A Magyarok Világszövetsége 2013. június 4-én Versailles-ban hirdette ki a szervezet Elnöksége által 2013. február 17-én elfogadott felhívást, amelyet a világ magyarságának és minden jóhiszemű embernek rendelkezésére bocsát a trianoni és a párizsi békeparancsok elleni harchoz való segédeszközként. Korábban közzétettük a Trianon tarthatatlanságáról szóló felhívás angol, francia, német és cseh fordítását, most pedig a szlovén nyelvűt adjuk közre.  Arra biztatjuk tagjainkat és híveinket, hogy terjesszék azt minél szélesebb körben, és használják mindennapi vitáikban, valahányszor a trianoni békeparancs igazságtalanságát, tarthatatlanságát szeretnék bizonyítani.

Za javni mir

Poziv Svetovnega združenja Madžarov na pobudo Lászlota Botosa

Prihodnost naše domovine, ki je bila okrnjena z trianonsko pogodbo 4. junija 1920 je dvomljiva, stanje našega ljudstva  nevzdržna. Že skoraj stoletje traja razdrobitev madžarskega naroda ne da bi prikazali učinkovito vsaj teoretično rešitev. VIII. Svetovni kongres Madžarov in na njem sprejeta nova opredelitev  naroda nam že v naslovu ustvarita teoretično osnovo za nastop proti trianonski (1920) in pariški (1947) mirovni pogodbi: Prihodnost v znamenju Svete krone.

»Največji prispevek madžarskega naroda dvigu človeštva je v izoblikovanju takega državnega sistema, ki na enkraten  način postavi v ospredje človeško dostojanstvo v njej živečih ljudi, ne glede na njihov spol, raso, narodnost ali vero. To državo so naši predniki postavili na temeljih nauka Svete krone, imenujemo jo država Svete krone« se glasi nova opredelitev  naroda, ki je bila sprejeta leta 2012.

Ob 93. Obletnici trianonske mirovne pogodbe dajemo svetovnemu madžarstvu in vsem ljudem, ki dobro mislijo na razpolaganje orodje, ki doslej najbolj učinkovito podpira resnico madžarskega naroda, nevzdržnost Trianona in je v soglasju z argumenti dveh čeških intelektualcev ter mnenjem Svetovnega kongresa Madžarov.

Rudolf Kučera, češki politik v svoji knjigi, izdani leta 2008: Zgodovina Srednje Evrope z očesom češkega politika, citira priznanega češkega  politika Františeka Palackyja (stran 70-71).

František Palacky je v svojem spisu Državna teorija Avstrije ocenil madžarsko ustavo:« Jedro madžarskih državnih ustanov je sama po sebi  tako zdrava in blagoslovljena, da bi jo morali uporabiti tudi v drugih državah; vsebuje živo kal prave državne avtonomije, brez katere državljanska in politična svoboda nikjer ne moreta trajno obstati; v njej najdemo reformo in načelo brezmejnega izpopolnjevanja, brez katere vsaka človeška ustanova propade in mora propasti. Tako lahko razumemo in razlagamo skupno ljubezen hungaristov (ne samo madžarov) do svoje stare ustave in ogromno energije, ki jo porabijo za njen obstoj in njeno obrambo; hungaristi pod birokracijo ne morejo živeti in uspevati…«

Kakšna je torej bila ta ustava in kakšen je bil njen zgodovinski pomen? Najprej moremo ugotoviti, da je osnovo zgodovinski madžarski državi tvorilo prizadevanje hungaristov po neprekinjeni tisočletni ustavnosti. Glavna prednost te ustave je bila porazdelitev oblasti med vladarjem in redovi, medtem ko je » demokratičnost« pravzaprav počivala na veliki decentralizaciji in avtonomiji državnih ustanov. Na prvem mestu moramo omeniti parlament, ki je obravnaval vsaki predlog kralja, izmed svojih vrst so volili nadorja (palatina), namestnika kralja in je s pomočjo nadorjevega sveta  izvrševal načrte, ki so jih skupaj sprejeli kralj in redovi. Temelje decentralizirane državne oblasti so tvorile županije, pristojne upravne enote na določenih predelih kraljestva,ki jo je vodil comes (főispán), alispan in uradniki, ki so večinoma izhajali iz domačega okolja in so bili izbrani iz nižjih slojev. Vsako županijo sta v parlamentu predstavljala dva poslanca. Uradnike so izbirali na svetih županije, ki so se jih lahko udeležili vsi svobodni prebivalci županije.

