Igen, ha politikai talajtalanságról elmélkedik az ember, az úgynevezett baloldal tökéletlenkedése jut eszébe egyből. Azaz a politikai paletta egyik oldala, amely jóformán csak azzal azonosítja magát eme oldallal, hogy mást akar: mégpedig a hatalmat akarja magának ismét, miközben, - legyünk őszinték, - ezen kívül, vagy ezzel együtt semmi féle kézzelfogható eszmeiség nem áll mögötte.

Meglepetéssel nézi az ember azt a jelenséget, hogy a tökéletesen befulladt kommunista-szocialista-munkáshatalom minden formája és elmélete kipukkadt már, mint egy rossz luftballon. Nálunk is, és mégis, több közép-európai országban is úgynevezett baloldali pártok sok variációja munkál, ácsingózik, kritizál, elégedetlenkedik, mocskolódik, szervezkedik és árt ahol tud. Sőt mi több, az EU parlamentje is baloldali többséggel „áldotta meg“ Európát, de ha megkérdeznénk, mik a baloldali pártok vezérelvei, mi  az eszmeiségük, ( az EU-Parlamenté is), nem kapnánk értelmes választ. Egyszerűen azért, mert nem illő ilyet kérdezni, és amúgy sem képvisel világos eszmét az úgynevezett baloldal.

A klasszikus marxizmust ma már ennek az oldalnak sincs képe vezérelvnek tartani vagy nevezni, hiszen az úgy volt tökéletlen ahogy volt. Egy darabig működött is a baloldaliság szuronyokkal, akasztófákkal, besúgókkal és a terror minden variációjának segítségével nálunk is. Sőt kiszámítható életet, holmi gulyás-jólétet is fenn tudott tartani egy ideig, de a nagy bolsevik eszmeiség végül csak kölcsönökkel hosszabbította meg az életét, no meg szovjet megszállással. Hiába, ha tökéletlen egy népre erőszakolt eszme, az vesztésre van ítélve. És mégis, van baloldal nálunk is és másutt is.

Hovatovább, Franciaországban éppen most nyert választást  a baloldal. Tanultatták velem is a marxizmust annak idején, (ki is szálltam az iskolájukból mielőtt még vörös diplomával is megszégyenítettek volna), és megértettem, hogy az a filozófia, amelynek az alaptételeiből nem építhető tovább például egy igaz gazdaságtudomány, egy művészeti felfogás-rendszer, vagy a gondolati szabadság bármely természetes formája, az az alapelmélet csak humbug lehet. Kötelezővé tehető humbug, de humbug.

Mi a klasszikus marxizmus, vagyis az igazi baloldaliság alapmotívuma? Egy abszurdum.
Miféle abszurdum?

Az az őrültség, hogy feje tetejére állítja a társadalom természetes szerkezetét: a társadalom normális építményét. Nálunk ez sikerült is, vagyis a társadalompiramis fényes csúcsát agyagba döngölte, és megtette felépítménynek a társadalompiramis alépítményét, az egyszerű, jóhiszemű széles tömeget, pontosan úgy, ahogy Orwell állatfarmjában történik.

 A társadalompiramis fejreállítása persze abnormális idea, ugyanis hiába nevezik ki „élcsapatnak“, uralkodó osztálynak a piramis széles néprétegeit, ez a réteg nem tud és sosem akart élcsapat és uralkodó lenni, mert  természetét illetően valósággal „háztartásbeli“ és teljesen idegen tőle a vezetés, és a politika úgy mindenestül.

 Miért idegen tőle? Azért, mert nem a fönn tündöklés és irányítás a piramis alsó széles néprétegek természetes régiója és világa. A széles népréteg világa és funkciója teljesen más, ahogy az őstelevény világa és lényege is más, mint a sudár cédrusé. A társadalom őstelevénye hordozza, sarjasztja, élteti és termeli újra a nemzetet magát,  benne érlelődnek a magvak, amelyekből jó esetben szellemi óriások, vezetők, hadvezérek, bölcsek, iránymutatók sarjadnak, azaz a piramis megújuló, majdani csúcsa. Ha hagyják. Önszervező szerkezet a társadalom brigádméretben és nemzeti méretben is. Régen meg kellett volna tanulnunk már ezt. És ezt a természetes struktúrát fejtetőre állítani alighanem a világ legostobább kísérlete, vagy pedig nagyon is rafináltan kieszelt trükk.

