. A füge szinte már túlburjánzó édességét vissza kell szorítani egy kis lila hagymával, vörösborecettel, no meg az elmaradhatatlan fűszerekkel. Eredményül pedig egy kiváló kísérőt kapunk húsokhoz, sajtokhoz vagy épp a reggeli vajas kalácshoz.

Hozzávalók:

    1 kg friss füge
    1 alma meghámozva, kockára vágva
    2 lila hagyma nagyobb darabokra vágva
    10 dkg mazsola
    4 dl vörösbor-ecet
    néhány szem egész bors és koriandermag
    2 tk. reszelt gyömbér
    2 csipet só
    ½ tk szerecsendió és szegfűszeg
    erős paprika ízlés szerint
    nádcukor/méz ízlés szerint

A megmosott fügék szárát levágjuk, majd felnegyedeljük. A vörösbor-ecetben a cukrot feloldjuk, majd a többi hozzávalót is hozzáadjuk, az egészet felforraljuk. A hőmérsékletet alacsonyabbra véve kb. 45 percig összefőzzük, amíg a lekvár állagot el nem érjük. Ekkor tiszta üvegekbe tesszük, és mehetnek is a szárazdunsztba.

ROZMARINGOS-LEVENDULÁS FÜGE LEKVÁR

Ez lehetne a Balaton-felvidék lekvárja! Minden összetevője megterem ezen a vidéken: füge, levendula, mandula és rozmaring.

Hozzávalók:

    1 kg friss füge
    4-5 ek méz (elhagyható)
    2 kis ág rozmaring
    2 tk. szárított levendula virág
    4 ek aprított mandula

A megmosott és felnegyedelt fügéket és a fűszereket a mézzel alacsony hőmérsékleten összefőzzük, míg sűrű masszát nem kapunk. Ekkor hozzáadjuk a mandula szeleteket, jól elkeverjük, és további 5 percig főzzük. A lekvárt üvegekbe, majd a hűtőbe tesszük. Már ha kibírjuk…

ŐSZI FÜGE SALÁTA

Hozzávalók: vegyes saláta (rukkola, jégsaláta, stb.), 10-12 szem friss füge, 15 dkg (kecske)sajt, 1 fürt kék szőlő, 1 körte, néhány levél bazsalikom, mandula szeletek

Öntethez: 1,5 dl olívaolaj, 1-2 ek balzsamecet, 1 ek méz, 0,5 dl málna (vagy más gyümölcs)ecet, néhány csepp citromlé

Elkészítés: Először jönnek a salátalevelek, a bazsalikom, majd az aprított körte, füge és lemagozott szőlő. Rámorzsoljuk a sajtot, meglocsoljuk a korábban elkészített öntettel, végül megszórjuk a mandula szeletekkel.

KECSKESAJTOS – FÜGÉS CSIRKE

Hozzávalók:  1 csirkemell, 15 dkg kecske sajt, 6 – 8 szem füge

Húspáchoz: 2 dl olívaolaj, 2 ek méz, 2 ek mustár

Elkészítés: A pácban érlelt csirkemell szeleteket serpenyőben elősütjük, majd egy tepsin szépen elrendezzük, mindegyikre sajtot, majd fügeszeleteket teszünk. 5-10 perc alatt összesütjük, és már tálalhatjuk egy könnyed saláta kíséretében.

FÜGEMUSTÁR

Hozzávalók: 40 dkg füge, 25 dkg cukor, 10 dkg mustár, 1 csom 3:1 dzsemfix

Elkészítés: A fügét pürésítem, hozzáadom a mustárt, cukrot (a megadott mennyiségek inkább csak iránymutatóak, kóstolni kell, hogy édesen pikáns legyen). Hozzáadom a dzsemfixet, felforralom, majd max. 5 percig összefőzöm. Mehet a befőttesüvegbe, lezárom, és feje tetejére állítom. Húsokhoz, sajtokhoz remek, de vajas croissant-hoz, húsos haséhoz is fenomenális….

KÉKSAJTTAL TÖLTÖTT FÜGE

Hozzávalók: 6 szem füge, 2,5 dl édes vörös bor, 8 dkg krémsajt, 2 ek nádcukor, 5-6 dkg kék sajt, 1 narancs leve, 2 ek tej, mandula szeletek

Elkészítése: A bort a cukorral és a narancslével egy kis lábasban felforraljuk. Amint forrni kezd, visszavesszük a hőmérsékletet és 15 perc alatt kb. egyharmadára visszaforraljuk. Közben a krémsajtot, a kéksajtot és a tejet jól elkeverjük. A fügék tetejét X alakban bemetszük, de úgy hogy alul még stabilan tartsanak. Mindegyik füge közepébe teszünk a sajtkrémből, majd meglocsoljuk az öntettel.

 

Forrás/Fotók: Vidéki Élet Magazin

videkielet.hu

 

Rovatok: 
Egészség
X
Drupal theme by pixeljets.com D7 ver.1.1