Impresszum

ELNÖK, FŐSZERKESZTŐ:
Gyöngyösi Zsuzsanna
+ 36 30 525 6745
elnok@kame.hu

FŐSZERKESZTŐ-HELYETTES:
Hollósi-Simon István

WEBOLDAL MŰKÖDÉS:
Polonkai Attila


 

Nemzeti Újságírásért Kitüntetés

Kiadványok

Jelenlegi hely

Itt a pedagógus béremelés ultra light

2013.08.27. 08:06 Pilótakex

Bár az őszi parlamenti ülésszak csak szeptember 9-én kezdődik, rendkívüli ülésttartanak a T. Házban. A hivatalos ok „a pedagógus-béremelés kiterjesztése” és annak törvényi garanciája. Azonban ebből a két állításból csak az első igaz, mert a benyújtott törvénymódosító javaslat a pedagógiai szakszolgálatok és a gyermekvédelmi intézmények dolgozóira is kiterjeszti az életpályamodellt. A béremelésre pedig eddig is volt törvényi garancia.

A rendkívüli ülés igazi oka, hogy meg kell változtatni a 2011 decemberében elfogadott köznevelési törvényt, mert nem tudják teljesíteni az abban foglalt béremelést a hiánycél átlépése nélkül. A módosítást két nap alatt végrehajtani csak akkor lehet, ha a parlament eltér a Házszabálytól, amelyhez négyötödös többségre, vagyis az ellenzék támogatására is szükség van. Ha az ellenzék akadékoskodna, akkor a ciklusban bevezetett kivételes sürgős tárgyalásba vétellel a képviselők kétharmada is elég lehet a módosításhoz.

A pedagógusok alapilletménye 2013. szeptember 1-jétől átlagosan 34 százalékkal , s ezt követően további négy éven keresztül, 2017-ig minden szeptemberben lesz béremelés. Garancia a folytatásra azonban nincs: minden évben a költségvetési mozgástér figyelembe vételével határozhatja meg a kormány, hogy van-e forrás a folytatásra.

De szeptembertől nemcsak a fizetés emelkedik, hanem annak kiszámítási módja is.Elvesznek bizonyos pótlékokat, nem lesz túlórapénz és helyettesítési díj sem és a kötelező óraszámok is nőnek. Így az emelés mellett a tanárok munkaterhe is nőhet. Viszont lehet, hogy így a fizetésük mégsem...

Hoffmann-Rozsa(3).jpgforrás: fn.hir24.hu

A jelenlegi bérrendezési terv

Ahogy a pedagógusok bérével kapcsolatban megszokhattuk, a nyár is mismásolással és ígérgetéssel telt. (Aki kíváncsi arra, hogy hányszor és mit ígértek a kormánypárti politikusok a pedagógusoknak, az itt megnézheti.) 

Balog Zoltán először bejelentette, hogy 2013. szeptember 1-jétől az ígért béremelés 50 százalékát kapják meg a tanárok, a másik felét pedig a következő tanév kezdetén. Mindössze egy hét telt el a miniszteri bejelentés után, eljött a mostani változat: eszerint átlagosan 34 százalékkal nő, s ezt követően további négy éven keresztül évenként minimum 5 százalékos, de a minősítés és a szolgálatban eltöltött évek arányában akár évi 10 százalékos béremeléssel is számolhatnak a pedagógusok. Azaz 2017-ig minden szeptemberben lesz béremelés. 

Ígéret van a folytatásra, de a döntés a költségvetési mozgástértől függően a kormány kezében marad. Márpedig a beígért teljes béremelés 2014-ben 172 milliárdos, 2015-ben pedig 197 milliárd forintnyi kiadást jelent (idén 37-et).

oktatas atlagkereset_1.png

A béremelés ára 

Az eddigi rendszerben egy tanárnak heti 22 órát kellett tanítania. Ha többet vállalt vagy helyettesített, azért plusz juttatás járt. Az új törvény azonban 32 óra „kötött munkaidőt" ír elő. Ebből a kötelező óraszám 22-26-ra nő, illetve megszűnik a túlóra- és a helyettesítési pénz is. De nem lehet majd annyit túlórázni sem: egy nap legfeljebb kettő, egy héten hat óra túlóra lehetséges, de egy tanévben nem lehet több 30-nál az olyan nap, amikor a pedagógus túlórázott. A megszűnő pótlékok miatt pedig egyes tanárok fizetése akár csökkenhetett volna, de úgy tűnik Pokorni Zoltán győztes csatátvívott Hoffmann Rózsával, így lehet garancia arra, hogy senkinek ne csökkenjen a fizetése.

Pozitívum, hogy ezentúl a pedagógusi bérek a mindenkori minimálbérhez kötik a megmaradó pótlékokkal együtt, így a minimálbér-emelésnél a tanári bérek is növekednek. A pótlékok közül hét maradt meg: jár az intézményvezetőknek és helyetteseiknek, az osztályfőnököknek, a munkaközösség-vezetőknek, a nemzetiségi iskolában tanítóknak, a gyógypedagógusoknak, illetve a „nehéz körülmények között végzett munkáért".

A minősítő rendszer

Az életpályamodell alapja a hozzá kapcsolódó minősítési rendszer, amelynek célja, hogy a tanári pálya kiszámítható legyen. Eddig azonban ez a legnagyobb kérdőjel az új modell körül. A kormány azt is kontrollálhatja majd, hogy egy évben hányan léphetnek felsőbb kategóriába (165 ezres a tanári kar létszáma). 

Egyelőre nem tudni, mikor lesznek az első minősítő vizsgák, melyek a pontos követelmények és pontosan kik vesznek részt ezeken. Annyit persze tudhatunk, hogy kormányhivatalok szervezik és egy bizottság előtt kell számot adni a felkészültségükről.

Mi változik még az idei tanévtől?

Kétségtelen, hogy a fenti változások nagy horderejűek, de lesznek még változások az előző tanévekhez képest. Mostantól nem az önkormányzatok kell kigazdálkodniuk az intézmények fenntartását, hanem az állam fizet. Megalakul a Nemzeti Pedagógus Kar, az igazgatókat mostantól a miniszter nevezi ki. Az 1., 5., és 9. osztályban bevezetik a mindennapos testnevelést, illetve a kötelező erkölcstant / hittant. 2016-tól pedig csak akkor tehetnek a diákok érettségi vizsgát, ha előtte az 50 óra közösségi szolgálatot teljesítették.

Rovatok: 
Egyéb
X
Drupal theme by pixeljets.com D7 ver.1.1