«V parlamentu sprejete in od kralja posvečene zakone so morali objaviti na županijskih svetih, da bi jih nato izvajali županijski organi. Tudi odredbe najvišjih državnih organov so morali objaviti preko županijskih uradov, ampak je svet županije imel pravico protestirati zoper odredbam, ki so kršili njihove interese in ustaviti izvajanje le teh do razrešitve zadeve. Če je šlo za kakšno nepriljubljeno odredbo so posamezne župnije izmenjale med sabo vsebino svojih protestov; to je bilo sredstvo z katerim so se na področju zgodovinske Madžarske lahko skupno  borili proti nevšečnim odredbam in jih so župnije lahko celo preprečile.

Široka župnijska samouprava je pomenila nepremagljiv  ščit s katerim so madžari obranili državno samostojnost in s katerim so zmagali proti združevalni politiki vladarjev.«

Borba madžarov za madžarsko ustavo je bila dolga in krvava, tako kot vsaka borba, ki so jo bili za politično svobodo. Ta borba pripada najbolj svetlim stranem zgodovine Srednje Evrope in bi jo v bodočnosti  moral vsebovati vsaki učbenik, ki se ukvarja z zgodovino Srednje Evrope. To je zapuščina, ki bi jo morali sprejeti v našem današnjem boju za človeške in državljanske pravice namesto neosnovanih poveličevanj nastanka narodnih držav Srednje Evrope. Narodne države so namreč uresničile številne narodne interese, omogočile so svobodo nekaterim narodom, drugim so pa vzele tisto, kar je najvažnejše, niso namreč  trajno zagotovile politične svobode, niso prinesle miru v Srednjo Evropo.

Ali je potreben boljši dokaz od argumentacije Františeka Palackyja in Rudolfa Kucere, da država Svete krone, ki jo je ustvaril madžarski narod ni zatirala v manjšini živečega ljudstva.

Komajda. Opravičena in za pričakovati je torej zahteva nove opredelitve madžarskega naroda:

»V imenu velikopotezne državne ureditve, ki je v državi Svete krone  skozi stoletja omogočala razvoj kasnejših državotvornih  trianonskih narodov naslednic pričakujemo, da bodo ti narodi v svojih ustavah zapisale dejstvo, da so madžarske narodne skupnosti, ki so jih priključili s politično prisilo še naprej nespremenjeno del madžarskega naroda.«

Sprejelo Predsedstvo SZM v Budimpešti dne 17.2.2013.

Objavljeno 4.6.2013 v Versaillu, na prizorišču trianonske mirovne pogodbe

A közbéke érdekében

A Magyarok Világszövetségének

Botos László által kezdeményezett felhívása

Az 1920. június 4-én a trianoni békeparanccsal megcsonkított Hazánk jövője kétséges, és bírhatatlan népünk állapota. Közel egy évszázada tart a magyar nemzet szétdaraboltatása anélkül, hogy ennek hatásos ellenszerét a magyarság akár eszmei szinten is felmutatta volna. Viszont a Magyarok VIII. Világkongresszusa és az általa elfogadott új magyar nemzetmeghatározás már címében is megteremti az eszmei alapot a trianoni (1920) és párizsi (1947) békeparancsok elleni fellépéshez: Jövő a Szent Korona jegyében.

„A magyar nemzet legkiemelkedőbb hozzájárulása az egyetemes emberiség felemelkedéséhez annak az államrendnek a kialakításában testesül meg, amely egyedülálló mértékben helyezi középpontba az ott élő emberek nemére, fajára, nemzetiségére és vallására való különbségtétel nélkül az emberi méltóságot. Ezt az államot eleink a Szent Korona tanra alapozták, és a Szent Korona országának nevezzük” – hirdeti a 2012-ben elfogadott új nemzetmeghatározás.

A trianoni békeparancs 93. évfordulóján a világ magyarsága és minden jó szándékú ember rendelkezésére bocsátjuk azt az eszközt, amely minden eddiginél hatásosabban, két kiemelkedő cseh értelmiséginek a Magyarok Világkongresszusának értékelésével egybecsengő érveivel támasztja alá a magyar nemzet igazságát, Trianon tarhatatlanságát. Íme:

Rudolf Kučera, cseh politológus, 2008-ban kiadott: Közép-Európa története egy cseh politológus szemével c. könyvében egy elismert cseh történész, František Palacký érvelését idézi (70-71 o.)

