Impresszum

ELNÖK, FŐSZERKESZTŐ:
Gyöngyösi Zsuzsanna
+ 36 30 525 6745
elnok@kame.hu

FŐSZERKESZTŐ-HELYETTES:
Hollósi-Simon István

WEBOLDAL MŰKÖDÉS:
Polonkai Attila


 

Nemzeti Újságírásért Kitüntetés

Kiadványok

Jelenlegi hely

A böjt gyógyító hatása

„Erősen és egészségesen eszedbe sem jut a betegség,
De oly hirtelen erővel jelenik meg,
Akár a villámcsapás.”
(Milarepa)


Ez az idézet hívja fel azoknak a figyelmét a továbbiakra, akik úgy gondolják, hogy teljesen egészségesek, ezért nincs szükségük semmilyen tisztító kúrára. A különféle betegségek fizikai tüneteinek megjelenését megelőzi az érintett szerv, vagy szervrendszer energetikai változása a szervezet energetikai egyensúlyának felbillenése. Mindezt okozhatja tartósan fennálló érzelmi diszharmónia.

Dr. Lobsang Rapagayt idézve: ”Az olyan negatív érzések, mint az irigység, gyűlölet és félelem, az elmén keresztül nem tudnak közvetlen fizikai formát ölteni, de amikor szokássá válnak, testünkön szervi elváltozást is okozhatnak.”

Tisztító kúra során a test méregtelenítése folyik. A szervezet harmonikus működését kedvezőtlenül befolyásoló anyagokat nevezzük (test) méregnek. A méreganyagok egészségtelen táplálkozás, életmód, környezeti ártalmak révén jutnak a szervezetbe és ott a szövetekben, ízületekben, májban, epehólyagban, vesékben, tüdőben felhalmozódnak (pl. nehézfémek, rovarirtó- és növényvédő szer maradványok, elégtelen anyagcseréből származó salakanyagok stb.)
A lerakódott anyagok mobilizációját követően májon, vesén, tüdőn, nyirokrendszeren, bélrendszeren, bőrön át kerülnek kiválasztásra.

Nem elég testünk megtisztítása, gondoljunk lelkünk és szellemünk ápolására is. Próbáljunk kiszakadni az állandó stresszt jelentő helyzetekből, televízió és videó nézés helyett olvassunk életbölcsességet sugalló könyveket, hallgassunk megnyugtató zenét, sétáljunk sokat a természetben. Dolgozzuk fel blokkoló gondolatainkat, lelki traumáinkat kineziológia, relaxáció, meditáció, zene terápia, pozitív gondolat koncentráció és más módszerek segítségével.

A szervezet elsalakosodásának jelei: fáradékonyság (tavaszi fáradtság), ellenálló képesség csökkenése, visszatérő emésztőrendszeri, húgyúti, ízületi megbetegedések, különféle allergiás állapotok, bőrgyulladások, rheumatikus és anyagcsere betegségek.

A méregtelenítés általános feltételei: a mérgek elhagyása, legalább a kúra idejére búcsúzzunk el a cigarettától, alkoholtól, kávétól, tartósítószert és mesterséges szín-, ízanyagokat tartalmazó élelmiszerektől, italoktól. / A termékek csomagolásán feltüntetett összetevők közül az adalékanyagokat, tartósítószer, színezékek, aroma anyagok, savak, édesítőszerek stb. Európai Gazdasági Közösségben használt adalékanyagok betű „E” és számjelzése alapján azonosíthatók. Korábban közreadott ismertető, a düsseldorfi egyetem gyermekrákkutató klinikájának közlése alapján a veszélyes és káros hatású adalékokat tartalmazó élelmiszerek elkerülhetők. /
Méregtelenítési módszerek: étrendi és ivókúrák, böjt, gyógynövény tea kúra, homeopátiás szerek használata, ásványi anyag-, nyomelem- és vitamin-kúrák, gyógyhatású készítmények kúraszerű fogyasztása. Válasszunk egészségi állapotunknak, lelki alkatunknak és lehetőségeinknek megfelelőt, kérjük ki természetgyógyász véleményét.

