Impresszum

ELNÖK, FŐSZERKESZTŐ:
Gyöngyösi Zsuzsanna
+ 36 30 525 6745
elnok@kame.hu

FŐSZERKESZTŐ-HELYETTES:
Hollósi-Simon István

WEBOLDAL MŰKÖDÉS:
Polonkai Attila


 

Nemzeti Újságírásért Kitüntetés

Kiadványok

Jelenlegi hely

Hatalmas tömegeket fenyeget a szegénység - minden harmadik magyar érintett

Az Eurostat felmérése szerint az 500 milliós Unió lakosságának 24 százalékát fenyegette szegénység, vagy társadalmi kirekesztettség 2011-ben. Magyarországon átlag feletti a veszélyeztetett társadalmi csoportok aránya: minden harmadik állampolgár érintett.

Az Eurostat szerint míg 2011-ben az Unió lakosságának 24,2 százalékát, addig egy évvel korábban csak 23,4 és 2008-ban is 23,5 százalékát fenyegette a szegénység. Míg korábban a brüsszeli statisztikusok csak a szegénységi küszöb alatti jövedelemmel rendelkezőket tekintették szegénynek, addig a mostani elemzésben már elég, ha 3 adott kritérium közül egy teljesül.

A szegénységi küszöb országonként a szociális juttatásokkal növelt, súlyozott elkölthető jövedelem nemzeti mediánjának 60 százaléka (a súlyozásnál 1-es szorzóval veszik figyelembe az első felnőttet, 0,5-ös szorzóval a háztartás további, 14 év fölötti tagjait, és 0,3-as szorzóval a 14 év alattiakat).

Sajnos ez a metódus csak a jövedelemkülönbségekre világít rá és nem ad képet arról, hogy miként és milyen körülmények között élnek a szegények.

A három szegénységi kritérium

A szegénységi küszöb alatti jövedelem mellett a munkaintenzitást is figyelembe vették. Alacsony munkaintenzitásúnak akkor tekintik a háztartást, amikor a felnőtt, munkaképes emberek (18 és 59 év közöttiek) munkapotenciáljuk 20 százalékánál kevesebbet dolgoztak a vizsgált időszakban. (Természetesen a diákok, egyetemisták nem számítanak ide.)

A harmadik kategória a súlyos anyagi nélkülözés - ez akkor áll fenn, ha a következő kilenc dolog közül négyet nem engedhet meg magának valaki:

  1. nem tudja fizetni a rezsijét/lakbérét,
  2. nem tudja fűteni a lakását,
  3. képtelen kifizetni a váratlanul felmerülő kiadásait,
  4. nem tud legalább másnaponta húst, halat, vagy fehérjét enni,
  5. nem tud megfinanszírozni egy egy hetes nyaralást,
  6. nem tud fenntartani egy kocsit,
  7. nincs mosógépe,
  8. nincs színes TV-je,
  9. nincs telefonja (vagy mobilja).

Ha a fenti három közül bármelyik kategóriába sorolható egy család, azt már szegénység által fenyegetettnek tekinti az Eurostat - persze az is előfordul, hogy egy-egy ember, család több kategóriába is beleesik.

Magyarországi szegénység a számok alapján

Az Eurostat szerint hat olyan állam volt az Unióban, ahol a lakosság nagyon nagy arányát fenyegette a szegénység, vagy a társadalmi kirekesztődés.  Bulgáriában 49, Romániában és Lettországban 40-40, Litvániában 33, Görögországban és Magyarországon pedig az emberek 31 százalékát fenyegette szegénység. A legkevésbé volt kitéve ennek a hatásnak Csehország, Hollandia, Svédország és Ausztria, mindössze 15-17 százalék közötti rátákkal.

Míg a súlyos anyagi nélkülözés az Unió lakosságának átlag 9 százalékát fenyegeti, addig ez az érték Magyarországon 23 (!) százalék. Míg az alacsony intenzitású háztartások átlaga 10 százalékon áll az Unióban, addig ez az arány nálunk 12 százalék. Ha csak a mediánjövedelem 60 százaléka alatti küszöbértéket nézzük, akkor meglehetősen jó a magyar érték a maga 14 százalékával, szemben az uniós 17 százalékkal.

