Bajnai Gordon 2011-ben alapított tanácsadó cége eredményes két évet tudhat maga mögött, a 2012-es üzleti év után 26 milliós osztalékot vehetett fel. Az exminiszterelnök már sikeres menedzserként és vagyonos emberként szállt be a politikába 2006-ban.
Bajnai Gordon sikeres menedzserként és tehetős üzletemberként csöppent bele 2006-ban a magyar politikai életbe, ekkor vállalt először kormányzati pozíciót. Majd Gyurcsány Ferenc távozásával, 2009 áprilisától egy évig volt Magyarország miniszterelnöke. A kormányváltást követően egy ideig nem vállalt politikai tisztséget, saját tanácsadó céget alapított, majd 2012 októberében bejelentette, hogy a sikeres 2014-es választások érdekében visszatér a politikába. Bajnai kezdeményezésére jött létre 2010 decemberében a Haza és Haladás Közpolitikai Közhasznú Alapítvány, és egyik alapítója az ellenzéki Együtt 2014 választói szövetségnek is, amely idén párttá alakult (Együtt - Korszakalkotók Pártja néven).
Bajnai Gordon (született Bajnai György Gordon) a 2010-es kormányváltást követően néhány hónapos pihenés után üzleti tevékenységbe kezdett: a cégbíróság 2011 januárjában jegyezte be tanácsadó céget, az Ebit Consulting Kft.-t, amelynek egyszemélyes tulajdonosa és ügyvezetője. Az üzleti és egyéb vezetési tanácsadással foglalkozó társaság jegyzett tőkéje 8 millió forint; működésének első évében 17,7 milliós, tavaly pedig 45,7 millió forintos nettó árbevételt ért el - derül ki a Céginfo.hu adataiból. A tavalyi bevételből 42,5 millió forint a külföldre, Franciaországba és Nagy-Britanniába nyújtott tanácsadói szolgáltatásból származott - áll a társaság 2012-es beszámolójában. Tavaly 10,5 millió forint egyéb bevételt is elkönyvelt a cég, ami tárgyi értékesítésből jött össze. A nyereséget az üzleti évek végén osztalékként szinte teljesen kivette a tulajdonos: tavalyelőtt 6 millió, tavaly 25,9 millió forintot.
Az Ebit Kft.-vel szemben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) végrehajtási határozatot adott ki idén augusztusban, hogy miért, az nem derül ki a cégadatokból, az azonban látható, hogy a határozat csak néhány napig, augusztus 6-tól 9-ig volt hatályos. Így vélhetően a cég vagy a NAV figyelmetlenségéből jutott el végrehajtási határozatig az ügy.
International Food Rt.* | igazgatósági tag, részvényes | 1993-1997, 1993-1996** |
"A Kirakat"Kft.* (Karner Kft.) | társasági tag | 1995 |
Bréda Ker. Kft.* | társasági tag | 1996-2000 |
CA IB Értékpapír Rt.* | alkalmazott, igazgatóság tag | 1996-1999 vége |
Inverness Gordon Kft.* | társasági tag | 1993-1997 |
Equinox Ventures Kft. (volt CAIB-cég) | felügyelőbizottsági tag | 1995-2000 |
CE Rent Kft. (Csoroszlya Kft) | társasági tag | 1997-2000 |
Zwack Unicum Nyrt. | felügyelőbizottsági tag | 2003-2006 |
Spirits-68 Kft. | társasági tag | 1999-2008 |
ESGÉ-B Vagyonkezelő Kft. v.a. | cégvezető, társasági tag | 2006 |
Rába Nyrt. | Igazgatósági tag | 2003-2005 |
Budapest Airport Zrt. | vezető tisztségviselő | 2005-2006 |
Wallis-cégeken keresztüli pozíciók | ||
Aquarius 2002 Üzletviteli Tanácsadó Rt.* | igazgatósági tag | 2000-2002 |
Danubius Rádió Zrt. | igazgatósági tag | 1998-2000 |