Azt kell hinnünk, hogy a Marxizmus nagyon is fifikás volt, semmint hogy buta lett volna. Egy sajátos világuralmat akart megvalósítani Marx, a bozontos szakállú szellemi rém, egy világot, amely nemzetközivé lesz holnapra, persze olyan világuralmi császárokkal a trónokon, akik „demokratikusan“ választódnak majd meg, és amihez a legszélesebb néptömegek szavazata szükséges. A megmajmolt, a kicsinyes mindennapi jóléttel megvásárolt tömeget kellett tehát megteremteni, a látszólagosan élcsapatnak becézettet, hogy végül egy erre kitenyésztett trón-várományosok együttese bebetonozottan jusson hatalomba. Magyarán, a társadalmi piramisok csúcsára természetellenesen kerüljenek természetellenes alakok. A bibi csak az volt, hogy az „élcsapat“ végül csak dolgozgatott, fizetgettek is neki, ette is a háromhatvanas kenyeret a kétforintos kolbásszal, (mert egykor ilyen is volt), de maga a gazdaság KGST-vel együtt is csak harmadosztályú gazdasági szerkezetté sikerült, és életképtelen volt a világversenyben. Gazdaságilag is megbukott tehát, (fölvett, hatalmas kölcsönök ellenére is), nem beszélve az eszméről. 

 Van ma ilyen koalíciónk, meg olyan „szocialistáink“, meg LMP-nk és hasonló tömörülések, sőt ott virítanak közülük többen a Parlamentben is, sőt az EU-parlamentben is, de összességükben mindezek a szervezetek voltaképpen eszmétlenek, csakis kritizálni tudnak mindent ami nem tőlük való, miközben bebizonyosodott már régen, hogy hatalommal a kezükben hová jutottak a rossz eszmeiséggel, és világos, hogy velük hová jutnának ismét. Mert a mai baloldaliaknak csak a hatalomba való visszakerülés a  céljuk, ismert módszerük pedig a jó rombolása, a nemzeti erők-és eszmék mocskolása, eszközük pedig egyebekben a sajtó, ami igencsak világszervezet. Ez a heterogén és kaotikus, eszmétlen valami lenne tehát az úgynevezett baloldal mai természetrajza.

A tegnapi pedig a nyílt terror és a hideglelős félelem volt. Ezt 56-ban láthattuk legélesebben. A nép, az „élcsapat“ egyáltalán nem szerveződött a népköztársaság védelmére. Csak az ÁVO állt ellen a forradalomnak fegyveresen, ők követték el a gyalázatos sortüzeket Apró Antalnak és társainak a parancsára. Másrészről viszont annak voltunk tanúi, hogy a közéleti nagyfejű bolsiknak igen nagy volt a zabszem. Jól emlékszem lakótársunkra, Malcnéra, a szakszervezeti funkcionáriusra, amint esküdözött az utcai lövöldözés zajában, hogy soha de soha többé nem lesz funkcionárius. Nem is volt, kb két hétig.

Majd, évtizedek múltán mint magas, szakszervezeti funkcionárius ment kiemelt nyugdíjba. Földes elvtársról is, a Ludasmatyi főszerkesztőjéről is tudott dolog volt,  hogy föld alá bújt volna rettegésében. Szerencséjére, egy harmadrendű karikatúrista örömmel vállalta, a bújtatását. Hálából minden lapban ott is voltak a harmadrendűnek a rajzai vagy két és fél évtizeden át. Ennél még érdekesebb, hogy az Óbudai Hajógyár (egykor munkahelyem volt)  munkaügyi osztályának a vezetője sem harcolt fegyverrel az elveiért, (milyen elvekért?!), hanem vidékre menekült egy ismerőshöz, de még ott is akkora volt a zabszem, hogy nem csak bújt, hanem hovatovább a tanya disznóóljában húzta meg magát vacogva, amíg a helyzet nem kezdett „konszolidálódni“.

