Impresszum

ELNÖK, FŐSZERKESZTŐ:
Gyöngyösi Zsuzsanna
+ 36 30 525 6745
elnok@kame.hu

FŐSZERKESZTŐ-HELYETTES:
Hollósi-Simon István

WEBOLDAL MŰKÖDÉS:
Polonkai Attila


 

Nemzeti Újságírásért Kitüntetés

Kiadványok

Jelenlegi hely

Dr.Nagy Attila: Másság másképp

Három napja szinte másról sem szólnak tudósítások, mint az idei budapesti melegfelvonulásról. Legalábbis ez az a hír, ami a hét végén a hétfővel együtt mindhárom napon az elemzések tárgya maradt. Az említett felvonulás mellett a háttérben azonban további lényeges tények vannak, mert immár nemcsak a felvonulás botránkoztathatta meg a fővárosi közönséget, a kínálat ennél több volt. Aki kezébe vette a Pesti Est legutóbbi számát, az a heti programok listájában Budapest Pride - LMBTQ fesztivál megjelöléssel számos programot talált.

Az alkalomhoz kapcsolódó időszaki kiállítások felsorolása a helyszínek sorrendjében: Gender Bender – Holland Kati kiállítása (Abszolút Galéria, VII. ker., Kaziczy u.), Bash Backl – Gáspár Olivér kiállítása (Ankert Kávézó, VI. ker., Paulay Ede u.), Budapest Pride képekben 1997-2013 (Fogasház és kert, VII. ker., Akácfa utca), Az én családom… - gyermekrajz-kiállítás (Kassák Múzeum, III. ker., Főtér), A meztelen én – Andrea Giuliano kiállítása (Kolor Kávézó, VII. ker., Király u.), A lengyel Campaign Against Homophobia plakátkiállítása (Toldi Kávézó, V. Bajcsy-Zsilinszky út), Transzszexualitás a transzparensen – Aranyi Flóra kiállítása ( Why not café and bar, V. ker., Belgrád rkp.)

A meleg hétvége további meleg rendezvényei ugyancsak LMBTQ kiemeléssel: Slam poetry címmel irodalom, előadóművészet és költészet társadalmi kérdésekről, emberi kapcsolatokról, kényes témákról, hétköznapokról a legjobb hazai slammerekkel (Ankert Kávézó). Számos program a VI. kerületi Bálint Házban (Révay utca): Coming in, avagy a befogadói oldal (Játékos workshop és beszélgetés a coming out szituációról, a másik oldalra fókuszálva), Mozaik közösség – nyílt alkalom (Hogyan lehet LMBTQ-emberként a kereszténységet vagy keresztényként az LMBTQ identitást megélni?) Civil aktivitásra fel! – civil falu (Civil szervezetek, jogvédők hajléktalan, roma nőjogi és más kisebbségi érdekvédők várták az érdeklődőket), Transzparenskészítő workshop (Az identitás 365 napja – önismereti műhely), LMBTQ-barát zsidó istentisztelet (vezette Langer Armin, a berlini Abraham Geiger Kolleg rabbinövendéke). Gyűlölet nélküli iskola – műhelybeszélgetés az LMBTQ-embereket sújtó diszkrimináció és a homo- és transzfób gyűlölet-bűncselekmények középiskolai tanítása (Kazán Kávézó, VI. ker., Ó u.), Budapest Pride – Felvonulás (Kossuth tér, V. ker.) – ennek ismertetője szerint a síppal, dobbal, zászlóval és trnaszparenssel történő felvonulás menetéhez útközben nem lehet csatlakozni, a rendezvényt a rendőrség biztosítja). Labrisz Piknik a Margitszigeten (Keresd a Szivárványt), a Nemzeti Sírkertben koszorúzás, ahol a magyar LMBTQ-közösség közadakozásból állított síremléket Kertbeny Károly (1824-1882) írónak, műfordítónak és XIX. századi „melegjogi aktivistának”. További programok: A térbeli és társadalmi kirekesztés metszéspontjai címmel műhelybeszélgetés a Város Mindenkié csoport aktivistáival, 365 nap lelki segítés, HIV vonal, Személyes Segítő Szolgálat (Roham Bár Kávézó, VII. ker, Dohány u.) Minden nap egy újabb lépés – nyílt táncóra (Soho, VI. ker, Nagymező u.). Az események sorát a Városligetben a Budapest Pride Piknik zárta, ahol a kiadott program szerint Ulrike Lunacek, az Európai Parlament LMBT Intergroupjának tagja, Gulyás Márton, a Krétakör ügyvezetője, Svetlana Zakharova, orosz LMBTQ-aktivista és és Milanovich Dominika, a Budapest Pride sajtószóvivője beszélt.