Exocom Kommunikációs és Informatikai Zrt.* | felügyelőbizottsági tag | 2001-2005 |
Graboplast Zrt. | igazgatósági tag | 2002-2004 |
Vilati Automatizálási és Telekommunikációs Zrt. | ig. tag, fb. tag | 1992-1997, 2000-2002 |
Wallis Befektetési Zrt.* | vezérigazgató, az ig. elnöke | 1999 cége-2005, 2006 |
Webigen Üzleti Kommunikációs Rt.* | igazgatósági tag | 2000 |
Wallis European Ltd. Mo-i Fióktelepe* | külf.váll. képviselője | 2002-2003 |
D13 Ingatlanfejlesztő Kft.* | kézbesítési megbízott | 2002 |
Hajdú-Bét Zrt. f.a. | kézbesítési megbízott | 2002 |
Hortobágy-Nyírmada Takarmánygyártó Kft.* | kézbesítési megbízott | 2002 |
K19 Ingatlanfejlesztő Kft.* | kézbesítési megbízott | 2002 |
K3A Ingatlanfejlesztő kft.* | kézbesítési megbízott | 2002 |
Pannon Liver Kft.* | kézbesítési megbízott | 2002 |
Praestoritas Egészségügyi Zrt.* | kézbesítési megbízott | 2003-2004 |
Well-Invest 2000 Vagyonkezelő Kft.* | kézbesítési megbízott | 2003-2006 |
Index.hu Informatikai Zrt. | kézbesítési megbízott | 2004-2005 |
Privát Autó Holding Kft. | igazgatósági tag, elnök | 2004-2005 |
Jelenleg hatályos | ||
Ebit Consulting Kft. | társasági tag, ügyvezető | 2011- |
*megszűnt, **nyilvános cégadatok szerint; Forrás: Céginfo.hu |
Elhúzódó végelszámolás
Már 2011 júliusa óta végelszámolás alatt van a Bajnai Gordon által alapított, 2006 januárjában 3 millió forint jegyzett tőkével bejegyzett ESGÉ-B Vagyonkezelő Kft. A vagyonkelezéssel, üzletvezetéssel, építési projekt szervezésével és ingatlanbérlettel foglalkozó társaságnak csak 2006 júniusáig volt Bajnai az ügyvezetője, e poszton édesanyja, Bajnai Györgyné váltotta, aki a végelszámolás kezdetéig, 2011 júliusáig volt a cég vezető tisztségviselője. (Bajna Gordon távozását az indokolta, hogy kormányzati posztot vállalt, 2006 júliusától nevezte ki őt Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök fejlesztéspolitikáért felelős kormánybiztossá, felügyelete alá tartozott a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség is. Majd 2007-től önkormányzati, 2008-től fejlesztési és gazdasági miniszter lett a Gyurcsány-kormányban.)
Az ESGÉ-B tulajdonosa előbb Bajnai, majd szülei cége, a ciprusi Limassolban bejegyzett Danilac Investments Ltd. volt - 2011 december közepéig. Az ESGÉ-B cégvezetője, illetve végelszámolója 2011 júliusa óta a miskolci lakóhellyel rendelkező Hajdú László, aki Bajnai Gordon élettársának, Hajdú Mónikának a testvére. (A jogász végzettségű Hajdú Mónika volt a ciprusi tulajdonos Danilac bejegyzett kézbesítési megbízottja.) Az ESGÉ-B tulajdonosa 2011 december közepétől Hajdú László lett, valamint még egy miskolci magánszemély.
Nem offshore, hanem ciprusi
A cégadatok szerint az ESGÉ-B-nek 2008 óta nem volt saját bevétele, 2006-ban ingatlanbérletből és közvetett szolgáltatásból 1,7 millió, míg 2007-ben 178 ezer forint nettó árbevételt ért el. Egyéb bevételként 2006-ban még 140 millió forintot is elkönyvelt, ami - a beszámolója szerint - ingatlanértékesítésből származott. Az adózott eredménye 2006-ban 11,3 millió forint volt, míg 2007-ben 63 ezer forintos veszteséggel zárta az évet. Osztalékot az évek végén nem fizetett.
