1991. december 1-jén a mai Ukrajnában népszavazást tartottak a Szovjetunióból való kilépésről. Ezzel együtt Kárpátalján arról is szavaztak az emberek, hogy nyerjen-e Kárpátalja egy különleges státust, valamint arról, hogy szülessen-e Beregszász központtal egy magyar autonóm terület? Az  emberek elsöprő többséggel mindkét kérdésre igennel szavaztak. Öt nappal később, 1991. december 6-án Kijevben Antall József, Magyarország akkori miniszterelnöke aláírt egy olyan ukrán-magyar alapszerződést, amelyről az Országgyűlésnek nem volt tudomása, amely egyetlen szóval sem reflektált a népszavazásban megnyilvánult népakaratra, és amely örök időkre lemondott Kárpátaljáról. Antall József miniszterelnök és Jeszenszky Géza külügyminiszter eljárását a Magyarok Világszövetségének Elnöksége a hazaárulás minősített esetének nevezte (lásd ide kattintva). A népszavazás és az alapszerződés aláírása évfordulójának közeledtével sajtószolgálatunk tíz részes folytatásban közzéteszi Dr. Dányi László újságíró, történész páratlanul dokumentált  tanulmányát, melynek címe: Miért mondott le az Antall-kormány a történelmi Kárpátaljáról? – A magyar-ukrán alapszerződés aláírása (Kijev, 1991. december 6.) és ratifikálása (Budapest, 1993. május 11.). Dr. Dányi László elemzése rendkívül alapos és hiánypótló: egy nélkülözhetetlen műfajt teremt meg a jelenkori magyar újságírásban és politika-tudományban.

***

Dányi László

Miért mondott le az Antall-kormány és az Országgyűlés a történelmi Kárpátaljáról?  
A magyar-ukrán alapszerződés aláírása (Kijev, 1991. december 6.) és ratifikálása (Budapest, 1993. május 11.)

I. rész

„Tizenötmillió magyarnak akarok a miniszterelnöke lenni!”

Már ez előzmények is sokat sejtetőek voltak, hiszen Antall József, a Magyar Demokrata Fórum (MDF) elnöke az 1990. évi országgyűlési képviselő-választási kampány során mélyen hallgatott arról, hogy pártja lemond-e a határrevízióról, mert a közvélemény „józan” részének szavazataira éppúgy igényt tartott, mint az „irredentizmusra” hajlók voksaira. Mai ésszel elképzelhetetlenül dühödt támadások érték az ultranacionalista szomszédos országok és a nemzetközi baloldal felől, de országon belül is a kommunistából liberálissá vedlett politikusok és a nemzetietlen, pökhendi magyarországi sajtó részéről Antall József miniszterelnököt (1990–1993) akkor, amikor kijelentette: „Tizenötmillió magyarnak akarok a miniszterelnöke lenni!” Majd elkövetkezett 1991. december 6. és a magyar miniszterelnök aláírta Kijevben a 10 évre szóló magyar-ukrán alapszerződést, amelyben ő maga egy személyben mondott le ősi, ezeréves, Szent István királyunk (997–1038) idején megszerzett és megtartott magyar területekről egy olyan állam, a függetlenségét 1991. augusztus 24-én kikiáltott Ukrán Köztársaság javára, amely – a Szovjetunióból kiszakadva – öt nappal korábban, december 1-jén jött létre. (Ukrajna mintegy 350 évvel korábban volt független. A Bohdan Hmelnickij vezetésével 1648-ban fellázadt zaporozsjei kozákok megsemmisítették a lengyel seregeket és 1654-ben hűségesküt tettek Alekszej orosz cárnak; 1667-ben Oroszország és Lengyelország között felosztották Ukrajnát, amely a cári Oroszország legiparosodottabb része lett.) Kárpátalját még a 2. világháború végén szerezte meg háborús zsákmányként a megszálló, területhódító Szovjetunió részét képező Ukrán Szovjet Szocialista Köztársaság. Az Antall-kormány által aláírt szerződésben (24 cikkelyből, 277 sorból áll) egyetlenegyszer sem szerepelt a „magyar kisebbség”, a „magyar nemzetiség” vagy a „magyar etnikum” megfogalmazás, „amely arra utalna, hogy a szerződés aláírására elsősorban azért kerül sor, hogy garanciákat kapjon az elcsatolt területeken élő magyarság megmaradását illetően.”[1] Az ukrán parlament 1992. június 25-én léptette hatályba A nemzeti kisebbségekről szóló törvényt. Kárpátalja terület elnöki megbízottja 1992. december 17-én rendeletben rögzítette a területi érvényességét. Többek között előírta: „ahol a lakosság többsége meghatározott nemzeti kisebbséget alkot, az állami, társadalmi szervek, intézmények és szervezetek hivatalos személyei kötelesek beszélni az állam nyelvét és a nemzeti kisebbség nyelvét olyan szinten, amely hivatali teendőikhez szükséges.”[2]

