Impresszum

ELNÖK, FŐSZERKESZTŐ:
Gyöngyösi Zsuzsanna
+ 36 30 525 6745
elnok@kame.hu

FŐSZERKESZTŐ-HELYETTES:
Hollósi-Simon István

WEBOLDAL MŰKÖDÉS:
Polonkai Attila


 

Nemzeti Újságírásért Kitüntetés

Kiadványok

Jelenlegi hely

Beszámoló az Európai Urológusok Társasága jubileumi 30. kongresszusáról

      Az EAU (Európai Urológusok Társasága) – a betűszó hasonlósága ellenére – megkülönböztetendő amerikai párjától (AUA) és rendezvényei számunkra, európaiak számára különleges figyelmet érdemelnek. Az európai kongresszusok sorában ez a mostani immár a 30., ami a szakmatörténetet illetően kerek jubileumnak számít. Sőt, Madrid városa ez alkalommal már másodjára fogadta be a rendezvényt, ami így a spanyol fővárossal méltó módon igazi világvárosi környezetbe került. 

    Az 1974 óta rendszeresen megtartott európai kongresszusok kezdetben kétévente, majd 1998 óta évente kerültek megrendezésre. Nem véletlenül került idézésre az urológiai rendezvény Egyesült Államok-beli párja, amivel az utóbbi évtizedekben az európai kongresszus minden tekintetben, szakmailag, látogatottságban és fontosságban egyenrangúvá vált a tengerentúlival. Ezt bizonyítja a madridi kongresszus látogatottsága, ami most 11991 regisztrált résztvevőt jelentett. A beküldött absztraktok száma 4260 volt, amiből 1171 került elfogadásra és bemutatásra, köztük 875 poszter formátumban és 76 volt a videobemutatások száma. E tudományos anyag 9 szekcióban, a hatalmas kongresszusi központ számos helyszínén egyidejűleg került bemutatásra, így az érdeklődőknek nehéz volt a választási lehetőség illetve az egyébként jól megközelíthető helyszínek között kellett szakmai érdeklődésüknek megfelelően ingázniuk.

    A madridi kongresszus jelmondata volt: a tudás megosztása, az urológiai ellátás színvonalának emelése. E célt szolgálták az európai kollegák mellett a számos tengerentúli és távoli országból érkező szakemberek megbeszélései. Az év minden kétséget kizáróan legnagyobb európai urológiai közéleti eseménye volt a kongresszus, melyben kiemelt helyen voltak a szakma jelenlegi helyzetét bemutató, összefoglaló „state of art” előadások, HD videon bemutatott, nagy érdeklődést kiváltott sebészeti beavatkozások, köztük a non-invasiv, laparoszkópos és robot-technikával végzett műtétek. A kongresszus programjában szerepelt számos gyakorlat-orientált kurzus, zsúfolt látogatottsággal.

     Az európai társaság elmúlt négy évtizedes tevékenysége kezdettől fogva a kétoldalú, a kollégáknak a tengerentúli technikai fejlesztésekkel gazdagított tapasztalatcseréjét szolgálta. Az „Európán túli urológia” kiemelt cím alatt 11 földrajzi régió urológusai, vezető szakemberei szóltak a mai kor kihívásairól és kezelési lehetőségeiről. Nagy érdeklődés kísérte a kiemelt témák plenáris üléseit, ahol a leginkább vitatott kezelési módok, stratégiák és a legjobb klinikai gyakorlatot szolgáló megoldások kerültek terítékre. Mindezeket panel-viták, majd esetbemutatások, tematikus ülések, és külön szekciókban az urológiai gyakorlat elméletével, a klinikai kutatásokkal foglalkozó előadások kerültek bemutatásra. Az urológiai tudás elmélyítését az absztrakt szekciók és az ezeket kísérő interaktív viták.  Külön szekciókban kerültek bemutatásra a szervrendszer részeivel foglalkozó műtétek, valamint a társszakmákkal közösen, interdiszciplinárisan megközelíthető kérdések, így az uroonkológia, gyermekurológia, rekonstrukciós sebészet, nőgyógyászati és neurourológia határterületei.

    „Élő sebészeti” ülések keretében kerültek bemutatásra a világ vezető urológusai által végzett műtétek, melyeket nemcsak az urológus szakmabeliek, hanem a társszakmák jelenlévő kongresszusi küldöttei is nagy számban látogattak.  A főleg fiatal urológusok számára szervezett, természetesen pontgyűjtő kurzusok is teljes látogatottsággal folytak. A kongresszust számos szponzorált, gyógyszergyárak tevékenységét reprezentáló szimpozium is gazdagította, és ugyanez mondható el a mindennapi urológiai gyakorlatot szolgáló egyéb gyártó, műszerfejlesztő cégek jelenlétéről is, akik megjelenésükkel, a személyes találkozást is lehetővé téve, a kongresszust és az urológus kollégák effajta továbbképzését is jelentős módon támogatták.

Dr.Nagy Attila
FÚSZ

 

Rovatok: 
Egészség
X
Drupal theme by pixeljets.com D7 ver.1.1