            Aki belefáradt volna a felsorolásba, annak összefoglalóul: A médiatudósításokban szereplő provokatív felvonuláson túl a főváros számos kerületében összesen 22 „meleg” rendezvény volt. Az események sora, helyszíne és programja a Nemzeti Sírkerten át a Városligetig önmagában is beszédes. Az összefoglalóban szándékosan szerepel a „meleg” jelző, mert a ma még élő szóhasználatban leginkább ez sejteti az események jellegét, indíttatását. E jelző háttérbe szorítására született újabban az LMBTQ megjelölés, az ismeretlenség homályából, további homályosítás céljából. Aki nem tudná, a betűszó sorrendben a következőket jelenti: leszbikus, meleg, biszex (akár büszke is lehetne), transznemű és Q a rövidítése egy eddig ismeretlen szónak (queer – ejtsd: kvír), azaz furcsa, különös, szokatlan. Tehát ha valaki nem férne bele az első négy jelzőbe, a „melegjogi aktivisták” őérte is küzdenek, azaz nem is kell egyértelműen homo vagy hetero ilyen-olyannak lenni, elég a furcsaság, mert az emberiség már csak ilyen, legalábbis mindenki lehet egy kicsit furcsa. Ez pedig a többszörös nemi identitás reklámja és reklámhadjárata, szemben a hagyományos emberi léttel (ami Európában keresztényi, az arab világban muzulmán) de mindenképp biológiai, szellemi, kulturális és társadalmi örökségre épül. Ez ellen sorakozik fel többek között az Európai Unió képviselője, a fentebb megnevezett zsidók és szervezeteik, harsány keresztényellenességet hirdetve. Az egész folyamat pedig akár marxista indíttatásúnak is nevezhető, melynek elemzései a kapitalizmus és urbanizáció folyamatával hozzák összefüggésbe a családi és szexuális viszonyok átrendezését. Nem véletlen, hogy e fesztiválok nyílt és burkolt támogatói a nevezett zsidók és zsidópártiak mellett a kommunisták, az MSZMP szellemi és jogi utódai (lásd MSZP, DK stb.), de e témában mellébeszél a KDNP és a Fidesz is! Rétvári Bence (a KDNP alelnöke) szerint: „Fel kellett volna lépni a szervezőknek és eltávolítani ezt a keresztény hívó embereket sértő provokációt”. Nem a szervezőknek kell fellépni, hanem a pl. a KDNP-nek! Rétvári szavai: „Mi azt gondoljuk, ha valakik másoktól toleranciát követelnek a maguk irányába, akkor legalább ennyire toleránsnak kell lenni mások világnézetével szemben. A legszomorúbb az, hogy a szervezők már évek óta látják, hogy ez a probléma a melegfelvonulással kapcsolatban, és vagy nem tudnak, vagy nem akarnak tenni ez ellen.” Mindez nem a szervezők ügye, hanem valamennyi budapesti (fideszes) polgármester, főpolgármester és az ország vezetésének ügye. Rétvári szavainak helyesbítése: az a kérdés, hogy a KDNP vagy a Fidesz nem tud vagy nem akar tenni a nyílt „meleg-rendezvények” ellen. Korábban javasoltam már a budaörsi repülőteret, ahol akár „hangtalanul” is lebonyolíthatók lennének ilyen alkalmak. A felvonulás lényege azonban nem a zavartalan együttlét, hanem a nyílt provokáció, amely mögött hazai és nemzetközi szervezetek állnak (lásd Európai Unió is). Ami a betűkből vagy szavakból gyártott szóképeket illeti, az LMBTQ további reklámozása helyett javaslat az AM-ZSI-LIB-SZAB, azaz megismertetni azt az amerikai-zsidó-liberális-szabadkőműves háttérhatalmat, melynek béklyóiban él az ország, Európa, rendezvényei, provokációi és háborúi pedig a kor tükrei.

 

Dr. Nagy Attila

orvos, közíró  

Rovatok: 
Egyéb
X
Drupal theme by pixeljets.com D7 ver.1.1