Négy évtizedes kényszerű hallgatást és elhallgatást követően Magyarország 43 év után demokratikus módon megválasztott kormánya így fedezte az addig terra incognita-nak, ismeretlen területnek minősülő történelmi, szovjet korszakban Kárpátontúli területnek,[3] Kárpát-Ukrajnának nevezett Kárpátalját, az örök természeti szépség és az örökös emberi nyomorúság 12 ezer 800 négyzetkilométeren elterülő tökéletes kontrasztját. Oda-vissza ajándékozta Ukrajnának. Az „EZ HÁT A HON…” – Tények, adatok, dokumentumok a kárpátaljai magyarság életéből 1918–1991 című könyv szerzői az anyaggyűjtést 1991. június 2-án zárták le. Előszavában Balla Gyula azt írja: „A szerzők igyekeztek megbízható – a rendelkezésre álló források által igazolt – képet rajzolni a Kárpátalján élő magyar kisebbség történelméről, a magyar nemzeti kultúrához való kötődéséről, ragaszkodásáról, a többségi nép kultúrája iránti tiszteletről, identitásának minőségéről, állampolgári toleranciájáról, ugyanakkor annak a biztos tudatáról, hogy a magyarsághoz, a magyar nemzethez való tartozásukat semmi és senki nem kérdőjelezheti meg.”[4]

Tavasz óta folyt 1991-ben a magyar-ukrán alapszerződés előkészítése, a dokumentumot szakértői szinten a két ország Külügyminisztériuma dolgozta ki. A Magyar Köztársaság kijevi főkonzulja, Páldi András közreműködött a munkában, később megbízott nagykövetként képviselte Magyarországot Ukrajnában.[5] A rendszerváltozás (1990) óta először 1991. december 5-én, csütörtökön látogatott el Antall József, a Magyar Köztársaság MDF-es miniszterelnöke (Jeszenszky Géza külügyminiszter és Martonyi János, a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisztériumának államtitkára is a kíséretében volt) a Szovjetunióba, Moszkvába. (Korábban csak egy Varsói Szerződés-csúcstalálkozó keretében járt a szovjet és orosz fővárosban.) A kormányfő különrepülőgépe december 6-án, pénteken visszafelé a kora délutáni órákban az ukrán főváros, Kijev Boriszpol repülőterén is megállt. A Mihail Gorbacsov szovjet és Borisz Jelcin orosz elnökkel folytatott tárgyalásait, az államközi szerződések aláírását követően a külföldi politikusok közül elsőként köszöntötte Leonyid Kravcsuk ukrán elnököt és kézjegyével látta el Kijevben, a Mária-palotában, az elnöki rezidencián a két ország közötti jószomszédság és az együttműködés alapjairól szóló alapszerződést, a magyar-ukrán alapszerződést.[6] (Előtte felavatta a Magyar Köztársaság kijevi nagykövetségét.) Íme, az azóta is sokat vitatott 2. cikk klauzulája, záró mondata: „A Szerződő Felek az Egyesült Nemzetek Alapokmányában és az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet dokumentumaiban vállalt kötelezettségeikkel összhangban a közöttük esetleg felmerülő vitákat kizárólag békés eszközökkel oldják meg. Soha, semmilyen körülmények között sem alkalmazzák egymással szemben elsőként fegyveres erőiket. A Felek tiszteletben tartják egymás területi épségét és kijelentik, hogy egymással szemben nincs és nem is lesz területi követelésük (az én kiemelésem – D. L.).”[7] Mintha bizony Ukrajnának lehetett volna Magyarországgal szemben területi követelése. Nem mellesleg már az 1. cikk is kőbe véste, hogy a szerződő felek a határok sérthetetlensége elve által vezérelve tevékenykednek.
Egyes országok már jelezték, hogy esetleg területi követelésekkel lépnek fel a független Ukrajnával szemben, hivatkozott Jeszenszky Géza a Kárpátalja különleges, a magyar és ruszin kisebbség természetes igényeinek megfelelő gazdasági státusza mellett kiálló Leonyid Kravcsukkal és Vitold Fokin ukrán miniszterelnökkel lefolytatott 50 perces plenáris tárgyalásokra,[8] amelyeken az ukrán fél kiemelte: a határkérdés terén is elismerik és méltatják a magyar külpolitikát Kijevben.[9] Az akkori ukrán vezetés bizonyos körei meg voltak győződve arról, hogy Magyarországnak igen komoly területi követelései vannak Ukrajnával szemben, emlékezett vissza 1993. május elején, az államközi szerződés magyar parlamenti ratifikálása előtt Dmitrij Tkacs ukrán nagykövet.[10]

