Impresszum

ELNÖK, FŐSZERKESZTŐ:
Gyöngyösi Zsuzsanna
+ 36 30 525 6745
elnok@kame.hu

FŐSZERKESZTŐ-HELYETTES:
Hollósi-Simon István

WEBOLDAL MŰKÖDÉS:
Polonkai Attila


 

Nemzeti Újságírásért Kitüntetés

Kiadványok

Jelenlegi hely

Ezt még Bokros sem merte meghúzni – Pokoli megszorítások jönnek: a június 9-e után érkező Orbán-csomag mértéke minimum 1600 milliárd forint lesz

A kormány arra számít, hogy az emberek a 2026-ig úgyis elfelejtik, milyen áldozatot kellett hozniuk Orbánék gazdaságpolitikai felelőtlensége miatt.

Az már senki előtt nem titok, hogy hatalmas a hiány az államháztartásban:

március végén a deficit 2321,4 milliárd forint volt, ami a költségvetési törvényben egész évre tervezett és engedélyezett 2514 milliárd forint 92,3 százaléka. Ez a hiány negatív csúcs a rendszerváltást követő évtizedekben,

 

és vélhetően azért következhetett be a lassan immár elkerülhetetlen államcsőd, mert ennyire ellentétes még sosem volt egymással a fiskális és a monetáris politika.
 A hiánycélt pedig csak egy módon lehet tartani: megszorításokkal. Ennek egyik módja a kamatkiadások csökkentése, aminek ismételten az egészségügy, az oktatás, a szociális ellátórendszer lesz a kárvallottja.

Egy biztos, az európai parlamenti és az önkormányzati választásig nem várható kiigazítás – azt Orbán Viktor is tudja, ha megtenné, az egyenlő lenne a politikai öngyilkossággal és a választások elvesztésével –, utána viszont annál inkább.

A Népszava szerint a kormányzat arra alapozhat, hogy az emberek a 2026-os országgyűlési választásokig úgyis elfelejtik az áldozatvállalást. A megszorítások mértékét minimum 1600 milliárd forintra becsülik. Ennek tudatában bátran kijelenthető, amikor megkezdődik az Orbán-csomag bevezetése, vélhetően sokan fogják visszasírni Bokros Lajost…
www.propeller.hu

 

Rovatok: 
Egyéb
X
Drupal theme by pixeljets.com D7 ver.1.1