A Test Táplálásához szükséges az Ötféle Lemondás, mely segít továbbélni:

1. Gazdagsághoz és hírnévhez való ragaszkodás, mely aggodalmat szül, ezért add fel!
2. A túlzott öröm, vagy dührohamok, zavarják a derűt.
3. Az érzéki örömökhöz való ragaszkodás, egyensúlytalansághoz vezet.
4. Az Úton való haladás miatti aggodalom, bukáshoz vezet.
5. Az értékes Jing (itt sperma) pazarlása, gyengíti a testet és a tudatot.

Gyógynövény tea kúra 

Melynek során a méregtelenítés általános feltételeit szemelőtt tartva, normál táplálkozás mellett, a gyógytea készítés szabályainak megfelelően /lásd recepteknél / elkészített langyos teából lassan kortyolgatva iszunk naponta 1,5-2 liternyit, 4 héten keresztül. Egy hónap szünet közbeiktatásával a kúra ismételhető. Célszerű az egész napi adagot reggel elkészíteni és termoszba tölteni, így munkahelyünkre is elvihetjük.
Olyan gyógynövényekből készítünk teát, amelyek hatása vizelethajtó, húgysav kiürülést elősegítő, epekiválasztást fokozó, epehajtó, gyulladást csökkentő, enyhe görcsoldó, kötőszöveteket erősítő, ellenálló képességet fokozó.
 Vannak általános összetételű keverékek, melyek készen megvásárolhatók gyógyszertárban és gyógynövény boltban. Lehető legjobb hatás azonban személyre szólóan, egyéni alkatnak, aktuális problémáknak megfelelően összeállított teakeverékkel érhető el.
Az egyik legerősebb „vértisztító” a nagy csalán. Nem csak önállóan teaként, / 2,5dl vízzel leforrázunk egy evőkanálnyi csalán levelet, 10 percig állni hagyjuk, majd leszűrjük. / hanem friss hajtásait salátába keverve is fogyaszthatjuk.

Gyógyteakeverékek Dr. Oláh Andor receptje szerint:

Nyírfalevél, csalánlevél, csipkebogyó, bodzavirág, borsosmenta, zsurlófű, cickafark, kutyabengekéreg, komló 1:1 arányú keverékéből egy tetézett evőkanálnyit leforrázunk 2,5dl vízzel, 10 perc állas után leszűrjük.

Nyírfalevél, mezei zsurló 20-20g csalánlevél, kutyabengekéreg, csipkebogyó, tövises iglice, gyermekláncfűlevél és gyökér 10-10g szennalevél 5g. Elkészítése azonos a fentivel.

Gyermekláncfű levél és gyökér, csalánlevél, nyírfalevél, zsurlófű, csipkebogyó egyenlő mennyiségben. Elkészítés, mint fent.

Böjtös tea

Galagonyalevél virággal, csalánlevél, zsurló, 20-20g máriatövismag, 10g /kávédarálón megőröljük, mielőtt a keverékhez adjuk / aranyvesszőfű, 10g
Elkészítés, mint fent. Hasznos kiegészítője lehet különböző böjtkúráknál, ahol a vérnyomás kissé ingadozóvá válik. A máriatövismag kiváló májregeneráló hatású.

„Jó ízű” tea

Aranyvesszőfű 150g, bodzavirág 100g, tarackbúza gyökér, gyermekláncfű levél, gy. láncfű gyökér, feketeribizli levél, csalánlevél, hibiszkusz virág, borsos menta levél 50-50g.
Ellenjavallat: epehólyag gyulladás, epekő, epehólyag elzáródás, terhesség, szoptatás. Anyagcserét fokozó és vizelethajtó hatás miatt az egyidejűleg szedett gyógyszerek felszívódását, kiürülését befolyásolhatja ezért magas vérnyomásúak, vízhajtót szedők kérjék ki orvosuk véleményét.

