Felkavarta a rokkantak körüli „állóvizet” az elmúlt napokban beharangozott Alkotmánybírósági döntés, mely után még további kérdőjelek maradtak. A nyomorban élő betegek – akik kegyetlenül megszenvedték az elmúlt jht szűk esztendőt -  alapvető emberi jogaiért a megtépázott, készakarva ellehetetlenített civil szervezeteknek és a jelentős kisebbségben lévő ellenzéki pártoknak lehetősége sem volt  hatékonyan érdekeket érvényesíteni.
   Magyarországon 2012. január 1-től drasztikus átalakításon ment keresztül a rokkantak ellátórendszere. A rokkantsági nyugdíj fogalma törlődött a szótárból. A súlyos betegek jogtalan visszaminősítésével és ellátatlanságával legalább százezreket taszítottak még nagyobb betegségbe, embertelen nyomorba, és halálba.
   A 2012. januártól életbe léptetett Alaptörvényben megfogalmazott „szülőtartás” legdurvábban a társadalmi rétegek közül a rokkantak családját sújtotta. Az érintettek az új komplex minősítő rendszer miatt sokkal kevesebb pénzellátást kaptak a korábbinál, ami addig is csak a vegetáláshoz volt elegendő. Emiatt a megélhetésükhöz szükséges anyagi forrásokat a családoknak kellett biztosítani, miközben a gyermekek nevelésével járó anyagi kiadások jelentősen emelkedtek. Mind emellé az unalomig szájba rágott „rezsicsökkentés” is csak népbutító átverés, mert arra kevesen figyeltek fel, hogy a rezsi közben hónapról-hónapra drágult!
    Ne feledkezzünk el arról sem, hogy a családalapítást vagy „nincstelenül”, vagy szülői segítséggel tudják a fiatalok elkezdeni. Egy részük az albérleti (vagy otthoni „összehúzott”) körülmények között, a létszükségleteket sem fedező minimálbérek mellett, nem tud emberi körülmények között otthont teremteni családjának.
   Másik részük rákényszerül a hitel felvételére, amelynek következményeit nagyon jól ismerjük! Lásd a devizahitelesek kálváriáit! A gyermekek nevelése mellett ugyan miből tudnának segítséget nyújtani a beteg/ rokkant szülőknek?!
   Az új felülvizsgálati rendszerben a rokkantak legalább harmadát minősítették vissza. A biztosítási idő hiánya miatti ellátatlanság több, mint 50 ezer embert érintett, akiket szintén a családjuk nyakába varrtak.
   A méltányossági rokkantellátás bevezetésének lehetőségével évekig vártak, de az sem nyújt a nélkülöző betegek számára vigaszt. Egy családot padlóra küld anyagilag, hogy a gyes és az ápolási díj folyósításának ideje rokkantság esetén nem számít bele a biztosítási jogviszonyba, és a családnak kell gondoskodni róluk.
   2013. januártól a rokkantak felülvizsgálatáról nincs hivatalos statisztikai adat. Ha van mégis nyilvántartás erről, az nem publikus. Akik nyomon követték ennek a legkiszolgáltatottabb társadalmi csoportnak a helyzetét, azok tudják, hogy kb. 300 ezer rokkantsági nyugdíjas vesztette el azt a tulajdonjogát, amit rokkantsági nyugdíjnak hívtak. Ezen kívül kb. 150 ezer ember nem tudott elegendő szolgálati időt szerezni az öregségi nyugdíjhoz, mert a betegségei miatt nem tudott már dolgozni. Akadtak 25 éves kor alatti rokkantsági járadékban részesülők, akik vagy betegen születtek, vagy túl fiatalon váltak súlyos állapotú rokkanttá. Ezek közül ( 30-40 ezer fő) a súlyos betegek közül is párezer beteg ellátatlanul maradt, mert őket is érintette a felülvizsgálatokon a visszaminősítés.
   A kormány szerint fontos volt az új komplex felülvizsgálati rendszer bevezetése, mely a Széll Kálmán terv szerint kb. 217 milliárd forint költségvetési megtakarítást irányzott elő a rokkant ellátórendszerben. Ezt a spórolást, csak úgy lehetett teljesíteni, hogy kipenderítették őket az ellátórendszerből, vagy visszaminősítették a komoly betegségekkel küszködő rokkantakat, akiknek az állapota jelentősen romlott a megalázásuk és nyomorba taszításuk miatt. Mindemellett munkahelyet sem találtak, mert a rokkantakat nem alkalmazzák a munkáltatók!!!