Az is érdekes volt, hogy a szomszédunk, a trampli és öreg kurva a legrázósabb napokban hírtelen egy nála legalább 15 évvel fiatalabb, katonás termetű férfival mutatkozott egy ideig. Magyarán, felcsípte a katonás megjelenésű alak  a vén cafatot, és átmenetileg bekvártélyozott hozzá. Egyszerű és nagyszerű trükk ez, mert így senki sem tudta volna megtalálni. Testközelből tehát ilyen képet is nyújtottak a vérkommunisták, vagyis csúnyán vizsgáztak fegyveresen is és zabszemesen is. Szovjet megszállás nélkül sehol sem voltak.

 De más is hozzátartozik a balosok természetrajzához. Számháborúzzunk tehát egy kicsit. Csak egy kicsit: Európa réme, Hitler az úgynevezett haláltáborokban 6 millió zsidót pusztított el. Ez a szám van köztudatban, de nagyon. A másik szám, a Nemzetközi Vöröskereszt statisztikai adata háromszázezer alatti számot jegyez. Egyáltalán nem próbálom jófiúvá mosni Hitlert, hiszen ez lehetlen is lenne, és különbenis utálom, de a másik oldal, a nagyon baloldal, a vele szemben állt generalisszimusz, a Dzsugaszvili Sztálin statisztikai adatok szerint 48 millió embert gyilkoltatott le ezért vagy azért.  A vörös Pol Pot-ot is megemlíthetjük halkan, az ukránok százezreire éhhalált hozó Sztálin Hruscsovját is, és ha idesoroljuk például a Kun Bélától Kádárig ívelő éveket.

A balosok Magyarországon sem éppen tétlenkedtek, vagyis azok, akik (jellemzően) vérvörös csillag és vérvörös zászló alatt tevékenykedtek. Saccolhat is az ember, de vannak komoly statisztikai adatok is arra, hogy a véres zászló nevében, vagy uralma alatt körülbelül 1OO millió ember pusztult el Eurázsiában. Félelmetes múltja van tehát a „baloldalnak“! Azt is mondhatnánk, hogy múltja az aztán tényleg van. Humoros pillanataimban annak az okát, hogy ezeket a számokat jóformán teljesen elhallgatja a világsajtó, arra következtetek, hogy ma is a generalisszimusz kezében van a világsajtó. (Vagy mások kezében lenne?)

 Az a baloldaliaskodás, ami most zajlik nálunk is, és másutt is, vértelenebb, de tele van ádáz akarnokoskodással, erősen szervezkedő indulattal,  sőt meglehet, hogy a világuralomról lemondani egyáltalán nem akaró bankokrácia háttértámogatásától sem mentes.(Meglehet?)

Ennyit a baloldalról, amely közismert szemérmetlensége ellenére  sem meri már magát kommunistának nevezni, mert kész röhej lenne, sőt szocialistának is csak ködösen és szemérmesen, vagy legfeljebb liberálisnak becézi magát, sőt neoliberálisnak mert így legalább cifrábban hangzik a tudomisén mi.

 Hogy megértsük néhány szóval, mi a liberalizmus, egyszer úgy foglaltam össze egy tévé-interjú során, hogy hasonlatos egy autóhoz, amelyből hiányoznak a fékek, és egy gazember a sofőr. Fékek, azaz igazi nemzethű normák nélkül akárminek is nevezi magát a rossz oldal, léte és működése a nemzetállamokká való visszarendeződésének az elszánt ellensége. Vagyis, negativ előjelű. És ahogy pusztán negativ számokból sem lehet egy matematika tudományt fölépíteni, nemzeteket sem lehet negativumokkal felépíteni, sőt, az úgynevezett balosok önmagukat sem tudják már könnyen életképessé szervezni.  Mert lecsengettek. Liberális formában is jövőtlenek.