A ciprusi Danilac céggel kapcsolatban Bajnai miniszterelnöksége idején, 2009 májusában az ellenzéki offshore vádakra reagálva közleményt adott ki, e szerint a társaság cégnyilvántartásból kikereshető tulajdonosai Bajnai Gordon 20 éve külföldön élő és ott adózó szülei. (Bajnai családja a rendszerváltás után Bécsben telepedett le. A rendszerváltás előtt Bajnai Gordon édesapja, Bajnai György évtizedekig elnöke volt a Bajai Lakberendező, Építő és Vasipari Szövetkezetnek, ami felszámolással 1997-ben szűnt meg.) "A Danilac nem offshore cég, hanem Cipruson, egy uniós tagállamban van bejegyezve, ott jogszerűen működik, tulajdonosi köre nyilvános, a ciprusi jogszabályok szerint fizet adót" - közölte 2009 májusában a kormányszóvivői iroda.
Tartozásai legyűrték az Int.Food-ot
Felszámolással szűnt meg 2001 szeptemberében a Bajnai családhoz is köthető, bajai székhelyűInternational Food Rt., rövid nevén Int.Food Rt. Főként növénytermesztéssel, gabona- és vetőmagkereskedelemmel, termelőeszközök nagykereskedelmével foglalkozott kül- és belföldön a vállalkozás, amit 1993 júniusában hozott létre Bajnai Gordon és a bajai lakosú Vizin Lászlóné. A társaság jogelődje a Bazilika Kereskedelmi és Szolgáltató Bt. volt, amelynek beltagja Vizinné, kültagja Bajnai volt (a már működő bt.-be Vizinné és Bajnai 1992 decemberében szállt be.)
A cégadatok szerint Bajnai és Vizinné 1996 májusáig volt tulajdonosa - nyilvánosan láthatóan - az Int.Food Rt.-nek, valamint eddig látszik tulajdonosként az rt.-be 1993 novemberében beszállt Davoni Trues Reg. nevű cég is, amit Liechtensteinben, vaduzi székhellyel jegyeztek be.
Az Int.Food Rt.-be később több bajai cég is beolvadt, 1993 novemberében az International Food Nemzetközi Szállítmányozási Kft., amelyek akkori tulajdonosa Vizin László és Bajnai Gordon édesanyja, Bajnai Györgyné voltak. 1995 októberében beolvadt a Bazilika 94 Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (tulajdonos: Vizin László és Bajnai Gordon édesapja, Bajnai György), majd 1996 januárjában az IF-Agrikultúr Mezőgazdasági és Szolgáltató Rt. (ennek az átalakulásakor maga az Int.Food Rt. és Illés Lászlóné voltak a tulajdonosai). Végül 1997-ben azInverness Gordon Kft. olvadt be az rt.-be, ami vegyestermékkörű nagykereskedelemmel, valamint mezőgazdasági és élelmiszer nagykereskedelemmel foglalkozott, tulajdonosa Bajnai Gordon és felesége, Izsák Andrea, valamint a bécsi székhelyű EWT Co. Ltd. voltak.
Adatokért, nagyításért kattintson az ábrába!
Nagyra nőtt a gabonakereskedő
A Heti Válasz korábban azt írta osztrák cégadatokra hivatkozva, hogy az 1990-től Bécsben élő Bajnai családnak van egy bécsi székhelyű, EWT Handelsges.m.b.H. nevű kereskedőcége, a rövidítés az East-West Trading cégnévből jön. A hetilap szerint létezett budapesti székhellyel egy Kelet-Holding Rt., aminek bécsi irodája volt kezdetben az osztrák cég. A Napi.hu a nyilvános cégadatokban talált is ilyen névvel egy felszámolással megszűnt társaságot, amelynek azonban nem látszanak a tulajdonosai. A cég teljes neve Kelet-Nyugat (Holding) Kereskedelmi Rt. volt (angolul East-West Trading Co. Ltd.), a magyar cégbíróság 1989-ben jegyezte be, a felszámolása 1994-ben indult el, végül 2002-ben törölték a cégnyilvántartásból.
