Impresszum

ELNÖK, FŐSZERKESZTŐ:
Gyöngyösi Zsuzsanna
+ 36 30 525 6745
elnok@kame.hu

FŐSZERKESZTŐ-HELYETTES:
Hollósi-Simon István

WEBOLDAL MŰKÖDÉS:
Polonkai Attila


 

Nemzeti Újságírásért Kitüntetés

Kiadványok

Jelenlegi hely

Gratuláció!

Böjte Csaba ferences szerzetes, a magyar nyelvű katolikus televízió, a BonumTV védnöke, és Kányádi Sándor költő nyerte holtversenyben a Transindex portál által szervezett Box populi – arcok harca című versenyt, amely az olvasók bevonásával kereste a választ arra a kérdésre, ki a legnépszerűbb erdélyi magyar.

Böjte Csaba az egyik legnépszerűbb erdélyi magyar

A Transindex hétfőn délben hirdette ki a július eleje óta zajló ötfordulós verseny végeredményét, amely szerint azonos számú támogató kattintást (lájkot) kapott a döntőbe jutott két jelölt, Böjte Csaba és Kányádi Sándor.

Balázsi Pál Előd, a Transindex főszerkesztője az MTI-nek elmondta, a versennyel tulajdonképpen ahhoz az erdélyi sajtóban gyakran felvetett kérdéshez szerettek volna kapcsolódni, hogy léteznek-e erdélyi magyar sztárok. Magyarázatként hozzátette, a “sztárcsinálás” elsősorban a kereskedelmi televíziók terepe, az erdélyi magyarság pedig nem rendelkezik ilyen televízióval. „A verseny során megpróbáltunk megmutatni olyan romániai magyar személyiségeket, akikre büszkék lehetünk, akiket a magyar közösség egy bizonyos szegmense sztárként kezel” – magyarázta a főszerkesztő.

A Transindex július elején egy 65 nevet tartalmazó listával indította el a versenyt, a lista azonban az olvasók javaslatai alapján 93-asra bővült. A selejtező kör után 16 személyiség maradt versenyben. Őket a kapott lájkok száma alapján párosították össze a sportból ismert szabályok szerint. A főszerkesztő szerint a jelöltek a verseny ideje alatt több mint 25 ezer lájkot kaptak.

A legnépszerűbb nyolc sztár között még ott volt Dancs Annamari popénekes, az X faktor vetélkedőben ismertté vált Antal Timi és Baricz Gergő, valamint a számos filmszerepet is alakító Bogdán Zsolt színművész. A legnépszerűbb négy személyiség közé a nyertesek mellett Barabási Albert László matematikus és Kádár Annamária pszichológus jutott.

A szervezők a verseny végső szakaszában feladatuknak tekintették, hogy minél jobban megismertessék a jelölteket. Újságírókat kértek fel, hogy érveljenek egy-egy jelölt mellett, és interjúkat is készítettek a sztárokkal. „Az is célunk volt, hogy az Antal Timi rajongókkal is megismertessük Böjte Csaba vagy Kányádi Sándor nevét, és azok is felfigyeljenek a fiatal tehetségekre, akik nem hallgatnak könnyűzenét” – magyarázta Balázsi Pál Előd

Rovatok: 
Egyéb
X
Drupal theme by pixeljets.com D7 ver.1.1