Persze, ott van a másik „oldal“ is.  Baloldal ugyebár, van, de valójában egyáltalán nincs ugyanis egy IGAZI baloldat az jellemezne, hogy a maga szavaival ugyan, de szintúgy a nemzet érdekeit képviselné a parlamentben, csak éppen az ülésterem másik feléről. Erről pedig szó sincs. A mai úgynevezett baloldalunkat inkább nép- és nemzetellenesség jellemez ma is, mint mindig, szemben a másik térfélen állók ellentétes szándékával. Világos tehát a kép: akarnok, de zilált „baloldal“ és a nemzeti érdekekért küzdők sokkal népesebb tábora áll egymással szemben. Leegyszerűsíthetnénk úgy is, hogy a nemzetellenesek és a nemzet ügyéért élni-halni képesek tábora néz farkasszemet egymással minden lehető politikai szinten.

Ostoba dolog lenne a nemzeti oldaltól homogenitást várni, hiszen ez az oldal is heterogén. Megtalálható benne  csíksomlyói búcsúk zarándokaitól az EU-parlamentet búsba elküldő- és elkívánó hivatalosainkig terjedő széles skáláján több párt és számtalan „kör“, egyesület, és százféle tömörülés. Tehát, ez az oldal is összetett és szines.

A heterogén balosok és a roppant szines jobbosok között a döntő különbség az, hogy a jobbosok nemzeteszmével, nemzettudattal rendelkeznek, a jobbosok nemzeti érzelműek, a jobbosok olyan országot akarnak maguk körül látni, amelyben igazán otthon érzi magát  a magyar, és jövőt lát benne magának és leszármazottjainak. Nemzeti oldalunk attól egyáltalán nem gyöngébb, sőt éppen az az erőssége, hogy nem kimondottan egyetlen pártprogram fogja azt össze, hanem sokrétű, több árnyalatú, ahogy a nép maga is sokrétű. Egy bohó amatőr persze azt szeretné látni, hogy van egy pártirányvonal, és mindenki de mindenki arra masírozik. A magam részéről határozottan üdvözlöm, hogy több kisebb-nagyobb párt áll emezen a térfélen, valamint szervezetek, körök és egyesületek hosszú sora, és együtt is és külön-külön is „jó irányba hatnak“, hogy egy kiugrott svédországi magyar rabbi szavait idézzem, aki mindent így osztályozott: ez jó irányba hat, emez meg nem jó irányba hat. Nagyon bölcs felfogás a dolgokat nem kivesézni és a különbségeket keresni köztük, hanem csak azt nézni, hogy adott pillanatban velünk tartana-e ez az ember vagy párt, vagy szervezetecske, vagy pedig ellenünk, azaz a „MI ÜGYÜNK“  mellett, vagy ellen van-e.  Ez már nagyon elég a megfelelő a reagálásra.

Amikor meg kell állapitsuk, hogy nincs értelmes és pozitív baloldal, meg kell azt is állapitsam, hogy igazán tipikusan jobboldal sincs. Talán még a jobboldal hivatalos meghatározása sem nagyon világos, tudományos, vagy konkrét. Az öreg kiugrott rabbi felfogásával élve, két irány létezik csak: a jó irányba hat, és a rossz irányba hat. A mai jobboldalinak nevezett tömörülés is valójában csupán a baloldallal szembeni nevezhető jobboldalnak, azaz csak egy viszonylatban. Sokkal inkább nemzeti oldalnak nevezném azt én is (ahogy legtöbben) vagyis az  IRÁNYT amit a FIDESZ, a KDMP, vagy a Jobbik képvisel leghallhatóbban, de itt sem a köztük folyó politikai dinamika észrevétele a fontos, hanem az, hogy a maguk módján a nemzet jobbulása a céljuk. sajátos retorikájukkal együtt is. És ez a lényeges. Közben tudnunk kell azt is, hogy nem csak pártok irányvonala lehet nemzeti.

