Az Európai Bizottság december 25-ig adott haladékot Magyarországnak, hogy biztosítsa az ivóvizek európai uniós határérték alatti arzén, bór, s fluorid tartalmát. A hírportál szerint ugyanakkor az ivóvízminőség-javító program jelentős csúszásban van - a belügy adatai szerint idén december végére mindössze 92 településen lesz csak az uniós elvárásoknak megfelelő minőségű ivóvíz. A többi településen azonban meg kell oldani az átmeneti vízellátást - erre vonatkozóan a Honvédelmi Minisztérium kapott megbízást. Karácsony második napjától tehát honvédségi lajtos kocsik biztosítják majd az egészséges ivóvizet többszáz magyar településen.
Az átmeneti időszakban azonban a háztartások maguk is szűrhetnék a csapvizet. Hiszen a szűrést nem csupán az önkormányzatok oldhatják meg központilag, s még csak nem is méregdrága egy otthoni arzénmentesítő berendezés. Létezik például kifejezetten arzén eltávolítására kifejlesztett asztali szűrőkancsó is. A Vöröskereszt felméréséből azonban kiderült, hogy az érintett településeken élők 86 százaléka semmiféle víztisztító berendezést nem használ, 37 százalékuk forralást követően szívesen ad a csapvízből a gyerekeknek is. Pedig az arzén forralással sem távolítható el az ivóvízből, így a főtt ételekben is benne marad. Pedig az arzénmentesítés esetükben méginkább elengedhetetlen. A kismamák és a hat éven aluli gyermekek ugyanis testsúlyukhoz képest több vizet fogyasztanak, ezért az ő esetükben mindenképp fontos volna a csapvíz másodlagos szűrése.
Egyes érintett polgármesterek már elkönyvelték, hogy zacskós vízzel, vagy lajtos kocsival kell szolgáltatniuk az ivóvízet településeiken - azzal kapcsolatban azonban, hogy ennek mennyi értelme van, meglehetősen szkeptikusan fogalmaztak. A vízügyi szakember nem érti, hogy miért volt ekkora csúszás a programban, azt viszont egyértelműnek gondolja, hogy az "egészséges ivóvíz biztosítása" csak a brüsszeli elvárások kipipálására való, ugyanis az emberek nem fogják a lajtoskocsiktól hordani a vizet, amíg az az otthonukban is tovább folyik a csapból - legyen az bármennyire is egészségtelen.
92 településen felel meg a víz az uniós elvárásoknak
Időközben - 2007-ben - , a Környezet és Energia Operatív Program keretein belül megindult a mintegy 200 milliárdos - 90 százalékban az unió által finanszírozott - Ivóvízminőség-javító program. A Belügyminisztériumtól kapott tájékoztatás szerint ez 902 települést és 2,5 millió lakót érint. Az előírt értékeknek "csak" 365 településen, összesen 871 ezer lakost érintően nem felel meg a vízminőség, a bővebb merítésre azért volt szükség, mert a beruházások önkormányzati társulások keretein belül valósulnak meg.
Az alapproblémát az jelenti, hogy az Ivóvízminőség-javító program jelentős csúszásban van, a belügy adatai szerint idén december végére mindössze 92 településen lesz az uniós elvárásoknak megfelelő minőségű ivóvíz. “A kormányzati aktivitás, a projektgazdák és a helyi önkormányzatok erőfeszítéseinek hatására több projektben vizsgálják a gyorsítási lehetőségeket. A tervek szerint a projektek jelentős része befejezi a beruházási részt 2013-ban" - írta a minisztérium, hozzátéve, hogy a végső befejezési határidő 2015. június 30.
Csapvíz Budapesten: olcsó és egészséges
Bár az ország egyes részein komoly problémák vannak a vezetékes víz minőségével, Budapesten azonban nem kell aggódnunk, ha csapvizet fogyasztunk. A fővárosi csapvíz ugyanis olcsó és egészséges - derül ki az Együtt Európáért Alapítvány megrendelésére készített vízminőség-vizsgálatból. Az "Igyunk csapvizet!" kampány alatt négy kerületben is vettek vízmintát a szakemberek, amelynek elemzését a Wessling Hungary laboratóriumában végezték el.
Erzsébetváros, Zugló, a tizenhatodik kerület és Rákosmente területén kilenc-kilenc, egyenként 40-1000 cm3-nyi minta begyűjtésére került sor július elején. A vizsgálat kiderítette: a fővárosi csapvíz a vizsgált kerületekben kellemesen üdítő, jó szomjoltó hatású, mérsékelt ásványi-anyag tartalmú és mindenben megfelel a 201/2001-es (X. 25.) kormányrendeletben meghatározott ivóvíz-minőségi előírásoknak.
"A budapesti kerületek vízminőség vizsgálatai alapján a csapvíz 55,8-65 mg/l kalcium- és 13,4-16 mg/l magnéziumtartalma megegyezik a ma legnépszerűbb, mérsékelt ásványianyag-tartalmú palackozott vizekével" - mondta el Palotai Zoltán, a Wessling Hungary üzletágvezetője, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy a PET palackban található lágyítószerek hosszú távon a vízbe oldódhatnak, amely problémával eddig alaposabban senki nem foglalkozott.
Arról nem is beszélve, hogy a vezetékes víz jóval olcsóbb, mint palackozott társai. A Magyar Ásványvíz Szövetség szerint évente körülbelül 100 liter ásványvizet fogyasztunk fejenként. Literje átlagosan 100 forintba kerül - szemben a csapvíz nagyságrendileg 50 filléres literenkénti árával -, így egy háromtagú család esetén is több mint harmincezer forint a különbség évente.
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges
Hozzászólások
Szabolcs megyében 91 %- az arzénnel fertőzött terület, mégsem mondja meg senki, hogyan lehet kivédeni. Kisgyermekek tömegét mérgezik. Nagykállóban a polgármester lajtos kocsit ígért, de azt senki sem látta.
Főzni, inni kell. Ki mondja meg, milyen egészségügyi károkat okozott már eddig is ez a felelőtlenség?!