A szegénység, társadalmi kirekesztődés által fenyegettállampolgárok aránya20082011BulgáriaRomániaLettországLitvániaHorvátországMagyarországGörögországÍrországOlaszországLengyelországSpanyolországPortugáliaEU27ÉsztországEgyesült Kir...SzlovákiaNémetországSzlovéniaSvájcAusztriaCsehországIzland015304560
Forrás: Eurostat

Ha azt nézzük, hogy a fenti három szegénységi kategóriába hányan esnek, akkor kiderül, hogy ez Magyarország esetében 3 millió százezer embert jelent, vagyis a lakosság mintegy 31 százaléka tekinthető szegénynek, ami átlagon felüli az Unión belül.

Megoldás?

Az uniós statisztikusok és szociológusok által készített új típusú kritériumok a pontosabb kép megrajzolásához szükségesek. Ez pedig az EU 2020-as stratégiája miatt fontos, hiszen ebben a tagállamok azt vállalták, hogy 2020-ig 20 millió szegény kilábalását támogatják. Magyarország esetében ez 450 ezer ember (!) életkörülményeinek javítását jelentené a következő 8 évben.

Az Unió egyébként kiemelten akar foglalkozni a társadalom legsérülékenyebb csoportjaival. Éppen ezért jelentett be a múlt év végén Andor László magyar uniós biztos egy foglalkoztatást segítő csomagot, amely első lépésként az Unióban drámai mértéket öltő ifjúsági munkanélküliséget próbálja orvosolni. Ez nem direktívát tartalmaz, hanem olyan javaslatokat, megoldásokat, amelyeket a tagállamok saját igényük szerint építhetnek be a saját foglalkoztatás politikájukba. A szociális és foglalkoztatási biztos azt is jelezte, hogy Brüsszel idén saját szociális csomaggal is jelentkezik.

