Szinte már közhely, hogy az amerikai elnökválasztás mindig bohózat. Ez is az. Kivéve, hogy a nagy zaj, amit csap a két jelölt nem csak látványossággal és focimeccs kimenetelét saccolgató izgalmakkal szolgál, hanem ostoba is, rövidlátó is, és méltatlan is egy állam nagyságát és fontosságát illetően.
   A bohózat azzal kezdődött, hogy két népszerűtlen jelöltről van szó, ami eleve azt jelenti, hogy a szavazók tömegei csak pislognak, és nem tudják, voltaképpen melyik alkalmatlanra szavazzanak. Ezen túlmenően, maga a cirkusz „izgalmas” része is olyan dolgok körül zajlik, hogy kinek a szoknyája alá nyúlkált Trump harminc, húsz, vagy tíz évvel ezelőtt, sőt mostanában is, meg akörül,  hogy Clintonné hatalmas munkát adott a Wikileak-nek a hazaárulásról tanúskodó e-mailes ügyek teljes, vagy részleges felgöngyölítésével.
   Az utca embere eleinte izgalmasnak találta a tényfeltárásokat és rágalmazási szócsatákat, de továbbra is tanácstalan, mert a jelölteknek ilyenkor az ország jelenéről és főleg jövőjéről kellene beszélniük, hogy az alkalmasabbnak látszó jelöltet kiválaszthassa. És nem a jövőről van szó. Inkább -hova tovább- Clintonné Yoko Onoval volt „szerelmes” epizódjáról, szoknyákról és bugyikról, a minden hájjal megkent karrier- hazudozó-politikus nőről és az outsider fenegyereknek a velejéig romlott Washington DC politikai felépítménye ellen irányuló eléggé reménytelen küzdelméről.
   Ebben a hangzatos és látványos csatározásban voltaképpen csak Amerika jövőjéről nem esik igazán lényegi szó.
  Mi a lényeg?
   Nos, akárhogyan nézzük,  Amerika bajban van, mint soha korábban.
  Mi a veszély lényege?
   Az, hogy világpénz szerepét tölti be a dollár még ma is, azaz a dollárnak nevezett fedezet nélküli humbug, miközben a BRICS-esek és az Arany Sárkányosok színaranyra alapozott világpénz bedobásán dolgoznak. És be fogják dobni. Nem ma, hanem a közeljövőben, és ez az USA számára a véget jelenti. Teljes összeomlást, amit nem lehet elkerülni a nyomdagépek felpörgetésével és további humbug-dollár nyomásával, mert annyit sem fog érni, amennyi a papír cetli értéke.
   Ez az összeomlás, szakértők szerint, a most megválasztandó elnök „uralkodásának” első éveiben fog bekövetkezni. Ennek a feladatnak a megoldására kell vállalkozzon az új elnök, és egyik jelölt sem látszik alkalmasnak a gigászi feladatra.  Legkevésbé Clintonné, aki csak a saját karrierje építéséhez ért, de ahhoz fenomenálisan. A jelek szerint esélyesebb is jelenleg, és gyógyszereken tartva, néha dublőrrel, akár hullákon is átgázolva, a sajtóval, a CIA-vel és kiterjedt külkapcsolatainak támogatásával el is érheti az elnöki széket. De milyen elnököt ad ki egy ilyen személy? Főleg nem békés világban, hanem egy világban amelyben az USA is össze tud omlani?
   Trump legalább ért a pénzhez, és tárgyalások, szerződések megkötésében eddig mindig zseniális volt. Ebben a harcban sajnos ez nem elég, mert nem erről van szó. Amerika nem tudja, vagy legszívesebben nem akarja tudni miről van szó.
Struccpolitika jellemző az egészre.

Balogh Bertalan

       USA