Az alapszerződés garanciákat tartalmaz a szomszédos országban élő magyar kisebbség jogainak biztosítására, s az esetleges jogsértéseket a magyar kormánynak módja lenne hivatalosan is szóvá tenni – hangsúlyozta Antall József a Ferihegyi repülőtéren megtartott sajtótájékoztatóján, moszkvai és kijevi látogatásáról hazaérkezve. Ugyancsak a tárgyalások fontos eredményének tartotta, hogy mind Oroszország, mind Ukrajna vállalta a kétoldalú magyar-szovjet kereskedelmi forgalomban keletkezett mintegy 2 milliárd dolláros szovjet adósság rá eső részének megfizetését.[11] Mihail Gorbacsov az 1956-os magyarországi forradalmi eseményekkel kapcsolatban a Kreml Katalin-termében kijelentette, hogy politikai hiba, a magyar belügyekbe való durva beavatkozás volt a szovjet katonai intervenció: „Nincs jogunk nem beszélni 1956-ról, nem értékelni az akkori eseményeket”,[12] „nyíltan el kell ismernem, hogy a Szovjetunió beavatkozott Magyarország belügyeibe”.[13] Borisz Jelcin külön kívánságára az orosz fél írásban is elítélte az orosz fél 1956-os beavatkozását. A magyar külügyminiszter és Andrej Kozirjev orosz külügyminiszter írta alá Moszkvában a két ország közötti diplomáciai kapcsolatok felvételét rögzítő dokumentumot. Az ukrán parlament 1991. december 5-én helyezte hatályon kívül a Szovjetunió létrejöttéről szóló 1922. évi egyezményt[14] (Oroszország, Ukrajna és Belorusszia néhány nappal később, december 8-án szögezte le közös nyilatkozatban a breszti hármas csúcson, hogy a Szovjetunió megszűnt létezni). A magyar miniszterelnök a Szovjet Távirati Irodának, a TASZSZ-nak azt nyilatkozta: Budapest érdekelt abban, hogy a legalább 200 ezer ukrajnai, kárpátaljai kisebbségnek meglegyen minden lehetősége kultúrájának, nyelvének és irodalmának gyarapítására.[15] A magyar-ukrán alapszerződés aláírását követő első parlamenti ülésen (december 10.) egy szó sem esett róla. Kupa Mihály pénzügyminiszter előterjesztésében annál több az ország 1992. évi költségvetéséről, valamint például a földadóról és a gépjárműadóról. Raj Tamás országgyűlési képviselő (SZDSZ) a meghurcolt zsidók nyugdíj-kiegészítésének tárgykörében szólalt fel, Iván Géza országgyűlési képviselő (Független Kisgazdapárt) pedig azzal kapcsolatban emelt szót, hogy szégyenteljes módon alig esik szó a magyarországi középiskolai történelemtankönyvekben a Kárpát-medencében 250 évig fennállt avar birodalomról.[16] „1991-ben az MDF nemzeti gondolkodású tagjai tudtuk, s erről beszéltünk is magunk között, hogy a Jeszenszky vezette Külügyminisztérium az Antall miniszterelnök által sokszor elmondott ’atlantista’ külpolitikát folytatja, ami sajnos egyes fontos nemzeti ügy, mindenekelőtt az idegen megszállás alatt lévő magyarok sorskérdéseinek az elhanyagolását jelentette. Így volt ez a kárpátaljai magyarok esetében is, annak ellenére, hogy kormányunk sokat segített Ukrajna függetlenségének létrejöttében. Például magam tárgyaltam az akkori, még szovjet nagykövetség ukrán nemzetiségű tagjával, bizonyos Tkacs nevű úrral (aki majd a későbbi években Ukrajna magyarországi nagykövete lesz). Ez az úr, mivel az akkori szovjet nagykövet nem adott neki autót és benzint, az én egyik katonai szolgálati személygépkocsimat kapta meg tőlem, természetesen rendszeres tankolással együtt.”[17]

[1] Zacsek Gyula országgyűlési képviselő (MDF) felszólalása. www.parlament.hu (Az Ország Háza), Napló, Országgyűlési napló előző ciklusbeli adatai, Ciklustörténet, 1990–94, Ülésnap felszólalásai (továbbiakban: Napló). 2014 óta: www.parlament.hu (Nyitólap – Országgyűlés), Jegyzőkönyvek, Országgyűlési napló előző ciklusbeli adatai, Ciklustörténet, 1990–94, Ülésnap felszólalásai (továbbiakban: Napló). 1991. május 4.