Étrendi és ivókúrák

A téli pihenő, a befeléforduló elmélkedés időszaka után a tavasz beköszöntével a testet is fel kell készíteni az aktív időszakra a következő böjtökkel:

Vegyes táplálkozásúak e hónapra fokozatosan vonják ki a húst étrendjükből. Először a zsíros sertéshúst és húskészítményeket, majd a marhahúst, szárnyasokat. Kevés hal esetleg fogyasztható. Egyenek több teljekiőrlésű lisztből készült terméket, gabona kását párolt zöldséget, salátákat, sovány sajtot, joghurtot, mézet, mazsolát, mogyorót, diót. Az egy hónap alatt hetente egy napon keresztül csak gyümölcsöt, esetleg frissen facsart gyümölcslevet és gyógyteát igyunk. Következő nap ne terheljük meg nehéz ételekkel a gyomrukat.

Mit jelent a böjt? A böjt ősi vallási, népi hagyományokon alapuló eszköz, amely segít önmagunk megismerésében és egészségünk megőrzésében, betegségeink gyógyításában.
Ha szabad akaratból úgy döntünk, hogy több napos böjtöt tartunk, megfigyelhető, hogy a böjt során a szervezet átáll a bevitt táplálék lebontásából származó energia felhasználásról a belső raktárak /zsír, fehérje / bontása során felszabaduló energia hasznosítására. Az átállás automatikusan megy végbe, ha a szervezet több napon keresztül nem, vagy csak minimális energia utánpótlást kap kívülről. Amikor az átállás megtörténik, általában a böjt 2. vagy 3. napján megszűnik az éhségérzet. / Nem azonos a táplálék utáni vággyal. / 

Ellenjavallt a böjt fejlődésben lévő gyermekeknek, terheseknek, szoptató anyukáknak, műtét és hosszabb betegség utáni kimerült állapotban lévők számára, depressziós-, labilis ideg állapotúaknak. Mindazoknak, akik rendszeresen gyógyszert szednek, orvosi kezelés alatt állnak csak kizárólag orvos természetgyógyász javaslatára és folyamatos ellenőrzése mellett böjtölhetnek.

Az étkezés alapszabályai

- Napi2-3 liter folyadék, de étkezés után 3 órával ne igyunk, esetleg csak egy kevés jó minőségű teát,
- Alapos rágás, addig mozgassuk a nyelvünket a szánkban, míg íze van az ételnek, így még a pépes ételt is rágjuk meg. Az ételből a Qit a nyelv veszi ki, így ha hamar lenyeljük az ételt, csak a Jinget nyerjük ki belőle, mást nem.
- A táplálkozás nyugalmas helyen, tisztálkodás után történjék, közben figyelmünk a táplálkozáson kívül ne irányuljon semmi másra.
- Az ételeket meghatározott sorrendben és mértékben helyes elfogyasztani: a gyomor kétnegyedét szilárd, egynegyedét folyékony táplálékkal töltsük meg, egynegyedét pedig hagyjuk üresen. A különböző ízű ételek elfogyasztásának sorrendje: az étkezés elején az édes, közepén a savanyú és sós, végén az erős, a keserű és a fanyar ízek.
- A különböző típusú ételekhez használjunk ún. kiegészítő anyagokat vagy táplálékokat, amelyek közül a legismertebb a víz, továbbá a tej, a gyümölcsök és a zöldségek savanyított, olajos készítménye.
- Az étkezés végeztével fogyasszunk a száj higiénéjét és az emésztés teljességét elősegítő anyagokat.
- Csak akkor együnk, ha valóban éhesek vagyunk,
- Két étkezés között tartsunk megfelelő szünetet (legalább négy órányit, hogy a gyomor megpihenhessen, étkezésünk rendszeresen, azonos időpontokban történjék, az utolsó étkezés és elalvás között hagyjunk legalább két órát az emésztésre.
- Ha követjük a fenti étkezési szabályokat, evés közben nem nézünk TV-t, nem beszélgetünk, és távol tartjuk magunktól az ideges, szorongó gondolatokat, amelyek részleges emésztést és szorulást okoznak, a szervezet természetes méregtelenítése szinte hiánytalanul megtörténik.