Rovatok: 
Életmód

Hozzászólások

 #
Vezető kiválasztás Agresszivitás, és kontraszelekció! A vezetővé válás útjai: Ősközösség: a legerősebb hím a vezető! Módszere erőszak, parancsuralom! Fáraók kora: Napistentől eredeztetett önkényuralom, rabszolgaság! Feudalizmus: a részben erőszak útján meggazdagodott réteg, anyagiakkal manipulált „választott, vagy örökletes király” intézménye. Kapitalizmus: erőszakkal, tőkével szerzett vagyoni háttérrel szerzett tulajdonosi vezérlés, vagy anyagii háttérrel megvesztegetéssel lefolytatott „választás útján” szerzett vezetés. Kommunizmus: A tömegek félrevezetése, ideológiai megdolgozása útján, azok igényeinek kielégítése ígéretével megszerzett, parancsuralmi, nyíltan diktátori rendszer! Platón „mindig is övék lesz a méz, mert a főkolomposok megtehetik, hogy a gazdagoktól a vagyont elkaparintják, és a köznépnek is osztanak belőle, persze a zömét maguknak teszik félre!” A kacsa kezű suszter fi jól megtanulta szerzetesi iskolába, Sztálinként futott be karriert! Vezetés igényéhez szükséges jellemvonások: --- uralomvágy, agresszivitás, felsőbbségtudat, önbizalom, akarnokság, (Szerény, visszahúzódó ember nem vágyik vezető lenni!) Hogyan lesz valaki vezető? --- az önjelölt erőszakkal, csalással (akár gyilkossággal) megszerzi a pozíciót, hatalmat! --- az erre jogosult felsőbb vezető, államfő, király, tulajdonos, stb. kinevezi --- a harmadik, tulajdonképpen kézenfekvő megoldás, a vezetettek megválasztják vezetőjüket, ami az iparban nem divat! Ahol előfordul a mezőgazdaságban, ott meglehet nézni, néha csodákra képes! A vezetői posztot, ritkán kell kínálni (bár arra is van példa, aki tudja a feladat nagyságát, buktatóit, inkább elhárít!) Gyakran a több versenyző jelentkezése a jellemző! Így mivel le kell győzni a versenytársakat és (mivel kijelölt, szakavatott bírók, pontozók nincsenek) sőt a közönség is ki van zárva, komoly előnyhöz jut(hat) aki nem tisztességes eszközöket használ! Az ilyen módon lebonyolított versenyben annak nagyobb az esélye, aki emberileg gyengébb, ---- alkatilag agresszívebb--- és ennek folytán több, vagy nagyobb mértékben alkalmaz tisztességtelen eszközöket. Ilyenkor jön a fúrás,befeketítés, rágalmazás, gáncsvetés, kapcsolatépítés, vacsora meghívás, protektor keresése, stb. A győzelemre annak lesznek nagyobb esélyei, akinek gátlása kisebb, eszköztára a legszélesebb, alkalmazott cél elérési technika kiválasztása (vesztegetés) a leggátlástalanabb, a kinevező vezető irányába. A vezetővé vált, hogy elismerjék vezetőnek, maguk felett, (vagy a vezetetteknek tesz engedményeket (eltűri saját részre történő lopásaikat, vagy maga ad javakat)) erkölcstelen, és káros! Módszer: Platón szerint! „Nem tartóztatja meg magát, önön törzse vérének ontásától, hanem hamis vádakkal, bírák elé idézik őket, vérrel mocskolja magát, embert öl, embereket száműz és gyilkol, alattomosan ígérget, adósság elengedést, és földosztást „ (Rajk per 2500 éves módszer!) „Ezek a cimborák, ugye nem győzik csodálni, és az új polgárok sülve-főve vele vannak, míg a tisztességesek gyűlölik és bújnak előle.” „Világos, ha van a városban templomi kincs, először azt tékozolja el, és amíg futja az elkótyavetyélésből, addig a népre mérsékeltebb adókat ró! , mert világosan látja maga előtt: hogy annál kárhozatosabb elbizakodottság és vakság nincs, mint másoknak tanácsolni, vagy másokat vezetni akarni ahoz kívánható talentum nélkül, s , hogy azok, kik ezen hiányokat nem érezvén, magokat kolomposokká, vezérekké tétetik, több kárt okoznak, mint hasznot, és sok fáradozásukért, ha mégoly tiszta szándékból folynak is, dicséret, s hála helyett gúnyt, s gyűlölséget aratnak — sőt némelykor áldás helyett felebarátaikat könnyekbe borítják!” 20. Oldal 31. oldal: de ha a kislelkűség makacson minden javítást kirekeszt, a legszebb, leghasznosabb, legszükségesebb előmenetelnek lesz gátja, hiábavalóságokon, s szemfényvesztéseken alapul, annál veszélyesebb, minél erősebben ragaszkodik hozzá a sokaság. , mert világosan látja maga előtt: hogy annál kárhozatosabb elbizakodottság és vakság nincs, mint másoknak tanácsolni, vagy másokat vezetni akarni ahoz kívánható talentum nélkül, s , hogy azok, kik ezen hiányokat nem érezvén, magokat kolomposokká, vezérekké tétetik, több kárt okoznak, mint hasznot, és sok fáradozásukért, ha mégoly tiszta szándékból folynak is, dicséret, s hála helyett gúnyt, s gyűlölséget aratnak — sőt némelykor áldás helyett felebarátaikat könnyekbe borítják!” 