František Palacký Az osztrák állameszme című dolgozatában így értékelte a magyar alkotmányt: „A magyar országos intézmények magva magában véve oly egész­séges és áldásos, hogy véleményem szerint érdemes volna más or­szágokban is alkalmazni; megvan benne az igazi országos autonó­mia eleven csírája, amely nélkül a polgári és politikai szabadság sehol sokáig és tartósan meg nem maradhat; jelen van benne a re­form és a határtalan tökéletesíthetőség elve is, amely nélkül min­den emberi intézménynek pusztulnia és elpusztulnia kell. Eb­ből lehet megérteni és magyarázni a hungarusoknak (nem csupán a magyaroknak) a maguk ősi alkotmánya iránti közös szeretetét s a rendkívüli energiát, amelyet annak fenntartására és védelmére fordítanak; a hungarusnak bürokrá­cia alatt élnie és boldogulnia nem lehet...”34 Milyen volt hát ez az alkotmány, és mi volt a történelmi jelentősége? Először is állapít­suk meg, hogy a hungarusok ezeréves alkotmányos folytonossá­gukhoz való ragaszkodása alkotta a történelmi magyar állam lét­alapját. Ennek az alkotmánynak a fő előnye a hatalommegosztás volt az uralkodó és a rendek közt, miközben a tulajdonképpeni „demokratikusság” a széles körű decentralizáción, az autonóm or­szágos intézményeken nyugodott. Első helyen említsük meg az országgyűlést, amely minden királyi javaslatot megvitatott, és saját kebeléből választotta a nádort (palatínust), a király helyettesét, s az a Helytartótanács segítségé­vel végrehajtotta a király és a rendek által közösen elfogadott ter­veket. A decentra­lizált országos hatalom voltaképpeni alapjai a vármegyék voltak, a királyság egyes területein illetékes közigazgatási egységek, me­lyeknek élén a comes (főispán), az alispán és a több­nyire alulról választott helybeli tisztviselők álltak. Minden várme­gye két követet küldött az országgyűlésbe. A vármegyegyűlések, melyeken részt vett az egész szabad lakosság, választották a vár­megye ügyeit intéző tisztikart. „Az országgyűlésen elfogadott és a király által szentesített törvényeket ki kellett hirdetni a vár­megyegyűlésen, hogy aztán a vármegyei hatóságok végrehajtsák azokat. A legmagasabb állami szervek intézkedéseit szintén ki kellett hirdetni a vármegyei hivatalok útján, és a vármegyegyűlés­nek jogában állt, hogy az olyan rendeletek ellen, amelyeket sérel­mesnek tartottak, »tiltakozásokat« nyújtsanak be, és végrehajtásukat a tiltakozások elintézé­séig leállítsák. Ha valamilyen népszerűtlen rendeletről volt szó, az egyes megyék közölték egymással tiltakozásuk tartalmát; ez volt az az eszköz, mellyel a történelmi Magyarországon tömegesen fel lehetett lépni a nem tetsző rendeletek ellen, ezek végrehajtását a megyék ellenállása akár meg is akadályozhatta. Ez a széles körű vármegyei önkormányzat volt az a legyőzhetetlen pajzs, amellyel a magyarok megvédték állami önállóságukat, és amellyel győztek az uralkodók egységesítő törekvéseivel szemben.”35 A magyarok harca a magyar alkotmányért hosszú és véres volt, mint minden harc, amelyet a politikai szabadságért vívnak. Ez a harc a közép-európai történelem legfényesebb lapjaira tartozik, s a jövőben min­den Közép-Európa történetével foglalkozó tankönyv részének kel­lene lennie. Az emberi és polgári jogokért folytatott mai küzdel­münk számára ez olyan hagyományt jelent, amit vállalni kellene, a közép-európai nemzetállamok megalakulásának megalapozat­lan dicsőítése helyett. A nemzetállamok ugyan ideiglenesen meg­valósítottak számos nemzeti törekvést, meghozták némely nemzet­nek a nemzeti szabadságot, másoktól viszont elvették azt, s ami a legfontosabb, nem biztosították tartósan a politikai szabadsá­got, sem a békét nem hozták meg Közép-Európában.

Kell-e František Palacký és Rudolf Kucera érvelésénél fényesebb bizonyíték arra, hogy a magyar nemzet által megteremtett Szent Korona országa nem nyomta el a kisebbségben élő népeket?

Aligha. Jogos és elvárható tehát az új magyar nemzetmeghatározás követelése:

„Annak a nagyvonalú állami berendezkedésnek fejében, amely évszázadokon keresztül lehetővé tette, hogy a Szent Korona országában a későbbi trianoni utódállamok államalapító nemzetei fejlődhessenek, elvárjuk, hogy e nemzetek rögzítsék alkotmányukban azt a tényt, hogy az uralmuk alá politikai kényszerrel sodort magyar nemzeti közösségek továbbra is, és megváltoztathatatlanul a magyar nemzet részei.”

Elfogadta az MVSZ Elnöksége 2013. február 17-én, Budapesten

Kihirdetve 2013. június 4-én, Versailles-ban, a trianoni békeparancs helyszínén

MVSZ Sajtószolgálat

7939/130621