   A 300-350 ezer volt rokkantsági nyugdíjas fele a 2018. évi választásokig már elérte az öregségi nyugdíjkorhatárt. Kb. 80 ezer fő a következő 5-10 évben vonul nyugdíjba. A kb. 70 ezer fiatalabb életkorú volt rokkantsági nyugdíjas felétől a visszaminősítések miatt már megszabadult az ellátórendszer.
   A halálozási statisztikák szerint évente kb. 20 ezer aktív életkorú rokkanttól búcsúzik el végleg a családja. Az öngyilkos statisztikák között nincs részletezve, hogy hány rokkant menekült a halálba a megnyomorított sorsa elől, de ismerünk ilyen okokra visszavezethető példákat szép számmal. Az ellátórendszerbe alig kerülhet be a megszigorított felülvizsgálatok miatt valaki, ha megrokkant.  Olyan „sikeres” volt a kormányprogram végrehajtása, hogy mára már alig van bent valaki a rokkantsági ellátórendszerben.
   Azért, hogy ennyire nehezen döcög a rokkantak helyzetének utólagos rendezésére tett kísérlet, többen is felelősök!
   A rokkantak elleni embertelen törvénykezés oltárán fejet hajtottak a döntéshozókon kívül a rokkantak felülvizsgálatát végző orvos-szakértők is, de még a
Strasbourgi Emberjogi Bíróság bírái is! Furcsa módon, ott sem találták sérelmesnek és megalapozottnak a rokkantak panaszait, pedig híres magyar ügyvédi irodák és alkotmányjogászok fordultak a beteg, magatehetetlen emberek jogos sérelmeivel oda.
   A magyarországi rokkantak a MEOSZ kezdeményezésére elmentek Strasbourgba, de más érdekvédők is próbálkoztak perközösségben eljuttatni a keresetüket oda. Miért voltak ezek a próbálkozások kudarcra ítélve? Talán azért, hogy ne kelljen egyszerre hatalmas kártérítést fizetnie a magyar államnak? Az egyénileg panasszal élőknek ugyanazokban az ügyekben, Strasbourgban igazat adtak, amiben a perközösségek keresetét viszont elutasították?
   A magyarországi Alkotmánybíróság hét évvel az új rokkant-törvény és a hozzákapcsolt új komplex minősítő rendszer életbe léptetése után felébredt végre? 
„Az AB döntés előírja a bíróságoknak, hogy a rokkantsági ellátásuk visszavágása miatt pert indítók ügyében ne azokat a százalékos minősítéseket vegyék figyelembe, amiket a 2012-es új rendszerben kaptak az emberek, hanem azt, hogy ténylegesen javult-e az emberek állapota”.
  Hogy mennyire beteg-ellenesek voltak ezek a felülvizsgálatok, melyeket orvosok hajtottak végre a hatalmi döntések oltárán? Nagyon!!! A döntéshozók azt akarták bebizonyítani, hogy a rokkant emberek a teljes foglalkoztatási szándékot is pozitívan erősítik azzal, hogy dolgozni fognak félholtan is? Az már csak hab a tortán, hogy ezeket a beteg embereket többnyire a  minimálbér töredékéért (30%-ért) foglalkoztatták.
   Azzal, hogy a magyar állam megszüntette a rokkantsági nyugdíjakat, megsértette az alapvető emberi jogokat, hiszen szerzett jogot vett el. Ráadásul úgy, hogy a rokkantságban eltöltött évek teljes időtartamát visszamenőleges hatállyal vette el az érintettektől. Emiatt a régóta rokkant emberektől az új rokkant-törvény hatálybalépését megelőző évek nyugdíj-jogosító éveit is elvesztették, így sokuknak eltűnt örökre a nyugdíj-jogosultsága! Élete végéig rokkantellátást kap, ha kap majd egyáltalán!
   Azt sem lehet tudni, hogy egy rokkant halála után, majd mi alapján számolják ki a túlélő házastárs özvegyi nyugdíjat?