Aki elég öreg ahhoz, hogy emlékezzen a háború utáni időkre, látta, hogy a végletekig kizsigerelt és romokban álló Magyarországot egy élni akarás épitette élhető országgá, méghozzá rekord idő alatt. A nép (tehát nem a politikusok okoskodása) fogott össze automatikusan, minden politikai irányvonaltól függetlenül, azaz mindenki ösztönösen „jó irányba“ hatott: a nép egy húron pendült. Vasuthálózatot inditott meg, ruhát termelt a lerongyolódott népnek, élelmiszert a kiéhezetteknek, gyógyszert és betegellátást biztositott, kifizethető lakhatást, új pénznemet teremtett, és sorolhatnánk mindazt ami néhány év alatt (orosz megszállás alatt és „jóvátételi“ kemény sarc fizetése ellenére) megvalósitott.

Nem szabad a nemzeti oldalt, vagyis a nemzet lelkierejét, önfenntartó és önmegvalósító tulajdonságát másodlagosnak tekinteni, sőt végre föl kellene ismerni azt, hiszen ez az egyetlen szívből fakadó, ellenállhatatlan társadalmi erő. Háború után a rettenetes közállapotok ellen sorakozott föl a nép, és egy húron pendült. Ötvenhatban a szovjet megszállással- és az azzal járt belső viszonyokkal szemben pendült gyönyörűen egy húron a nép.

Most pedig szemmel láthatóan a nemzetközi bankuralom eladósitása és nyomorgatása ellen fog össze: a nemzetek számára teljesen fölösleges EU ellen és a vele járó megalázó adósság-bilincsek ellen, mert végső fokon az  a bilincs az igazi „megszoritó“.

A nemzeti oldal más és sokkal több, mint amit lehetne képünk jobboldalnak nevezni. Ez az „oldal“ az egyetlen, amely nem diktálható és nem kívülről diktált, hanem önszervző, belülről, szívből fakad és összegeződik. A néplélek sajátosságainak és élni akarásának az érvényre juttatója a nemzeti oldal. Egy ilyen egy húron pendülés pedig hegyeket tud megmozgatni, míg pártok csak ostort tudnak pattogtatni és zászlót lobogatni az ilyen vagy olyan Nagy Testvér parancsának megfelelően.

 Nem csak nálunk, hanem Európa úgyszólván minden népének a politikai mozgásában egyaránt ott volt, van, és lesz is az önkeresés, az önmagára ismerés, a saját út keresése és már-már megtalálása, mintha a „nagy“ eszmék végérvényesen lecsengtek volna, és az eszmei űr saját eszmékkel, nemzeteszmékkel töltődne ki. Másutt is, nálunk is. De nem csak az űr teszi, hogy a sok hamis eszme  után igazi eszme kezdi vezérelni a népeket megújúlt erővel, hanem az a tagadhatatlan tény, hogy a nemzeteszmék és nemzettudatok mindig jelen vannak, sőt jelen voltak az ostoba és kegyetlen időkben is, csak lefojtva.

A saját, nemzeti eszmék felszínrekerülését az a tagadhatatlan törvényszerűség is lehetővé teszi, hogy voltaképpen egy nemzet számára sosem létezett más eszme, mint a saját nemzeteszméje, a sajátosság tudata, az önmegvalósítára törekedés. El lehet fojtani ezt ideig-óráig, évszázadig is, de adandó alkalommal felszínre tör és bemutatkozik.

