Losonczi István, a temesvári vár fiatal kapitánya 1552-ben hiszékenysége áldozata lett –  így ír „Az vég Temesvárban Losonczi Istvánnak haláláról” históriás énekében Tinódi Lantos Sebestyén s gyakran visszatérő figyelmeztetése ez: „Nem szabad hinni a hódító törökök szép szavú ígérgetéseinek.”

Levél egy kibujdosott barátom után – Kerényi Frigyesen kereszűl – Tompa Mihály azt üzeni: „Szívet cseréljen az, aki hazát cserél!”, míg A madár, fiaihoz-ban nem a hallgatást, hanem a reménykeltést véli feladatúl. A bármit könnyen elhívő de tévesnek bizonyuló összetettebb akkordok tisztább hangzás reményét bővítő ábránd  s magatartás a zenében nónakkord, a természetben kék-sárga ajakos virágú repkény  az indás mérgező növény, a társadalomban „homo glechoma hederacea”, a magyar közéletben, történelmünkben pedig hiszékenység a neve.

Ugyan a Rákóczi-szabadságharc összefogta a Kárpát-medence népeit és az osztrák elnyomás elleni harc, a gazdasági, társadalmi haladás zászlaja alatt együtt küzdött magyar, román, ukrán, szlovák; ez összefogást mint a kuruc szabadságharc szimbólumát a Vietórisz-kódex őrzi,  s ha csak a napjainkban zajló zivataros zászló csatározásra gondolunk, mindjárt érthetőbb lesz a hiszékenység fogalmába rejtett veszedelem. Azonnal igazolni látszik a történések hosszú sora, hogy itt nem hitről, - de különösképpen nem a keresztény biztos ismeretre és szívbeli bizalomra alapult hit „bizonytalanságáról”,- hanem épp az ellenkezőjéről van szó, amely merőben más és mely minden a kétely és fájdalom fölé emeli a mindenkori embert, a ely és fájdalom fölé emeli a mindenkori embert, a tudatot: „Oroszlánon és áspikígyón jársz, megtaposod az oroszlánkölyköt és a sárkányt.(Zsolt.91:13) A próbákban győztes hitű magyar ember, társadalom és nemzet nem lehet hiszékeny, de jóhiszemű igen, aki  másokról általában csak jót tételez föl.

Csak egy szempillantásnyi idő, (még annyi se, mert a szemhéjaknak egyszeri gyors becsukása és kinyítása!), amire június 4-én rettegve emlékezünk. A bibliai (Csel.20:10) történet szerint Pál egy alkalommal Troászban prédikált. Egy ifjú is hallgatta. Három emelet magasságában ült az ablak beszögelésében. Kezdetben élénken figyelt. De meleg volt. Lassan lecsukódtak a szemei. Elaludt. És lezuhant. Holtan terült el a földön. Szerencsére az Úr visszaadta életét. „Ne zajongjatok, mert a lelke benne van” – mondotta Pál. Ennek a néhány soros trianoni tragédiának A. Doeland (holland író) Álomba zuhanni címet adta. Hiszékenységi álomba zuhanás után: Figyelj csak! Pál nem a körülményeket, az ok és okozati összefüggéseket, a szubjektiv és objektiv véletlent firtatja. Csak annyit mond: az Úr visszadta életét! A magyar nemzet életét! „Ne zajongjatok, mert a lelke benne van...”

Igen gyakran láthatjuk, hallhatjuk, hogy az emberek nem mulasztják el dicsekedni előkelő rokonaikkal, tekintélyes barátaikkal minden lehető alkalommal fölemlegetik. Magamat is rajtacsiptem! Ez legtöbbször csak üres, hiú nagyzolás, de egészen más, mikor valaki  bizonyságot tesz (be gyönyörű szó!) Uráról, Istenéről. E bizonyságtétel nyomán áldás fakadhat, könnyelmű életvitelűek felébredhetnek,  tévelygő lelkek hazatalálhatnak,  megterhelt, kétségbeesett szívek felüdülhetnek boldog békességre, elveszett átkozott lelkek válhatnak áldottá. Jézus nevében megtartó erő van, ezért köti úgy szívére tanítványainak, hogy ezt a nagy megmentő nevet el ne hallgassák, ne szégyeljék, legyenek bátor, hű bizonyságtevők. 

 Ha szereted Jézust sem gúny, sem üldözés, sem közönyösség nem fog visszatartani attól, hogy örömmel, magasztalva valld meg nevét és hitedet az emberek előtt.

Ma ilyen erős lelkekre van szükség: hiszékenység helyett hitvallókra!

”Hiszek Magyarország feltámadásában!” 

A szöveg megállapítását végezte: 

       Pásztori Tibor Endre