20. Oldal 31. oldal: de ha a kislelkűség makacson minden javítást kirekeszt, a legszebb, leghasznosabb, legszükségesebb előmenetelnek lesz gátja, hiábavalóságokon, s szemfényvesztéseken alapul, annál veszélyesebb, minél erősebben ragaszkodik hozzá a sokaság. , mert világosan látja maga előtt: hogy annál kárhozatosabb elbizakodottság és vakság nincs, mint másoknak tanácsolni, vagy másokat vezetni akarni ahoz kívánható talentum nélkül, s , hogy azok, kik ezen hiányokat nem érezvén, magokat kolomposokká, vezérekké tétetik, több kárt okoznak, mint hasznot, és sok fáradozásukért, ha mégoly tiszta szándékból folynak is, dicséret, s hála helyett gúnyt, s gyűlölséget aratnak — sőt némelykor áldás helyett felebarátaikat könnyekbe borítják!” 20. Oldal 31. oldal: de ha a kislelkűség makacson minden javítást kirekeszt, a legszebb, leghasznosabb, legszükségesebb előmenetelnek lesz gátja, hiábavalóságokon, s szemfényvesztéseken alapul, annál veszélyesebb, minél erősebben ragaszkodik hozzá a sokaság. Szécsényi a Hitelben. Ezen a ponton értem el oda, amire fel szeretném hívni a figyelmet. Tudni illik, ha nem figyelünk oda, akkor bizony nem a legmegfelelőbb, hanem a legagresszívebb, gátlástalanabb, emberből lesz a vezető (Sztálin), aminek következményeit, a vezetett kollektíva szenvedi meg. Ezért, ez ellen küzdeni kell! „De jaj nekik, ha nem alkalmas vezért emelnek maguk fölé! …ha valami békebeli tekintélyt, valami szűk látókörű bürokratát, vagy kicsiny lelkű intrika mestert emelnek vezérükké. A kiskaliberű vezető, a közönséges politikus,, vagy nagyon következetes, vagy stréber szolgalélek, afféle merev tekintélypolitikus, aki felfelé hajlong, lefelé tapos! A kisebb tehetségek irtóznak a közelükbe engedni a nagy tehetségeket, sőt inkább eltaszítják maguktól… attól rettegnek, hogy a nagy dolgot, amit ők szerettek volna megcsinálni, de gyávák, vagy kicsik voltak hozzá, ő majd megcsinálja. S nekik ez gyalázat lesz, mert leleplezi az ő kicsiségüket, holott a tekintély fényében sütkéreznek. Az erőszakos ember, azonban erővel próbálja pótolni az észt, és a véleményt, s ezért az emberek, már eleve nem szertik gőgje miatt, így kiesik a vezetésből” Veres Péter. Az (új nem megfelelően kiválasztott, hanem tisztességtelen, hatalmi praktikákkal megszerzett vezetői poszt, továbbra is hű marad, a bevált, a sikert hozó módszereihez!) Az általa kialakított átrendezett csapat (kormány, hadsereg vezérkar, menedzsment), abban az új vezető kvalitásai, emberi tulajdonságai a meghatározók! (Fejétől bűzlik a hal!) Mert ha a „tető” magas, akkor akár több szint is aláfér! Ha a tető túl alacsony, akkor csak, mélyen meghajolva lehet alatta járni! Aki magasabb a mennyezetnél, az mindenképp folyton beveri a fejét, energiáinak nagy részét az arra való figyelés köti le, hogy ha kiegyenesedik, akkor jön a fejbe ütés! Az ilyen ember, aztán mindenképpen magasabb házba vágyik. Igyekszik, előbb-utóbb eltávozik a számára túl alacsony környezetből, vagy eltávolítja a vezér, mert az ő jobb képessége létét kérdőjelezi meg! Legnagyobb veszély, az alacsony hatalmas! A kis képességű ember, főnöki, hatalmi, döntéshozói poszton, bármilyen szinten! Ideges, bizalmatlan, ellenségkereső. Mert mihelyt feltűnik egy alkalmasabb, képzettebb, okosabb ember, fölmerül a miért ő kérdése --- azonnal az ő pozícióját ingatja, kérdőjelezi meg! Tehát elemi, feltétlen érdeke, ennek elnyomása, távol tartása, elhallgatása, elsüllyesztése, minden lehető, lehetetlen, eszközzel való távol, és titokban tartása! Erről gondolom, mindenkinek van tapasztalata. Hiszen országunkban, az elmúlt 40 évben, meghírdetteten a vezetővé válás legfőbb követelménye, volt a párttagság, és a párthűség! Ennek az elvnek „áldásait” következményeit, főnökké emelt fafejű „kádereit” sokan elszenvedtük! Szomorú tapasztalatom, hogy míg a világban egyre magasabbra teszik a tetőt, ( a vezetőkkel szemben támasztott követelményeket) sokszintesen építkeznek, nálunk mért olyan sok, az alacsony, főhajtásra kényszerítő „parasztház”! 1988. ban készült nem Reklámozott, fiókba tett írás, jobb időkre.
 
 #
Nem értem, Szécsény idézetet, hogyan 3xta, javítani, törölni nem volt hajlandó! Bocs érte!
 
X
Drupal theme by pixeljets.com D7 ver.1.1