Alapvető törvényszerűség az (akkor is, ha a világ leglinkebb „tudománya“, a politológia nem tud erről), hogy minden nemzet történelem-formálta különlegesség, mind más, mind sajátos és hasonlíthatatlan, és önmagát valósítja meg.  Akármilyen rafináltan próbálták és próbálják kevergetni a népeket, egy eszmekalap vagy egy közös gazdasági szisztéma alá vonni őket, kilúgozni belőlük a sajátosságot és egyedit. Idővel mindig és mégis a sajátos tör felszínre, mintha ez a paragrafusokba nem szedhető, ez a le nem írható valami, a nemzettudat, vagy nemzeteszme lenne a népekben  a legelpusztíthatatlanabb. (Mint ahogy az is!)

Az eszmétlen liberalizmus, a szükségtelen EU, a világgazdasági káosz, a világ tökéletes iránytalansága tipikus alkalom arra, hogy felszínre kerüljenek a nemzeteszmék, és jogot követeljenek maguknak. Valami ilyesmi zajlik most a világban és Európában, és természetesen, minálunk is. Amikor történelmünk folyamán bajban voltunk, mindíg hihetetlen erővel fogtunk össze. Most sem állunk messze attól, hogy az eresztékeiben recsegő-ropogó EU épületéből is mi húzzuk ki az első téglát. Csináltunk mi már ilyesmit…

 Most az adósságcsapda ellen fogunk össze. Az eladósítás trükkje, egyébként, klasszikus módszer, és évszázadok óta bevált. Adósíts el egy népet, és azt csinálsz vele amit akarsz. Körülbelül ez a mottó. Előbb az uralkodókat adósította el ez a szándék, de amint esetleg meghalt az uralkodó, nem volt, aki kifizesse a sarat. Erre, megteremtődött a köztársaság intézménye itt is ott is. Így már az adósság államadósság volt, tehát a nép tejelt. Ez már sokkal ígéretesebb volt. Nekik. Később a parlamentális-demokratikus szerkezet vált általánossá, amelyben az eladósitott ország  népe direktben felelt az adósságért. Most meg már Lisszaboni szerződés is köttetett, aminek az értelmében ha például teljesen fizetésképtelenné válik Magyarország, az egész ország területtel, gazdasággal, Parlamenttel és Szent Koronával együtt a számla kiegyenlítésére szolgál. Ez az eladósítási trükk non plusz ultrája.

Ilyen időket élünk, amikor központi világuralomról álmodik a háttér-világhatalom, és közben alant, álmodik a nyomor. Világos dolog, hogy sok ami sok, és a nemzeti erők hideglelősen ébrednek föl nálunk is, másutt is. Kormányunk bámulatosan zsonglőrködik ebben a szorult helyzetben a megörökölt, szinte kifizethetetlen államadósság közepette és az EU-t lehetőleg kicselezve amennyire diplomatikusan ez lehetséges, de ennyi idő alatt nem lehetett ilyen teherrel jóléti államot kreálni Magyarországból, és ez nagyon is érthető. Viszont, több más országnak, például Portugáliának, Görögországnak, Spanyolországnak és Franciaországnak nincs ilyen „zsonglőrje“, hiszen ez tisztán csak személyes tehetség kérdése. Nagyobb bajban is vannak, mint mi. Az USA is, mint a világ legeladósítottabb országa, kriminálisan rosszul áll: romló pénzével, torony magas munkanélküliségével, tetemes mértékű analfabétizmusával, méretes elszegényedett rétegeivel… és sorolhatnánk… A világ, amely eladósító bankokráciára épül, egyszerűen nem működik már.

 Kérdés tehát, hogy mi az, ami működőképessé tenné a Európát és a világot?
És még egy pontosító kérdés: milyen államszerveződés a természetes az országoknak?
Ez utóbbi kérdés azért látszik perdöntőnek, mert az újabb kori történelemben Európában is „ide vezető“ eszmék hullámai határozták meg a nemzetek szerveződését. Nem menjünk messzebbre vissza a múltba, mint például a kereszténység elterjedéséig. És látjuk egyrészt, hogy nem ment ez a folyamat minden ellenállás nélkül, és azt is látjuk, hogy nem minden nép fogadta el a katolikus hitet úgy ahogy volt, hanem kijelentették, hogy keresztények leszünk de  a magunk módján. Vagyis, például a svédeknél a Svéd templom lett az államvallás, az angoloknál az Anglikán vallás, a német vidékeken a protestántizmus lett általános, a Balkánon részben a speciális Szerb ortodox vallás és így tovább. Annyit jelent ez, hogy a kívülről jött valláseszmét csak testre szabottan tudták elképzelni ezek a népek. És ennek oka van.