   Az utóbbi kérdés azért is fontos, mert vannak rokkantak, akik ( miután megszűnt a rokkantsági nyugdíj, mint fogalom, és visszamenőleges hatállyal vonták el a rokkantévek nyugdíj-jogosító jogfolytonosságát,) sosem lesznek öregségi nyugdíjra jogosultak, ha nincs meg a saját jogú résznyugdíjhoz az idejük. Aki őket „eltartja”, mint házastárs, az sem lesz jogosult egy idősebb korban elhunyt, de már fiatalon megrokkant házastárs esetében a hozzátartozó jogán járó özvegyi nyugdíjra…
   Ha a rokkant csökkentett munkaidőben (4 órásként) dolgozik rokkantként, ami a nyugdíjhoz csak fél évvel „ketyeg” évenként és a minimálbérrel arányosan, az is kedvezőtlenül hat a nyugdíjhoz, vagy a túlélő házastárs özvegyi nyugdíjához.
   Mindeközben van olyan (2012. májusi) minisztériumi állásfoglalás is, amiben azt írták, hogy a rokkantévek időtartama is nyugdíjhoz beszámító időt ad, de csak a hozzátartozó jogán, a túlélő házastársnak. Ugyanakkor ez azért furcsa állásfoglalás, mert saját jogon nem jár! Ez esetben a saját jogot, megelőzi a másodlagos jog, a hozzátartozó jogán jár a rokkantévek után az özvegyi nyugdíj, a saját jogon pedig nem számít nyugdíj-jogosultságot adó időnek?
   Akik az új rokkant-törvény szerint már öregségi nyugdíjba vonultak, azoknál egy újraszámolt nyugdíjhoz csak a ténylegesen ledolgozott évek számítanak be (Pld. 24 év). Így az a fura helyzet is előfordulhat - ha a minisztériumi állásfoglalás igaz - hogy a nyugdíjkorhatárt élve megérő rokkant házastársa kevesebb év után kap özvegyi nyugdíjat, mint egy öregségi nyugdíjkorhatárt meg nem érő (pld. 62. éves rokkant után), akinek a minisztériumi állásfoglalás szerint pld. 42 év után számolnak özvegyi nyugdíjat, ha a rokkantságban eltöltött évek is beszámítanak a hozzátartozói nyugdíjhoz?  
   Az is érdekes kérdés, hogy ott, ahol az emberi jogok őrzői vannak, miért nem kaphattak elégtételt legalább a strasbourgi bíráktól a magyar rokkantak, ha hét esztendő múltával még a magyar Alkotmánybíróság is elismeri az emberi jogsértéseket?
Az Alapvető Emberi Jogok 25. cikk 1. pontja, melyet a magyarországi rokkantak ellen meghozott kormányzati döntés a 2011.évi CXCI. (XII. 29.) törvény megalkotásával és a hozzákapcsolt 7/2012. II. 14. NEFMI rendelettel teljesen mellőzött:
 25. cikk 1. Minden személynek joga van saját maga és családja egészségének és jólétének biztosítására alkalmas életszínvonalhoz, nevezetesen élelemhez, ruházathoz, lakáshoz, orvosi gondozáshoz, valamint a szükséges szociális szolgáltatásokhoz, joga van a munkanélküliség, betegség, rokkantság, özvegység, öregség esetére szóló, valamint mindazon más esetekre szóló biztosításhoz, amikor létfenntartási eszközeit akaratától független körülmények miatt elveszíti.
    A magyarországi aktív életkorú rokkantak akaratuktól függetlenül veszítették el a létfenntartáshoz szükséges eszközeiket. Az alapvető emberi jogot vették el a súlyos beteg, rokkant emberektől. Ehhez sem a döntéshozóknak sem a rokkantakat felülvizsgáló orvosoknak nem volt joguk!
   Mindezek következménye súlyosan kihat a rokkantak nyugdíj-jogosultságára is, amiről a döntéshozók, a rokkantakat felülvizsgáló orvosok megfeledkeztek. Ők a lelkiismeretükkel vajon hogyan számolnak el, hiszen miattuk a rokkantak közül százával vetettek önkezükkel véget életüknek és menekült a megaláztatás, vagy a kilátástalanság elől a halálba.
   Sajnos a társadalom nem érett meg az egymás iránti szolidaritásra, az emberek közönyösek egymás iránt, így csodákat senki se várjon, de a jogorvoslati úton igenis induljanak el az érintettek! Talán most már van egy halvány remény, hogy sikerülhet hozzájutni az elvett, de jogos ellátásuk visszaszerzéséhez.

Folyt,köv.

Gy.Zs