Kerüljük a következőket:

Az állati eredetű élelmiszerek, mint húskészítmények, zsiradékok, füstölt nyers húsok, szárnyasok, olajos és egyéb halak, tojás és a belőlük készített élelmiszerek fogyasztása nem megengedett. Elsősorban azért, mert fogyasztásukkal megsértjük a nem ártás törvényét, másodsorban pedig, mert savassá változtatják az emésztőrendszer kémhatását és a szervezetben mérgező anyagokat halmoznak fel.

A konzervek, tartósítót tartalmazó készítmények nem egészségesek.

A főtt, cukrozott gyümölcsök, befőttek, lekvárok erjedést okozó cukortartalmuk miatt mérsékelten javasoltak.

A fehérlisztek, a belőlük készült gabonatermékek és a fényezett fehér rizs nem ajánlottak, mert barna, külső rétegüktől megfosztva a gabonák ásványianyag- és vitamintartalma szinte nullára csökken. Ami visszamarad, gyakorlatilag csak üres kalória.

A sok só a sejtek víztartalmát jelentősen megnöveli, és a nátrium-kálium háztartás felborul.

Erős, csípős fűszerek, ecet nem ajánlottak, mert mindegyik erősen savasítja a szervezetet. Ritkán és mértékkel fogyaszthatók az alábbiak: torma, ketchup, mustár, tojás nélküli majonéz, barnacukor, kakaó, kávé, csokoládé, bár ezek is savasító hatásúak, de esetenként szükségesek lehetnek a megfelelő ízek előállításához.

Az ételkészítés alapszabályai:

Fehérje és szénhidrátot tartalmazó ételeket csak külön, 4-5 órás időköz elteltével fogyasszunk, mindegyiket sok zöldséggel.
Teljes értékű és nem teljes értékű fehérje is jusson minden nap az asztalra. A szénhidrát tartalmú ételből több fajtát fogyasszunk egy étkezésen belül.
Gyümölcsöt nyersen vagy mézzel.
Az elkészült ételekhez utólag adjuk hozzá az olajakat.
Fehér cukrot és ásványi sót kerüljük.
Sok nyers gabona, hüvelyesek és csírák (pástétomban, salátába, kefírrel). 
Ételtársítások egy étkezésen belül:

Gyümölcsök:
Fogyasztásuk éhgyomorra ajánlott, lehetőleg ne társítsuk őket másfajta élelmiszerrel a tejtermékeket kivéve. Ide tartozik általában az összes magyarországi és déligyümölcs, kivéve a banánt és az aszalt gyümölcsöket.

Fehérjék:
Semleges étellel társíthatók. Szójafélék és származékaik, mint: szójabab, szójatej, tofu, miszó (fermentált rizses szójakrém), szójaszósz, szójaszeletek, szójagranulátum vagy -kocka, mungóbab; tejtermékek: tej, tejpor, túró, sajtok, ömlesztett sajtok.

Semleges ételek:
Fehérjékkel vagy szénhidrátokkal társíthatók. Zöldségfélék, főzelékfélék, mint: brokkoli, karfiol, cukkini, csillagtök (patisszon), padlizsán, mangold, fejes saláta, fejeskáposzta, vöröskáposzta, kelkáposzta, retek, hagyma, karalábé, paprika, sárgarépa, fehérrépa, spárga, spenót, sóska, uborka, zeller, zöldbab, zöldborsó; egyes gyümölcsök: alma, narancslé, citrom; általában a csonthéjasok és a magvak: dió, mogyoró, mandula, földimogyoró, gesztenye; mák, szezámmag, lenmag, tökmag, napraforgómag valamint gabonacsírák mag nélkül.