2 Egy szerződés háttere – A ratifikációs vita és a történelem tanulságai. Heti Magyarország, 1993. május 21.

3 Kárpátontúli terület (oroszul Zakarpatyje) néven lett Kárpátalja 1946. január 22-én az Ukrán Szovjet Szocialista Szövetségi Köztársaság legfiatalabb része.

4 Botlik József–Dupka György: „EZ HÁT A HON…” – Tények, adatok, dokumentumok a kárpátaljai magyarság életéből 1918 –1991. Mandátum Kiadó (Budapest)–Universum Kiadó (Szeged), 1991. 7. o.

5 M. Cs.: Ma délelőtt Moszkvában: Antall–Gorbacsov-találkozó. Magyar Hírlap, 1991. december 6.

6 Daróczi László: Új típusú kapcsolatok – Aláírták az alapszerződéseket. Pesti Hírlap, 1991. december 7. A miniszterelnök javaslatára Göncz Árpád köztársasági elnök  Somogyi Ferenc nagykövetet december 2-i hatállyal – saját kérésére, érdemei elismerése mellett – felmentette a Külügyminisztérium közigazgatási államtitkári tisztségéből. Lásd (a továbbiakban: Ld.) Somogyi Ferenc felmentése. Pesti Hírlap, 1991. december 7. Antall József elfogadta  Somogyi Ferenc államtitkár lemondását, egyúttal javaslatot tett Szabad Györgynek, az Országgyűlés elnökének arra, hogy a parlament Külügyi bizottsága hallgassa meg Martonyi Jánost, a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisztériumának közigazgatási államtitkárát, akit a Külügyminisztérium közigazgatási államtitkárának javasol. Ld. Somogyi Ferenc lemondott. Népszabadság, 1991. december 3. Vesd össze (a továbbiakban: Vö.) Az államtitkár lemondásának hátterében Szokai Imre és Meiszler Dávid helyettes államtitkárok leváltásának ügye húzódott meg. Ld. Magyarország Politikai Évkönyve 1992. Demokrácia Kutatások Magyar Központja Alapítvány, Budapest, 1992. 446. o.

7 Szerződés a jószomszédság és az együttműködés alapjairól a Magyar Köztársaság és Ukrajna között – 2. cikkely. Kijev, 1991. december 6. In: Nincs és nem is lesz… – Kárpát-medence – Körkérdés a magyar-ukrán szerződésről. Beszélő, 1993. május 15.

8 Államszerződések orosz és ukrán honban – Antall–Gorbacsov, Jelcin, Kravcsuk. Népszava, 1991. december 7.

9 Eszes Tibor–M. Lengyel László: Aláírták a három alapszerződést – Antall József Moszkvába és Kijevbe látogatott. Népszabadság, 1991. december 7.

10 Simon Ernő: Nem a vita, hanem a hangneme lepett meg – Dmitrij Tkacs ukrán nagykövet nyilatkozata lapunknak. Magyar Nemzet, 1993. május 6.

11 Ukrajna vállalja az adósság megfizetését – Antall József sajtótájékoztatója. Magyar Nemzet, 1991. december 9.

12 Poór Csaba: Moszkva átértékelte 1956-ot – Antall négy okmányt írt alá Moszkvában és Kijevben. Magyar Hírlap, 1991. december 7.

13 Államszerződések orosz és ukrán honban – Antall–Gorbacsov, Jelcin, Kravcsuk.

14 Alkotmány, hatályon kívül. Pesti Hírlap, 1991. december 6.

15 Vida László: Egy nap, három szerződés – Antall József a Szovjetunóban. Magyar Nemzet, 1991. december 6.16[1] Kupa Mihály pénzügyminiszter előterjesztése, Raj Tamás országgyűlési képviselő (SZDSZ) és Iván Géza országgyűlési képviselő (FKgP) felszólalása. Napló, 1991. december 10.

16 Kupa Mihály pénzügyminiszter előterjesztése, Raj Tamás országgyűlési képviselő (SZDSZ) és Iván Géza országgyűlési képviselő (FKgP) felszólalása. Napló, 1991. december 10.

17 Raffay Ernő történész, volt országgyűlési képviselő (MDF), a Honvédelmi Minisztérium egykori politikai államtitkárának írásbeli visszaemlékezése. Budapest, 2014. november 25.