2014 tavaszán emlékezünk a Dózsa-parasztfelkelés ötszázadik évfordulójára. Ritkán adódik alkalom a nemzet életében, hogy félezer-éves történelmi évfordulót ünnepelhet. Ennek okán 2014 csak Dózsa György éve lehet, senki, semmi másé. Legkevésbé a hónapok óta előhirdetett erőltetett és vészjósló „magyar holokauszté”. 
        A magyarok „égő áldozata”, a székely Dózsa György halta a legszörnyűbb tűzhalált. Minden rendszerben nemzeti hősnek kijáró méltó módon megemlékeztek róla. „Szellemét a tűz nem égeté meg”. Tegyünk róla, hogy 2014-ben, s a továbbiakban is így legyen, mert veszély leselkedik rá, mint mindenre, ami magyar. A Dózsa-utód székelyek elkezdték a nagy menetelést Erdélyben; a folytatás nálunk se várasson magára. Szívleljük meg Garay János költőnk örök érvényű intését: 

"Csak törpe nép felejthet ős nagyságot,
Csak elfajult kor hős elődöket."

         Nemzetünknek ma a Dózsa-felkelés azon tanulsága időszerű, hogy a küzdelemben el lehet bukni, de küzdelem nélkül nincs siker. Ám mi nem bukhatunk el, ezért tudnunk kell, hogyan küzdjünk, mire, kikre számíthatunk, merre haladjunk, s egységes nemzetként kell cselekednünk.

        Ennek szellemében közösen, választók, pártok, civil szervezetek a kormánnyal együtt első lépésként érjük el, hogy 2014 a parasztfelkelés győzelmeinek és Dózsa György tűzhalálának éve legyen. Nem lehet jövőre ennél jelentősebb emlékezés. Tűrhetetlen, hogy alig múlt el a megalázkodó túlzásokkal teli Wallenberg-év (a Külügyminisztérium még harmadik országokban is részt vett Wallenberg-rendezvények szervezésében), hónapok óta minden csak a fenyegetően hangzó „magyar holokausztról” szól. Mi nem akarjuk a múltat feledni, ellenkezőleg, Széchenyi Istvánnal együtt valljuk: „A múlt ismerete nélkül nem lehet jövőt építeni”. Ám mások feledtetni akarják velünk a saját múltunkat. Előbb az osztrákok írtak nekünk egy finn-ugor múltat, most meg a zsidó nép történelmének egyetlen, tőlünk idegen mozzanatát akarják belénk plántálni, s arra kényszeríteni bennünket, hogy mások bűneiért hetedíziglen bocsánatot kérjünk és – ami számukra a leglényegesebb – fizessünk nekik. Ezért szeretnék, hogy Dózsa György szelleméről ne beszéljünk, magyar áldozatokról szó ne essen, csak folyton-folyvást a zsidókéról. Nem lesz ennek jó vége. De akármilyen vége lesz, jövőre eldől, kinek mi a fontosabb: a sok kérdőjellel jellemzett, magyarellenes éllel futatott idegen holokauszt nem is igazán kerek évfordulója, vagy a magyar parasztfelkelés és Dózsa György tűzhalálának félévezredes évfordulója. 2014 ebben az értelemben is a választás éve lesz.

     Mi választók nem ülhetünk tehát tétlenül; nemcsak figyelnünk kell, kik a történelemhamisítás rabjai, és kik élik velünk együtt saját történelmünket, s ennek megfelelően szavaznunk, hanem el kell számolnunk saját hazafiúi lelkiismeretünkkel is. Nemzetünk vészterhes helyzete céltudatosabb, sorsfordítóbb tettekre jogosít és kötelez valamennyiünket.

     A küzdelemnek van jövője, a behódolásnak nincs.

(Megjelent a KAPU folyóirat 2013/11-12 sz. mellékleteként)

Sütő Gábor 
(A szerző nyugalmazott nagykövet, közíró.)

forrás: magyarmegmaradasert.hu

Fotó: 

Dózsa György dombormű 

Helye: Szeged, Szent György tér 7.
Tápai Antal alkotása, készült 1957-ben. 
Anyaga: vörösréz lemez, 70x50 cm

Dózsa emlékének megörökítését számos alkalommal kezdeményezték Szegeden. A nagyszabású elképzelésekből végül nem sok valósult meg, mindössze a parasztvezér szerény méretű, de hatásos dekorativitásával figyelmet keltő emléke készült el, a nevét viselő általános iskola kezdeményezésére. Az épület homlokzatán látható.