A másik eszmehullám szinte tegnapelőtt ért sok európai országot: a bolsevizmus. Ennek a terjesztése sem volt éppen vértelen, És íme, volt nép mégpedig a jugoszláv, amely ezt az eszmehullámot is csak „testre szabottan“ tudta elfogadni. Tito szakított is a szovjet függéstől, és saját felfogása szerint lett Jugoszlávia kommunista. Ez is egyfajta „reformáció“ volt a maga módján és népei számára majdnem elfogadható is.

Már ezekből a példákból is látható, hogy az eszmehullámokra természetes volt a népek ellenreakciója, mintha a tolakodó és idegen eszme alig, vagy egyáltalán nem egyezett volna valami alapvetővel: a nép saját, természetes eszmerendszerével.

Így sosem fogalmazódott ez meg, de mégis az az igazság, hogy az ugyancsak nem nagyon definiált, sőt állandóan félresöpört fontos jelenséggel, vagy tényszerűséggel: a sajátos nemzeteszmékkel volt valamelyest, vagy teljesen összeegyeztethetetlen minden kívülről érkező eszme. Az eredmény időleges katolicizmus után reformáció, időleges bolsevizmus után pedig a nemzeteszme győzedelmeskedett például a Balkánon, ahol azóta van viszonylagos nyugalom, amióta saját határaikon belül a saját érzésviláguknak megfelelően élhetnek kedvükre a szétbomlott Jugoszlávia kis népei. Mint nemzetállamok. De nem csak kívülről érkező, hanem akár szomszédos népek különböző eszmevilága sem tűri egymást. Lásd Csehszolvákia esetét. Vagy képzeljük el, ha Spanyolország ás Portugália valami oknál fogva egy kalap alá kényszerülne. Megőrülnének tőle mindketten. És szétválnának előbb-utóbb. Mert a nemzeteszmék, a hazafiságok mindig specifikusak és változtathatatlanok. A nép privát lelke testesül meg bennük. És ne feledjük, hogy a bankokrácia, mint egyetlen átfogó nagykalap is sért minden érintett népet. Ugyanis az egy világnép egy világakol ideája is csupán idea. És nem éppen érintett népek ideája.

Ezekből a kiragadott példákból könnyen jutunk el következtetésekhez, hogy egyetemes nagy eszmék bármilyen nagyszerűnek vagy kérlelhetetlennek is tűnnek, nem fognak össze tartósan semmit. A történelem folyamán tapasztalt „egykalapok“ tehát halva született kísérletek voltak, és a jövőben is azok lesznek, ha egyáltalán lesznek még újabbak. Ez mindjárt egy kis jövendőlést is sugall, például az EU nevezetű egykalap kimenetelét illetően. Ez is tarthatatlan formátum úgy, ahogy van. Sőt ennek még „reformációs“ esélyei sincsenek, ugyanis a teremtő háttér, az új eszme: a liberalizmus a legapróbb eltérést sem tűri. Tehát össze fog omlani. Ez lesz egy újjászülető Európa hajnala: Egymással békésen együttműködő szabad nemzetállamok együttese.
Meglehet, hogy végre, és előbb-utóbb a nemzetállamok kora fog elkövetkezni.
Miért az egymással békésen együttműködő nemzetállamok kora fog eljönni végre?
Azért, mert bebizonyosodott, hogy ez az egyetlen formátum, ami nem művi, nem kiagyalt, hanem igazi, stabil, harmónikus és elképzelni sem lehet nála tökéletesebbet.

Balogh Bertalan