Szénhidrátok:
Semleges ételekkel társíthatók. Búza, rozs, árpa, zab, hajdina, köles, kukorica, barnarizs, amarant, teljes kiőrlésű lisztből lehetőleg élesztő nélkül készült kenyérfélék és péksütemények, tojás nélkül készült tészták, burgonya, banán, mazsola, szárított déligyümölcsök, méz, juharszirup, lencse, veteménybab, száraz fehérbab, adzukibab, limabab, borsó, csicseriborsó stb.

Téves az a felfogás, mely szerint naponta jelentős mennyiségű fehérjét kell fogyasztanunk hús, tej és tojás formájában. A nyers gyümölcsök, zöldségek, a hüvelyesek, a csíráztatott és főtt gabonamagvak, a csonthéjasok és olajos magvak, valamint a tejtermékek elegendő fehérjét biztosítanak az átlagos terhelésű életvitelhez. A túl sok fehérje hozzájárulhat reuma, köszvény, allergia, asztma és váladékozás kialakulásához. (Puffadás esetén szó lehet tejcukor-érzékenységről, ami a laktáz enzim hiányát jelzi.)


Keresztyén böjt — mit mond erről a Biblia?

A Szentírás nem parancsolja meg a keresztyéneknek, hogy böjtöljenek. Isten nem várja el, nem követeli a hívőktől. Ugyanakkor a Biblia úgy beszél a böjtről, mint jó, előnyös és hasznos dologról. A Cselekedetek könyvében olvashatjuk, hogy a hívők fontos döntések meghozatala előtt böjtölnek (Cselekedetek 13:4, 14:23) A böjt és az imádkozás gyakran összekapcsolódik (Lukács 2:37; 5:33). Leggyakrabban a böjtölés középpontjában az éhség áll. A böjtölésnek viszont azt a célt kellene szolgálnia, hogy e világ dolgai helyett Isten legyen a középpontban. A böjtben bemutatjuk Istennek és magunknak, hogy komolyan vesszük a Vele való kapcsolatot. Továbbá segít, hogy új szemszögből lássuk a dolgokat, és megújítsuk az Istenbe vetett bizalmunkat.

Habár a Szentírásban majdnem minden alkalommal ételböjtről van szó, van más fajta böjt is. Bármi böjtnek tekinthető, amit ideiglenesen feladunk annak érdekében, hogy minden figyelmünket Istenre fordítsuk (1 Korinthus 7:1–5). A böjtöt érdemes időhöz kötni, különösen ételböjt esetében. Az étkezés nélküli hosszabb időszakok károsak lehetnek a szervezetre. A böjt nem arra hivatott, hogy büntesse a testet, hanem arra, hogy átirányítsa a figyelmet Istenre. A böjtöt nem szabad “fogyókúrás módszerként” tekinteni. A bibliai böjt célja nem az, hogy fogyjunk, sokkal inkább az, hogy elmélyítsük a közösséget Istennel. Mindenki képes böjtre valamilyen területen, néhányan viszont ételböjtre nem (például cukorbetegek). Mindenki képes feladni valamit egy időre annak érdekében, hogy közelebb kerüljön Istenhez.

Minél inkább elfordítjuk figyelmünket a világ dolgairól, annál inkább Krisztusra tudunk összpontosítani. A böjt nem arra hivatott, hogy Istent rávegyük, hogy megtegye, amit mi akarunk. A böjt minket változtat meg, nem Istent. Ez nem egy olyan módszer, amitől sokkal szellemibbnek lehet tűnni másoknál. A böjtöt az alázat szellemében és örömteljesen kell végezni. A Máté 6:16–18 kijelenti: “Amikor pedig böjtöltök, ne nézzetek komoran, mint a képmutatók, akik eltorzítják arcukat, hogy lássák az emberek böjtölésüket. Bizony, mondom néktek: megkapták jutalmukat. Amikor pedig te böjtölsz, kend meg a fejedet, és mosd meg az arcodat, hogy böjtölésedet ne az emberek lássák, hanem Atyád, aki látja, ami titokban történik, megfizet neked.”

forrás: dao.hu/http://www.gotquestions.org/

Rovatok: 
Egészség
X
Drupal theme by pixeljets.com D7 ver.1.1