A nagyra nőtt Int.Food Rt. jegyzett tőkéjét 1996-ban 208 millió forintra emelték, a nettó árbevétele ez évben közel 8,5 milliárd, míg 1997-ben 7,9 milliárd forintot tett ki. Az eredménye 37 millió forint után 1997-ben már mínuszba fordult, mintegy 725 milliós veszteséget könyvelt el az év végén. A cégadatokból az is kiderül, hogy a társaság kötelezettségállománya ekkora már 3,1 milliárd forintra rúgott, aminek kezelése nagy nehézséget okozhatott. A tartozások miatt 1998 júniusában elindult a vállalkozás felszámolása.
Bajnai Gordon 1993 júniusától (a létrehozásától) 1997 márciusáig volt tagja az Int.Food igazgatóságának, édesapja, Bajnai György 1997 márciusától a felszámolás kezdetéig, 1998 júniusáig volt igazgatósági tag, majd az igazgatóság elnöke. A Heti Válasz Int.Food Rt.-vel foglalkozó cikkére közleményben reagált szeptember elején az Együtt-PM Szövetség, e szerint "Bajnai Gordon az International Food Zrt. üzleti döntéseinek meghozatalában operatív módon soha nem vett részt, a cég csődje idején a vállalkozáshoz köze nem volt". A jobboldali elkötelezettségű hetilap ezután egy újabb cikket közölt, amelyben egy 1998 májusi keltezésű, közgyűlési dokumentumra hivatkozva azt írta, hogy az Int.Food felszámolását megelőzően Bajnai is tulajdonosa volt a cégnek. Összesen nyolc tulajdonosa volt, köztük Bajnai Gordon és Bajnai György, a Davoni Trues Reg. és még egy liechtensteini cég, a Sadipe Aktiengesellschaft.
Szintén 1990-ben jegyezték be a széleskörű kereskedelmi tevékenységet folytató G & F Handelsges.m.b.H.-t, amelynek ügyvezetője Bajnai testvére, Bajnai Judit, többségi tulajdonosa Bajnai Judit osztrák férje, továbbá üzletrésszel rendelkezik benne Bajnai György és Bajnai Judit is. E két cég évek óta veszteségesen működik, azonban a - hetilap megjegyzése szerint - a közterheket pontosan és időben fizetik.
2010-ben alapították a befektetéssel, projekttanácsadással, pénzügyi stratégiaalkotással foglalkozó Inverness GmbH-t (Inverness Gordon Kft. néven, ahogy fent írtuk, a kilencvenes években működött egy kereskedelmi cég, aminek Bajnai Gordon, a felesége Izsák Andrea és a bécsi EWT voltak a tulajdonosai, és 1997-ben beolvadt az Int.Food Rt.-be.) Ezen osztrák kft.-ben a 2011-es cégadatok szerint az ügyvezető Bajnai Györgyné rendelkezett többségi befolyással, Bajnai Gordonnak akkor 40 százalékos, Bajnai Györgynek pedig 5 százalékos részesedése volt.
Pálinka és unikum
Bajnai Gordon 2008-ban távozott az etyeki székhelyű pálinkafőző vállalkozásból, a Spirits-68 Kft.-ből, amit 1999-ben hetedmagával alapított (köztük Küllői Péterrel, Rókusfaly Pállal, Nobilis Kristóffal és Ungár Andrással, akinek halála után özvegye, Schmidt Mária lett tulajdonos). A cégnek mára csak a neve változatlan: a székhelye 2011 óta a szintén Fejér megyei Szár, tulajdonosa pedig a milliárdos üzletember Nobilis Kristóf, aki korábban egyedül, 2013 januárja óta pedig harmadmagával birtokolja a Nobilis Pálinka néven párlatot gyártó céget. A pálinkafőző Bajnai idejében szerény éves árbevétel mellett szerény eredménnyel, illetve veszteséggel működött. (Bajnai felügyelőbizottsági tag volt 2003 áprilisa és 2006 júniusa között a Zwack Unicum Nyrt.-ben.)
Bajnai rövid ideig, három évig tag volt a Nobilis Kristófhoz köthető, egyebek mellett növénytermesztéssel foglalkozó Csoroszlya Kft.-ban. A céget korábbi tulajdonosai 1995-ben alapították, Nobilis 1997-ben szállt be, Bajnai 1997-től 2000-ig volt üzlettársa. (A cég 2005-től autókölcsönzéssel, majd autókereskedelemmel kezdett el foglalkozni, a neve Taxcarra, 2007-től pedig Ce Rent Kft.-re változott. Jelenleg Nobilis Kristóf kisebbségi tulajdonos benne.)
Az exminiszterelnök ötödmagával tulajdonosa volt 1996-2000-ben egy békéscsabai kereskedelmi cégnek, a Bréda Kft.-nek, amit a cégadatok szerint 2005-ben törölték a cégnyilvántartásból. Bajnai Gordon mindössze öt hónapig, 1995 januártól június elejéig társtulajdonosa volt a mára már megszűnt Karner Stúdiók Kft.-nek. A bajai székhellyel alapított cég kezdetben felvásárló, termelőeszköz és fogyasztási cikk nagykereskedelemmel foglalkozott, majd 1997 után egy tulajdonoscserét követően számos más tevékenységbe is belekezdett, az acélcsőgyártástól a kreatív és pr ügynökségi szolgáltatásokig. Ekkor már nem volt Bajnainak köze a céghez.
Adatokért, nagyításért kattintson az ábrára!
Pályaív
Bajnai Gordon a közgazdasági diplomája megszerzése után a Creditum Pénzügyi Tanácsadó Kft.-nél kezdett el dolgozni, majd Londonban az EBRD-nél (Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank) volt ösztöndíjas - áll a Haza és Haladás Alapítvány honlapján közzétett életrajzában. (A Céginfo.hu adataiból kiderül, hogy a Creditum tulajdonosa volt többedmagával, 1989 és 1999 között Bajnai Gordon édesapja, Bajnai György is.) Angliából visszatérve az Eurocorp Nemzetközi Pénzügyi Rt.-nél dolgozott 1994-ig, majd a CA IB Értékpapír Rt.-nél 1996-2000 között. (A Wikipédia online enciklopédián lévő életrajza megjegyzi, hogy a Creditumnál és az Eurocorpnál is együtt dolgozott Gyurcsány Ferenccel). A CA IB-nél a vezérigazgatóságig jutva jelentős magyar vállalatok (OTP, Richter, Mol, Matáv) tőzsdei bevezetésében is közreműködött. 2000-ben a befektetésekkel foglalkozó Wallis Rt. vezérigazgatójává nevezték ki, e minőségében 2005-ig működött, majd a ferihegyi repülőteret működtető Budapest Airport Zrt. privatizációját követően a cég elnökévé választották (2005 decembere és 2006 októbere között töltötte be ez a pozíciót). Közben több nagyvállalat felügyelőbizottságának is tagja volt, így a Graboplast, a Danubius Rádió, a Zwack Unicum és a Rába részvénytársaságoknál is fontos szerepet töltött be - írja az életrajza.
A Wallis Rt. Bajnai Gordon vezérigazgatói kinevezése (ezt 1999. december 30-án jegyezte be a cégbíróság) előtt lett többségi tulajdonosa a Hajdú-Bét Zrt.-nek (1999 márciusától). Tulajdonosként a Wallis ciprusi cégét, a Vitonas Investments Ltd.-t jegyezték be a cégadatokba. A baromfitermelő és értékesítő Hajdú-Bét később a madárinfluenza miatt, a víziszárnyas-piac összeomlásával csődbe ment, több mint ötmilliárdos adósságot hátrahagyva - a felszámolási eljárása 2007-ben indult el. A Wallis vesztesége ennél nagyobb volt. A Hajdu-Bét csődje a mai napig foglalkoztatja a magyar sajtót és a kormányzatot is, amely a közelmúltbankártérítést fizetett egyes hitelező beszállítóknak. Bajnai több helyreigazítási pert is nyert a Hajdú-Bét csődje kapcsán róla megjelent híradások miatt, többek közt valótlannak bizonyultak a személyére tett és az adóelkerülésre vonatkozó állítások.
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges